HÉTFŐ: Reggel mindenki izgatott, csomagolunk, eszünk pár falatot, majd várjuk, hogy a házibácsi beizzítsa a kocsiját, és átvigye a cuccainkat a Csodavár menedékházba. Várhatjuk. A kocsi nem indul. Semmi gond, majd szól a haverjának, és az kisegít minket. Ezt már nem várjuk meg, ÉvaSanKri-ra és Kovira hagyjuk a csomagokat, és elindulunk. Attila is marad segíteni, úgyhogy ma szalma vagyok. Fura érzés. A Pádis menedékházhoz vezető út könnyű, bár egy kicsit sáros. Az idő megint fantasztikus. 
Azon morfondírozok, hogy hol van a napi két beígért zivatar. A Palacsintás néni kedvesen fogad minket mi meg, a palacsintáit. Ez nem igazi palacsinta, olajban sül és élesztős a tésztája, félbehajtott és belül a töltelék. Isteni. Teli hassal indulunk fel a Mócok templomához. A domboldalban süt a nap, meleg van, jó meredek, fújtatunk. Nagyon jó illatat van, szamócát szedek, hogy bírjam a kaptatót. A hegytetőn ledől mindenki, készül a csoportkép, Lelcache óriás hátizsákjával rohangál a gép és a csapat között. És mindig odaér a fotóra! 
A Mócok templománál nem lengetjük meg a román zászlót, viszont eszünk egy-két falatot. Hiába, a palacsintát lemozogtuk felfelé jövet. Leereszkedünk a dombról, és a Palacsintás néni már vár minket, ÉvaSanKri-vel és Attilával karöltve. Megint palacsintázunk, a legkelendőbb a meggyes-diós, à la HZ. Úgy tűnik most nem ússzuk meg a zuhét, villámlik jobbra, villámlik balra, meg előttünk és mögöttünk is. Előkerülnek az esőkabátok is, de aztán elcsendesedik, mi meg elindulunk. 
Persze a víznyelőnél visszavonhatatlanul elered, a csapat úgy néz ki, mint a púpos piacozó nénikék csoportja a poncsók alatt. Így ereszkedünk le egy vízmosásba, amely a Ponor-rét felett található vízkitöréshez vezet. |  |
A vízkitörés csodálatos, az eső is eláll, elrakhatjuk a poncsókat. A Ponor-rét viszont nem rét, hanem egy óriási nagy tó. Vagy az óriásira duzzadt patakon kell átkelnünk, vagy a tavat megkerülni. De mi van, ha nincs út? A fenyvesig szamócát majszolva sétálunk el, majd minden erőnket összeszedve követjük a fiúkat, akik utat törnek a barlang felé. Kisebb-nagyobb csúszásokkal tarkítva mindenki átér. A barlangtól már csak egy rövidebb kaptató, és már ott is vagyunk a Hamlet-barlangba zubogó pataknál (PATAK? FOLYÓ!). Az átkelés kalandosnak ígérkezik. Elölről az a hír jön, hogy van egy fatörzs, amin át lehet menni. Mire a törzshöz érek Lelcache már a másik oldalon van, beélesített fényképezőgéppel. Szépen sorban megindulunk lovagló ülésben a törzsön. 
Aztán valaki szól, hogy óriási a sodrás, csak az menjen a patak felett, aki biztos magában, mert aki itt beesik, az a Csodavárban köt ki. Megijedtem, inkább a barlang felett kúsztam-másztam. Jópáran így tettünk. Már csak a Csodavár menedékházban tudtam meg, hogy Attila kétlábon ment át a farönkön. Azt hiszem nagyon jó, hogy nem láttam. Még most is kiráz a hideg.
Aztán valaki szól, hogy óriási a sodrás, csak az menjen a patak felett, aki biztos magában, mert aki itt beesik, az a Csodavárban köt ki. Megijedtem, inkább a barlang felett kúsztam-másztam. Jópáran így tettünk. Már csak a Csodavár menedékházban tudtam meg, hogy Attila kétlábon ment át a farönkön. Azt hiszem nagyon jó, hogy nem láttam. Még most is kiráz a hideg.
Fotó: lelcache
A Csodavár menedékház szép, bár a szobák nem egyeznek a Mikinek mesélt szoba és ágyszámokkal. Nem baj, megszoktuk már, itt is heten vagyunk egy szobában. A vacsora finom és bőséges, az aperitif pálinka minden nap, a szakács Sanyi nagyon kedves. A legkellemetlenebb feladat ismét Anikóra hárul: pénzszedés-számolás-kivonás-elosztás. Próbálok segíteni, de lehet, hogy csak bekavarok? Szerencsére itt szívesen látnak minket, így hát, még ha nem is stimmel minden, mehetünk a többiekhez. Este tábortűz és gitár, meg fürdőszoba-vadászat. Jól alszunk ma is.
KEDD: Elvileg pihenőnap van, de annyira csodás időt jósol Miki, meg a párán áttörő napfény, hogy kénytelenek vagyunk elindulni az Elveszett világba. Odafelé felfrissültünk a Hideg-forrás vizénél Az Elveszett világ egy dzsungel, de a szebbik fajtából. Zsombolyok bújnak meg benne, például az Iker-zsomboly (láda!), amelyben látszik egy jégoszlop. Lenyűgöző és félelmetes. Mivel ez a rész még Miki előtt sem teljesen ismert, a csapat kétfelé válik. Randevút a menedékháznál beszélünk meg. Mi Mikivel a Száraz-völgy felé vesszük az irányt Jiimbo vezetésével. Megebédelünk, néhányan kisebb felfedező körutat tesznek a környéken, és végül egy kellemes sétával megérkezünk a menedékház elé. Éppen időben, mert lassan elered az eső. Jiimbo dinnyét oszt, a délutáni túra az eső és a bepunnyadás miatt elmarad. Mi vacsora után meglátogatjuk a Hamlet-barlangot, most kisebb a víz, a fiúk átsegítenek a patakon, és én is felmászom a sziklára. Hihetetlen! -Út a patakban |
 -Patak az úton |
SZERDA: A mai nap a csodáké: gyönyörű időben indulunk a Csodavárba. Tényleg egy csoda! Amikor meghalljuk a víz zubogását és megpillantjuk még fentről a Portálét, én még nem is sejtem, hogy ez csak a kezdet. Leereszkedünk a drótokon-köteleken (már egészen otthonosan érzem magam a sziklafalon) a Portále szájához. Monumentális és lenyűgöző. Magas a vízszint, de ez nem sok mindenki riaszt el (engem igen), hogy lemásszon és átmásszon, majd a Portálén áthaladva a kettes számú dolinában időzzön egy kicsit. 
Aprónak tűnnek Mikiék a patak másik oldalán. Árnyékban állunk, fázunk, úgyhogy a visszatérést nem várjuk meg, inkább előre megyünk, felmászunk a csúszós fémlétrákon, és keresünk egy napos foltot. Hamarosan a többiek is megérkeznek, és nem védi meg már semmi tőlünk az Alvilág kapuját. A barlangba a hőn szeretett, jól ismert kőgörgeteges-meredek „utak” egyikén lehet bejutni, de nem érdekel, ha már itt vagyok, mennem kell. A többiek a patakon átkelve megcsodálják a Sötét-kaput, ez már nekem sok, visszakapaszkodom szeretett köveimen a napra. Ebédidő, meg esőidő. Az eső megfutamít minket, de szerencsére hamar odébbáll. Felkapaszkodunk a meredek hegyoldalban, és a teraszok felé vesszük az irányt. Megcsodáljuk a Csodavárat fentről is, hihetetlen a szintkülönbség, szédítő a mélység és a természet műve mindez. Le vagyok nyűgözve. Hazafelé vesszük az irányt, de a Glavoj-rét kocsmája hívogat, így aztán útba ejtjük. Itt mindenki kedve szerint sörözhet-vodkázhat-vizezhet a tűző napon. 
Aprónak tűnnek Mikiék a patak másik oldalán. Árnyékban állunk, fázunk, úgyhogy a visszatérést nem várjuk meg, inkább előre megyünk, felmászunk a csúszós fémlétrákon, és keresünk egy napos foltot. Hamarosan a többiek is megérkeznek, és nem védi meg már semmi tőlünk az Alvilág kapuját. A barlangba a hőn szeretett, jól ismert kőgörgeteges-meredek „utak” egyikén lehet bejutni, de nem érdekel, ha már itt vagyok, mennem kell. A többiek a patakon átkelve megcsodálják a Sötét-kaput, ez már nekem sok, visszakapaszkodom szeretett köveimen a napra. Ebédidő, meg esőidő. Az eső megfutamít minket, de szerencsére hamar odébbáll. Felkapaszkodunk a meredek hegyoldalban, és a teraszok felé vesszük az irányt. Megcsodáljuk a Csodavárat fentről is, hihetetlen a szintkülönbség, szédítő a mélység és a természet műve mindez. Le vagyok nyűgözve. Hazafelé vesszük az irányt, de a Glavoj-rét kocsmája hívogat, így aztán útba ejtjük. Itt mindenki kedve szerint sörözhet-vodkázhat-vizezhet a tűző napon. 
Csodás az idő, nem akaródzik hazamenni, így hát egy páran a Csodavár felé kerülünk és fordított sorrendben végigjárjuk a teraszokat. Most szebbek a fények, mert tűz a nap. A fotósok elégedettek, és még mindig van energiánk, hogy megkeressük a Porcika-zsomboly felé vezető utat. Végül nem mászunk fel a zsombolyig, mert megint elered az eső, ráadásul a PMR-en aggasztó hírek érkeznek: HZ kificamította/megrándította/eltörte a bokáját, menjen valaki menteni a Hamlet-barlangba. A Hamlet-barlang másik neve egyébként Caput-barlang. Kezdem sejteni, hogy miért. Szerencsésen bőrig ázva hazaérünk, HZ viszonylag jól van, bár bánatos, hogy többször nem jöhet velünk. Vacsi után Attilával és Izsivel visszatérünk a Glavoj-rétre, útközben sünit látunk, majd nyugovóra térünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése