4. Azték Király (bolyak)

A dűnék után mivel még csak kora délelőtt volt, úgy döntöttünk, hogy nem húzzuk az időt, hanem megnézzük a másik ládát, amit feltétlenül meg szerettem volna keresni az Azték királyt . Ehhez a parkolóból, ami már eleve 6km földútra van a rendes úttól, még öt és fél kilométert kell gyalogolni egy régi vasúti pályát követő ösvényen.

Ez a vasút 1896-tól 1932-ig üzemelt és a környező bányákból hordta le az ércet Zeehan-be.

A bányacéget Montezuma Silver Mining Co-nak hívták, így valószínű, hogy ez után nevezték át az eredetileg Osbourne -nak hívott, 104m magas vízesést Montezuma-nak. Ebből már egyenesen következik a vízesés lábánál lévő láda neve.

Mivel a vasút végig egy folyót követett, így az egész út esőerdőben vezetett. Ráadásul a vízesésnél egy függőhíd volt a patak fölött.

A ládához és a vízeséshez ezen igazából nem is kellett volna átmenni, de persze átmentünk és nagyon élveztük. A másik oldalról különben egy 14 km-es négykerék meghajtású autóval végigjárható út van, szintén a volt vasút vonalán tovább.

A láda környékén a vízesés aljában szinte egyáltalán nem volt műholdjel, illetve össze vissza ugrált. Volt úgy hogy én csak 3-4 métert mozogtam, de a ládát egyszer 6m-re egyszer meg 47m-re jelezte. Ráadásul ember nagyságú kövek voltak egymás hegyén hátán.

Ezt mondjuk a ládaleírásnál is jelezte a rejtő és viszonylag egyértelmű segítséget is adott, de a ládát végül is nem találtuk meg. Fél órás keresés után föladtuk. Lili még kereste volna, teljesen be volt sózva, de őt végkép nem akartam engedni, hogy a kövek között kússzon-másszon.

Így aztán megettük az összes magunkkal vitt nasit, aztán visszaindultunk. Befelé az út vége felé Lili már egy kicsit kezdett nyafogni, hogy vegyük föl, de visszafelé annyira föl volt dobódva, hogy be nem állt a szája és simán végiggyalogolta az egész utat a saját lábán. Ez szerintem arra a napra összesen több min 15 km-t jelentett.

Amikor visszaértünk a parkolóba már csak egy óra volt sötétedésig, úgyhogy elhatároztuk, hogy ott maradunk éjszakára. Erre Cimbó gyorsan kinyitott egy sört, majd pillanatokon belül produkált egy jó kis resztelt májat,(itthon egyáltalán nem ilyen lelkes főzésileg, de ott engem alig engedett a tűzhely közelébe…szerencsémre). Petrezselymes krumpli meg saláta maradt előző napról és volt egy üveg vörösborunk is, úgyhogy befejezése is jó volt ennek a remek napnak. Fantasztikus érzés volt borozgatva ücsörögni ott a semmi közepén a sötétben. Olyan volt az ég mintha a planetáriumban lettünk volna.