Megint ránk jött a mehetnék. Hazudok, nekem majdnem mindig mehetnékem van, de most valahová messzebbre vágytunk, így aztán sikerült kitalálni az egyik lehető legtávolabbi célpontot Tasmániát.
A szempontjaink hasonlóak voltak mint a tavalyi USA-beli útnál, legyen gyerekbarát az ország és kempingezni akartunk.
Az is sokat nyomott a latban, hogy vagy most, vagy még esetleg jövőre tudunk a déli féltekére eljutni, mert utána Lili iskolás lesz és nem valószínű, hogy a nyári szünetben át akarnák menni a télbe. Ausztrália nálunk már többször szóba került, de a messzesége meg a kígyók miatt mindig elvetettük. Most valahogy ez a Tasmánia befészkelte magát az agyunkba így hát elkezdtünk komolyabban utána nézni.
Én annyira rettegek a kígyóktól, hogy fölvetettem, mi lenne, ha lakóbuszt bérelnénk. Rájöttünk, hogyha összeadjuk azt is, hogy abban lehet főzni és esetleg kempingen kívül akár ingyen is aludni, akkor nem jön ki sokkal drágábbra, mint egy rendes autó. Ráadásul Tasmánia kifejezetten csapadékos, biztos, hogy csomószor nem lenne kedvünk az esőben sátrat verni, viszont a kempingezésen kívüli bármilyen szálláslehetőség nagyon drága.
A tavalyról maradt szabadságommal együtt sikerült több, mint öt hét szabadidőre szert tennem, így aztán a program megint elkezdett dagadni a „ha már olyan messzire elutazunk” mondat jegyében. Végül is megint 6500km-re sikeredett és Tasmánián kívül dél és kelet Ausztrália egy részét is bejártuk.
A ládázás megtervezése sokkal nehezebb volt, mint tavaly, mert nem tudtam előre, hogy pontosan merre akarunk menni. A tervezgetést is jóval később kezdtük és eleve Ausztráliáról a közismert turista célpontokon kívül nem tudtunk szinte semmit. Megtaláltam a http://geocaching.com.au/ című honlapot, ahol az ausztrál ládákról (.com-os és csak itt szereplőkről is) vannak különböző statisztikák és vannak ajánlott ládák. Először megpróbáltam ezek közül szemezgetni, de valahogy olyan borzalmasan átláthatatlannak tűnt az egész. Utána rájöttem, hogy a .com-on a premium tagnak van olyan lehetősége, hogy a Google Earth-el csinál egy útvonalat, és utána le lehet kérni a ládákat az út mellett, majd ezeket a ládákat le is lehet tölteni egyben. Gondoltam, hogy ezen a pár ezer forinton már nem múlik, befizettem a prémium tagságra és elkezdtem ilyen ládalistákat gyártani (pocket querie) a valószínű útvonalaink mellett.
Közben az is foglalkoztatott, hogy hogy lehetne kikerülni, hogy megint kinyomtassak egy csomó ládaoldalt, és akkor jött a megvilágosodás, mert megláttam egy Colorado hirdetést, és megakadt a szemem a „paperless caching” papírmentes ládázáson, így egy kicsit utánanéztem, hogy mit is lehet vele csinálni. Másnap bementem Magpethez aki megerősített benne, hogy jól értelmeztem a dolgokat, a Colorado-ra rá lehet tölteni a ládákat a leírásokkal együtt. Ráadásul 1000 db-ot, tehát nem kell annyira kiválogatni a jó ládákat. Mivel nekem eddig térképes gps-em sem volt, viszont már találtam egy ingyenes letölthető Ausztrália térképet is, nem gondolkoztam túl sokat, hanem rögtön megvettem a Colorado-t.
Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Magpetnek és Togonak, akik nagyon sokat segítettek abban, hogy fölfogjam, hogy ez az egész hogy működik és ezeket a ládalistákat bele bírjam varázsolni a Colorado-ba.
Ez valami hihetetlen előrelépést jelentett!
A gps rá volt cuppantva az ablakra, a rátöltött térképen virítottak a ládák. Ha olyan helyen jártunk, ahol láda volt a közelben elolvastam a leírását, ha szimpatikus volt és kedvünk is volt hozzá, akkor megkerestük.
Végül is egész jól sikerült belőnöm előre az útvonalat, alig volt olyan rész, ahol teljesen másfelé mentünk.
Március 6-án délután indultunk és 39 óra utazás után érkeztünk meg Hobart-ba. Na ezt nem kívánom még az ellenségemnek sem, ráadásul szabadjeggyel akkor lehet utazni, ha marad hely, tehát ebből a 39 órából jó pár tömény izgulással telt, hogy fölférünk-e, az éppen aktuális repülőre.
Tasmániából elég jól fölkészültünk, sokkal jobban mint Ausztráliából, (Nem írtam félre, hiába
Tasmánia Ausztrália egyik állama, mindenki úgy beszélt róla mintha külön ország lenne. „Ausztráliából ruccantak át nyaralni, vagy Ausztráliából költöztek le”) mégis teljesen másmilyen volt, mint ahogy elképzeltük, sőt megkockáztatom, hogy egy kicsit csalódás volt. Ezen azóta már nagyon sokat gondolkoztam, hogy miért, és igazán nem tudom megmagyarázni. Talán az lehet az oka, hogy azt hittük, hogy hasonló lesz Új Zélandhoz.
Ez is ugyan olyan tiszta, külön felhívják a figyelmedet, hogy hol NEM ihatsz a patakból, mert nagy általánosságban lehet, az emberek itt is kevesen vannak és elképesztően segítőkészek és barátságosak, itt is vannak páfrányfák és mérsékelt övi esőerdők, de a táj mégis teljesen más. Itt nincsenek olyan igazi hegyek és nincsenek lombhullató fák.
A hatalmas összefüggő erdőség, ami egész délnyugat Tasmániát beborítja és a világörökség része az annyira nem látványos, esőerdő csak a vizes völgyekben van, különben az egész különböző fajta eukaliptuszokból áll, amik magányosan nagyra nőve szépek, de erdőt alkotva annyira nem. Kicsit sarkítom a dolgot, de az a pár rövidebb túra, amit megtettünk nem azzal az érzéssel ért véget, hogy akár a gyerekkel a nyakban is, de szeljük át a vadont egy akárhánynapos túrán.
Az állatvilág viszont egész Ausztráliában nagyon érdekes, mindenféle jópofa állattal lehet találkozni szabadon is. Sajnos kígyókkal is. Nekünk a Lilivel rögtön az első nap sikerült. Beálltunk ez első kempingbe, Cimbó elkezdett főzni, mi meg Lilivel lesétáltunk a partra egy kis erdőn keresztül. Visszafelé kb. 4-5 méterre előttem átkúszott az úton egy jó méteres fekete kígyó. Hiába tudtam előre, hogy itt vannak kígyók, így ez a közeli látvány engem sokkolt, azt hiszem, hogy még soha életemben nem ijedtem meg ennyire. Ráadásul pár nappal később olvastam valahol, hogy ez valószínűleg a tigriskígyó volt, aminek a tasmán változata teljesen fekete és egyike a legmérgesebb fajtáknak. Ez nekem megadta az alaphangot a további utazáshoz, főleg a ládázáshoz, pedig többször nem találkoztunk velük. Igaz, hogy ezután bármikor, ha le kellett térni az útról és hát a ládák általában nem az úton vannak, mi Lilivel mint két tank dobogva trappoltunk, mert azt is olvastam, hogy a kígyók megérzik a föld rezgéséből ha jön valaki és általában elmennek. Arról már nem is beszélve, hogy nem egyszer a ládától pár méterre föladtuk a keresést, mert be kellett volna menni a nagy fűbe vagy a dzsindzsásba.
Tasmániában az időjárás volt az, ami sokkal jobb volt, mint amire számítottunk. Valószínű hogy, az elmúlt jó pár év meleg és szárazságrekordját fogtuk ki, mert mindenki erről beszélt.
Az ottlétünk 12 napjából csak az utolsó délután egyetlen egyszer esett az eső, amúgy végig gyönyörű meleg nyári idő volt.
Az Ausztráliáról szóló rész itt olvasható.
1. Tasmán félsziget 
2. Erdőség közepén 
3. Nyugaton
4. Azték Király
5. Északon a tengerparton 
6. Hangyász és Kacsacsőrű
7. Keleti part
Nagyobb térképre váltás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése