Egy "kesserbébi", Annamari

"Annamariról elmondható, hogy igazán korán kezdte a ládázást: végigcsinálta velünk a tavaly nyári Pádis-túrát, bár akkor még nem tudtuk, hogy "potyautasunk" van. A várandósságom alatt is rengeteget kirándultunk és természetesnek tűnt, hogy a kicsi lány születése után sem lesz ez másként. Általában kenguruban utazik Attila jóvoltából, mostanában térünk át a háti hordozóra."

Lilypie 1st Birthday PicLilypie 1st Birthday Ticker


Három hetes volt, amikor az első közös ládázást megejtettük, a GCVIVE nevű ládát kerestük meg, mivel Velencefürdőn pihentünk a telken.

3 hetes



A béri versenyen, az első geoeseményén 5 hetes volt. A versenyen nem indultunk el, de nagyon jó volt találkozni kedves ismerőseinkkel. A képen Scele gyakorolja az apaságot :)




Ancsi három hónapos korában Vecsésre költöztünk, a környéki ládákat ebben az időben kezdtük el felkeresni. A Strázsa-hegyen a nyár egyik legmelegebb napján kirándultunk, de Ancsit nem zavarta a meleg.





Kirándulásainkra időnként velünk tartanak Ancsi nagyszülei és nagybátyja is. Az ingóköveknél nagyon jól éreztük magunkat. Ekkor négy hónapos volt, és már nagyon izgatta, hogy mi az a szép kék, amit apa mindig nézeget.





Megkóstolta hát a Legendet és úgy vesszük észre, egyre jobban ízlik neki a játék :)





Öt hónapos korában Görögországban nyaraltunk, és itt találtuk meg az első .com-os ládáinkat. A képen Pantaleimonas felett a ládát keresgélve, pmr-kapcsolatban nagyapával. A képen egyébként az is látszik, hogy minket az eső sem tarthat vissza, ha a közelben láda van :)



A komlóskai versenyen már elindultunk és bár nem sikerült teljesíteni a 15 pontot (csak 9-et), nagyszerűen éreztük magunkat. Hat és fél órát töltöttünk terepen, ez idő alatt kétszer evett és ennyiszer kellett tisztába tenni is. A képen az MS pont közelében pihenünk, miután keresztülvágtunk az erdőn, ahelyett, hogy megkerültük volna :)




A hideg idő elérkeztével sem maradunk otthon, csak kicsit melegebben be kell öltözni. A GCJAHE felkutatása alkalmával tettük először overálban a kenguruba, és ez szemmel láthatólag meglepte Ancsit: szokásától eltérően nem kezdett nyomban nézelődni, percekig csak Attilát bámulta.




Hét hónapos korára belenőtt a háti hordozóba. A képen az első túránk így, családi kísérettel a Hármashatár-hegyen. Ez a hordozási mód is nagyon tetszik neki. Meg Attilának is, mert így jobban eloszlik Ancsi súlya.


Első közös túránk a Papp családdal, az Ócsai láperdőben. Van egy négy éves kislányuk és egy most féléves kisfiuk. Azóta már többször ládáztunk együtt, és vettek egy PDA-t is. Szóval megfertőztük őket :)




Szeretnéd Te is bemutatni kesser gyermeked?
Küldj maximum 10 akciófotót és rövid leírást a fotókhoz!
Korhatár: 10 év

Egy „kesser”, BiharyG

Vannak olyan kesserek, akik nem a találataik számával, vagy a hivatalos megbízatásukkal tűntek fel nekem. Ők a hozzáállásukkal, a fórumokon tanúsított magatartásukkal, logjaikkal hívták fel magukra a figyelmemet. Őket is megkérdeztem, mert érdekel a véleményük erről a játékról. Itt BiharyG (936 megtalálás) válaszolt kérdéseimre. Köszönöm a közreműködését.



-Hogyan ismerkedtél meg a geokessinggel?

2003 nyarán már nem bírtam a kütyü-mániámmal, és vettem egy GPS-t. Aztán a neten térképek után keresgélve belebotlottam a geocaching-be, beleolvastam, érdekesnek találtam, aztán pár héttel később egyszer megpróbáltam a közelben a GCNAD (Balatoni nádas) ládával. Megtetszett, úgy maradtam... :)

-Változott az életstílusod a kessing hatására?

Mindenképpen, hiszen előtte egy tipikus lusta városi ember voltam, akit nagyon nehezen lehetett csak kipiszkálni az autóból, a hétvégéket pedig gyakran a szobában töltöttem. Azóta viszont nagyon rossz időnek kell ahhoz lenni, hogy itthon maradjunk :)

-Kikkel szeretsz együtt ládázni, és miért?
Fotó: Nootropil

Zsuzsi és BiharyGNagyrészt Zsuzsival megyünk kettesben, de jó pár ládász barátot is szereztünk az elmúlt évek során, velük is bármikor szívesen megyünk közösen kirándulni.

-Milyen gyakran keresel ládákat?

A nyári szezont kivéve szinte minden hétvégén, hacsak az időjárás nem szól közbe. Az esőt nem szeretem, de hóban szívesen megyünk.

-Milyen típusú ládákat kedvelsz/nem kedvelsz?

Szeretem azokat a ládákat, amik újat, érdekeset, ismeretlent mutatnak meg. Nem szeretem a "tizenkettő egy tucat" ládákat, a horgásztavakat például. A láda típusa szinte másodlagos; egy-egy ötletes, poénos, jól kitalált virtuális néha többet ad, mint egy bokor tövében elrejtett hagyományos. A multikkal sincs bajom, ha a több pont több információt, több értéket ad. Ezen kívül az érthetetlenül, pongyolán fogalmazott leírásokra haragszom.

-Próbálsz elsőként megtalálni egy új ládát? Ha igen, milyen módszered van rá?

Hát ha a közelben kerül ki egy új láda, akkor általában megpróbálom :) Az új ládák megjelenéséről értesítő mailt kapok (arról pedig SMS-t), de ez a megjelenés után 1-4 egy órával ér csak ide. Szerencsére Zsuzsi számítógép előtt tölti a munkaidejét, úgyhogy nem egyszer előfordult már, hogy előbb logoltunk, mint ahogy az értesítő megérkezett.

-Külföldön is kerestél már meg ládát?

Igen. Sőt, jó ideje már a szabadságunk tervezésénél is figyelembe vesszük a környéken kereshető ládákat. Elsősorban a magyar rejtéseket, de néhány jobb .com-os ládát is fel szoktunk keresni.

-Érdekelnek a Travel Bug-ok?

Nem hajtok rájuk, de ha belebotlok, tovább viszem.

-Tracket szoktál gyűjteni, vagy rajzolsz a Tuhu számára?

Trackeket szoktam küldeni, a rajzolás nagyon misztikus dolog egyelőre.

-Miért rejtettél saját ládát?

Mert úgy gondoltam, van néhány olyan hely a környezetemben, amit jó lenne másoknak is megmutatni. Az értékelések, visszajelzések alapján néha még alakítok kicsit a ládán, vagy a leíráson. Ha a körülmények engedik, általában igyekszem valami nem szokványos rejteket találni, nem nagyon szeretem a "fa tövében, párhuzamos ágakkal takarva" típusú rejtéseket.
Egy hajós barátom ötlete alapján nemrég a Balaton közepére is elrejtettünk egy ládát, a visszajelzések alapján másoknak is tetszenek a nem szokványos dobozok :)

-Számíthatunk még új ládá(k)ra Tőled?

Konkrét tervem most nincs, de sosem lehet tudni... :)

-Budapesti ládák rejtéséről mi a véleményed?

Innen vidékről nézve semmiben nem különböznek a többitől... Persze nem a panelházak tövébe kell rejteni.

-Hogyan döntöd el merre keresel ládákat egy-egy alkalommal?

Mostanában már egyre messzebb kell mennünk, a közelben már elfogytak a kereshető ládák. Ilyenkor fontos szempont az időjárás-előrejelzés is, no meg a ládasűrűség is számít. A nehézségi fokot is megnézzük előre, de végül is mindenhová fel kell mászni előbb-utóbb :)

-Hogyan szoktál oda utazni?

Taxival. Vagy néha busszal,mert turistabuszt vezetek másodállásban, így amikor kirándulókat viszek, mindig megnézem a ládatérképet. Gyakran viszek Erdélybe csoportot, de sajnos nem mindig van módom/időm ládát keresni. Néha viszont sikerül megfertőznöm a fél buszt :)
Erdélyben


-Vesztettél el/találtál már valamit kesselés közben?

Nem jellemző egyik sem.

-Kerültél már vicces/kellemetlen helyzetbe logoláskor/láda-visszeréjtéskor?

Ha civilek vannak a közelben, néha komoly elterelő hadműveleteket kell végezni, ezen utólag jót mulatunk. Igazán kellemetlen helyzetre nem emlékszem.

-Szeretnél valamit megváltoztatni a kessinget körülvevő közegben?

A vezetőség hozzáállását az utóbbi időben szívesen megváltoztatnám...

-Mi a véleményed a mozgó ládákról?

Megyek, megkeresem, általában továbbviszem. Néha ugyan zavar, hogy a ládaoldalon meg sem jelent rejtést már meg is találja valaki, de ettől még nincs bajom a mozgó ládákkal.
Nincs semmi különleges módszerem a keresésükre, a ládatérképet nézem meg indulás előtt. Nem szoktam előre rákészülni, akkor általában úgyis elviszik az orrom elől...

-Mi a véleményed a külföldön rejtett magyar ládákról?

Sokkal szegényebbek lennénk nélkülük.

-Részt szoktál venni a versenyeken?

Néhányon voltam, és ha a közelben lesz, valószínűleg megyek is.

-Milyen kütyüket cipelsz magaddal kesseléshez?

GPS, fényképezőgép, wap-os telefon.

-Melyik láda nyújtotta a legnagyobb élményt/örömet, csalódást/ bosszúságot? Nyugati sziklafal

Az utóbbi időben sok szép erdélyi ládát láttunk, itthon pedig Janó Vértes-beli ládái a kedvenceink. Bár talán az egyik legnagyobb élmény a Nyugati sziklafal (GCFAL1) volt.
Egy kb. 10 m magas sziklafalban van a láda, úgy 6 m magasan... Tagolt a szikla, fel is lehet mászni, de nem veszélytelen. A rejtője szerint fentről, kötéltechnikával célszerű keresni.
Rábeszéltem egy ipari alpinista barátomat, hogy egy szép vasárnap menjünk el együtt, én majd valahogy kibekkelem, amíg lehozza nekem a dobozt. Aztán az indulás reggelén közölte, hogy sajnos közbejött valami, de itt a felszerelés, menjek csak :) A horror folytatása a láda logjában olvasható.

Fotó: andorpapa

Bosszúság? Az utóbbi időben talán GCHKGY volt, ahogy a logban is írtam. Ennyi időt sem kellett volna pazarolni rá.

-Van valamilyen különleges cél, amit szeretnél a kessiggel kapcsolatban elérni?

Hogy jól érezzem magam. Ebben nagyon sokat segít a geocaching, hiszen csodálatos tájakat és nagyszerű embereket ismertem meg a segítségével.

-Milyennek képzeled a magyar geokessing jövőjét?

Szeretnék egy kicsit rugalmasabb és ember közelibb vezetőséget. No meg jó időt a hétvégére, hogy a fórum-viták olvasása helyett el tudjunk menni pár ládát megkeresni :)

Magpet GPS boltja

Vannak olyan nem létező funkciók, amit némelyik vevő elvár a készüléktől?

Nagyon elszállt dologra (pl. legyen benne kávéfőző) nem emlékszem. A nagyobb képernyős autós készülékeknél egy időben gyakori kérdés volt, hogy lehet-e rajta TV-t nézni. Ezen kívül inkább létező, csak az adott típusból hiányzó funkciókat szoktak időnként keresni. Ennél gyakoribb a műfaj-tévesztés. Pl. egy egyszerűbb autós készüléket néz ki valaki a neten, mert ugye GPS, színes, olcsó, majd kiderül, hogy az Adrián szeretne hajózni vele. Ilyenkor előfordul egy kis csodálkozás, hogy „de hát miért nem megy rajta a BlueChart?” Többek között ezért is szeretem inkább azt, ha a vevő sokat kérdez, inkább az elején derüljön ki, hogy az általa kinézett típus valóban alkalmas-e arra, amire ő használni szeretné.

Hoztak már vissza rossz kütyüt, amit Te azonnal meg tudtál „javítani”?

Magához a „vashoz” csak akkor nyúlok, ha már nem garanciális, és biztos vagyok a dolgomban. Ezek inkább apró műtétek, kilazult csatlakozók meghúzása, és hasonlók. Szoftveres kérdéseket már rengeteg alkalommal sikerült megoldanunk, szerencsére ritkán kell széttárt karral elnézést kérni. Ez a jó hatásfok – ez itt a reklám helye! :) – nagyban köszönhető a Garmin ügyfélszolgálatának is, többször segítettek már nekünk olyan problémák megoldásában, amivel mi még nem találkoztunk.

Gondolom, sokan a legegyszerűbb, legolcsóbb GPS vásárlásának szándékával érkeznek a boltba. Ilyen készülékkel is távoznak?

Érdekes, de nem feltétlenül a legolcsóbb a cél. Aki tényleg a legolcsóbbat keresi, és az áron kívül más nem érdekli, az inkább valamelyik gigaplázába megy, vagy webáruházból rendel. Persze nálunk sem mindegy az ár, erre mindenki érzékeny, nincs is ezzel semmi gond. Mi nem feltétlenül a legolcsóbbat kínáljuk, de az sem cél, hogy a pillanatnyi haszon érdekében a legdrágábbat adjuk el a vevőnek. A bolt kialakítása nálunk szándékosan leülős-beszélgetős, így hamar kideríthető, hogy mire is van szükség, és mi az, ami pénzkidobás lenne.

Ha valaki bejön a legolcsóbb készülékért, hogy csak geocachingre kell, semmi más nem érdekli, nem akar bele térképet, akkor nem erőltetjük a 60CSx felé. Ha érdeklődik, akkor tájékoztatásul azért egy-két komolyabb típust megmutatunk, hogy legyen mi alapján meghozni a végső döntést, de ha a bemutató végén a legolcsóbbat kéri, akkor nincs további nyomásgyakorlás. :) Ugyenerre visszafelé is volt példa: egy úr halastavi pecázáshoz akart 76CS-t venni, az akkor 200eFt volt. Beszélgettünk, kiderült, hogy se a térképek nem érdeklik, sem a színes kijelző, csak vissza akar találni oda, ahol előző este beetetett. Végül egy Geko201-essel távozott. A haszon sokkal kevesebb, de biztos, hogy ez az úr legközelebb is hozzánk jön.

Volt olyan ügyfél, aki kölcsönzött/vett egy készüléket, majd boldogan/ csalódottan hozta vissza, mert azt hitte …?

Sokkal több boldog visszatérőnk van, mint csalódott. A csalódás inkább szubjektív dolgok mentén születik, pl. túl későn szól, hogy le kell kanyarodni, nem jó útvonalat tervezett, mert ott mindig dugó van és tudok egy sokkal jobb utat, stb. Olyan esetre nem emlékszem, hogy készülék konkrét alkalmatlanság miatt került volna vissza hozzánk. Inkább olyan esetek fordulnak elő, hogy valaki vesz egy egyszerűbb GPS-t (akár kézi, akár autós), használja boldogan, majd rájön, hogy mégiscsak jó lenne egy elektronikus iránytű, vagy egy TMC-vevő. Ilyenkor a használtat beszámítjuk, és próbáljuk megtalálni a jó megoldást.

A kezdeti időkben fordult elő egy furcsa eset. Betért a boltba egy nagyon határozott úr, és kért egy Geko201-et. Rákérdeztem, hogy tud-e mindent, van-e esetleg kérdése, de köszönettel elhárította, mondván, hogy a neten már nagyon utánajárt, és neki ez kell. Létre is jött az üzlet, az úr boldogan távozott. Majd pár hét múlva indulatos hangon telefonált, hogy ez a készülék nem az, ami. Ő azt olvasta, hogy van rajta soros port, de sehol nincs a neten olyan szoftver, amivel ő kedve szerint átírhatná a firmware-et, pedig ő egy geodéziai alkalmazást fejleszt, és ehhez a készüléket bizony alaposan módosítani kéne. Ezt kicsit furcsának éreztem, és őszintén szólva nem éreztem hibásnak magam a kérdésben. Rákérdeztem, hogy miből gondolta, hogy egy kirándulásra kitalált hobbi-készülék 40eFt-ért olyan szinten lesz paraméterezhető, mint a komoly geodéziai vevők, még két nullával az árukban? Végül belátta, hogy ebben lehet igazság, és barátságban búcsúztunk el.

Vannak olyan törzsvásárlók, aki a puszta GPS-vásárláson túl is bejárnak a boltba?

Igen, jónéhányan. Több olyan ügyfelünk van, aki ha a környéken jár, beugrik hozzánk, bár esze ágában sincs újabb készüléket vásárolni. Ilyenkor azért a meglévő GPS-t átnézzük, a firmware- és térképfrissítéseket feltöltjük, megmutatjuk az újdonságokat, vagy csak beszélgetünk egyet, ha épp mindketten ráérünk. Talán elcsépelt hülyeség, de tényleg jó érzés, mikor egy ilyen látogatás után az ügyfél boldogan távozik.

Van egy idős úr, aki elsők között vásárolt iQue-t. Lezajlott a kezdeti install, térképek regisztrációja és feltöltése, stb. Ezt követően az úr egyre nagyobb SD-kártyákkal tért vissza néhány hetente, egyre több szelvényt töltöttünk fel az Európa-térképből. Minden alkalommal volt több kérdése, az iQue szoftverét is többször frissíttettem. Később beküldte az öccsét, ő is vett egy iQue-t. Azóta is sok alkalommal jártak nálunk a boltban, minden alkalommal kedvesen elcsevegtünk. A napokban mindketten lecserélték iQue-jukat egy kihagyhatatlan akciós Nüvire, ennek kapcsán is már többször jártak nálunk. Ma pedig az úr felesége tért be hozzánk, hogy a férje addig-addig magyarázta neki az új Nüvi csodás tudását, hogy neki is kell egy egyszerű Nüvi200-as. Így akaratunkon kívül már az egész család „fertőzött”, ezen post írása közben is beszéltem már telefonon az illető úrral, aki épp a felesége új Nüvijét állítgatja. :)

Egy másik nagyon kedves történet kevéssel a bolt nyitása után zajlott le. Betért egy nagyon idős úr, kicsit törte a magyart. Kiderült, hogy Spanyolországban él, és most a fia 60. születésnapjára szeretne valami szép ajándékot venni, az eTrex Vistára gondolt. :) Megnéztük a készüléket, de nem vette meg azonnal, hanem pár nap múlva visszatért a fiával. Ketten összesen több mint 140 évesek voltak, de két nagyon életvidám, nagyon jó fej emberrel volt alkalmam beszélgetni, nagyon hosszan. Végül megvették a Vistát, de ez addigra melléktevékenységgé szelidült. :)
Ilyesmi nem történik az elektronikai nagyáruházakban. Igaz, a nap végén komolyabb pénz van a kasszában, de én így is jól érzem magam.

Sokan szeretik szétszedni a készülékeket. Te is meg szoktad nézni a belsejüket?

Nem jellemző. Úgy vagyok vele, hogy bőven elég, ha az alkotók tudják, hogy melyik IC lábát hova forrasztják. Garmint nem darabolok, mert az még ráadásul garanciavesztéssel is jár. Azért előfordul, hogy egy-egy dolgot szétbontunk. Mikor megérkezett az első teszt-készülék a járműkövető-szolgáltatásunkhoz, akkor Piret barátommal azonnal szétszedtük a LEVEL GB060-ast. Leginkább azért, hogy az összeszerelés igényességét lássuk, nem is annyira a működés „ellesése” volt a cél. Itt az volt az érdekes, hogy még mielőtt bármilyen szoftveres próbálkozások megindultak volna, gyakorlatilag a dobozból azonnal a csavarhúzó alá vetettük a készüléket, teljes egyetértésben. :)

Az informatikusok mindig a rettentően béna felhasználókkal viccelődnek. Te is találkoztál nagyon tájékozatlan, vagy éppen túlzottan is „félretájékozott” vevőkkel?

Persze, egy boltban megesik az ilyesmi, de ezzel nekem soha nem volt gondom. Azért viszonylag drága készülékekről van szó, teljesen normális, ha valaki nagyon szeretné körüljárni az ügyet, és mindent tudni szeretne. Talán furcsán hangzik, de nekem is az az érdekem, hogy az érdeklődéskor vagy a vásárláskor hosszan beszélgessünk. Így a vásárló azt kapja, amit szeretne, és elégedett lesz. Persze előfordulnak fokozottan nehéz pillanatok, de azért ezeket is túléljük. Ide azokat az eseteket sorolom, mikor az ügyfél mondjuk telefonon a problémát sem tudja pontosan elmondani („vettem maguknál azt a Garmint, és ha megnyomom ezt az izét, akkor ilyen dolgokat ír ki…”), ilyenkor azért szükség van egy kis nyomozásra. Az is előfordul, hogy valaki a PC mellett ülve hív fel és kér segítséget, de ha az „indítsa el a MapSource-t” utasításra az a kérdés jön vissza, hogy „az hol van? A sajátgépben?”, akkor kicsit nehezebb a dialógus.

Erre fel voltam készülve, mikor belevágtam a boltba, és nem is szabad rajta felháborodni. Egyszerűen arról van szó, hogy én GPS-bolond vagyok, ebben élek, sok olyan dolog is természetes, ami esetleg egy felhasználónak nem. Nem várhatom el egy buszsofőrtől, hogy olyan otthonosan mozogjon a Nüvi belső memóriáján, mint én. Cserébe én nem tudok buszt vezetni, így kerek a világ. Mindenkinek szívesen segítünk, akár telefonon, akár emailben. Ha ezek a csatornák nagyon nem működnek, akkor behívjuk a kedves ügyfelet, és igen nagy százalékban mindennek a végére járunk.

A félretájékozottság egy másik eset. Egyetlen boltról sem feltételezem, hogy aljas szándékkal tájékoztatnak félre. Inkább olyan esetekről lehet szó, hogy pl. egy nagy fogyasztási templom műszaki osztályán dolgozó ember nem érthet 100%-osan a mosógéptől a GPS-ig mindenhez. Az ő dolga, hogy 2 percben rendezzen le minden vevőt, és villám gyorsan terelje őket a kasszához. Így a tájékoztatás sokszor elnagyolt („persze, van hozzá Európa-térkép, le lehet tölteni az inetrentről!”), aminek esetleg a fele sem igaz. Megesik, hogy ilyen készülékekkel érkeznek hozzánk, de sajnos az egy hétig létező noname akciós típusokkal nem tudunk mit kezdeni. Előfordult olyan eset is, hogy egy idős úrnak egy nagyáruházban – nem írom le, melyikben – egy nagyon gyenge autós készüléket adtak el, kerékpározáshoz. Nálunk próbált hozzá kerékpáros tartót venni, sikertelenül. Visszaküldtem az áruházba, hogy próbálja visszakérni a pénzét. Néhány nap múlva visszatért, majd egy VentureCx-szel távozott, azóta is boldogan bringázik vele.

Magpet kütyüi





Milyen kütyüket használsz?
Gondolom, hogy itt szűkíthetjük a kérdést a GPS-ekre, így se lesz rövid a válasz. :)
HECT4 Pádis
Köztudott rólam, hogy Garmin-mániákus vagyok, így aztán ha navigálni kell, akkor a készülék ebből a körből kerül ki. Vannak olyan típusok, amiket egy-egy felhasználásra a legjobbnak tartok, mások pedig kisebb-nagyobb kompromisszumokkal több dologra alkalmasak. Próbálom összeszedni, hogy mely Garminokkal milyen a kapcsolatom. Mióta a bolt létezik, többnyire jópár saját használatú készülékem van (5-15 között mozog a számuk), mert szeretem tudni, hogy mit is árulok. Ezek aztán vagy használtként kerülnek eladásra, vagy megmaradnak, hogy dagadjon a gyűjtemény. :) Ennek megfelelően végigpróbálgattam minden készüléket, vagy legalábbis minden modell-sorozat tagjait. Először pár kultikus eszközről írnék, aztán jöhetnek napjaink üdvöskéi.




  • Az első készülékem egy eTrex Venture volt eTrex Legend
    (nem Cx, semmi úri színesség, akkoriban ilyenekről szó sem volt!). Ez még bőven a geocaching hőskora volt, Magyarország-térképről senki nem hallott, még az én boltom sem létezett. Nagyon szerettem a Venture-t, majd a Legendet is, amire kicsit később cseréltem, ekkor már egy nagyon alap Magyarország-térképpel. A Legend sokáig megvolt, a bolt megnyitása után is hosszú ideig ez volt a saját használatú darab. De ekkor már szemezgettem a következővel:


  • GPS V Deluxe. GPS V az 1500. ládánál átlagol
    Ez korának egyik kultikus műszere, a kézi és autós műfajt egyben kiszolgáló szerkezet. Mai szemmel persze minden paramétere gyengécske, de akkor, aki kicsit komolyan gondolta a GPS-t, annak ilyen után fájt a szíve, így voltam ezzel én is. Az ára igen borsos volt, 255eFt, mindez közel 5 éve. Vagyis pontosan is tudom a dátumot: 2003. január 22-én. Ez Petra lányom szülinapja, aki egyidős a GPS V-ösömmel. Reggel arra ébredtem, hogy nem bírom tovább a vívódást, ma megveszem az V-öst. A Garminnál elővezettem a problémámat, félig viccesen előadva, hogy hamarosan apuka leszek. Erre a cég vezetője egy elképesztően alacsony árat mondott a készülékre, amiért nem tudtam otthagyni. Petra 2 hónaposan kessel
    Az új szerzeménnyel betértem a boltba, majd Andi telefonált, hogy valami mozgás van, ebből ma baba lesz, ő már bent is van a kórházban. Rohantam hozzá, valóban látszott, hogy Petra hamarosan előbújik. Félve írom le, de a több óra alatt mikor Andi picit megpihent, vagy épp vizsgálatra vitték, mindig előloptam pár percre az V-öst a táskámból. Aztán persze elraktam, mert következett egy sokkal fontosabb szülés. :) A lényeg, hogy ez a készülék azóta is megvan, kizárt dolog, hogy eladjam, ez már Petráé. Azóta ha ezzel megyek terepre, tőle szoktam kölcsönkérni. :) A jó öreg V-ös sokáig használatban volt, kiválóan teljesített külföldön is. Amit nagyon szerettem benne, az a mostani autós készülékekből már nagy részben kikopott: a testreszabhatóság. Eldönthetem, hogy melyik adatmezőben mit szeretnék látni, sőt a használat módjától függően (autó/kézi) a kijelző elfordítható.



  • Kb. két éve véletlenül sikerült hozzájutnom egy GPS 12CX-hez.GPS 12CX Ez egy ősi típus rövid ideig gyártott színes verziója. A színesség itt nem úgy értendő, mint a mai készülékeknél, inkább valahogy úgy, mint a korai színes mobiloknál: minden pixel szürke, de vannak közöttük kicsit zöldebbek és kicsit pirosabbak. :) Ez tényleg egy ritkaság, 0km-es állapotában pláne. Féltve őrzöm a polcomon, Garmin tokban, egyszer mentem vele ládát keresgélni. :)



  • A színes eTrex-eket is szeretem, megvolt az egész sorozat. A csúcskészülékeken kívül van egy furcsa vonzalmam az egyszerűbb darabokhoz is, így a VentureCx sokáig előkelő helyen volt a rangsorban. Túrázáshoz, vízi túrához is használtam jópárszor.


  • Autóban nagyon sokáig használtam iQue3600-ast. Ez volt az első beépített GPS-es PDA, a Palm oprendszer is nagyon szimpatikus volt. Ezzel a készülékkel több hosszú európai menetet is hibátlanul teljesítettem, a maga idejében szintén nagyon rendben volt. :)

  • iQue

  • Az iQue előtti időkben kifejezetten autózáshoz való készüléket csak igen borsos áron lehetett beszerezni. Az iQue ezt megtörte, majd őt is elkezdték kicsit kiszorítani az egyszerűbben kezelhető darabok, a StreetPilot c-sorozatának tagjai. Természetesen ezeket is végignyúztam, de a tudásukból sokminden hiányzott, amit mondjuk az iQue-n megszoktam. :)

  • StreetPilot 2720

  • Manapság ha kézi GPS-t kell rántanom, akkor a 60CSx az egyik kedvenc. Ez az a készülék, ami leginkább emlékeztet a régi jó GPS V-re: egyben megoldható vele minden feladat. Szeretem a sárga 60-ast is, a térképtelen letisztultságnak is megvan a maga varázsa. Spontán szokott eldőlni, hogy melyikkel indulok kirándulni, de ha kicsit több biztonságra vágyom (pl. ismeretlen terepen kalandozni napokon át), akkor azért a CSx van előnyben.:)

  • 60CSx bevetésen

  • Autóban az egyik etalon a StreetPilot 2720. Ez a készülék-típus a közlemúltban ment nyugdíjba, amit kicsit sajnálok. Nagytestű, krumpliformájú eszköz, de amit autóban lehet tudni, azt a 2720 – legalábbis nekem – tudja. A részletekbe nem mennék bele, mert autós blogokban sem bizonygatja senki, hogy a Bentley tényleg egy jó cucc. :)


  • A másik nagy kedvencem a 276C. Ez a készülék eredendően hajózásra (értsd: tenger) készült, de autóban is kiválóan használható, nagyon nagy tudású darab. Az ára miatt sokáig halogattam, (meg aztán a 2720 mellé minek egy ilyen is?), de végül meggyengültem. Valahányszor eladtunk egy ilyen készüléket, vagy egy ügyfél visszatért térképeket töltögetni, minden alkalommal könnybe lábadt a szemem, ahogy a kijelzőjére néztem. Egy darabig elhessegettem a gondolatot, aztán egyik reggel – mint pár éve az V-ösnél – eltört bennem valami. :) Nem csak autóban használom, hanem egy pici gumikajakon is, amin azért kicsit komikus egy ilyen szerkezet, de én így vidámabban evezek. A 276C egyébként az a típus, ami elképesztő részletességgel testreszabható, ami nekem nagy mániám. Vélhetőleg ez a darab is nálam fog megöregedni. :)

  • 276C Tatán

  • Van egy Mobile10 bluetooth GPS-em is, néhányszor már ezzel is navigáltam (egy HTC TyTN-nel összelőve). Szimpatikus, hogy a hozzá használatos Mobile XT szoftver tudása hasonló a totemként tisztelt StreetPilot 2720-hoz, de én őszintén szólva nem szeretem a hibrid megoldásokat, már ami a GPS-t illeti. eTrex Vista c
    Kicsit olyan ez, mint Kádár elvtárs legendás mondása: „a krumplileves legyen krumplileves!” A PDA-ben lehet telefon, a telefonban lehet fényképezőgép, de a GPS az nekem legyen GPS. Ez persze csak az én hülyeségem, ízlés dolga. :)



  • Most van nálam teszten egy autós készülék, :) a típusát még nem írhatom le, de ez nagyon ígéretes. Szép és egyszerű, mint a mai típusok, ugyanakkor tud olyanokat, amiben már nem is nagyon mertem reménykedni. Valószínűleg a közeli jövőben ez a készülék lesz a „rendes” autós GPS-em. Ha erdőbe megyek, akkor azért bedobom a hátizsákba, és előkerül egy 60-as, vagy egy eTrex.
  • Fazék Százalék-kalkulátora

    Mindnyájan tudjuk, hogy a geokessing nem verseny, de azért csak-csak nézegetjük, ki hogyan halad a megtalálásokkal. Nem véletlenül van a legtöbb kesser bemutatkozó oldalára beszúrva ez a kis statisztikai „jelvény”, amit Gyros készített.


    Itt most éppen az én szerény teljesítményemet láthatod:



    A geocaching nemzetközi oldaláról is szerezhetsz ilyet, ha már ott is van találatod:

    Profile for ID=12082


    Az évek során volt már több számítási módszerre ötlet, de végül mindig a megtalálások száma maradt a legfontosabb mutató.

    Fazéknak is van egy ötlete a kalkulációra, és ahogy írja az Ő számítási módszerével „minden kesser 'könnyedén' elérheti a 100%-os teljesítményt.”

    Javaslom, nézd meg Fazék Százalék-kalkulátorát, és ellenőrizd teljesítményed!

    Kesservélemény kutatás

    Itt láthatók azok a kesservélemény kutatások, amiket menetközben összegyűjtöttem.




    Előfordult már, hogy csak azért nem kerestél meg egy ládát, holott jártál a környékén, mert az értékeléséből látszott, hogy nem egy jó rejtés?

    soha 72 (74%)
    egyszer 6 (6%)
    néhányszor 13 (13%)
    többször 6 (6%)


    Szavazatok száma: 97

    A Game Over visszafordíthatatlanul végleges ládatemető legyen, vagy támadhassanak fel belőle ládák javítás, örökbefogadás révén?


    Végleges 4 (3%)
    Javítható 102 (89%)
    Nem érdekel 8 (7%)


    Szavazatok száma: 114






    Sok kezdő kesser megkeresi az első néhány ládáját, de nem tudja, hogy létezik jelszó, Travel Bug, stb. Nem veszik figyelembe a megtalálás tényleges időpontját, nem tudják hogy kell értékelni a ládákat, stb.
    Már többször javasolták egy olyan teszt létrehozását, amit a regisztráció előtt megfelelő eredménnyel kéne kitölteni az új játékosoknak. Így több ismerettel rendelkeznének, amikor megkeresik első ládájukat.

    Könnyebben beilleszkednének az új kesserek, ha a regisztráláshoz előbb sikeresen ki kellene tölteniük egy tesztet?

    Biztosan 56 (60%)

    Talán 24 (26%)

    Nem 12 (13%)

    Szavazatok száma: 92





    Érdekel a geoládák tartalma?

    Sohasem érdekelt: 2 (5%)

    Mindig is érdekelt: 16 (44%)

    Régen igen, de már nem: 18 (50%)

    Régen nem, de már igen: 0 (0%)

    Összesen 36 szavazat.




    -Szeretnél nyilvános ládaelbírálást?

    Igen, minden esetben: 27 (29%)

    Legyen a rejtőre bízva: 42 (45%)

    Nem: 23 (25%)

    Összesen 92 szavazat.




    -Szeretnéd-e, hogy ezentúl is születhessenek mozgó ládikák?

    Igen, szigorú szabályokkal : 51 (52%)


    Igen, ahogy eddig is volt: 22 (22%)


    Nem: 25 (25% )

    Összesen 98 szavazat.





    -Kit látnál szívesen a "Vének Tanácsában"?


    (Egyik kesser sem kérte a nevének felvételét a szavazati listára. Saját ötlettől vezérelve választottam ki a 15 nevet.)

    Csuhás: 83 szavazat (69%)

    Mr Zerge: 28 (23%)

    jalso: 27 (22%)

    Attibati: 33 (27%)

    SylverRat: 20 (19%)

    lelcache: 56 (56%)

    Mikulás: 41 (41%)

    VP: 19 (19%)


    Pupu: 40 (40%)

    Dc3: 38 (38%)

    Csigabiga: 34 (36%)

    Bal3: 24 (25%)

    Szab: 14 (14%)

    jppj (J&J): 8 (8%)

    Scele: 56 (59%)






    Budapesti rejtés


    Sokan szeretnének új budapesti ládákat keresni, rejteni. Ha valakinek van kész ládaötlete, akkor itt kaphat egy oldalt, ahol a gc.hu ládáihoz hasonlóan közzéteheti az adatokat, képeket. Biztosan akad néhány közelben lakó, vagy arra járó kesser, aki megkeresné a rejtést. Ők itt elmondhatnák a véleményüket, ami alapján a rejtő vagy rájönne, hogy mégsem olyan jó ötlet a ládája, vagy benyújthatná moderációra, ahol a moderátorok esetleg figyelembe vehetnék az itteni pozitív véleményeket. Mivel a láda nem jelenne meg előzőleg a gc.com-on, így nem lenne kizáró ok a megjelenésre. Bővebben a Budapesti rejtés oldalon mondhatod el a véleményed.
    Egy, a témához illő írás: Atyavilág! SeresPéter-láda!

    Kérdés:

    -Mi a véleményed a fenti ötletről?

    Válasz:


    • Jó: 35 (67%)
    • Nem jó: 17 (32%)

    Összesen 52 szavazat érkezett.


    Csendes barangolás
    (Pupu)

    Pupu Írta: Pupu
    Fotók: Zsu, Mikulás, Pupu




    A kenuban azt szeretem, hogy csendes. Hangtalanul siklik a vízen, és ha ügyesen forgatom a lapátot, az sem csobban. Valahogy nem betolakodónak érzem magam vele a természetben, hanem odaillőnek a szintén halkan evezgető vadkacsák közé. A bakancsos léptek koppannak, a bicikli lánca és kereke surrog, a kenu nesztelen.

    Sokan képzelik nyári pancsikoló eszköznek, valami olyasminek, mint a strandlabda. Mekkorát tévednek! A kajakot az eszkimók találták fel, és fejlesztették tökélyre, hogy a Jeges-tengeren vadásszanak vele, a kenut az észak-amerikai indiánok, közlekedési és szállítási eszközként. Mindig használták, amíg be nem fagytak a folyók, tavak. Pedig azok a kenuk nyírfakéregből készültek, szilárdságuk és vízállóságuk meg sem közelítette a mai gyártmányokét. Hideg a víz? Hát épp azért kenuzunk, nem pedig úszunk!

    Erről beszélgetve robogunk Zemplénagárd felé, DC3, Mikulás és Ragalyi társaságában, hogy eszményi módon szorosan a határvonalon evezve vigyük tovább Daikini barátunk Magyarország nevű ládáját a Tisza Záhony-környéki szakaszán. Persze volt azért a dolognak némi előzménye, nem kezdőként vágtunk bele a kis expedícióba.


    Az első Barum felfújható gumikajak ’76 tavaszán lépett szolgálatba, feleségemmel és kislányunkkal végigsátraztuk a Táti szigeteket, a Szigetközt, és sok egyéb folyó- és állóvizet. Aztán egy eléggé kicsi csehszlovák lélekvesztő-kenu jött, majd ’82-ben sikerült a sportbizományiban szerezni egy ötméteres, nagyon jól sikló és stabil kenut – máig megvan! Ezt raktuk fel 1983 nyarán a Trabant kombi tetejére, és vittük el Donaueschingenbe, a Duna „forrásához,” ahonnan egészen Bécsig jöttünk vele. De akkor már miért nem Budapestig? Hát, mert évente csak egyszer lehetett Nyugatra utazni, és ha vízen átlépjük a határt, kinn reked a Trabant... Eveztünk a Dunán, mint keskeny folyócskán, amely egyszer csak még kisebb patakká változik, majd ér, sőt csermely lesz belőle. Nemsokára kötélen kell húzni a kenut a sekély vízben, majd megfeneklik végképp. Kicsivel odébb látni, ahol eltűnik az utolsó csepp víz, onnan már csak száraz meder vezet tovább. Ez a híres Duna-elszivárgás, ahol a szivacsos mészkő talaj elnyeli a vizet, hogy közel húsz kilométerre, a dombok túloldalán bukkanjon ki újra, bővizű karsztforrásként. Ez azonban már a Rajnát táplálja – a búvópatak átbújt a vízválasztó alatt!

    A Duna felső szakaszának végigjárása nagy élmény, egyben strapás vállalkozás. Bécsig 957 kilométer a táv, benne 54 átemelés kis malomgátakon, lecsúsztatás surrantókon, zsilipelés önkiszolgáló zsilipeken, vagy a kenu áttolása kiskocsin a hajózózsilipek mellett. Különösen mókás volt a csónakcsúszda a regensburgi nagy duzzasztó mellett: a felvízen beáll a csónak a jobb parti stég mellé, ahonnan erősen lejtős betoncsatorna vezet az alvízre. A csatorna száraz, felül elzárja egy csapóajtó. Az ember meghúzza a stég konzoljáról vécéláncként lelógó fogantyút, mire lebukik a csapóajtó, és a csónak, egy adag vízzel együtt, nagy sebességgel lesiklik.

    Az osztrák szakasz első helysége Engelhartszell, vízparti kempinggel. Tipikusan osztrák hely, tip-top minden, a területet gondosan nyírott díszsövény osztja bokszokra, amelyekben csillogó lakóautók állnak, tetejükön parabolaantennával. Lakóik grillsütő mellett ülnek karosszékben, míg a gyerekek szivacslabdával teniszeznek. Nagyon polgári jómódról tanúskodik minden. A kis sátor, a nejlonzsákokba pakolt szerény cucc, a benzinfőző körül kuporgó kenus család eléggé kirítt a környezetből, nem is került sor semmiféle kapcsolatfelvételre a kétféle társaság között. Másnap reggel, amikor kezdtük megpakolni a kenut, feleségem egyszer csak felpillant: – Odanézz!

    A lakóautósok ott álltak sorban a kemping alacsony sövényén túl, és figyelték az úti előkészületeket. Arcukon nosztalgikus bú, szemükben sóvárgás. Ahogy a házi libák nézik vonuláskor a magasban elhúzó vadludakat, még meg is lengetik párszor a szárnyukat, hogy szomorú lemondással belássák: nehezek, puhányok ők már a vándorúthoz. Ezeken a kempingezőkön is látszott, hogy örömmel otthagynák a lakóautót, a grillsütőt, a teniszhálót, ha még egyszer úgy lökhetnék el a kenut a parttól, úgy indulhatnának neki a nagy víznek, ahogy most ez a család teszi! Integettek egy darabig, aztán a szemük fölé tartották a kezüket, hogy minél tovább követhessék az apró csónakot, amely mintha a fiatalságukat, a vállalkozó kedvüket vinné el mindörökre…


    Sok-sok szép túra után 2002-ben kezdődött az új fejezet, egy Grabner Adventure SL felfújható rafting-kenu megvásárlásával. Jókora hátizsákba lehet belehajtogatni, elfér a lakás egy sarkában és az autó csomagtartójában, fel lehetne vele szállni vasútra, repülőgépre, húsz perc alatt menetkésszé tehető – hurrá! Igazi avatására a Mazuri-tavakon került sor, a tavak láncolatát összekapcsoló csodás Krutyna folyócskán. Nem ám nyáron, amikor sokan vannak ezen a népszerű vízitúra-útvonalon, és korántsem mindenki tiszteli a természet csendjét, aki bérelt kenuval vagy kajakkal, csoportosan kerekedik fel. Meg amikor fickósak a szúnyogok... Szeptemberben mentünk, elcsendesedett, sőt néptelen vidékre, amely helyenként megadta az illúziót, hogy pionírként járjuk a vadont. Táborverés pici, fenyves szigeteken, lobog a tűz, előkerül a flaska, odahallatszik a szarvasbőgés, a hajnali fagyok már megbénították a kis vérszívókat – ez ám az élet!

    Aztán 2004 nyarán, amikor épp Finnországba készültünk kenutúrára, belépett életembe a geocaching. A kiszemelt vidék tórendszerében ugyanis nem kevesebb, mint 18 ezer sziget van. Szinte mind lakatlan. Egyetlen óriási labirintus az egész! Venni kellett hát egy GPS-t, és kicsit beletanulni a használatába. Hogy hogyan? Hát néhány láda megkeresésével, saját útvonalon visszanavigálással, és ehhez hasonló alapműveletekkel. Úgy megtetszett, hogy azóta is ügybuzgó kesser maradtam, és persze amikor csak lehet, szerepet kap a hűséges Adventure is!

    Mint amikor elérkezett a Szigetközig a GCHUN láda, amelynek feladata az országhatár körüljárása. Mi sem kézenfekvőbb, mint hogy magán a határvonalon, az Ó-Duna sodorvonalán kéne továbbvinni. Igaz, hogy december közepe van (2005), de mit számít az? Kenuztunk már jégtáblák között kanyarogva a zajló Dunán, pompás móka volt, most sem lesz kevésbé élvezetes, noha néhány fok plusz van. Evezőstársnak az ízig-vérig sportember Freddyt kétrem fel, az autó mozgatását maga a ládagazda, Daikini vállalta magára. 43 kilométert eveztünk Gönyüig, közben a Kolera-szigeten kiraktuk a ládát. Csendes víz, párás levegő, abszolút nyugalom mindenütt, lelket se láttunk – egészen különleges élmény volt. Fázás? Ugyan! Az ellen fel lehet öltözni, míg kánikula ellen bizonyos határon túl már nincs mit levetni. Télen kenuzni jó!

    freddy, daikini




    Mostanában pedig fokozódó nemtetszéssel figyeltem, hogy végig szárazföldön, autóval vagy biciklivel halad a GCFEFT láda, amelynek küldetése a Duna végigjárása a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. Pedig szerintem ennek a ládának igazából vízen kellett volna megtenni a távnak legalább egy jelentős részét. Terveztem is kenus kirándulást a németországi-ausztriai szakaszra, de nem valósult meg az ötlet – igazából elsősorban azért, mert beleszerettem a fekvőbiciklizésbe, így háttérbe szorult a kenuzás, csak hazai vizeket jártunk a nyáron. Azért persze egyáltalán nem tetszett, hogy még hazánk területét is autón, vagy legjobb esetben biciklin utazza végig a láda. Egy métert se ladikkal, motorcsónakkal, kajakkal, kenuval vagy kílbóttal, sem Budapesten legalább egy kirándulás sétahajóval vagy kishajóval, senki se szállt fel vele szárnyashajóra vagy vízibuszra – semmi... Kihagyta a Szigetközt, a Radvány-szigetet és a Táti-szigeteket, megannyi jellegzetes, szép részt, elrohant Dévény, Pozsony és Mosonmagyaróvár mellett, világ csúfjára Hegyeshalomnál lépte át a határt. Már eljutott a Sió torkolatáig, és az a veszély fenyegetett, hogy szégyenszemre egész Magyarországot „megússza szárazon”! Ezt már nem tűrhettem, Zsuval (köszönet a logisztikáért!) és Mikulással szövetkeztünk a helyzet orvoslására. Természetesen nagyon bosszantott volna, ha az orrunk elől elviszi egy autós kesser, és végigrobog vele a gemenci táj mellett. Ezért reggel, még sötétben csaptunk le a ládára az új Duna-híd nyugati hídfőjénél, majd a közeli Sió-torkolatnál pumpáltuk fel a kenut, szálltunk vízre. Most már nem siettünk, inkább húztuk az időt, mert olyan sűrű volt a köd, hogy kísértetekként húztak el a tolóhajók, persze radarral. Egy kenut észre se vesznek, ha mégis, akkor sem tudják kikerülni, mi pedig semmit sem látunk belőlük – ezt azért tán nem kéne megkockáztatni... Szerencsére idővel megritkult annyira a tejföl, hogy nekivághattunk, de a túlsó part egyáltalán nem látszott, sőt az innensőt is csak sejteni lehetett. Mikulás GPS-e mutatta a helyes irányt, nehogy összevissza kódorogjunk a folyón.

    Egészen különös hangulata volt ennek az evezésnek, szinte olajosan sima volt a víz, hirtelen bukkant fel egy kikötött ukrán tolóhajó, egy-egy kősarkantyú, apró sziget. Ahogy ritkult a köd, felsejlett a túlpart, és megfigyelhettük a kormoránok és vadkacsák rajait, a szürke gémeket és a kiskócsagokat. Szemlátomást eszük ágában sincs vándorútra kelni, itt telelnek majd – sok szerencsét nekik! Egymás után hagyjuk el korábbi túrák táborhelyeit, olyan élénk az emlék, minta egyszerre lenne nyár és ősz, egymásba folynának a vízen töltött szép napok.

    Egyszerre ott vagyunk a Gemenci-Holt-Duna torkolatánál.
    A mostani alacsony vízállásnál csak egy keskeny kis csatorna kanyarog befelé, annyira észrevehetetlen a bejárat, hogy elmentünk volna mellette, ha nem tudom, hogy ott van. Mikulás nem járt még erre, úgyhogy bekukkantunk. Aztán még egy kicsit lefelé az élő Dunán, közben PMR-en beszélgetünk Zsuval, aki már át is vitte az autót a megbeszélt találkozóhelyre, Érsekcsanád vízparti üdülőövezetébe, amely aszfalton elérhető, és jó kikötőhely, épp szemben a Rezéti-Holt-Duna kiágazásával. Oda akarunk rejteni, hogy szárazföldi népek számára hozzáférhetetlen legyen a láda.

    Nem messze a Duna-ág kezdetétől van egy kis sziget, azt pécéztük ki. Ám csak megközelíteni tudtuk kenuval, elérni nem, mert megfeneklettünk a sekély vízben. Egy darabig húztam még az Adventure-t kötélen, majd ott hagytuk, ahol volt, és gumicsizmában kisétáltunk a már egészen közeli szigetre. Szilárd, jó homokos fövenyen jártunk, semmi sár – pompás! Gyorsan elhelyeztük a ládát egy fán, mérés, logolás és az egyéb ilyenkor szokásos műveletek, majd egy negyedóra múlva már ott is voltunk Zsunál és az autónál. Lehet kimosni, leereszteni, összehajtani a kenut, és egész úton hazafelé azon vigyorogni, hogyan kattintanak majd rá a ládászok az új helyre, s hogyan konyul le a harci kedvük, amikor ráébrednek, hogy ez nem autós műfaj, de még nem is biciklis ám!

    Mikulás, Pupu

    De elég az emlékezésből, megérkeztünk Zemplénagárdra, ideje a mai vállalkozással törődni. Begyűjtöttük a ládát qtatom és Kyra rejtésétől, aztán lenéztünk a tiszai kompkikötőhöz. Jó, aszfaltos lejárat, csakhogy kicsit távol a magyar-szlovák határtól. Az egy holtágon húzódik, és följebb találkozik a Tiszával. Akkor hát, mivel mániákusan ragaszkodtam a határvonalhoz, irány a holtág! Összkerékhajtású kocsinkkal el is jutottunk oda, volt is benne víz, úgyhogy felfújtuk és, ha nem is vízre, de sárra bocsátottuk a kenut, mert a parti sáv egy iszapmocsár. DC3-nak nem volt gumicsizmája, ő térdig feltűrt nadrágban mezítlábazott. Hamarosan elakadtunk azonban, elfogyott a holtág, szárazföld van már ott, ahol kék színnel vizet mutat a térkép. Gyors telefon Ragalyinak és Mikulásnak, hogy jöjjenek vissza... A kenut úgy ahogy volt, feldobtuk a kocsi tetejére, a kikötőkötéllel és hevederekkel jól-rosszul odakötöttük – egy-két kilométerre, lassú menetben így is jó lesz. Mire újból vízre szálltunk a révnél, elszaladt másfél óra, de a ládaút trackjében benne van a holtág csónakázható darabja!

    DC3-mal maradtunk párban.

    dc3, Pupu

    Jó órát kellett evezni, mire eljutottunk a tulajdonképpeni határvízig. Lassú volt a sodrás, 4 kilométeres sebességgel haladtunk ellene, csak néhány helyen erősített bele a víz, és ott centinként küzdöttük előre magunkat. Nem volt hideg, sőt néha kellemesen melengette a hátunkat a Nap, az enyhe szél hol segített, hol akadályozott, a meder kanyargása szerint. Őszi színek, arany ragyogás, tükröződik minden az ég kékjét visszaverő folyón, szépen utazik a láda – buli az élet, ahogy Bal3 mondaná.

    Másfél órányi evezés után Ragalyi és Mikulás vár a parton, két határőr társaságában. Az ukrán rész Magyarország „legélesebb” határszakasza, szesz-, cigaretta- és embercsempészek járják, közülük nem egy lőni is képes, úgyhogy elkél az őrizet. Sok helyen találkoztunk velük, kivétel nélkül segítőkész, rendes emberek voltak. Mesélték, hogy a felszerelésük ócskább annál, amit a kínai piacon fillérekért kapni, hogy a méregdrága Nissan Pathfinder szalonterepjáróik messzemenően alkalmatlanok a feladatra, és hogy az EU saját kasszájából vállalta volna a terepi határőrök 250 ezer forintos fizetését, de a magyar felsőbbség elhárította az ajánlkozást, mert ők nem kaptak volna. Így hetvenezret keresnek ezzel a nehéz és veszélyes munkával. Ugyanott tartunk, mint ötszáz éve, amikor kilógott a gatyából a végvári vitézek feneke, miközben egyre nagyobb birtokokat harácsoltak össze az országvezetők. Az ukrán határőrök viszont nagy barmok, vigyázni kell velük, szeretnek csónakázókat elkapni és bevinni éjszakára az őrsre, ha az ő partjukon szállnak ki pisilni.
    Pupu, dc3A Tiszán kevés a jó kikötőhely! Meredek, iszapos, síkos, bozótos partok váltják egymást, a néhány homokzátonyon kívül alig lehet kiszállni. Itt is csak egy benyúló fatönk kínált szegényes lehetőséget a váltásra. Mikulás és Ragalyi eleveztek, helyenként kemény sodrással és pofaszéllel küszködve, de azért végigröhögték az utat, ahogy mesélik. Közben mi autóval lekaptuk a Lónyai kastély ládát, és elhelyezkedtünk Záhonynál, várni őket. Közben egy horgásszal beszélgettem. A hatvanas években még fűzfabottal, a susztertól kért szurkos cérnával és hajlított gombostű-horoggal annyi és olyan halat fogtak, amennyit és amilyet akartak. Ma négy modern bottal töltött kinn órákat, és semmit sem fogott. Nincs hal. Nincs munka. Nincs semmi. Kicsit fonák érzés volt, hogy mi meg drága felszereléssel, luxuskocsin utazva, urasan töltjük itt a szabadidőnket. El se mondtam neki, hogy ládautaztatásért füstölünk el hatvanliternyi gázolajat, amit nem is mi fizetünk.

    Megint mi jövünk másfél órára, a következő szakasz Zsurkig ugyanolyan, mint a korábbi, szépen haladunk, de ellentétben a vidám másik párossal, mi hallgatagon forgatjuk a lapátot. Gondolatainkba mélyedünk, vagy csak átadjuk magunkat a túra hangulatának. A gyönyörű fa templomtornyáról nevezetes Zsurk határában váltunk megint, onnan Ragalyi és Mikulás evez, mi meg helyet keresünk a túra befejezéséhez. Olyan kell, amely közel van a határvízi szakasz végéhez, ládarejtésre megfelel, és kocsival elérhető. Nem sok akad. Elég zűrös vidék ez, a gátkoronák lesorompózva, a földutak dagonyásak. Tiszaszentmártonnál hajtottunk ki a vasúti hídhoz, ahol két barátságos határőr megmutatta az egyetlen lehetőséget, a vízig levezető lépcsőt. Várunk, várunk, nyoma sincs a két cimborának, a Nap meg hanyatlik lefelé, majd eltűnik, hamar besötétedik. Hosszabb szakasz jutott nekik, töksötét van, mire megérkeznek, de jókedvűen, a kaland örömével. Gyors pakolás, ez az első eset, hogy lemosatlanul rakjuk el a kenut, majd kimossuk otthon, és sárosan kerülnek be a zsákokba a gumicsizmák, ponyvák is. Este kilencre hazaérünk.

    Végül is nem volt ez valami óriási túra, csak 26 kilométer. De a magyar geocaching mércéjével mérve azért eléggé kivételes dobás volt késő ősszel (november 1.-én), ár ellen evezni a Tiszán – és ami a fő, mind a négyen elkönyvelhettünk egy csodálatos napot, egészségesen elfáradtunk, remekül éreztük magunkat, és alig várjuk a következő akciót!

    Aranyásás
    (Pupu)

    Írta: Pupu

    Fotók: Mikulás


    Dér csillan a fagyos avaron, ezernyi kis pont a fejlámpa fényében. Teljes a csend. Elmosódott, régi szekérúton ballagok, alig látszik, turistajelzés sehol. Nem is hiányzik, legalább eldobott szemét sincs. Néptelen vidék a Zempléni-hegység távoli erdősége, különösen így, éjszaka évadján. Igyekvős tempóban gyalogolok, noha nem hajt a tatár – egyszerűen így esik jól, legszívesebben futnék, ha nem volna ilyen görgeteges a talaj. Az, hogy ha nem is versenyben, de versengésben vagyok, nem számít; persze, hogy nagyon szeretnék első lenni Ironman frissen megjelent Aranygombos Telkibánya geoládájánál, amelynek érdekessége, hogy a megtaláláshoz be kell mászni egy felhagyott aranybánya járatába, de biztos vagyok, hogy rajtam kívül senki nem rajtolt rá.
    Bejárat


    Először is nagyon messze van a szóba jöhető vetélytársak túlnyomó többségének.
    Másodszor délután fél hatkor jelent meg a neten, ami februárban már sötétséget jelent. Mire majd felvirrad, az átlagos sorsú polgárnak kezdődik a munkanap, várnia kell a hétvégére. A puhányabbakat elijeszti az éjszakai gyalogtúra és a tárnamászás, a vagányabbaknak egyéb kötöttségeik lehetnek. Nem, itt ma nem lesz versenyfutás!

    Nekem viszont mintha testre szabta volna Ironman a feladatot! Van nálam tesztkocsi, úgyis kell mennem vele, hát akkor irány a Zemplén! Időmet magam osztom be, csak meg kell várni, míg elmennek a vacsoravendégek, nem árt aludni egy kicsit, de kettőkor már indulhatok. Kedvesebb szórakozásom kevés akad, mint hogy egyedül kódorogjak sötét, ismeretlen erdőben, a felszerelésem pedig tökéletes hozzá, például a lehető legjobb típusú fénydiódás fejlámpa világít.


    Régről ered ez a vonzódás a sötétség órái iránt. Még hegymászó koromból. Ott az a szabály, hogy a tulajdonképpen mászás kezdetéig, azaz a „beszállásig” a legjobb eljutni még napkelte előtt, hogy minél több világosság maradjon a lényegre. Piz Bernina Bianco
    Meg aztán vannak olyan szakaszok, amelyeket meg kell tenni, mielőtt a napsütés hatására feljebb beindulna az olvadás, kő- és jégomlást, lavinákat indítva. Szóval indulás és az első szakaszok lámpafénynél, hogy ne a végén kelljen lámpázni... Emlékezetes volt például, amikor a Piz Bernina (4049 m) Bianco-gerincét másztuk, 1973-ban. Már kétszer nekimentünk a beszállásig vezető négy és fél órás gyalogútnak, amely eleinte olyan ösvényeken vezet, mint a Gellérthegy oldalában a fenntartó-járatok, majd gleccseren és egyéb barátságos helyeken. Mindkétszer visszafordított az időromlás. Már csak egy dobásunk maradt, aztán elfogy az egy hónap, elfogy a száz dollár – az még a „legvidámabb barakk” korszaka volt... Úgyhogy beszéltünk a Tsierva-menedékház vezetőjével, hogy mi holnap nem kettőkor kelünk, mint a Berninára igyekvő többi hegymászó, hanem egykor. Hogy gyorsabban haladhassunk, mint a libasorba betagozódva. Be is jött a terv, hamar felértünk, és noha ismét jött a rossz idő, két osztrákkal együtt elértük a csúcsot, a svájciak meg mind kudarcot vallottak. Sőt, némi izgalmak árán, élve le is keveredtünk. Azok voltak csak az idők...


    Míg lépteimet szaporázom, eszembe jutnak más, hasonló kesser-akciók. Amikor szintén napszállta körül, egy októberi délutánon jelent meg a Börzsönyben Snake ládája a Holló-kövön. Akkor is vendégek voltak, de a megértőbb fajtából, szemernyit sem csodálkoztak, amikor hátizsákkal kisurrantam az ajtón, faképnél hagyva őket. Továbbra is remekül szórakoztak, náluk jobban már csak én, amint a Fekete-völgyi panziótól teljes gőzzel iparkodtam felfelé a hegygerinc jól ismert ösvényén. Már itt is vannak a sziklák, jó nagy a mélység, alig ér le a fénycsóva az aljába, és tudom, hogy Snake igényes helyekre rakja a ládáit. Vajon most hová? Hopp, ez itt azért egy kicsit túlságosan mászós, ide talán mégse... Netán a másik sziklafokra? Igen, a kis állóhelyről be kell nyúlni a sarok mögé, és ott van. Szűz a logbook! Vidám naplózás, aztán irány haza, bagolyhuhogástól kísérve, és az erdőből mindenféle vad csörtetését hallgatva. Néha próbálok felelgetőst játszani a kuvikokkal és macskabaglyokkal, de persze sose derül ki, hogy nekem válaszolnak-e. Otthon aztán jót mulattam az utánam érkezők bejegyzésein, akik többek között gyógymódot javasoltak időskori álmatlanságomra...

    Vagy a mátrai Asztag-kő! Az se akármilyen kaland volt! Asztag-kő
    Rosszul jött ki a lépés, esélyem sem volt elsőnek rámozdulni, de mellém szegődött a szerencse. Nivabibi megpróbálta, de gyerekkel ment, és túl veszélyesnek ítélte a síkos, úttalan terület sziklaletöréseit. Feladta – becsülöm józan döntéséért, pedig nem lehetett könnyű visszafordulni a siker kapujából. Én viszont ezt látva azonnal autóba ugrottam, éjszakai sűrű ködben irány Gyöngyös, aztán az erdészeti út – montis túrákról jó ismerős –, amelyen egy kicsit fel-alá járva kerestem bejáratot a kefe-sűrűségű fiatalos erdőbe. Sehol! Hát akkor csak úgy, a husángnyi fácskák között bujkálva. Ki is értem a holdfényben csillogó, impozáns sziklákhoz, fölöttük a csillagos ég, alant még a ködtenger, mindenen dér sziporkázik – hát kell ennél szebb? Némi óvatos mászogatás után meglett a láda, eloroztam Nivabibi elől, de persze nem ez számít, az a fontos, hogy nem rángatta veszélybe a csemetéjét.

    Nem is beszélve a szentgotthárdi csata ládájáról, alig néhány napja jelent meg! Épp Rómából autóztam haza, amikor feleségem felhívott, hogy új láda jelent meg, és útba is esik. Rábafüzes előtt persze lekanyarodtam a főútról, noha nem volt nálam GPS, csak az autóba való Acer navigátor, iGo szoftverrel. A civil ruhám, városi cipőm sem épp éjszakai kesselésre való – de mivel fejlámpa azért volt nálam, hát belevágtam. Meg is lett, az elsőségekre szintúgy hajtó Akloz őszinte csalódására, aki kevéssel utánam esett be a helyszínre. Miután persze learatta előlem az alsószölnöki duzzasztó szintúgy új ládáját, ahol meg én lettem a második...
    Montecuccoli megfigyelőpontján

    Jóleső emlékezésemből röfögés riasztott fel. Jobbról, balról, mindenfelől. Egy vaddisznó-konda kellős közepébe keveredtem. Jóban vagyok a nemzetségükkel, többre tartom őket embertársaim jelentős részénél, de azért nem árt elkerülni a félreértéseket, tehát elkiáltottam jól bevált varázsigémet: – Röff, ha mondom, rontom-bontom! Át is bocsátottak bántatlanul, megnézhettem a régi épületek alapfal-romjait, majd még egy jó adag gyaloglás után eljutottam a tárna szájához.

    Na, most semmi hülyeség, mert ha itt bennszorulok, bajos lesz, így egyedül! Mikulás a járatbanÁm az ácsolat rendben levőnek tűnik, igaz, van némi omlás, de négykézláb átmászható, beljebb pedig már járni lehet. Olyan párás a levegő, mint egy gőzfürdőben, csak úgy gomolyog a lélegzet. Milyen hosszú a tárna, sokkal érdekesebb és izgalmasabb, mint vártam! Nagyon lestem, nem jön-e elő néhány törp, hogy bevezessen az aránybánya kincseskamrájába, de nem mutatkoztak, és szerencsére a Banyapók sem lesett rám. Vasember bizonyára megkaparintotta előlem a drágaságokat, azóta nálam Aranyember az ő neve.

    Meglett a láda, és mire visszaértem a kocsihoz, ki is virradt. Jöhetett a hosszú autózás hazafelé, amely dehogy lehetett unalmas, ha egy ilyen gyönyörű, és ráadásul aranyérmes túra részleteit lehetett közben felidézni!

    Hátast dobtam!
    (Pupu)

    PupuÍrta: Pupu

    Fotók: Tudo

    Gyerekkorom óta nem múlóan szeretek biciklizni, de bringás fénykorom csak negyven feletti koromban (1986) jött el, amikor egyéves külföldi munka eredményeképp vehettem egy csúcs-szuper országúti gépet, és kezdett lassan felmenni a Vasfüggöny. Első komoly túrám Budapest – Nizza – Budapest volt, tehát oda-vissza az Alpok teljes vonulata, a lehető legtöbb hágóval (18 db. 2000 méter fölötti). Ezt zsinórban követték újabb vállalkozások, amelyek során bejártam az Alpok és a Pireneusok szinte valamennyi jelentős hágóját és magaslati útját, illetve Andalúzia és Toszkána hegyes vidékeit. A csúcs kilenc „kétezres” volt egyetlen nap alatt (Albula Pass, Ofen Pass, Umbrail Pass, Passo Stelvio, Passo Eira, Passo Foscagno, Forcola di Livigno, Passo Bernina, Julier Pass), 195 kilométeres túrán, 5600 méter szintemelkedéssel...

    Új lendületet adott a mountain bike („monti”) megjelenése, amellyel szintén végigjártuk az Alpok legszebb és legmagasabb útvonalait, voltunk erődromoknál, sípályáknál, egykori hadszíntereken, és megcsináltuk a Transalp túrát is. Mindezt azért említem itt, hogy lássék: van tapasztalatom és összehasonlítási alapom bőségesen.


    2007 nyarán pedig megvalósult régi vágyam: szert tettem egy fekvőbringára!

    Amióta először láttam képen, mindig ilyenre áhítoztam, elképzeltem és rajzolgattam egy saját konstrukciót, amely persze mindig csak ábránd maradt. Aztán idén tavasszal a Bike Mag folyóirat cikkéből megtudtam, hogy fekvőbringa-szaküzlet nyílt Budakalászon (www.ambringa.hu)! Úgy léptem be, mint gyerek a játékboltba, szó szót követett, majd egyszer csak, július elején megérkezett az én gépem, egy csodás Challenge Hurricane.

    Azóta több mint harminc túrán háromezer kilométert hajtottam vele, és ennek során megtaláltam száz geoládát. Úgy érzem tehát, hogy van közreadni valóm a témában.

    Ez nem normális!

    A fekvőbringa nem normális bicikli, és valószínűleg „nem normális” (tehát nem szabványos) embereknek való.
    Sok válfaja létezik, két- és háromkerekű, alacsony és magas építésű, kis és nagykerekű, alsó és felső kormányos (lásd az iménti hivatkozást)... Szubjektív írásról lévén szó, a saját kiválasztási szempontjaimat ecsetelem. Csakis olyan sportszer ér valamit, amelyet ténylegesen használ az ember, tehát amely praktikus. Azaz: befér az előszobába, a liftbe és az autóba (nem szeretek bringát tetőtartón szállítani, mert piszkos lesz, és növeli a légellenállást). Így már adódott is, hogy kétkerekű, alacsony építésű, elöl-hátul kis kerékméretű, kompakt gép lesz a nekem való. Abból is egy könnyű, gyors, sportos típus, a Challenge Hurricane SL, azaz könnyített kivitel. Tíz kiló alatt van, de az enyém kissé több (12,5) az extrák miatt: van rajta két tárcsafék, első rugózás, két sárvédő, tükör, műszer, csengő és pakktáska, benne szerszámok, két belső-gumi, pumpa. Felső kormányos („hörcsög” kéztartás), azon egyszerű okból, hogy ezt könnyű tolni, a felálló kormánynál fogva. Ez olyankor szempont, amikor nem lehet odabiciklizni a ládáig.

    Országúti használatra szántam, arra is használom, ezért eléggé sima, keskeny, kőkeményre (7 bar) fújt gumik vannak rajta. Aszfalton príma, kemény, száraz földúton elmegy, laza talajon vége – tolni kell.

    Alapkiépítésben a gép hátul 9, elöl 3 fogaskerekes, a markolatváltós váltási rendszer olyan, mint akármelyik biciklié. Én másmilyent rendeltem: elöl csak egy fogaskerékkel, de hátul háromfokozatú agyváltóval. Két előnye van: ha nem fér másképp autóba a bringa, könnyű kivenni belőle az előrenyúló „bummot”, illetve álló helyzetben is lehet váltani (például hirtelen megállás után). Hátránya nincs, talán pár dekával (de nem többel!) nehezebb.



    Minden kezdet nehéz...

    A boltban sokféle modell van, célszerű előbb az enyhébb fajtákat kipróbálni, tehát amelyeken nem olyan alacsonyan és hátradőlve helyezkedik el az ember. Kajakozni sem K1-gyel kezdesz... Amikor azokkal már kialakul némi biztonságérzet, jöhet a Challenge, vagy hozzá hasonló. Először nagyon fura, mint egy laposra állított nyugágy, semmi köze a megszokott biciklis fílinghez. Az ügymenet a következő: felhajtod a kormányt, leülsz a legalacsonyabb részre, hátradőlsz, magadra húzod a kormányt, könnyű áttétellel felülre állítod az egyik pedált, jól megnyomod és már mész is, felrakod a másik lábad, lehet hajtani. Szaladt mellettem a boltos srác (Sala), míg ráéreztem az egyensúlyra, de még aztán is kellett néhány alkalomnyi megszokási idő. Ám már az elején fülig ért a szám, éreztem, hogy ez kellett nekem! Ha biciklizni jó, akkor fekvőbringázni egyszerűen remek!

    Egész más

    És milyen, mikor már jól megy? Fantasztikus! Először is egészen más az érzés. Normál bringán alaphelyzetből kissé lóg a fejem, az aszfaltot nézem. Csüggesztő így. Fekvőbringáról úgy látok, mintha sportkocsiban ülnék. Más a világlátás, más a hangulat. Érzem, hogy kisebb a légellenállás, nem feszül a mellem a szélnek, könnyen gurulok vízszintesen 30-cal. Emiatt hidegben kevésbé fázom, melegben jobban izzadok. Hosszú egyeneseket, amilyenek bőven akadnak az Alföldön, nem unalmas robot végigtekerni, élvezem a tempót, nézelődöm jobbra-balra.

    Szűk helyeken ügyetlenebb vagyok vele. Városban továbbra is a montit használom, ugratok fel-le szegélyköveken, hol járdán megyek, hol az autók között, a Lánchíd gyalogjáróján, vagy a Váralagútén... A fekvőbringa erre nem ideális, hátra csak tükörből látok, oldalt-hátra sehogy se. Rosszabbul is látszom a forgalomban, a sok bunkó autós akkor sem veszi emberszámba a biciklistát, ha látja, hát még ha nem... Országúton viszont úgy tapasztalom, hogy nagyobb ívben kerülnek ki, tovább hajlandók mögém szorulva jönni – megbámulnak, mint az ufót, aggódva tartanak távolságot az ismeretlen lénytől. Sokan villognak, integetnek, dudálnak jóindulatúan, van, aki megáll, hogy jobban megnézzen.

    Evolúció

    Hegymenetben a normál bringán bele lehet állni a testsúllyal a pedálba, ezen nem. Itt csak izomból és áttételből megy minden. Emelkedőn ezért kissé lassúbb. Lefelé viszont gyorsabban mehetsz, mert az alacsony súlyponthelyzet miatt nagyon erősen lehet fékezni, a kormány átrepülésének veszélye nélkül.

    Hagyományos bringán nagyon fárasztó tartani a nyakat... Hosszú túrákon mintha kést döftek volna a csuklyás izmomba, ezenkívül sajog a fenekem, a csuklóm, a karom, a prosztatám és sok egyebem. Itt semmi ilyesmi. 150 kilométer után frissen szállok le róla. Nem kell azért beiktatni pihenőket, hogy helyre tornáztassam magam.

    Másik különbség, hogy bringán vihetsz hátizsákot. Ezen nem. Pakktáska kell rá, de azt egy mozdulattal le lehet emelni, és oldaltáskaként vinni. Rajta van a kulacstartó, benne elfér egy napra kaja, ruha (12 literes). Nagyobb túrához van két oldaltáskája is, egyenként 12,5 literesek, több ruhát, mini-sátrat, kis hálózsákot lehet bepakolni.

    Egy szép őszi nap

    Párás korareggel, Kozármislenyben. Kiveszem a bringát a pokrócokkal bélelt autóból, beállítom a tükröt, felteszem a GPS-t és a táskát, aztán néhány helybeli meghökkent pillantásától kísérve elindulok.


    Enyhe ködből kel a Nap, igazi vénasszonyok nyara! A forgalom minimális, az aszfalt jó, fülig ér a szám, egyfolytában vigyorgok, mint egy gyengeelméjű. Néhány falu után átkelés a „Villányi-hegységen”! Csupán domb az, de szép élménnyel ajándékoz meg, átsüt a Nap a lombok között, sugarai fénycsóvákat húznak a párában, ragyognak az őszi lombok. Megállok fotózni egy kicsit a telefonommal – nagyobb fényképezőgép útban lenne a fekvőbringán... Aszfaltoznak, a munkások mindenkit megállítva engednek át engem, szájtátva néznek: – Mondd csak, kényelmes? – Nagyon!

    Túloldalt klassz lejtő Siklósig, aztán pompás vízszintes menet Harkányba, ahol a parkban geoláda vár. A murvás utakon inkább tolom a gépet. A láda melletti padon jöhet egy kis reggeli, majd hajtás pajtás, tovább a mattyi madár emlékparkba, ahol kopjafája van minden Magyarországról kihalt madárfajnak. Rossz érzés rá gondolni, hogy az egész technikai életformámmal – igen, még a biciklizéssel is! – hozzájárulok a természetes élettér beszűküléséhez.

    Újra Siklós, de már nem a megkerülő úton, hanem át a városon, aztán Villányon el a pompás pincesor mellett, nyitva is vannak, színes, vidám, élő az egész, szívesen megállnék egy pohár jófélére! De hát még autóznom kell, nemsokára... Inkább nyomom tovább Bólyra, a kálváriánál eldugott ládához, majd vissza Kozármislenybe, váltakozva emelkedős és lejtős utakon. Nem fáj semmim, szívem tele örömmel és hálaérzéssel. Klassz túra volt, és hazafelé kocsival még le is kapok két további ládát. Szép az élet!

    Ládásztípusok
    ( Sirgalahad versei)

    A kütyüfüggő

    Táskák, kütyük, tokok, szíjak
    „Nem akarom, hogy ma szíjjak,
    Minden eszköz legyen kéznél
    Mi mire kell? – legyek észnél!”

    Szüksége van hetven gombra
    Hogy felmásszon egy-egy dombra
    Árkot csak úgy lépé át
    Szoríjja a PDA-t
    Laptop nyomja csípejét
    Búváróra kézfejét
    Fejlámpa a homlokáról
    Jelt ad, mint egy fénylokátor

    „Aggódok ha nincsen velem
    Kilószámra a pót elem
    Sok biz-bazom el nem ejtem
    S tán a ládát sem felejtem!”

    Nem tudja, hogy nyúl vagy uhu
    Ám fejében ott a tuhu
    Trackvonalak éber őre
    Nem is igen néz előre
    Tekintet a képernyőre
    Szegeződik – s nem oly dőre
    Gondol ő az eljövőre
    Számít majd a térerőre
    Ha a helyzet nagyon éget
    Mobilon hív segítséget

    Végül
    Úgy zárja e dicső napot
    Buzgón pötyögi a wap-ot





    A filozófus

    Nem izgatják erdők-rétek
    Szellem-szférából jő étek
    Gondolati hiba – vétek
    Valók-e a doboz létek?
    Mert ha valók, teszem fel
    - míg kabátom veszem fel –
    Vajon amíg odamegyek
    Rejtekfák és álcahegyek
    Nem válnak-e nemlét lénnyé
    Lény nemlétét téve ténnyé?

    S ha lelek matériát
    Épp nyúltagyamat éri át
    S kerüli meg ez az eszme:
    Mért’ lelé meg minden böszme?



    A net-kesser

    Bíbelődvén az internettel
    Találkozott az üzenettel
    Létezik egy láda oldal
    hát
    Összekacsintott a holddal
    No sajtképű, vágjunk bele
    Nézzük, mire megyek vele

    Mit is kéne itt csinálni?
    Ennyi helyet végigjárni?
    Van, kinek ez sokat megér
    Ám kezemben itt az egér
    Hátha megoldható mással
    Mondjuk egy pár kattintással

    Egyik kéz a billentyűn
    Másik meg a töpörtyűn
    (ez a hentes de jól abál,
    szörfös éhes, ezért zabál!)
    Fent a neten száguldozok
    Eredményt is mindjárt hozok
    Cybervilág az én terem
    Megvan a hat karakterem!
    Az nettalál, aki keres
    A bejegyzés így sikeres!



    A mindenre elszánt

    Célom épp a küzdés maga
    Nem érdekel lábam szaga
    Sem verejtékgyöngyös testem
    Az se, hogyha hasra estem
    Felkelek és célra török
    Ládavágyam immár örök
    Inkább tény, mint fényes érdem
    Lógó nyelvem veri térdem
    Vágok kerten, budin át
    Mert arra a kordinát
    Ha ládát nem találok
    Az nekem már halál ok!



    Drive-in : I win

    Van lábam, de ugyan minek
    Seggem alatt kocsi
    Kedvenceim a drive-inek
    Logolok, oszt csocsi
    Könnyezek, ha rágondolok
    Frédi-Béni járgányra
    Az lenne a csuda dolog
    Ráállni a ládára
    Lenyúlok a padló likán
    Rejtekéből kihúzom
    Ha találok a ládikán
    Nájlonzacskót lenyúzom

    Drive kess után géperővel
    Tova lehet tépni
    Elmondhatnám emelt fővel:
    Nem is kellett lépni!



    Sirgalahad

    Végül, de nem utolsónak
    Száz vége van minden szónak
    Vagyok én, ki minden kessnél
    - unalmasnál, érdekesnél -
    Arra várok, jön a múzsa
    Homlokomra cuppan rúzsa
    Csókja bennem rímet érlel
    „Írd be a logbookba!” – kérlel
    Ellenállni nincs szándékom
    Versike az ajándékom!

    LOG

    (Sirgalahad)


    Ki nem tudná, nincs oly balog
    Mit is jelent nekünk a LOG
    Tudni könnyű, tenni nehéz
    Erről versel mostan e kéz:

    Legjobb, hogyha minden sivár
    Ez az, mire mindenki vár
    Fehér holló módra ritka
    Talán ez lehet a titka:
    Menj hétköznap, kakasszóra
    Magadban leszel, becsszóra
    No, de vannak néha gondok
    Egy párat most el is mondok
    Sok ember van, ki nem ládáz
    Tekintete mégis ádáz
    Szeme reád addig mered
    Míg fejed a fába vered
    Egy erdőben mit csináljak
    Gyanús alakká ne váljak
    Bújj bele egy állatbőrbe
    Úgy szaglászd a fákat körbe
    Ez esetben legyen eszed
    Ne mutasd a GPS-ed
    Nyugodt írás gyakran ugrik
    Vigyázz, jönnek már a muglik
    Mielőtt még bajt okoznál
    Tégy úgy, mintha nagydolgoznál!

    Városban a helyzet más
    Egyéb út a megoldás
    Kérdeznek, mondd: nincs szerencséd
    Elveszett a kontaktlencséd
    Azért nézek jobbra-balra
    Hátha felesett a falra!

    Kínos helyzet lehet még ez:
    Fiatal pár tornát végez
    Méghozzá pont ama padon
    Ahol ládát rejt a vadon
    Itt azt vegyed fontolóra
    Meddig tart egy pásztoróra
    Nekik rövid, neked hosszú
    Ne buzogjon benned bosszú
    Megtalálást inkább vess el
    Lovagias is a kesser!

    Hátadon feláll a szőr
    Kedvenced a vagyonőr
    Neki gyakran az a búja
    Épp pozitív az IQ-ja
    Értelemre hatni hiba
    Annak vége csak galiba
    Legjobb őket kikerülni
    Neked is fog sikerülni

    Végszónk legyen: „Bízni fogunk,
    Észrevétlen marad LOGunk !!!”


    Sirgalahad, 2007 November 12.

    Az éjszakai erdei kesselés szépsége

    (Sirgalahad)



    Az éjszakai erdei kesselés szépsége

    Nem volt ilyen réges-régen,
    Műholdtölte van az égen!
    Vérfarkasok vonyítanak
    (Ők csak ehhez konyítanak)
    Hol a kütyüd? – elő vele
    S elem által erő bele
    Mert az sem megy fél elemmel
    Pót elemmel kényelemmel
    Indulsz, és nem félelemmel;
    Lásd el magad élelemmel
    Ízlés szerint kitalálttal
    Oltsd majd szomjad ital által
    Fiók mélyre azért nézz be
    Lámpás kell majd egyik kézbe
    Ruha testre, bakancs lábra
    Kész az estre – ez az ábra!
    Mindez nélkül sekély esély
    Hogy kezdődhet e kéjes éj

    No most jöhetnek a bércek
    Ám koboldok és lidércek
    Fatörzs mögül leselkednek
    Borzasztóan viselkednek
    Az a céljuk – hazahúzzál
    Félelmedben nagyot… tüsszents
    De ne tojj be – bátor légy,
    Hiszen úgyis tovább mégy!
    Bagoly huhog, faág reccsen
    Légy győztes a mai meccsen!
    Legyőzheted önmagad
    Nevedre sár nem ragad
    Jöhet meredek, jöhet lejtő,
    Kísértetes mészkőfejtő
    Medvebarlang, bányatáró,
    Félfej Jack, a sírbajáró
    Vérládásznak ez csak pite
    Oly erős a kesser-hite

    S ha mindezt leküzdötted
    Nehéz út áll már mögötted
    Szíved a torkodban ugrál
    Már csak kilenc méter a grál
    Bár tudod, hogy kehely nincs,
    Neked a kess nagyobb kincs
    Lámpád fénye odavillan
    Minden gondod tovaillan
    És aszondod: „Könnyet ejtek,
    De kurva jó ez a rejtek !!!”



    Sirgalahad, 2007. november 10.

    I. Extrém Geocaching Verseny a Fejeseknek
    (Scele)

    A XI. Geocaching Fesztivál és Verseny alkalmával Scele szervezett egy versenyt a gyanútlan moderátoroknak. Az alábbi szöveg és képek, Scele engedélyével, a verseny logjából származnak.




    Az ötlet, hogy kéne szervezni egy versenyt a szervezőknek már régen megfordult a fejemben.
    Annak idején talán a fórumba is beírtam eme szándékomat, de úgy emlékszek senkit nem érdekelt. Természetesen továbbra is foglalkoztatott a dolog.
    Mikor a Zöldút napot csináltuk a Tatával és Csigusszal újra elgondolkodtam az ötleten.

    Mivel voltunk a béri közgyűlésen, hamar értesültünk róla, hogy itt lesz a következő verseny.
    Lelcache és Zsu gyorsan lefoglalták a szállást és kiderült, hogy az egyetlen apartmant sikerült megcsípni, amit a helyiek "főnöki lakosztálynak" hívnak.
    Így már biztosan eldőlt, hogy megcsináljuk a versenyt.

    Először Magpetet avattam be, hogy némi infóhoz jussak. A legfontosabb kérdés az volt, hogy kik szervezik idén a versenyt. Megkaptam tőle az 5 nevet: Kjr, Kulisz, MikiCache, Kivi, Snake. A komáromi erődlátogatáson azonban beavattam Anikót is, hogy még több információt szerezzek a sikeres megvalósításhoz. Még szerencse, hogy beszéltem vele a merényletről, hiszen Magpet kifelejtette ÖregTom-ot. (igaz végül térdproblémák miatt kimaradt a "szívatásból")))

    A versenylapot már itthon lekoppintottam egy régiről. A multimatrixszal azonban nem tudtam megbirkózni, és (a beavatott) Magpet sem tudott rajtam segíteni. Ezért kerültek a palackokba végül jelszavak. Már csak az ajándékon kellett gondolkodnom. Végül kitaláltam, hogy legyen a díj egy geocachinges törölköző. Az ajándék elkészítéséért Bubukának jár a dicséret.

    Mi már pénteken reggel nekivágtunk Bérnek és igyekeztünk kevés ládát beiktatni, hogy minél hamarabb leérjünk. Elfoglaltuk a szállást és szerencsére Anikóval sikerült elsőként összefutni.
    Megtudtuk tőle, hogy az összes emberünk kint van terepen és rejti a versenypontokat, így Lelcache, Bubuka és jómagam gyorsan nekiláttunk ugyanezt tenni.

    Hat pontot rejtettünk, mert akkor még nem tudtuk, hogy ÖregTom nem jön.
    Az egyik pont azonban annyira jól útbaesett, hogy Lelcache javaslatára áthelyeztük.

    A trackek és a pontok:

    KJ (Kjr node-jai):

    Kerestünk egy olyan helyet ahol "s" kanyart ír le az út, mert a jelszó "inflexiós pont" volt. Szerencsére a Virágospusztára érkező aszfaltúton pont volt egy ilyen. Az utat szegélyező korlát alá került a palack.

    Szivatásmérő 1-5-ös skálán: 3-as




    KM (Kulisz Mester a tarjánka-szurdokban):

    Ez egy hasonló mélyedésbe került, mint a rendes verseny "zsákutca" nevű pontja.
    A rejtés azonban a képen látható kicsi üreg volt, amibe éppen, hogy belefért a palack.

    A jelszó: Csuhás.

    Szivatásmérő 1-5-ös skálán: 6-os


    KV (KiVi a felnőttek között):

    Ez egy kivágott fa ürege volt, amiben valaki ott hagyott 3 db 1,5 literes pillepalackot.
    Ügyesen berejtettük alá a mi fél literesünket, ezért lett ez a neve a pontnak.

    A jelszó: mangó

    Szivatásmérő 1-5-ös skálán: 2-es



    MC (MikiCache elázva):

    Ez a pont a főbejárat melletti kútba volt leeresztve egy damilon. A felkészületlen versenyzők életük kockáztatásával lemásztak érte a kútba. Az elsők nem vették észre, hogy van damil is, a később érkezőknek pedig már tényleg nem volt. ))

    Jelszó: IO

    Szivatásmérő 1-5-ös skálán: 3-as


    SN (Sziklában sziszegő Snake):

    Ezt a pontot rejtettük el utoljára, mert Snake rejtéseihez híven természetesen szikla alá szerettem volna rakni a palackot. Ilyen helyet viszont sehol nem találtunk. Én már majdnem feladtam, de Lelcache unszolására végül sikerült találnunk egy tökéletes helyet. (mint később kiderült Kjr majdnem iderakta a rendes verseny egyik pontját).

    Jelszó: Esztergom

    Szivatásmérő 1-5-ös skálán: 4-es




    ÖT (ÖregTom kereke):

    Itt egy utánfutó volt, amin igen nagy rakás szalma volt. Azt hamar eldöntöttük, hogy alá rakjuk, de Lelcache egy nagyon nehéz rejtést akart kivitelezni. Aztán végül könnyítettünk rajta egy kicsit, bár nem túl sokat.

    Jelszó: yagi

    Szivatásmérő 1-5-ös skálán: 2-es



    A versenyre vittem laptopot és nyomtatót is, így a rejtés után már pénteken kész volt minden a másnapi merénylethez. A díjkiosztó előtt elkunyeráltam Anikótól a pecsétet, hogy az is eredeti legyen a versenylapon. Ferit pedig megkértem, hogy fogja rövidre az eredményhirdetést és a díjkiosztót, hogy minél hamarabb elrajtolhassanak a szervezők. A bejelentés után Miki viharzott el elsőnek és Kjr pakolászott a legtovább. Aztán kiderült, hogy Kulisz elvitte a kulcsot, így nincs bakancs amit felvehetne. Jiimbo azonnal felajánlotta saját csukáját, így Kjr abban futott neki a pontoknak.

    A végeredmény:

    1. Kolesár (Kjr): 4,1km 0:43:35
    2. MikiCache : 4,8km 1:04:53
    3. Kulisz: 5,1km 1:13:44
    4. Snake: 4,7km 1:26:01
    5. KiVi: 4,5km: 1:31:09

    Nagyon örülök, hogy jókedvvel fogadtátok az ötletemet és lelkiismeretesen teljesítettétek.
    A díjat Kjr nyerte. Azt hiszem Mudman készített fotót az átadásról.

    Mi még maradtunk vasárnapra is. Levadásztunk 4 ládát a környéken bringával és begyűjtöttünk 4 versenypontot meg a kisverseny palackjait is.

    Szeretném megköszönni a beavatottaknak (Anikó, Szilvi, Kumin Feri, Magpet, Tata ) a segítséget és a hallgatást.

    Legnagyobb köszönet a segítőimet illeti Lelcachest és Bubukát.