Derenktől Jósvafőre
Másnap kiadós reggelizés, kényelmes pakolgatás után útnak indultunk.
A derenki emlékkápolnaAzaz... a PDA-s kütyümben tárolt térképen felfedeztem, hogy a közelben, valahol a derenki emlékkápolna mögött van egy geoláda. Mellékesen megemlítetem Fairy-nek. Nem tudott róla. Mint vadászkutya, ki szagot fog, villant fel szeme, tágult orrlika, csapott le GPS kütyüjére s nézett utána a részleteknek... Otthagyták összecsomagolt cuccaikat az erdő szélén s indultak vadászni. Búcsút vettünk egymástól s mi ketten, végre kék és én megindultunk Jósvafőnek, Aggteleknek.
Remélem, újra összehoz a sors velük.
 Az Aggteleki Karsztfennsík |  A Selce-völgy |
Az Aggteleki Karsztfennsík - végtelen változatos táj! A képek alig adják vissza azt a sok szépséget, mit megtapasztaltunk, megéltünk. Hol sűrű erdőben, hol virágos mezőn jártunk, hófehér bárányfelhők úsztak messze, magasan "mint Mária palástja, tiszta, kék" égen. Az elmúlt napok nagy esőzéseinek köszönhetőn bár néha majd elsüllyedtünk a sárban, de megérte... sokszor csak szálltunk, "könnyűn, tisztán szeltük a híg, vízmosásos levegőt"... :-)
Sokszor buja, dús vegetációba botlottunk. Volt olyan kereszteződés (N48 32.182 E20 37.910), ahol keresnünk kellett a kék jelzést, mert benőtte a vadon. Itt két, erősen járt erdészeti út keresztezi egymást, az egyiken jöttünk, soká találtuk meg az alig látható gyalogösvényt, melyen kellett tovább mennünk, egy csökött fa törzsére festett turistajelzést benőtte az előtte álló kökény.
Említettem régebben, tapasztalataim szerint az OKT nyugatról keletre jobban van jelölve, mind fordítva :-(
Jósvafő előtt egy hatalmas réten vágtunk át, kb 2000 m teljesen nyílt terepen, az OKT méteres póznákon szépen volt jelezve - kivéve Hucul ménesének karámjánál (N48 29.642 E20 32.817). Itt balra kellett volna egy nagy kanyart tenni Jósvafő felé, az addigi földút azonban nyílegyenesen ment, a letérés nem volt jelezve. A PDA GPS-em a vállamon volt, de nem néztem. Besétáltam abba a csapdába, hogy tudtam, láttam a térképen, hogy egy darabig egyenesen kell északnak menni, majd lesz egy szép nagy kanyar balra, le egy völgybe, s ott mintegy visszafelé megyünk majd délnek. Hát ott húzódott előttünk a földút szép egyenesen északnak, láttuk a völgyet, benne a visszafelé, délre vezető utat, érezhető volt, hogy a mi utunk később arra lekanyarodik. A karámnál azonban túlmentünk, pedig ott volt az út a harsogó zöld mezőben, csak alig láthatón, sok közül egy, mely nagy ívet leírva lefutott a völgybe.
Nagy szívás volt. Több, mint negyedórát vesztettünk, ami még kibírható lett volna, de régóta nagy hőségben, tűző napon mentünk. Az a szakasz visszafelé (Jósvafő felől) nem okoz tájékozódási problémát; mert lenn, a völgyben jelezve van, hol kell felkapaszkodni a hegyoldalon, és amikor az ember felér, egyből látja a mezőt átszelő földutat.
A Jósvafőbe vezető völgy nagyon szép szurdok hatalmas sziklafalakkal, köztük csobogó patakkal. Ahol kiszélesedik a völgy, kellemes pihenő és szalonnasütő helyek, esőkunyhók állnak.
 A református templom |  A régi temető |
Jósvafőtől Aggtelekre
Az OKT nem megy be a faluba. A határán azonnal elkanyarodtunk, elmentünk a református templomnál, elhagytuk a falut (különlegesen szép festett kazettás mennyezet és berendezés; csak előzetes bejelentkezésre tekinthető meg, 06/ 48/343-023), még átvágtunk a régi temetőn végül nekiindultunk a Baradla barlang jósvafői kijáratához pecsételni.
 Útban Aggtelekre |  Aggtelek, a kertek alja |
Aztán jött egy öt kilométeres séta Aggtelekre. Csak látszatra volt könnyű. A terep, a gyalogút le van strapálva, mészkövek sziklás csúcsai ágaskodnak ki a talajból, nehéz a járás, állandóan az utat kell nézni, pedig a táj megérdemeli a figyelmet - békés lankák, ligetek, hatalmas tisztások, tiszta, illatos levegő.
Aggtelek
Mondhatni, Aggteleken térünk vissza a civilizációba... Autók egymás hegyin-hátán. Turistabuszok állnak glédában. Por. Piszok. Bűz. Bisztrók, butikok, szuvenirboltok egymás hegyén-hátán. Rengeteg ember. Sokukon látom, elveszti magabiztosságát, ha nem lát boltot, vízcsapot, ha nem érez talpa alatt aszfaltot, ha nincs feje felett közvilágítás. Boldogok a lelki szegények.
Aggtelek arról (is) emlékezetes számomra, hogy valamikor az 1950-es évek elején mint kisgyerek jártam ott szüleimmel. A turistaszállóban aludtunk meg. Anyám szenvedélyes kávézó volt. Hozott elektromos kávéfőzőt, bomba formája volt, alul a fűtőszál, középütt a víztartály, felül a kávétartó szűrő, az ember összerakja, bekapcsolja, pár perc és egy kis csövön kifolyik a finom, forró kávé. Jóanyám úriasszony, szólt a gondoknak, megkérdezte, bekapcsolhatja-e a kütyüt. "Természetesen, drága asszonyom, használja nyugodtan!". Anyám összerakta, bekapcsolta. A villany kialudt. De nemcsak a turistaházban, az egész faluban megszűnt az áramszolgáltatás. Csak másnap reggelre jöttek ki a szerelők...
Nem tudom számát, hányszor tettem meg az Aggtelek-Jósvafő barlangi túrát. Élmény! Tudni kell még azt is, a Baradla tulajdonképpen kétszintű barlang. A felső szintjét járjuk, az alsóban folyik a Styx, a Baradla folyója, oda csak akkor lehet lejutni, ha rendkívül alacsony a vízállás. Különben a Styx itt-ott feljön a felső szintre. Nos, volt egyszer, tizenéves voltam már, amikor úgy tettük meg a földalatti utat, hogy csak a jósvafői kijárathoz közeli utolsó teremig, az Óriások terméig jutottunk el. Hatalmas esőzések voltak az elmúlt napokban, a Styx megáradt, az Óriások termében kavargott, örvénylett, folyamatosan dörgött, dübörgött, nem lehetett eljutni a jósvafői kijárathoz. Néztük a sötétben, a karbidlámpák fényében a pokoli folyót, majd megfordultunk s visszakapaszkodtunk Aggtelekre. Élmény volt. Megismételhetetlen.
Aggteleken a Jósvafő előtti 'félrelépés' miatti időveszteség következtében lemaradtam a közvetlen budapesti buszjáratról; pár percen múlott. Nagynehezen elvergődtem a miskolci Tisza pályaudvarra. Ahogy leszálltam a buszról, éppen két percem volt a 18:57 vonat indulásáig. Kihasználtam közel 190 cm-es termetem és hátizsákostul több mint 100 kilós tömegem, úgy sprinteltem a pénztárba aztán a vonathoz. Balra-jobbra tért ki előttem a jónép. Már a kalauz után ugortam fel a lépcsőre, aki hátizsákom vállpántját ragadta meg, úgy húzott be a vagonba.
Epilógus - végre kék
Végre kéket Kazincbarcikán hagytam ládástul. Másnap visszament Aggtelekre, Ich-ékkel folytatta a GeoKéket.
Benne egy igen lelkes fiatalasszonyt ismertem meg. A Ládával kapcsolatos minden teendőt - a pecsételéseket, a kütyük ki- s bekapcsolásait - ő intézte, én csak cipeltem :-) Mindannyian tudjuk, egyre aktívabb részt vállalt a GeoKék túrában. Sokat köszönhetünk neki a Láda biztonságos éjszakáztatása miatt; talán sose kellett elrejtenünk a Ládát. És talán ő tette meg közülünk a leghosszabb utat a Láda nyomán.
Mint egy drága barátném mondotta volt egyszer nekem, minden erőpróba sikeres teljesítéséhez három feltétel közül legalább kettőnek teljesülnie kell. Ezek:
- technika- fizikum
- akarat.
Végre kékben hihetetlen akarat és kitartás dolgozik. Annyira akarja az OKT-t teljesíteni. Fontos neki. Ha majd jó szerelése lesz, ha majd eltanulja a profiktól a technikát, pl milyen kevés cucc kell bármilyen hosszú útra - túl fog mindannyiunkat szárnyalni, sokat fogunk róla hallani :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése