Kesser Találkozó, Debrecen
(Judith)

2004-óta ott tartunk, hogy idén már a 8. Kelet-Magyorországi Kesser Találkozót rendezhettük meg Debrecenben, Nagycserén.

Érkeztek is szép számmal, sorban a bejelentkezett kesserek, családok, párok, ismerősök együtt, na és baráti társaságok kerékpárral.

R19-es Józsi és ErikaR19-es Józsi és Erika
Ujcsi család KrisztikévelUjcsi család Krisztikével

K.Pisti AndyvalK.Pisti Andyval

Tojás és párja, HajniTojás és párja, Hajni


Hiába volt sok GPS, biztos, ami biztos nézzük meg térképen is







Hiába volt sok GPS, biztos, ami biztos nézzük meg térképen is
Volt, aki egyedül érkezett, sőt nagy meglepetésünkre számos kesser érkezett „messzi tájról”.


Most is, mint minden eddigi találkozón, de ezen talán több olyan kesser érkezett, akiket idáig nem ismertünk személyesen.


Itt voltak a moderátorokat képviselve, de mint magánemberek: Magpet és Flektogon is.Meglepetés vendégek vagy ellenőrzés
Meglepetés vendégek vagy ellenőrzés


Togo Baliagy társaságában érkezett
Meglátogatták a találkozót, egy kis ládázással egybekötve Togó és BaliaGy, és brezko, az APEXSEK csapatából.


Hála’ sok gyerek is tartozik a családokhoz, akik szinte, már jó barátok.Barátokká lettek


Krisztike szinte a szemünk láttára nőtt fel. Eleinte még babakocsiban tolva érkezett, most már Ő is játszik a nagyokkal.



A találkozó egyik nagy élménye a gyerekeknek a Zsuzsi vonat rendszeres érkezése volt. Szegény vasutasok vetődtek csak árnyékra, mert azt hitték ez a rengeteg ember mind a vonatra vár, aztán csalódottan tapasztalták, hogy senki sem száll fel a várakozó szerelvényre.



Mivel az idei nyár nagyon száraz volt és szeptember 1.-én, még mindig életben volt a tűzgyújtási tilalom, elmaradt a hagyománnyá vált szalonnasütés. De ezt helyettesítette Számadó Józsi ötlete, akkor grillezünk! És, így lett!


Akiknek nem jutott, vagy kevés grillezett finomságot evett, ott volt a finom zsíros kenyér.


Jó szokásunkhoz híven a nagy eszem-iszom után, ha már mindent ki- és megbeszéltünk, akkor jöhetett az elmaradhatatlan játék. A vízi-bucka nevezetű játékot itt a találkozón „tilos” kihagyni, és szépen sorban állunk, hogy mindenki játszhasson egy keveset.


Újabb ötlettel és játékkal szállt be Togó, a véletlenül nála lévő játékaival. Innen átvette a játékmester szerepkört.

Aztán a végén még ki-ki a hiányzó ládáinak száma szerint, haza fele menet meglátogatott 1-2 ládát, ha már erre járt véletlenül, de előtte elkészítettük a szokásos csoportképet.




Egy pár Életképet még mellékelnék:






Ha valakit érdekelne a találkozóról több fotó, akkor ITT megnézegetheti:

Nincsenek megjegyzések: