Pádisi túra 1/3,(Kata)

Anikó és MikiCache szervezett egy túrát Pádisra 2006-ban. A csapat 2006.07.22-én indult, és 30-án tért vissza. A túráról Kata írt egy beszámolót, amit én is megoszthatok veletek. A fotókat Csigabiga készítette.
Köszönöm Kata és Csigabiga közreműködését.

---

SZOMBAT: Reggel négykor csörög az óra, utolsó simítások a lakáson, taxiba be, érkezés a találkozóhelyre. Magpet eljött integetni, aztán lassan a többiek is befutnak, néhány ember ismerős, mások csak képekről, néhányan egyáltalán nem. Scele pogácsát oszt, megtelnek a buszok, mi ÉvaSanKri-val megyünk, autóval. A másik autós csapatot Kovi és Levin képezik. A tervezett időpontnál nem sokkal később indulunk.

Nagyváradra sokkal hamarabb érkezünk autóval, mint a buszok, de nem baj, felfedezzük a McDo-s épület környékét: vannak koldusok és egy szökőkút, amiből porlasztott víz „gőzölög”. Itt szembesültünk először a „LEJ-szindrómával”: szép pénz, de kiismerni magad rajta szinte lehetetlen. Rengeteg nulla, vagy éppen egy sem, és az átváltás? Külön megérne egy mesét.

Nem sokkal később jön a rettegett szerpentin. A 2. számú busz sofőrje nem szívbajos, az utasok csak úgy pattognak a buszban. Na nem mintha mi a kocsiban úgy ülnénk, mint a cövek. :) Viszont nem kell egyszer sem kiszállni, ami azért is jó, mert időközben elered az eső. A Varasó-háznál Jiimbo és felesége, valamint Ironman vár minket. A házba szakadó esőben cuccolunk be, kialakulnak a szobabeosztások, aztán sajnálkozunk, hogy esik, és nem mehetünk a Boga-csűrhöz. Néhányan annyira tele vannak energiával, hogy akár a szakadó esőben is indulnának, de győz a józan ész, és inkább vacsorázunk: az első erdélyi csorba. Jól tesszük, mert vacsi után eláll az eső, sőt, még a nap is előmerészkedik a felhők közül. Bakancsok, kamáslik fel, indulás a Boga-csűrhöz. Főleg, mert láda is van. :) A fű a réten vizes, jó nagy, és puha, de vigyázni kell, hová lépsz, mert itt az állatok (lovak, juhok és marhák) arra csatangolhatnak, amerre csak szeretnének, és bizony nyomot hagynak maguk után.

A táj leírhatatlan, a Boga-csűrhöz vezető út (?) viszont saras és meredek. A Boga-csűr tulajdonképpen egy sziklaorom, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a környező hegyekre és a párszáz méterrel lejjebb fekvő településekre (pl: Boga). Csodás. Lefelé bukdácsolva levonom az első tanulságot: felfelé menni lehet, hogy fárasztóbb, de lefele menetben iszonyú tériszonyom van: remegnem a lábaim, görcsöl a gyomrom, de amikor leérek, az nagyon jó. Este zuhanyzás (ez nagyon izgalmas: egy pár, vagy azonos neműek zuhanyozhatnak egyszerre, a koedukált-fürdőruhás megoldás nem túl népszerű), mindenki sorra kerül, egy kis Tata-féle gitármuzsika, némi alkudozás-veszekedés a tulajjal (ez főleg Anikó és Miki reszortja), aztán irány az ágy, hiszen másnap korán kelünk: az úti cél a Szamos-bazár.

VASÁRNAP: Reggeli után indulás a Szamos-bazárba. Miki saját bevallása szerint ez lesz az egyik legkeményebb napunk, mindenre szükségünk lesz: kamásli, fejlámpa és vágásbiztos kesztyű! Az Aragyásza-barlangig vezető út csodálatos, az idő úgyszintén: száz ágra süt a nap és mi egy csapat ló között átvágva közelítünk a titkokat rejtő erdő felé, keresztül a réten.

A lovaknak megtetszik HZ szalmakalapja, de sikerül megmenteni a nemes fejfedőt. Hamarosan elérünk a barlang bejáratásoz, de előtte kigyönyörködjük magunkat az erdő fényeiben. Meseszerű.

A barlang bejárata előtt lánckötélen kell leereszkedni. Ez az első ilyen helyzet az életemben, nem mondom, hogy nyugodt vagyok. Szerencsére Pupu segít, ahol tud, mondja, hogy melyik lábam hová tegyem. Lent látom, hogy hol jöttem le: büszke vagyok magamra. :) A barlangban hideg van és sötét, hihetetlen mekkora tereket rejt a hegy gyomra. Elérkezünk a létráig, aminek hiányzik a legfelső foka, ezért aztán a lelépés, főleg apró termetű lányoknak nem egyszerű. Megfordul a fejemben, hogy talán lehetetlen. De nem, sikerül spárga-közeli állapotot produkálnom, és már ott is állok a létra tetején, aminek az aljában ÉvaSanKri vezényel: jobb lábaddal le, menj át a baloldalra, onnan bal lábadat le, megint bal… lent is vagyok.

A barlang csodálatos: egyszer töksötét, máskor beszűrődik a fény, néhol mászni kell, máshol ereszkedni. A kijárat nem egyszerű: gyorsan folyik a patak, mellette alig van valami kis sziklaperem, a meder viszont tele van csúszós fákkal. Kapaszkodom, lépegetek, kicsit megcsúszom, de OK, nem esek bele a patakba. Ennek örömére eszünk egy kicsit, majd a Fortuna-ligeten keresztül vágva folytatjuk utunkat a Belvedere felé. Erős kaptató után a sziklaszirten csodálatos látvány tárul elénk. Ezt tényleg nem lehet körülírni: óriási a mélység, az alján patak szalad, a völgy másik oldalán óriási sziklák meredeznek. Miki elsorolja a nevüket, majd ebédidőt hirdet. Áfonyabokrok között pihegünk.

Valahol messze dörög az ég, de nem aggódunk. Folytatjuk az utat: nagyon meredek hegyoldalban ereszkedünk le egy kőgörgeteges völgybe. Reszket kezem-lábam, kövek repülnek a magasabban levők lába alól, percenként tízszer kiáltjuk: vigyázz, KŐŐŐŐ! A kőgörgeteges részen gyorsabban haladnak a többiek, abban reménykedem, hogy csak odáig kell kibírnom, aztán jobb lesz. Sokaknak itt már jobb, nekem nem: már kapaszkodni sincs mibe, csak a meredek, mozgó föld (?) a lábam alatt. Kezd kialakulni bennem egy kép Miki „lájtos” túráiról. Nagyon félek… és nagyon megkönnyebbülök az aljában. Innentől kezdve nekem ezen a napon minden gyerekjátéknak tűnik.

Átkelünk a patakon, friss vizet veszünk egy finom forrásból, majd újra kaptató: csodálatos kis barlanghoz érkezünk, nem hosszú, max. 100 méter az egész, de csigavonalban kell befelé haladni, és a plafonon, mint megannyi kristály, lógnak a vízcseppek. Szemkápráztató látvány.

A barlangban hideg van, megyünk tovább. A Belvederéről látott sziklák tövében folytatjuk utunkat, megdöbbentő kilátás a Belvederére, és kellemes sétaút. Remekül érzem magam. A következő barlanghoz nem megyek le, kezdek fáradni. Azért ezt is felfedezte a kesser-csapat, jópáran le-, majd felmásztak a Száraz-barlanghoz. Innen már nincs messze a Fortuna-liget és az Aragyásza-barlang. Visszafelé a barlang felett megyünk, látjuk a zsombolyokat, ahonnan a fény beömlött a barlangba, és halljuk, hogy vannak benne.

A helyiek röhögnek rajtunk kamáslis-kesztyűs-bakancsos turistákon: rajtuk nincs más, mint egy sort, fürdőruha és strandpapucs. Visszafelé már csak vánszorgok, de nagyon jól érzem magam. Rávetjük magunkat a vacsira, majd a fürdőre, vicceket mesélünk, a többiek söröznek, jön az „almaszósz”, a Tankcsapda, a Trekkelő dal és a többi, végül bedőlök az ágyba. Másnap továbbköltözünk.