Párosan szép az élet?
(Pupu)

valamint
Bal3,
ID=12082

Nem egy kesser panaszolja, persze csak a szája elé rakott kézzel, hogy járna ám ő többet is erdőn-mezőn kalandozni, csak hát az asszony... Az asszony nem érdeklődik e kedvtelés iránt, az pedig koránt sincs az ínyére, hogy párja nélküle csavarogjon. Vagy azért, mert "hát még csak az kéne", vagy, mert nincs is szebb hétvégi program, mint együtt elmenni a Tescóba, vagy, mert olyan jó együtt lenni – de hát az ugyebár csak odahaza lehetséges. Hány, de hány nő van, aki az esküvőig, illetve maximum az első gyerek érkezéséig hagyja ficánkolni párját, hogy aztán bilincset rakjon rá!

Szerintem visszafelé sül el, ha egy feleség megnyesegeti férje szárnyait. Ha neki egy vagány fickó kellett, akiben van valami spiritusz, akkor ő maga is szegényebb lesz egy besavanyodott, otthonülővé tett anyámasszony katonája mellett. Ha nem olyan kellett, akkor meg miért ahhoz ment hozzá?

Kerékpárboltos ismerős mesélte, hogy egy ügyfélnek új országúti versenybringát állítottak össze. Pontosan olyan színűnek kellett lennie, mint a régi volt, de nemcsak a váznak ám, hanem az ülésnek, a kormánybetekerő szalagnak, mindennek – nehogy észrevegye a feleség, hogy újat vett a férje! Összehasonlításul hadd említsem az én páromat, aki tortát sütött az egyik bringám születésnapjára... Ő mindvégig nem egyszerűen tűrte, hanem aktívan támogatta, segítette mindenféle – néha eléggé extrém – hóbortomat. És lám, minap ünnepeltük 38. házassági évfordulónkat, és boldogok vagyunk!

Talán lesznek, akiknek segít, ha példaképp, illetve érvelési anyagként itt, a Kessersztoriban is közreadom az Outdoor Sport magazin aktuális számában velünk készült interjú pdf változatát. (Az új ablakban a "Click here to start download.." feliratra kattints!)

Mottó: Párosan szép az élet – ha van élet a szép párban!

Pupu




Párosan szép az élet?

Áve!

14 éve boldog kapcsolatban! A titok: add meg a partnerednek, amit Ő a legjobban szeret, visszakapod kamatostul!

Ágival 14 éve sodort végre össze a sors/karma, ki tudja. Mindketten régóta kerestünk egy igaz társat, 27 évesen megadatott. Nem voltunk már gyerekek, tisztában voltunk a tartós boldog együttlét nehézségeivel, az elfogadással, a tolarenciával.

Édes sztori volt, mikor kb. fél év egy fedél alatt eltöltött idő után, az előszobában elkapott és méregtől zöld arccal kérdezte: „Nagyon nehéz lenne a wc deszkát lehajtanod magad után?”
Nem. Lehajtsam, neked ez fontos? Igen, jött a válasz. Van még esetleg valami, ami nem kerek? Igen, a zoknidat is kifordítva veszed le. (na és gondoltam magamban, nem létezik, hogy csak a külső oldalát mossa ki. Jó, azt is „visszafordítva” veszem majd le. Még valami. Nincs. Ezzel le is zártuk a fel nem oldott feszültségeket. Előbb kellett volna. Mi mindent megbeszélünk. Így nincs vita.

Geocaching bolondériámat nem hogy tűri, inkább buzdítva támogatja.

Első nap mikor összeköltöztünk, a kipakolás után én lazán bejelentettem, hogy most 4-5 napra elmegyek, autóversenyem lesz. Csak annyit kért, hívjam fel, hogy hol állunk.

Ezek után a bolondériáim nem okoznak gondot, sőt jótékonyan hatnak a belső harmóniánkra.

Nem egy, nem két hobbim volt/van, szerintem kevés nő értené meg pl. azt, hogy „most egy évig ingyen dolgozom mérnökként a Zengő Motorsportnál, a Clio kupás autók kifejlesztésén”, mert ez régi gyerekkori vágyam volt. Ebben is támogatott, pedig volt, hogy egy héten csak 20 órát voltam otthon.

Ládázni el szokott zavarni! Mi itthon dolgozunk, szerdánként megyünk be Bp-re este felé munka ügyben, a többi időnket egymásnak szentelhetjük. Ezt az életvitelt nem a húsvéti nyúl hozta, keményen megdolgoztunk ezért, közös célunk volt Bp.-ről kiköltözve a kertes házunkban együtt tölteni napjainkat. Sikerült, jó vele így élni. Szabadságra, függetlenségre, saját időre viszont mindkettőnknek szüksége van, így én masszőrhöz, a gőzbe küldöm ha már látom, hogy „toporog”, Ő meg elzavar ládázni.

Volt mikor kijelentette, vagy így vagy úgy de holnap menj az „erdődbe” mert már nagyon zizi vagy. Igaza volt, nem bírok egy helyben ülni sokáig, szükségem van a változásra.

Amikor két ember közt kialakul egy ilyen egészséges harmónia, egyfelé gondolkodás az olyan biztonsággal tölti el, amit más úton, módon nem lehet megszerezni.

Mindenkinek javaslom, hogy élete párjával olvassák el Gary Chapman nagysikerű könyvét, az „Egymásra hangolva” címűt! Ebből megtudhatod, hogy mire is vágyik a párod _igazán_!

Van, aki hetente visz virágot haza, de a kedvese csak 20 perc beszélgetést kérne és ez borítja fel a harmóniájukat. Ahogy az elején is írtam:

Add meg a partnerednek, amit Ő a legjobban szeret, visszakapod kamatostul!

Üdv Bal3
Buli az élet!


Pupu írásán felbuzdulva - és mivel nincs egy hónapja, hogy a 14. házassági évfordulónkat ünnepelhettük volna, ha megünnepelnénk - én is elmesélek egy történetet a páromról, aki nélkül soha nem keresek ládákat.

A 6. ládánk levadászása céljából érkeztünk egy nagyon szeles, januári napon Simontornyára. Ekkor még csak a Mio c310 PNA készülékem volt meg, ami közismerten nem a legjobb kütyü a kesseléshez.

Tapasztalat hiányában nagyon rosszul navigáltam. Azt hittem, hogy 4-500 méterre parkoltam le a ládától, holott az 1200 méterre volt tőlünk légvonalban, a második domb tetején.

Gyalog indultunk neki egy kanyonszerű földúton. Az út szinte egyetlen métert sem tartott a láda irányába. Hol jobbra, hol balra kanyarodott. Megunva a tekergést, a dombtetőn nekiindultam toronyiránt a szántáson. A távolság alig csökkent, és máris egy gyümölcsös kerítése állta az utunkat. A kerítés mentén haladva átverekedtük magunkat egy sűrű bozótoson, majd kijutottunk egy újabb földútra, ami vagy 5 méterre bemélyedt a löszös talajba. Többször le-föl mentünk az úton, mire kiválasztottam azt a helyet, ahol végre felkapaszkodtunk a túloldali falon, és kiértünk a domb szélére.

Egy rendkívül meredek, elhagyott szőlőültetvény terült el alattunk. Légvonalban már csak kb. 250 métere volt a láda, de a megközelítéséhez le kellett ereszkednünk a mellmagasságú gazban megbúvó szőlőtőkék között, majd a túloldalon fel kellett mászni egy sűrű cserjésben a dombtetőre.

Itt lett elegem. Már lassan egy órája keveregtünk - a szó szoros értelmében árkon-bokron át. Azt sem akartam, hogy a feleségemnek örökre elmenjen a kedve a ládakereséstől. Legnagyobb meglepetésemre Ő volt az, aki nem tágított. Azt mondta, ha már ennyit küzdöttünk ezért a ládáért, akkor ne adjuk fel. Először próbáltam lebeszélni, de annyira elszánt volt, hogy nekivágtunk, és végül megleltük a dunsztos üveget.

Csuhással lógnak egy kicsit
-Csuhással lógnak egy kicsit

Azóta ez az egyik legkedvesebb ládázós emlékem. Itt ismertem meg életem párjának azt a kitartóképességét, amit azelőtt, közös életünk során ilyen helyzetben még nem kellett bizonyítania. Azóta már számtalanszor láthattam kitartását, sőt, sokszor Ő tartja bennem a „lelket”, amikor én már abbahagynám a doboz keresését.

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a GCHusv ládánál Ő is felmászott a kötélen, pedig plusz pontot sem kaptunk érte.

Mottó: Párosan szép a ládázás, avagy a ládázás is szép párosan.

ID=12082

Fotó: Csigabiga


Ha a Te életed is párosan szép, mesélj róla! Küld el az írásod, és ide másolom, hogy mások is megismerhessék azt a személyt, aki a kesselésben melletted áll és támogat.

Nincsenek megjegyzések: