1. Melbourne-Great Ocean Road (bolyak)

Dél körül érkeztünk meg Melbourne-be. Taxival mentünk el a garázsba, ahol föl kellett venni az autót. Az első sokk itt ért, amikor kiderült, hogy a lakóbusz egy több mint 400000 km-t futott öreg és ragadósan koszos lepukkant darab. Persze megint vásárlással kellett kezdeni, mert az ennivalót igyekeztünk úgy kiszámítani, hogy elfogyjon. Elcsomagolni és repülővel áthozni kicsit macerás lett volna. Vettem mindenféle tisztítószereket és belülről az egész kocsit lecsutakoltam.
Azt mi teljesen elfelejtettük, hogy a következő hétvége húsvét, ott már a csütörtököt mindenki kiveszi, és mindenki kempingezni megy. Alig tudtuk bekönyörögni magunkat első este egy helyre. Utána visszamentünk Melbourne-be, ami jó választás volt, mert ott a városi kempingben volt hely.
Először elmentünk az állatkertbe, ami csalódás volt egy kicsit, viszont láttunk wombatot. Akkora volt, mint egy jókora malac, pedig én olyan nyúlnagyságúra tippeltem volna.

Másnap először a belvárosban sétáltunk egy kicsit, vettünk végre egy autóatlaszt, azután a botanikus kertben voltunk. Itt találtunk egy részt, ami a gyerekeknek volt kialakítva, egy jópofa szökőkúttal. Lili egy fél órát tipródott, míg végre hajlandó volt bugyira vetkőzni és beállni a többi bugyis, alsónadrágos, pelenkás gyerek közé.

Ez után már soha többé nem indultam el úgy, hogy ne lett volna nálam egy tartalék fürdőruha, ez már a második eset volt, amikor kellett volna. Az esti városról csináltunk még egy pár képet.

Melbourne-ből elindultunk nyugat felé a Great Ocean Road-on. Nekünk úgy tűnt, hogy egész Ausztrália ott tölti a húsvétot. A 12 Apostolig meg sem álltunk, mert a tömeg miatt nem volt kedvünk, és ott is csak, azért mert azt hittük, hogy az a legjobb rész.

A hatalmas teli parkoló mellett volt egy heliport, ahonnan 5 perces sétarepülésekre lehetett menni és volt vagy 4 helikopter, tehát a tömeget tetézve minimum 2 folyamatosan körözött a fejünk felett.

Szerencsére jött egy hatalmas zivatar és az emberek nagy része nem várta meg a végét, így aztán sikerült a többi gyönyörűséget viszonylagos nyugalomban és fantasztikus felhőkísérettel megcsodálni.

A London Bridge-nél a boltíves kis szigetet a szárazfölddel összekötő rész egy pár évvel ezelőtt szakadt le. Szerencsére senki sem sérült meg, de két turista a szigeten rekedt, helikopterrel kellett kimenteni őket.

Másnap reggel a felhők még látványosabbak voltak. Kiderült, hogy ezt a részét a partszakasznak Peterborough-nál Hajótörés partnak hívják mert 1836 és 1932 között több mint 50 hajó szenvedett itt hajótörést. Szerintem ez a jet ski-s ember is az életével játszott a sziklák meg a zátonyok között.

Nekem a szigetek öble tetszett a legjobban.

A látványhoz a felhők is sokat adtak.

Itt a Nagy Óceán Út nagyjából véget is ér. Kicsit elkanyarodva a parttól Warrnambool előtt egy tejüzem és sajtgyár mellett megkerestük a Cheese Please nevű ládát. Utána a gyár boltjában föltankoltunk finom sajtokból, aztán északra vettük az irányt a hegyek felé.