Köszönöm a közreműködését.
-Hogyan ismerkedtél meg a geokesinggel?
Még 2004-ben meguntam, hogy a papír alapú térképpel navigálva folyton visszafordulásra kényszerültem a „Nem itt kellett volna lekanyarodni? De!” mondatok kíséretében, és beruháztam egy HP PDA-ra amihez akkor ingyen adták az AeroMap-ot és vettem hozzá egy GPS kártyát. A célnak tökéletesen meg is felelt az összeállítás, de örök elégedetlenként rákerestem a neten, hogy ok, de mire lehet ezt még használni ezen kívül. Ekkor tolta elém a Google a geocaching.hu oldalt. Elolvastam, regisztráltam, és 2004.04.18-án kipróbáltam a közelben fellelhető GCNAPL és GCTAJV ládáknál a játékot. Megtetszett a dolog és onnan nem volt megállás. Az első 90 megtalálásomat ezzel a készülékkel tettem meg, majd a rakacai verseny előtt beruháztam egy Garmin GPSMAP-60Cs készülékre, ami jelentősen megkönnyítette a megtalálásokat és azóta is hűséges társam a keresgélésben.
-Változott az életstílusod a kesing hatására?
Ha akad egy kis szabadidőm az első dolgom, hogy rábambulok a geocaching.hu-n a térképre, hogy látok-e olyan ládát, aminek felkutatása belefér ebbe az időbe.
-Kikkel szeretsz együtt ládázni, és miért?
-Milyen gyakran keresel ládákat?
Változó. Ahogy időm engedi. Van, hogy egy hónapig se nézek láda után, aztán beindul a vezérhangya, és egész nap dobozok után szaladgálok.
-Milyen típusú ládákat kedvelsz/nem kedvelsz?-Próbálsz elsőként megtalálni egy új ládát? Ha igen, milyen módszered van rá?
Igen, bár ezt csak addig tartottam fontosnak, míg az első elsőt nem sikerült meglelnem saját erőből. Mikulás annak idején mondta is rám, hogy én vagyok az örök második. Az első első bejegyzésem se volt igazán tisztán az enyém, azt Fűkockának köszönhetem, mert mikor kiértem a GCIVAC ládához Ő éppen akkor emelte ki a dobozt a rejtekéből és jóindulatúan megengedte, hogy az örök második 201 megtalálásaként logolhason végre egy első helyet is. Ezután 5 hónap elteltével tört meg az átok mikor is a GCRAKA ládánál saját erőből sikerült elsőként logolnom. Innentől, hogy megvolt ez a trófea, már nem tartottam fontosnak rástartolni az új ládákra és a legközelebbi első megtalálásomat is vidám szívvel engedtem át a GCBALO ládánál emerzeenek.
A módszerem az új ládákhoz az volt, hogy kihasználtam a mobil előfizetésemnek azon funkcióját, hogy a hozzá tartozó e-mail címre érkező levelekről küld SMS értesítést a szolgáltató és erre a címre is kértem értesítést az új ládákról. Mióta már nem tartom fontosnak az elsőséget, ezt a hírlevelet kikapcsoltam, mert a játékosok számának növekedésével egyre később érkeztek meg. Volt, hogy mire megkaptam, már 3 megtalálása is volt az új ládának, mert a megjelenéshez képest több mint 3 órával később érkezett csak meg az e-mail.
-Külföldön is kerestél már meg ládát?
Igen. Az első külföldön megtalált láda egy magyar rejtésű szlovákiai láda volt a GCSILI, amit még követett egy pár hasonló. Majd 2006-ban egy németországi út előtt vettem a fáradságot és addig csak a Travel Bug-ok miatt meglévő regisztrációmat felhasználva, elkezdtem a geocaching.com-ról legyűjteni az adott környéken fellelhető ládákat. A magyar oldal kényelme után kicsit szokni kellett annak az oldalnak a kezelését, de egész jól belejöttem, és az útról pár megtalálással gazdagabban tértem haza. Azóta, ha külföldre megyek, vagy csak kilátásba kerül a lehetősége, hogy egy határ melletti kirándulás keretén belül átléphetem a határt, most már mindig körbenézek azon az oldalon is keresnivaló után, aminek köszönhetően van pár megtalálásom Ausztriában, Olaszországban, Szlovákiában.
Szabadjon itt elmondanom, hogy ezeknél a külföldi ládáknál, talán mert jelszavas ládákon szocializálódtam a játékhoz, nekem volt egy kis hiányérzetem. Hiányzott az a végső öröm, amit a WAP-on megjelenő „A megtalálás sikeresen bekerült az adatbázisba” szöveg megjelenése okoz. Mintha a vadászt fosztanák meg a trófea falraakasztásától és így csak azt mondhatja el, hogy lelőttem és ennyi.
Igen, bár ez is csak addig volt fontos, míg az első egy-két darabbal nem találkoztam. Most már nem indulnék el egy ládához, csak azért mert Travel Bug van benne. Ha találok, szívesen viszem tovább gondosan ügyelve annak adminisztrációjára és céljára. Kaptam már köszönő levelet is Travel Bug tulajdonostól, hogy gondjaimba vettem a bogárkáját és „kimenekítettem” Magyarországról. Történt ugyanis, hogy egy barátom, aki csak alkalmilag szokott keselni, megtalálta a már majd egy éve elveszettnek hitt ügynököt az országnak egy teljesen más pontján, mint ahol utoljára be volt jelentve. Mikor megkérdezte mi ez, elmagyaráztam, és miután Ő nem akart vele ügykezelni, magamhoz vettem és kivittem Szlovákiába. Sajnálatos, hogy ilyen rossz a megítélésünk ebből a szempontból, pedig nem csak nálunk ilyen mostoha a sorsuk a Travel Bug-oknak. Németországban is találtam olyan ládát, amiben a .com szerint 3 ügynöknek kellett volna lennie és egy sem volt. Az előző történethez is hozzátartozik még, hogy miután én kint elrejtettem, három ládával tudott csak arrébb menni a jószág, ahol is a ládával együtt végleg eltűnt.
-Tracket szoktál gyűjteni, vagy rajzolsz a Tuhu számára?
Nem.
-Miért rejtettél saját ládát?
Az első ládám adoptáció útján került hozzám. Személyes indíttatásból vettem a nevemre mert keser pályafutásom másodiknak megtalált ládája volt a GCTAJV. A második ládámat a GCKKOT-ot azért rejtettem, mert egyrészt szeretem a körtemplomokat, és meg akartam mutatni másoknak is ezt a kis gyöngyszemet, másrészt azon a környéken nem volt túl nagy a ládasürüség, harmadrészt meg akartam, hogy legyen egy tisztán saját alkotásom is, hogy megmutassam, megy ez nekem magamtól is, nem csak mások nyomdokán haladva.
-Számíthatunk még új ládá(k)ra Tőled?
Nem tervezem. Nem mintha nem lenne ötletem, de az adott helyre vagy nem lehet rejteni, vagy ha jobban átgondolom, a dolgot lehet, hogy mást nem fogna meg a dolog, és abban se vagyok teljesen bizonyos, hogy gondos gazdája tudnék lenni több doboznak.
-Budapesti ládák rejtéséről mi a véleményed?
Szeretem a budapesti ládákat. Részemről örömmel fogadnám, ha nem lenne ekkora szigor az itt megjelenő ládákkal szemben. Persze annak én se látom értelmét, hogy minden bokorba kerüljön egy doboz, de ez egy irdatlan nagy város, rengeteg szépséggel, látnivalóval. Ha a budapesti ládatérképre nézek annak is a pesti oldalára nem is tűnik annyira nagynak az a bizonyos ládasürüség. Ez inkább a belvárosra igaz, a külső kerületekre nem, de rányomja a bélyegét, hogy ezek is Budapest néven futnak. Budapest legnagyobb kerülete a XVII. csak két ládát mondhat magáénak. Mellette a XVI. kerületben is csak két láda található, míg a XVIII. kerületben csak egy láda árválkodik, és még lehetne sorolni. Nem hiszem, hogy ezekben a kerületekben csak ennyi, amit érdemes lenne megmutatni. Csak, hogy egy példával éljek, a XVI. kerületben van Magyarország legelső reptere, Mátyásföldön, doboztalanul.
Konkrét recept nincs. Merre járok éppen, hol van sok fekete pötty a térképen, vagy merre hívnak el mások.
-Hogyan szoktál oda utazni?
Autóval, amíg tart az út, aztán gyalog.
Ládász életem hajnalán egy PMR rádiót a GCpeep keresésekor. Na, azóta minden rajtam lógó kütyüt nyakpánttal még külön magamhoz is kötök.
Egy pár kesztyűt a GCwiz láda mellett felejtettem logoláskor, amit az utánam megtaláló Kíváncsi visszaszolgáltatott számomra.
Objektívvédő sapkából többet is elszórtam már.
Találni csak azt találtam, amit kellett.
-Kerültél már vicces/kellemetlen helyzetbe logoláskor/láda-visszeréjtéskor?
Kiemelten viccesre nem emlékszem azokat a pótcselekvéseket leszámítva, amiket forgalmas helyen a láda elővétele és visszarejtése körül csinál az ember. Kellemetlenbe is csak egyszer mikor BaliaGyvel a GCORBO ládát kerestük este negyed 10 felé zseblámpával és valami helyi lakos ránk küldött egy polgárőrt kutyával, aki elég minősíthetetlen hangon és stílusban érdeklődött, hogy mit csinálunk mi ott.
-Szeretnél valamit megváltoztatni a kesinget körülvevő közegben?
Figyelem a változásokat, de úgy érzem nem az én tisztem változtatni. Megvan a magam véleménye, de miután én csak játékos vagyok és amíg hagynak és tudok játszani, nem érzem szükségességét, hogy ennek hangot is adjak.
Annak idején többször többen megállapították, hogy ebben a játékban pont az a szép, hogy mindenki úgy játszhatja, ahogy szeretné, ahogy szereti. Ha valakinek úgy van kedve játszani, hogy szabályokat hoz, és ehhez megvan a hatásköre, tegye. Amíg nem érzem, hogy ezzel elrontja, lehetetlenné teszi, az én játékomat addig miért rontsam el én az Ő játékát? A terepen a dobozokat nem érdekli, mi van körülöttük, hagyják magukat megtalálni, más meg nem érdekes ebben a játékban úgy hiszem
-Mi a véleményed a mozgó ládákról?
Kedvelem őket. Érdekes színfoltjai ennek a játéknak. A legtöbbjét már megtaláltam, nem is egyszer. A legelső megtalált mozgóláda a GCUSER volt.
Kedvencem ebben a műfajban, ami a ritka kereshetősége miatt különleges értékkel bír számomra a GCWWED.
Nekem nincs velük problémám. Semmivel sem másabbak, mint a .com-on ugyan abban az országban jegyzett más ládák, csak értük jár itthon pont. A karbantartásra vonatkozó szabályok betartása már inkább kérdésesebb, bár ha úgy nézzük, ez se mutat rosszabb átlagot, mint a határokon belül elrejtett és lebetegedett ládák sorsa időnként.
-Részt szoktál venni a versenyeken?
Igen. Nagyon fontos elfoglaltságomnak kell ahhoz lenni, hogy ne menjek el egy versenyre. A geokeser pályafutásom alatt ez csak egyszer fordult elő. Mint ahogy az is csak egyszer fordult elő, hogy nem tudtam időre befejezni a versenyt, 20 perccel később értem be a verseny lefújása után, de a megtalálandó 15 pontot akkor is becsülettel begyűjtöttem. A versenyekre nem nyerni megyek, hanem a társaság miatt.
-Milyen kütyüket cipelsz magaddal kesseléshez?
Változó. Ezt maga a keselés határozza meg. Egy hirtelen felindulásból elkövetett keresgéléshez lehet, hogy csak mobiltelefont viszek. GPS van benne és fotózni azzal is lehet.
Egy tervezett átlagos keresgélésnél a mobilon kívül jön egy PDA az autós navigálásra, egy Garmin GPSMAP 60cs a terepi navigációhoz, fényképezőgép, a nehézségtől függően egy kisebb pocket masina (Casio Z5) vagy egy nagyobb tükörreflexes gép (Canon EOS 300D), mert nem mindegy mekkora súlyt cipel az ember. Ezeken kívül bővülhet még a repertoár PMR-el társas keresgélésnél, magaslatnál távcsővel, dzsindzsás helyeknél bozótvágóval, barlang és estébe nyúló keresésnél fejlámpával, ritka alkalmakkor videokamerával. Ja, és a remény is társul ezekhez, hogy amikor szükségem lesz rájuk, nem akkor döbbenek rá, hogy mindezt a kocsiban hagytam. :)
-Melyik láda nyújtotta a legnagyobb élményt/örömet, csalódást/bosszúságot?
Bosszúságot láda nem okozott. Csalódást is csak láda tartalom, mert nem értem, hogy emberek miért nézik a ládákat szemetesnek. Élmény, örömet viszont annál több láda okozott. A teljesség igénye nélkül áljon itt pár: GCLIK, GCPUZZ, GCANGA, GCAYUR, GCBKOZ.
-Van valamilyen különleges cél, amit szeretnél a kesinggel kapcsolatban elérni?
Játszani, játszani, játszani
-Milyennek képzeled a magyar geokesing jövőjét?
Remélem játszható marad, annak ellenére is, hogy telítődik a piac mind két oldala, azaz elfogynak a rejtésre alkalmas helyek és kevesebb lesz a mugli mint a keser.
Togo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése