Egy „ezres”, Zsiráf

Az ezernél több találattal rendelkező kesserek jobban szem előtt vannak, mint a többiek, ezért nagyobb az érdeklődés is irántuk. Itt Zsiráf válaszolt kérdéseimre. Köszönöm a közreműködését.




Hogyan ismerkedtél meg a geokessinggel?
Egyszer volt, hol nem volt a Navi-Gate Kft, és akkor még keresték azokat, akik eladnának GPS-eket... Így került GPS a boltba, ahol dolgoztam. Aztán olvastam a cikket az index.hu-n a 100-adik láda rejtéséről, így találtam a honlapra. Aztán kilépett a GPS szakértő, én meg hazavittem egy eTrex Euro-t próbálgatni, hogy tudjak valamit mondani a vevőknek, és a közeli Lőrinci kiserdő dobozt céloztam meg, mint a navigáció célpontját. Doboz (vagyis szappantartó) meglett, de a jelszó működését még nem ismertem, ezért ennek a találatnak nincs nyoma. A következő a Nagy madarak láda volt, ott láttam a füzeten a jelszót és nem értettem mi az. Aztán rájöttem... Ezután jött egy-két doboz, közben felfedeztem a toplistát... Kis számolgatás és nekivágtam Csillebércnek, így egy nap alatt lett még 6 megtalálásom és a toplista (akkor is 20fő/oldal) 2. oldalára jutottam... Aztán eljutottam az első oldalra is talán 70 megtalálással/ponttal, ami mai szemmel elég szerényen hangzik...

Változott az életstílusod a kessing hatására?
Igen. Előtte csak kutyákkal kószáltam a környéken, igaz naponta többször is, de szinte sehova sem jártam. Magyarország és látnivalói jobbára ismeretlenek voltak előtte. Az elmúlt 5 évben láttam már ezt-azt, már nemcsak "térkép e táj". Van egy csomó hely, melyhez már élmény és emlék köt, sok település helyét már fejből mondom, amihez munkatársaimnak térkép kell... És megváltozott a véleményem Trianonról is, mert láttam egy darabot "nagy" Magyarországból, bár még nagyon sok hátra van...

Kikkel szeretsz együtt ládázni, és miért?
A dobozok nagy részét egyedül kerestem meg, mert a "muglik" felesleges, haszontalan, fáradtságos, meg mittudom én milyen dolognak tartják e nagyszerű játékot, különben is hónapokra előre minden szabad percük el van tervezve. Egyedül nem kell alkalmazkodni, nem kell másért felelőséget érezni. Szeretek egyedül lenni, menni, ha mehetnékem van, üldögélni, ha üldögélhetnékem van, nézelődni, ha nézelődhetnékem van... Egyedül kószálásaim hátránya, hogy nem vezetek autót, így igazodni kell mindenféle járművekhez... Anyuval jártam sok doboznál, míg úgy gondolta, hogy Ő is jönne. Sokat kószáltam Mihullal is, autójába betársulva, bár első alkalommal még autó nélkül... Egy-egy ismerőssel is voltam néha, jobbára tetszett is Nekik, de aztán valahogy többször nem jöttek...

Milyen gyakran keresel ládákat?
Mikor hogy... Kezdetben szinte minden hétvégén, még télen is, aztán ritkábban... Sok ládát végigjárva, kezd a dolog unalmassá válni, és kell valami más... Persze mostanában kevesebb volt a szabadidőm, azt is másra fordítottam, így az elmúlt egy évben nem nagyon keresgéltem, de talán lesz ez még másképp is...

Milyen típusú ládákat kedvelsz/nem kedvelsz?
Azokat, ahol a helynek van szelleme. Hogy ez a természet, egy építmény vagy a történet az mindegy, de érintsen meg... Az olyan helyekre rejtett ládákat, ahol azt érzem, hogy ezt másnak is érdemes lenne megmutatni... Sőt azokat a ládákat, melyeket irígyelek a rejtőktől, hogy az Ő nevükön fut... Meg lehet keresni, hol adtam 5-öst a környezetre. Nem kedvelem: igyekszem megértő lenni és sok mindent elfogadni, de ki lehet keresni a nagyon gyenge osztályzataimat...

Próbálsz elsőként megtalálni egy új ládát?
Ha igen, milyen módszered van rá? Régen volt olyan, hogy véletlenül első lettem... Pl. a Jelvényszerző láda két hétig várt rám, mint első megtalálóra... Azóta megváltozott a játék... Sőt az első megtalálás már néha véres harcnak tűnik, mintha az egyetlen ami számít a sorszám lenne a logbookban...

Külföldön is kerestél már meg ládát?
Magyarokat, 4-et. Eddig sokkal igényesebbnek tűnnek, mint Magyarországon. Persze ott sokkal nagyobb területen van elhelyezve kb 15-öde a magyarországi láda mennyiségnek... A nagy távolságok egyenlőre távol tartanak tőlük...

Érdekelnek a Travel Bug-ok?
Nem. Néha láttam ilyet és egyesek kifejezetten csúnyának tűntek... Meg a .com-os oldalhoz igazodni...

Tracket szoktál gyűjteni, vagy rajzolsz a Tuhu számára?
Nem. Még a térkép rajzolás hőskorában próbálkoztam vele, de sok idő, térképnek ellentmondó jelzések a terepen, műholdjel gondok, szóval van sok problémám. De az elkészült térképet lelkesen használom...Manapság a track addig van meg míg a következő kirándulás előtt le nem törlöm. Gyűjtését feleslegesnek érzem, mert úgyis minduntalan jelöletlen útakon járok, hiába gyűjteném, úgysem nézném vissza, mert minek...

Miért rejtettél saját ládát?
Nem rejtettem. Egy időben másokét pótolgattam, mert zavart, hogy elfelejtik a helyeket, de működésemnek szerintem nincs írásos nyoma. Mivel én inkább a geocaching által ismerem meg az országot, így nem tudok olyan helyeket, ahol felvállalnám, hogy ide dobozt telepítek, mert meg akarom mutatni és hiszek benne, hogy sokan nagy élménynek fogják tartani...

Számíthatunk még új ládá(k)ra Tőled?
Lehet... Egy éve szereztem engedélyt két elfeledett láda újratelepítésére, melyek annak idején nagy élményt jelentettek. Aztán végigjártam a helyeket, és megállapítottam, hogy a helyük nagyon megváltozott... Aztán gondolkoztam sokat... Talán még nekiugrok...

Hogyan döntöd el merre keresel ládákat egy-egy alkalommal?
Doboz keresésen kívül nem igazán utazgatok, így ha megyek inkább egy egész napot szánok rá és azt jobbára keresgéléssel, környéken kószálással szeretem tölteni. Vagyis inkább több dobozt tervezek egy napra, és nem utazgatok órákat pár perc miatt...

Hogyan szoktál oda utazni?
Tömegközlekedés, autó... Úgy érzem valami nagyon el van rontva az országban, hogy két fő esetén már egyértelműen olcsóbb autóval menni... Autóban azt nem kedvelem, hogy vissza kell menni érte... Tömegközlekedéssel végig lehet kószálni egy nagy hegyet keresztbe..., a másik oldalon úgyis vár valami. Tömegközlekedésben azt nem kedvelem, hogy van menetrend: vagy ő nem vár rám, vagy én várok rá...

Vesztettél el/találtál már valamit kesselés közben?
GPS-t, cetlit jelszavakkal..., meg lehet, hogy mást is, de az azóta sem hiányzik... Elég sűrűn ellenőrizgetem a felszerelést, minden nagyobb szakasz előtt, így pár lépés után kiderül, ha hiányzik valami... Találni a geoládát szoktam... :-)

Kerültél már vicces/kellemetlen helyzetbe logoláskor/láda-visszarejtéskor?
A kellemetlent kerülöm..., de néhányan logokat írnak olyan emberről, akit sose láttak, de úgy gondolják, hogy mindent tudnak róla, és ez fáj... Az még jobban, hogy utána csak csendben törlik, és ezzel elintézettnek tekintik az ügyet...

Vicces:
GCKOTE: keresem a dobozt, nem találom, picit felettem a csúcs, négykézláb felmászom két bokor között, felállok és ott egy ember, háta mögött két keze, benne valamit szorongat. Geobébi volt a ládával, melynek üres rejtekét már korábban megtaláltam.

GCIZGI: Egy hajnalon a Balatonnál Mihullal. Nem akart meglenni a doboz, Mihul visszament az autóhoz én tovább keresgéltem, majd rácsörögtem telefonon, hogy "WAPolhatnál", mert ő akkor ingyenesre volt regisztrálva. Ő meg nem azt nézte meg, hogy jelentett-e be valaki megtalálást, hanem írt egy egyéb logot, hogy elvittük... Kezdtük kényelmetlenül érezni magunkat, de megjelent Zsorzs is, és elkezdte szisztematikusabban feltúrni a környéket... A történtek elmesélése látszik az általa készített képen, a "hivatalos" verzió olvasható a logban...

Szeretnél valamit megváltoztatni a kessinget körülvevő közegben?
A hozzáállást... Tisztelni és betartani kéne a szabályokat, mert attól igazi a játék... És nem csak globális szabályok vannak, hanem némely doboznál egyediek is... Furcsa, hogy több száz km autózás nem okoz gondot, de pár száz betű olvasása igen...Én sem vagyok angyal, feszegettem is némely íratlan szabályokat, de az írottakat többnyire betartottam... Talán elég a két kezem megszámolni, hogy hányszor csaltam...Sosem voltam az egyesület közelében, de a gondolata se tetszik... Pénz... Meg régen fel sem merült a gondolat, hogy a játéknak tulajdonosa is van...A játék legalizálása, mely bizonyos területekre vonatkozik, másokra meg nem... Mert az ország minden darabja valakié, ezért minden dobozrejtéshez _elvileg_ ki kell kérni egy vagy több személy engedélyét... Az igazán szép helyekről viszont többé-kevésbé kitiltotta magát a játék...Talán érdemes lenne olyan emberek kezébe adni a játék szervezését, akiknek ez az életcéljuk...

Mi a véleményed a mozgó ládákról?
Nagyszerű találmány... Csak a szabályok. Részben a dobozokra vonatkozók (melyeket igyekszem betartani), és az általánosak, melyek akadályozzák már az értelmes rejtésüket. Szerintem fantáziátlanságra vall másik doboz mellé rejteni őket... Kötelezővé tenném továbbvitelüket. És nem igyekezném korlátozni keresésüket. Egyszer régen a Mobil001-et 3 hónapi mozdulatlanság után a Börzsönyből lehoztam Budapestre (nem kaptam érte pontot) és itt figyelt majd egy hónapig, mert aki kapott volna érte pontot az nem kereste.
Szintén Mobil001: "találtam meg" már saját rejtést is a Mecsekben, mert fél tucat ember nem vitte tovább egymás után... Nagyon nem szeretem azt, hogy a dobozokat hosszú hetekre valaki haza viszi. Legalább azokat hagyjuk játszani, akik akarnak...Egyszer egy elvetemült munkatársam (összegyűjtött vagy tucatnyi megtalálást) a Mobil001-et bevitte a boltba és elhelyezte a vitrinben. Csak a főnökünknek tűnt fel, hogy mi is ez, pedig egész nap ott figyelt...

Mi a véleményed a külföldön rejtett magyar ládákról?
Jó ötlet, de ellentétes az Egyesület elveivel. Vannak engedélyek? Másrészt messze vannak. A Magyarországi ládák többsége értelmesen kereshető egy napos kiruccanás keretében. Viszont úgy vélem, sokkal szebb helyeket mutatnak meg, mint az átlag magyarországi ládák...

Részt szoktál venni a versenyeken?
Nem. Magányos Farkas nem társasági lény... Tényleg, hiányoztam valakinek?

Milyen kütyüket cipelsz magaddal kesseléshez?
Garmin féle GPS (eddig Vista), PDA (iPaq hx4700) leírásokkal, képekkel és néhány térképprogrammal..., bluetooth GPS (Socket), mint tartalék, fényképezőgép (Olympus C720), mobiltelefon, ha hiányoznék valakinek... Meg szokott velem lenni egy hátizsák túlélő felszerelés is, de nem kütyü..., jobbára enni/innivaló és ruhaféle, de nehezebb, mint a kütyük...

Melyik láda nyújtotta a legnagyobb élményt/örömet, csalódást/bosszúságot?
Pozitívak: Az első doboz, karácsonyi doboz első megtalálása, Mórócz-tető, Burok-völgy, Székesfehérvár Bory vár, Siklósi vár, Mályvádi boszorkányerdő, Jelvényszerző láda Istállóskőről tovább Bálványra, Vöröskő forrás és környéke, Szádelői-völgy, stb..., de szinte minden doboznál találni élményt...Az 5-ös osztályzatoknak okuk van, úgy mint az 1-esnek... Ha valaki akarja végignézi...

Mennyire figyeled a pontszámok listáját?
Ha megnézem az oldalt, akkor szinte mindig, de ez inkább keresgélős időszakban van. Van, hogy egy hónapig rá se nézek...Egyébként a pontok már nincsenek, bár rendszere jó volt, de még akár a ládák osztályzatával is lehetett volna súlyozni. Csak túl sok embernek fáj, hogy nem ő az első, mert csak egy első lehet egyszerre... A játék meg ugyebár nem a pontokról szól. Pedig sokáig arról szólt, és ezt nem lehet csak úgy Egyesületi döntéssel eltörölni.A megtalálások száma már csak azt fejezi ki (mert pont már nincs), hogy ki mennyire elszánt a pontgyűjtésben, mennyi pénzt és időt fordít a játékra..., sőt azt is, hogy milyen régen kezdte, de pénzzel és idővel ez kompenzálható.
Egyszer régen a Hirsch-orom ládájának keresésénél találkoztam MikiCache-el, ő hívogatta Snake-et, mert nem volt meg a doboz, és ha jól emlékszem, arról beszéltek, hogy Mihul egy éve keres dobozokat, és talán éppen a 400-adik megtalálása történik éppen, és ekkor nekem úgy tűnt, hogy MikiCache mintha kicsit magáénak érezte volna azt a 400 megtalálást, meg talán büszkeséget, hogy a játékoscsapat tagja. Akkor nem arról volt szó, hogy nem számít, hogy ki hányadik a listán...
Kicsit később Mihul és ÉvaSanKri együtt keresték meg 500-adik és 400-adik dobozukat, mindketten szűz ládát és a fórumozók inkább azt érezték, hogy ez milyen nagy dolog... Ez talán a játék amatőr korszaka volt...

Van valamilyen különleges cél, amit szeretnél a kessinggel kapcsolatban elérni?
Ez egy játék. (Ezt majd mindenki mondja.) Hogy miért kezdtem azt leírtam, aztán vitt az ár... Idővel a pontnál fontosabbá vált a hely amit ott találok, meg az élmény, bár a doboz és a pont sem vált lényegtelenné... A játéktól a szabadság érzését kapom... Talán még megkeresek egy csomó dobozt, talán nem, ezt majd eldönti az élet... Természetesen én is szeretnék a listán első lenni, de ez kb. a lehetetlennel egyenlő..., bár az se hangzik rosszul, hogy a több mint 7000-ből az első 20-ban...Még nem döntöttem úgy, hogy vége, szóval lehet, hogy még jövök...

Lehet, hogy lesznek, akiknek válaszaim nem szimpatikusak, de én érzem és gondolom...

Nincsenek megjegyzések: