A 9. Kelet Magyarországi Geokesser Találkozó (Judith)

Ez az igazi kikapcsolódós, beszélgetős, pletykázós, nevetgélős program, amit mindig hiányolok egy-egy nagyobb versenyen.

Ott az elején próbálunk indulni, vagyis megérkezés után átöltözni, sorba állni, tanakodni, és gyorsan indulni. Közben az a fő cél, (nálam) hogy túléljem a terepet. Mikor pedig bevonszolódok, vagy betuszkolnak a célvonalon túlra, akkor teljes erőmet az veszi igénybe, hogy levegőhöz jussak, megmaradjak, még egy kicsit. A jópofán cseverészés a többiekkel, az mindig kimarad, pedig mindig úgy indulunk itthonról, hogy megbeszéljük az ismerősökkel, barátokkal, ha majd a versenyen találkozunk, akkor kibeszélgetjük magunkat.

Na, ez idáig soha nem jött össze!

Itt nálunk, ezeken, a találkozókon soha nincs semmilyen verseny, nincs semmilyen kötelező program, viszont van helyette, szalonnasütés, a beszélgetés, a nevetgélés és sok játék, kinek mihez van kedve.

Most is, mint mindig, 13 órára lett szervezve a találkozó. Mi érkeztünk elsőnek, kipakoltunk, elfoglaltuk a helyünket és nem sokára megérkeztek az első „fecskék” kisscad, vagyis Erzsike és Jóska. Még jóformán ki sem szuszogták magukat, ők mindig kerékpárral érkeznek, jöttek sorban a többiek: Ujcsi Izuval, és Krisztikével, aki békésen aludt az autóban még egy darabig. Aztán nagyon-nagy meglepetésünkre megállt egy kocsi, akinek a sofőrjét nem ismertük meg, azt hittük, hogy a városból jött egy család kirándulni. Annyit láttunk belőle, hogy bajusza van. Aztán kiszállt a következő csapat: Mihul, szakica és a lánykája Kriszti. Nem sokáig tudtunk ájuldozni, csodálkozni váratlan vendégeinken. Megérkezett baliagy, aki kedves vendéget is hozott magával Csigabiga-t. Alig voltak túl az üdvözlésen, még alig szálltak ki az autóból, már állt a következő a sor végén. Ott két gyerek, Anita és Gergő, egy kutya, Lulu, és a tulajdonos kászálódott elő nagy vigyorogva, Togo.

Egy kis szünet következett az érkezések sorába. Levegőhöz jutottunk, beszélgethettünk egy keveset. Kipakolta mindenki a magával hozott cókmókot, enni-innivalót, és volt, aki hozzá látott a reggelijének elfogyasztásához!

Aztán érkezett egy barátságos házaspár, akiket idáig csak névről, logjaikból ismertünk, FyG. Szabadkoztak a fotó ellen, hogy csak akkor készítsek képet róluk, amikor a csapatuk összes tagja már itt lesz, de nem úszták meg a fotózást.

Azt a szokást most sem hagytam el, ahogy érkeznek a „csapatok” az emberkék, fényképet készítek róluk. Így tehát őket is lefotóztam.

A következőnek érkező ugyan azt írta, hogy nagyon sajnálja, hogy most nem tud velünk „bulizni”, de már csak azt vettük észre, hogy gurul befele a parkolóba a kocsija arrabona, volt az. Most nem hozott frissen sült pogácsát, de így is nagy öröm volt az itt léte.

A következő kesserek, nagy fejtörést okoztak számomra. Mosolyogva, majd nevetve hárította el minden megfejtésemet, hogy hol találkoztunk már, de nem tudtam rájönni. Aztán mikor mindenkinek bemutatkozott, mindenkivel kezet fogott, kibökte, együtt voltunk A komáromi erődrendszer v3.0 látogatásán, pedig nem is volt olyan régen. Lehet, hogy nem vagyok már olyan fiatal? Nem emlékszem már mindig mindenre? Ez lehetetlen!

És a biciklik, még nincsenek is a képen!

Na, ezek után megérkezett a várva várt csapat hiányzó fele, mint mindig rendesen kerékpárral: Hinter, FTom, M.Sasa. Végre elkészülhetett a csoportkép a Debreceni Egészségügyi Sportegyesület tagjairól. Közben, ahogy érkeztek a tagok folyt a nagy beszélgetés, rohangálás, a terepszemle, a környék felderítése. A gyerekek szép sorjában felébredtek, és kutyákat hajkurászva, rohangáltak körülöttünk. Itt-ott előkerült egy kis sütemény, a fiuknál térkép, GPS. Versenyben kellett megmászni a szomszédban álló cölöpvárat is, állítólag gyerekek miatt lett ideépítve. Elég életveszélyes egy tákolmány, még felnőttek számára is. Persze nem Csigabigának, Togonak, vagy kisscadnak, mert a fénykép kedvéért a tetejébe is felmásztak.

Luilui és Csigabiga eldöntötte, nem várnak tovább, hozzálátnak a tűzrakásnak. Rakták, csiholták, fújták, de meggyulladt a végére. Viszont mire lángra kapott, eleredt az eső. Most képzeljétek el, mindenünket kipakoltuk már, kaja, innivaló az asztalon, és szakad az eső. Nem mindenki jött autóval, de mindenki ázott, tehát irány a parkoló, és mindenki, ahova befér! Jól mutattunk, egy sor autó, és tömve félig ázott emberkékkel, ölükben a féltettebb kincseikkel, fotómasina, mobil, PMR, GPS stb…

Aztán amilyen hamar jött, olyan hamar el is ment a zivatar.

Eső ideje alatt megérkezett tojás és párja Hajni is, Pepe kutyával, aki szinte már tagnak számít, mert minden találkozón itt van.

Már javában folyt a szalonnaszabdalás, a kolbász nyársra húzás, hagymaszeletelés, tányér, kenyérosztás, amikor megjöttek egy másik távolabbi város képviselői. Állandó látogatói a találkozóinknak softi, BeeDaKa és hozták magukkal barátjukat is. Evetke végre elhozta férje urát is, így most már személyesen is megismerhettük az „ügyészúrat”. Aztán hoztak még két fiatalembert, akikhez még nem volt szerencsénk. wyldrenix és neszeneked, akiket még sem névről, sem logok alapján nem ismertem idáig.

Folyt a krumpli pirítás, kolbász, virsli sütés, cserélődtek az emberek a tűz körül, mert annyian voltunk, hogy nem fértünk el egyszerre körülötte. Volt, aki fültől-fülig zsírosan falta a finomságokat. Megkóstoltuk, hogy mit sütött a szomszéd, mert elvégre a szomszéd fűje mindig zöldebb. Elfogyott a rengeteg finom sütemény is. Ebbe a nagy eszem-iszomba csöppent bele kpisti élete párjával Andival. Ők is hozták a maguk sütögetni valójukat, és frissült erővel látott Andi a sütögetésnek, mivel Pistinek halaszthatatlan beszélgetnivalója akadt. Vagyis állandó jelleggel volt aki sütött, volt aki beszélt, a gyerekek elsők között megették a maguk adagját és már rohantak vissza játszani.

A kutyáknak már a nyelve is a földet súrolta, de akkor sem álltak meg egy pillanatra sem. Vagy egymást kergették, vagy a gyerekeket, vagy a nekik eldobott fadarabokat. A gyerekek és kutyák közt nem is volt addig semmi gond, míg Lulu szemet nem vetett Krisztike délelőtt órákon keresztül, gondosan kiválasztott labdájára. Na, annak a labdának is csak ennyi volt a pályafutásából. Ettől kezdve Lulu boldogan cipelte, húzta, vitte az Ő saját szerzeményét. Hála’ Krisztikét elég hamar meg tudtuk vigasztalni, pedig nagyon eltört nála a mécses!

Mikor mindenki befejezte az evést, ejtőzött egy keveset, véletlenül előkerültek a vízzel teli flakonok is. Mivel Lulu elintézte az egyetlen labdánkat, kétségbe voltunk esve, hogy mi lesz a várva várt játékunkkal, a vízi buckával, mert ahhoz a játékhoz labda szükségeltetik. Togo akkor kapott észbe, Ő a mai nap a benzinkútnál váltott be pontokat egy labdára, de azt valahogy fel kellene fújtatni. Most jött jól az a dolog, hogy nem mindenki autóval közlekedik. Két-három pumpa is előkerült, mire az egyik pont olyan volt, ami nekünk kellett. Kisscad neki is látott a labda fújtatásának, közben kialakult az első csapat. Lett nagy rohangálás, nevetgélés, kiabálás, természetesen ázás, mondja azt valaki, hogy a felnőttek nem szeretnek játszani, na és csalni a játékban. A következő menetben a gyerekek próbáltak szerencsét ezzel a játékkal. Ebben a menetben volt úgy, hogy az egyszem férfigyermekünk, ahogy kiütötték labdát felkapva elvonult sértődötten, volt, akinek a végére az anyukája is besegített, két-háromszori nekikezdéssel, de ennek a menetnek is vége lett. Igen ám, de a vizünk elfogyott. Baliagy és Arrabona felcsaptak vízhordó kislányoknak és „elsétáltak” a pár száz méterre lévő patakhoz vízért, így folytatódhatott a vegyes válogatott játék, felnőttek és gyerekek együtt.

Ennek a játéknak is vége lett, közben Togo kocsijából előkerültek a nála lévő, kincset érő játékok. Sárkányt eregettek, nem nagy sikerrel, na és K.Pistiben partnerre talált a rakétalabda hajigálásban.

Sajnos, ahogy telt az időnk, mi ugyan jól éreztük magunkat, szépen lassan indulgattak a csapatok, ki egy másik program miatt, ki haza, mert vagy messziről érkezett, vagy kisgyerekkel jött, és nekik azért idejében ágyba kellett kerülniük. Na, ekkor esett be, már 19 óra után R19-es Jozsi, a kislánykájával, katze-val.

Első szava a köszönés után: adjatok zsíros kenyeret. Nagyon éhes volt, be is vágott két szelettel. Ezután még egy jó órát vele is elbeszélgetett a maradék társaság, aztán elindultunk haza, mivel Luilui, már a délután folyamán is lepihent egy plédre, lázas volt, de nem akart haza indulni, hogy ne vegye el senki kedvét.

A pihenésben azért akadt követője, egy fa árnyékában Mihul dőlt el, Erzsike egy másik plédre heveredett le, Andi egy padon pihent egy keveset, a nagyevészet után.

Szóval mindenki azt csinált, amit akart, beszélgetett, játszott, pihent, rohangált, ehette a maradékot, ide-oda csapódhatott, a sok kisebb csoport, a leheveredett, vagy álldogáló társaság között.

Este 8 óra után aztán nagyon nehezen, de elindult az eleje az autók felé. Olyan nagyon fájó szívvel csaptam be magam után az ajtót.

Annyira jó volt, hogy itt voltatok, olyan jó volt látni, hogy kicsi, nagy, gyerek, kutya, szóval mindenki egyaránt jól érzi magát. Mindenki talált beszélgető partnert, valami nagyon érdekes témát, amit most és azonnal kellett megbeszélni és megvitatni. Olyan jó volt még az ismert viccet is hallgatni.

Szóval szuper volt, én jól éreztem magam!

Judith

További fotók.