Egy „kesser”, Bal3

Vannak olyan kesserek, akik nem a találataik számával, vagy a hivatalos megbízatásukkal tűntek fel nekem. Ők a hozzáállásukkal, a fórumokon tanúsított magatartásukkal, logjaikkal hívták fel magukra a figyelmemet. Őket is megkérdeztem, mert érdekel a véleményük erről a játékról. Itt Bal3 (529 megtalálás) válaszolt kérdéseimre. Köszönöm a közreműködését.


-Honnan ered ez a név?

Nos az igazság az, régen rallyban navigáltam, és egy kanyar előtt 140-nel sodródva oly hangosan és sokszor üvöltöttem ezt (a „bal3” a kanyar irányultságát és erősségét kifejező rövidítés), hogy az árokba esve már rajtam is maradt innen kaptam a nevem.

-Hogyan ismerkedtél meg a geokessinggel?

Dr. Enghy Csaba barátom a Rotary Klubban hallott egy előadást, majd másnap épp a Szent kút (GCmkut) ládánál (akkor még nem tudtam, hogy ott is van láda) kirándultunk, és ott mesélt róla.

Az volt az ötlete, hogy nekem van GPS-em, Ő meg szeret kirándulni, kezdjünk bele. Nos én hazajöttem és két nap két éjjel olvastam a geocaching.hu-t. Megfertőződtem.
---Az első GPS

Én elkezdtem, Ő nem. Érdekes indulás, hogy az első keresésem a GCPapi volt de nem találtam meg. Eltelt két év, jött Csaba, hogy most már álljon meg a menet, nekem van 500 megtalálásom, mutassam már meg neki ezt a játékot a gyakorlatban.

Elmentünk a GCPapi-hoz és újfent nem találtuk meg. Ez egy jó ómen!

-Változott az életstílusod a kessing hatására?

Alapvetően nem. Kimozdultam a számítógép elől, végre van miért az erdőbe menni.

-Kikkel szeretsz együtt ládázni, és miért?

Azokkal, akiktől tanulhatok, akik okosabbak, tapasztaltabbak nálam, akikre felnézhetek, akik hasonlóan látják a világot, nem csak nézik de, látják is a szépet, szeretnek élni, nyitottak, ismernek még is szeretnek, szóval a barátaimmal.
Felsorolni lehetetlen mindenkit de pár példa kivel miért szeretek ládázni:

-Dc3-mal mert kellemes társ, jó barát, meg tudja mutatni a dolgok másik oldalát, intelligens vitapartner, és Ő sem rohan fel a hegyre.
-Mikulással (és Zsu-val) mert okos, fiatalos, lendületes, ismeri az országot, történelmünket, hasonló elveket vallunk.
-Döbrögivel mert egy példaértékűen becsületes, egyenes Ember, szókimondó, világlátott bölcs és tapasztalat, rengeteget tanulok tőle minden területen. -Pupuval mert egy igazi nagy gyerek, kitartó sportoló, igazi kalandor, őrült dolgokra is képes, műveltsége magával ragadó, jókat beszélgethetünk a kocsikról. -Fűkockával mert egy igaz ember, remek humorral, komoly túra tapasztalattal, ezen felül az általam ismert legjobb terepsofőr (imádok mellette ülni). -L@zyvel mert egy "velejéig" JÓ Ember, megnyugtat a jelenléte is. -Bandyval amúgy is sokat vagyunk, jó vele, Mozo vicces, Sagikkal sörözünk… -Azon barátaimmal, akik nem gc tagok, és még is élmény minden perc velük. -Végül de talán első sorban kedvesemmel, Ágival, aki támogatja, ezt a hobbymat is! Nem tudok mindenkit felsorolni, de ők úgyis tudják! ;-)
A mostani útitársakon kívül szeretnék még egy-két emberrel közösen kirándulni.

-Milyen gyakran keresel ládákat?

Sajnos csak hetente egyszer, kétszer. Az életvitelem, szakmám miatt én jórészt hét közben is ráérek, a barátaim viszont "hivatalos" munkahelyeken szeretnek lenni 5 napot, így nem tudunk annyit menni együtt, mint szeretnénk!
Hétvégén is jó menni, de akkor ugye rengetegen vannak az erdőkben, ismert helyeken. (akár a quadosok is) Remélem, jövőre ez megváltozik, sűrűsödik.

-Milyen típusú ládákat kedvelsz/nem kedvelsz?

Amik örömet nyújtanak, új dolgot, tájat, tudást ismertetnek meg velem. Szeretem a hegycsúcsokat, a hagyományos és mikro ládákat, virtuálisokat, no meg a multikat és mozgókat.
Amikért érdemes akár több száz kilométert is autózni.
Az értelmetlenül túlbonyolított, semmitmondó, "dobjunk ide egy ládát" típusúakat nem kedvelem.

-Próbálsz elsőként megtalálni egy új ládát?

Persze, de nem minden áron. Sms értesítő és nagy (átlag) sebességű haladás odafelé.

-Külföldön is kerestél már meg ládát?

Erdély, Felvidék nekem nem külföld így hát nem.

-Érdekelnek a Travel Bug-ok?

Egyáltalán nem.

-Tracket szoktál gyűjteni, vagy rajzolsz a Tuhu számára?

Rendszeresen gyűjtöm, küldöm. Rajzolással megpróbálkoztam, de nem találtam olyat, aki profin megtanítana rá, nem szeretek fél vagy silány munkát végezni így abbahagytam (most).

-Miért rejtettél saját ládát?

Még nem rejtettem, de ez nem sokáig marad így.
Egy ládánál szerepel a nevem, dc3 barátom megtisztelt vele, hogy a ládarejtésénél (1913. Szabadhídvég - Pusztavár (GCszhi)) segédkezhettem és így kerültem a rejtők felsorolásba.

-Számíthatunk még új ládá(k)ra Tőled?

Szeretnék igazán érdekes ládákat rejteni, ami értéket képviselhet.
Persze nem lehet minden igényt kielégíteni, nem is ez a cél.

A múltam miatt én nem sokat jártam gyalog erdőkben, így igazán szép természeti helyeket nem ismerhettem meg (ezt most teszem) Inkább technikatöréneti, és/vagy motorsporttal kapcsolatos ládákat "forgatok a fejemben". Egy terv is kibontakozni látszik, a "miért lehetek büszke arra, hogy Magyar vagyok" sorozat. Ezek a ládák mutatnák meg azon hírességeket, és/vagy találmányokat, akik, és amik jó hírünket vitték a nagyvilágba. Ez még elég távoli kép.

-Hogyan döntöd el merre keresel ládákat egy-egy alkalommal?

Bármerre. Szeretek úgy itt, mint az élet más területén is hatékony lenni, így ha elindulok, akkor annak legyen értelme, legyen gazdaságos, és/vagy mondjuk környezet tudatos (4-en egy autóban jobb, mint egyedül).

-Hogyan szoktál oda utazni?

99%-ban autóval. A robogó még a mániám, talán nyárom majd azzal fogom az úgy elérhető ládákat felkeresni.
Tervezem tavasztól, hogy megtanulok hátimotoros siklóernyővel repülni, majd az lesz még nagy buli, azzal ládázni!

-Vesztettél el/találtál már valamit kesselés közben?

Soha, egy tárgy vagy egy személy ha holnaptól nincs velem az nem veszteség, az változás, megújulás.
Rengeteg mindent találtam, felsorolni is nehéz lenne, barátot, élményt, vidámságot, nyugalmat, szépséget, ... ládát.

-Kerültél már vicces/kellemetlen helyzetbe logoláskor/láda-visszarejtéskor?

A fél életem egy vicces sztori, kiemelkedő példa most nem jut eszembe, majd arról írok egy külön "sztorit". Bár mikor Pupu elmesélte mi is az a „Hide Park módszer” egy ládánál, no azon dc3-mal egy fél napot hahotáztunk.

-Szeretnél valamit megváltoztatni a kessinget körülvevő közegben?

Inkább finomítani, mint megváltoztatni, pl. ha már nem az ánglius nyelvű oldalt játszuk, hanem az úttörők létrehoztak nekünk egy minden képzeletet felülmúló weblapot, szép magyar nyelven, akkor beszéljünk is magyarul!
Kessingelni? Hm. Legyen ládát keresni, ládázni, láda vadászni, kincskeresni, 1000 szép magyar szavunk van, őrizzük meg a saját nyelvünket!
Magyar vagyok, szeretem ezt az országot, a nyelvét, az értékeit, a szépségeit, a nagy embereit, a történelmét, a múltját, jelenét, jövőjét!
Szeretném, ha jobban működne a "rendszer". Ez valahol lelkemből fakadó, állandó (bár nem feltétlen népszerű) jobbító szándékból ered.
Tulajdonképpen így is jó ahogy van, de ha lehetne jobb is? Miért ne?! Van sok okos, jószéndékú ember, aki tenni szeretett volna, és még szeretne is ezért a játékért. Érdeme lenne odafigyelni rájuk. Sok hasznos megvalósítatlan ötlet van még a fejekben.

-Mi a véleményed a mozgó ládákról?

Szeretem őket, megkeresed, öröm, elrejted (okosan) öröm, megismersz általa valamit, öröm. Buli.

-Mi a véleményed a külföldön rejtett magyar ládákról?

Vegyes, nem fehér és fekete a dolog. Amennyiben van magyar vonatkozása, legyen!
Amennyiben van egy jól működő moderátori csapat, majd ők eldöntik egyenként mérlegelve, hogy ez értéket képvisel vagy sem.

-Részt szoktál venni a versenyeken?

Kétszer versenyeztem, magamhoz mérve jó eredménnyel, harmadszor csak a csapat miatt mentem el.

-Milyen kütyüket cipelsz magaddal kesseléshez?

Tyűha, ezen már volt, hogy röhögtek, akkor például a kávéfőzőhöz épp nem vittem el az agregátort.
A "botom", víz, PDA, PMR, digifotó, fejlámpa, hagyományos iránytű, térkép, pótakkuk, pótdoboz, kés, kötszer, kalcium injekció (másoknak), First, "piros krém", bakancs, kamásli, esőkabát, hátizsák, wapos telefon és Pro-trek óra ...

Minden alkalommal megfogadom, hogy most könnyítek a cuccon, még nem sikerült.

-Melyik láda nyújtotta a legnagyobb élményt/örömet, csalódást/bosszúságot?

100 ládát is fel lehet sorolni? A legtöbb. Kiemelkedők talán pl.
GCBAVI mert Döbrögi barátom vitt el és itt fertőződtem meg a vitorlázással.
GCFite sátorozást követően hajnali 4-től nézni a napfelkeltét Erdélyben az maga a megvilágosodás.
GCLOCK Pécsen mikor kedvesemmel Ágival találtam meg és feltettünk mi is egy lakatot.
GCVTHG akkor ott átmászni a hágón megerősített, hogy sok olyanra vagyok képes amit nem is sejtettem.


GCRAMH ülni a _Dobogó_ kövön és meditálni, azt érezni kell.


GCTark egy igazán lélegzetelállító kilátás.
GCtote a legszebb kilátó amiben valaha voltam, 40. szülinapom is itt ünnepeltük, látom a teraszunkról. Nem sorolom tovább.
Bosszúság, volt, hogy négykézláb kiszakadt kabátban másztam a tüskés bozótban és csak kérdezgettem magamban "ezt most miért?" Mivel a jók aránya bőven 90% így "megéri".

-Van valamilyen különleges cél, amit szeretnél a kessiggel kapcsolatban elérni?

Ugyan azt, mint az életben, minden hónapban gyűjteni minimum 4-6 pontot, ezt másoknak is megmutatni, élvezni ezt a mostani életünket, hiszen ez nem a főpróba!

-Milyennek képzeled a magyar geokessing jövőjét?

Én? Az örök optimista? Természetesen szebbnek. Szebb jövőt! Buli az élet! Haladj az úton!

Nincsenek megjegyzések: