A GCNULL-tól a Mont Blanc csúcsáig

…avagy kesserek Európa tetején

- 1. rész -

„A Mont Blanc-ra? Ekkora őrültséget! Te nem vagy normális!” – jegyezték meg barátaim. „Miért akarsz felmenni oda?” – kérdezték. Nos, őrültségnek őrültség, ez nem kétséges. Nem vagyok normális, ezen sem érdemes vitatkozni. De hogy miért, hát erre nem könnyű rövid választ adni. Talán nem is érdemes ezzel foglalkozni. Vannak dolgok, amelyekre nincs értelme és nem is lehet elfogadható magyarázatot adni. Életünk során számtalan esetben kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor végül rosszul döntünk. Talán ez is az …

Hogyan kerül két magyar kesser Zsorzs és L@zy a Mont Blanc-ra? Erről szól ez az írás, melynek segítségével egy baráti társaság kalandjain keresztül, a gondolat szárnyán Te is feljuthatsz Európa csúcsára. Bár az iromány alapvetően személyes élményeken alapul és nélkülöz minden tudományos megközelítést – így felelősséget sem vállalok tartalmáért -, számos információval szolgál bárkinek, aki extrém túrára készül.

A Mont Blanc vagy olaszul Monte Bianco (mindkét nyelven: "fehér hegy") az Alpok és Nyugat-Európa legmagasabb hegye, amely a francia Haute-Savoie és az olasz Valle d'Aosta régiók között fekszik. A csúcs hovatartozása vitatott, mindkét országban sokak szerint a saját területükön van. A két legismertebb város a Mont Blanc közelében a francia Chamonix (az első téli olimpia színhelye, 1924-ben), illetve az olasz oldalon az Aosta völgyben Courmayeur. A két várost köti össze az 1957–65 között épített, 11,6 kilométer hosszú Mont Blanc Alagút.

A Mont Blanc hivatalosan 4807 méter magas, de 2001 óta már negyedszerre mértek ennél magasabb mértéket a kutatók. Az elmúlt két év alatt 2,15 méterrel lett magasabb Európa csúcsa és a 2007. szeptemberi mérések során 4810,9 méterre "hitelesítették" a Mont Blanc-t. Szakértők szerint az emelkedés a klímaváltozásnak köszönhető. A hegy magassága a hóesés, illetve a jégsapka mozgásának függvényében évről évre néhány métert változik.

A Mont Blanc csúcsán az átlaghőmérséklet mínusz 15 Celsius-fok, és a hegyet mintegy harminc méter vastag jég borítja, melynek kiterjedése állandóan változik. A nyári havazások során az egyre magasabb hőmérsékletű felhőkből kihulló hó 4000 méter felett jobban "tapad" a hegyre: kevesebb olvad el, így növeli a hegycsúcs magasságát és terjedelmét. Vagyis a globális felmelegedéssel az Alpokban nagyon furcsa dolog történik: miközben 3000 méter alatt a hó fokozatosan olvad, és eltűnésének veszélye fenyeget, addig a 4000 méter feletti csúcsokon egyelőre egyre vastagabb lesz a jég- és a hótakaró.

Na, most hogy megvan hová akarunk menni, jöhet a megvalósítás.

Hülyének sem jó lenni magányosan, azaz formálódik a csapat

2008 év elején Belga ismerősei klettersteig túrára kerestek vidám túratársakat a Rax-ra. A Google csoport-fórumon megjelent felhívásra néhány elvetemült ládavadász jelentkezett is. Mivel azonban a jelentkezők nem mindegyike ismerte egymást, a fórumon néhány sorban bemutatkoztunk egymásnak. Ekkor derült ki, hogy - egymástól függetlenül - Ré és én (Zsorzs) is már hosszú ideje tervbe vettük, megmásszuk a Mont Blanc-t. Ha a klasszikusokat idézzük: „Egy bolond százat csinál”, akkor két bolond elméletileg kétszázat. Na ennyire azért nem rossz a helyzet, de hogy nyolc ember gyorsan összejött, ez tény. A netkesserek közül Lazy jelentkezett még, így Zsorzs mellett még egy ládavadász gyengíti a csapatot. Március végén a halálra ítéltek névsora a következő volt:

* Ré (a csapat egyik legcsinosabb tagja)
* Ilona (a csapat másik legcsinosabb tagja)
* Movik (azért ő is csinos…)
* Lazy
* Zümi
* Attis
* Tom
* Zsorzs

2008. március 28-án pénteken este egy kelenföldi ivóban összegyűltünk (Lazy igazoltan távol), hogy lerakjuk az alapokat. Nagy mennyiségű tea és rostos üdítő szürcsölgetése közepette (ekkor még senki nem szerette a sört, de ez később változott) sikerült megállapodni, hogy még nem tudjuk milyen útvonalon, de augusztus 29-én útra kelünk és szeptember 1-én vagy 2-án közössen jutunk el a csúcsra. Az időzítés – mint tudjátok – nagyon fontos! Elosztottuk a feladatokat, ezt követően volt aki útvonalat tervezett, mások excel táblázatban összeírták a felszerelések listáját, internetes oldalakat idéztek meg, közzé tették korábbi expedíciók útibeszámolóit, csokorba gyűjtötték a hegyibetegség tüneteit, stb. Megállapodtunk abban is, hogy április közepére szervezzük az első közös felkészülési túránkat a Magas-Tátrába, még pedig a Rysy-re.

A következő napok a felszerelés beszerzésével teltek. Mert hogy a szélálló kabát és nadrág alá megfelelő aláöltözet szükséges, na és két pár kesztyű, sapka és sál, polár pulóver és mellény. Szükség lesz egy pár megfelelő bakancsra, esőköpenyre, jó nagy hátizsákra, - 10 °C –ban is megfelelő hálózsákra, gázfőzőre és edényekre, derékaljra, polifoamra, sátorra és a városi létben kevésbé használatos sisakra, beülőre, jégcsákányra, túrabotra, hágóvasra. Ezen felül már csak elsősegély-felszerelés, fényképezőgép, tartalék elemek, fejlámpa, GPS, PMR rádió, némi elemózsia, innivaló kerül a hátizsákba. Informálódtunk, leveleztünk, telefonáltunk, vásároltunk, kölcsönkértünk, válogattunk, kölcsön adtunk, egy szóval készültünk.

Felkészítő túra N°1 : Túrasí nélkül a Grossvendigerre

Mivel a Magas-Tátrában a turistautak jelentős része november 1-től június 15-ig nem látogatható, illetve nem akartuk a TANAP embereit inzultálni, no meg igen szabálytisztelő emberek vagyunk, lemondtunk a Rysy meghódításáról és Movik javaslatára, őseink példáját követve Nyugatra vettük az irányt. Az osztrák-olasz határ közelében, Kelet-Tirolban található a 3667 m magas Grossvenediger. Ez éppen alkalmasnak tűnt egy hétvégi mókára. Giccses táj

Ré, Movik, Lazy és Zsorzs összetételű válogatott csapatunk 2008. április 18-án pénteken délután 6 órakor, Sport extra utazási biztosítás árnyékában a Ré tulajdonában lévő Mitsubishi típusú személygépkocsi deszantterében foglalt helyet és megkezdte a menet végrehajtását Bécs – Graz – Klagenfurt – Villach – Spittal - Lienz – Hinterbichl útvonalon. Győrig nem volt semmi gond. A METRO parkolójában viszont várt bennünket Zümi és bekönyörögte magát ötödikként az autóba. Itt átszerveztük az ülőhelyeket, én kerültem a kormány mögé, Movik navigált, a többiek hátul pöffeszkedtek. Van itt minden...

A határ előtt megálltunk felfújatni a kerekeket, de nem sikerült, mert a benzinkútnál levegővel nem szolgáltak. Viszont bedobtunk egy-egy kávét, illetve néhányan telefonon búcsút vettek szeretteiktől. A határ túloldalán aztán a műszaki személyzet (Zümi) jó keményre fújta a gumikat és irány a végtelen autópálya.

Valahol Bécs és Graz között megálltunk egy parkolóban és megcsodáltunk egy európai színvonalú toalettet, ahol még a férfi WC-ben is volt gyerekpelenkázó asztal. Ezt kellő képen ki is értékeltük, aztán folytattuk utunkat a rengeteg alagúton át Nyugat felé. Nagy örömünkre elkezdett esni az eső, ráadásul a benzin is fogytán volt, így Spittalnál letértünk az autópályáról és a régió egyetlen nyitva tartó benzinkútjánál tankoltunk (benzint és sört). Az utolsó 100 km-t kényelmesen gurultuk végig a B100-as, majd Lienztől a B108-as úton, természetesen zuhogó esőben. Szombaton, hajnali fél 3 körül Hinterbishl felett a völgyben megálltunk egy murvás, de inkább sáros parkolóban 1500 m tengerszint feletti magasságban. Megérkeztünk. Több mint 700 km és 8,5 órás autóút volt mögöttünk.

Szétszéledtünk az esőben és fejlámpáink fényében sátorozásra alkalmas helyet kerestünk. Sátorverés

Végül egy hóval borított kis platón felvertük a két sátrat. Ré Movikot választotta hálótársnak. Ki tudja miért? Nekem nem volt választásom, Lazy és Zümi jutott. Teljes komfort

Fél 4 körül bebújtunk vadonat új hálózsákjainkba és nagy nehezen álomra szenderültünk. Már aki. Mert Lazy inkább gondolatban végigjárta a hegyet, átélte a hegyi-betegséget, a fagyást, stb.

Egész idő alatt esett, akkor is, amikor fél 7 körül kibújtunk a jó meleg hálózsákból. Ébresztő

Most volt először alkalmunk körülnézni, hol is vagyunk, milyen a táj? Hát… nem igazán tetszett, bár a fenyveseket szeretem, de völgy túloldalán egy kőbánya csúfította el a tájat. Elkezdődött a szüttyögés. Öltözködés, pakolás, sátorbontás. A hangulat fokozása érdekében Lazy közre adta a Jager-t, Ré pedig pöttyös túrórudit osztogatott. Bőséges reggeli

Végül fél 10 magasságában elindultunk a murvás szerpentinen a hegyekbe. Indulás

Nagyon nehéz volt a hátizsák! A szemerkélő eső ellenére vidáman (köszönet Jager!), jó tempóban gyalogoltunk a meredek úton. Nagy hegyre, nagy zsákkal

A csapat büszkesége

Hamarosan elértük az első havas szakaszt, amit egy útra zúdult lavinának köszönhettünk.
Lavina

Ahogy haladtunk felfelé, egyre nagyobb volt a hó és a szemerkélő eső havazássá változott. Kis idő múlva néhányan felvettük a hágóvasat. Felfelé haladva egy jobban kitárult előttünk az égig érő sziklafalakkal közrefogott völgy és a tavaszból átgyalogoltunk a télbe. Pihenő

A Resinger-keresztnél pihentünk egy keveset, elfogyasztottuk az első energia-szeleteket, szőlőcukrot, készítettünk pár képet az utókornak, aztán meneteltünk tovább.

Kis idő múlva szembe jött két túrázó. Na ná, hogy magyarok voltak! Mert hogy túrasí nélkül, ilyenkor csak is magyarok járnak erre… Igaz a két srác puhány volt, hoztak magukkal hótalpat. Magyar-magyar találkozó

Jót beszélgettünk, meghallgattuk tanácsaikat, majd jó utat kívántunk egymásnak. 14 óra után néhány perccel, 4,5 órás gyaloglás után elértük a 2121 m-en lévő Johannis-hüttét. Johannis-hütte

A teraszon berendeztük az éttermet. Előkerültek a gázfőzök, levest főztünk, szalonnáztunk. A menedékházba hiába invitáltak, nem mentünk be. Ekkor még nem szerettük a sört… Miután jól tele ettük magunkat, illetve Movik eltüntette a bicskámat és az öngyújtómat, a felszerelésünk és az ennivaló egy részét a menedékház tárolójába raktuk, majd 16 óra előtt pár perccel nekivágtunk napi célpontunk, a 2962 m-en álló Defreggerhaus-hoz vezető útnak.

Mindjárt indulás után akadályba ütköztünk. Egy igen meredek oldalon kellett traverzálnunk, ami a mély hóban nem volt egyszerű. Traverz

Itt találtunk a hó alatt egy turistaút jelzőtáblát, amelynek csak a teteje látszott ki. Miután kikapartuk… Ez a tábla közel 2 m-es és az egész hó alatt volt.

Lassan haladtunk. Egyre gyakrabban álltunk meg pihenni, vagy inni egy kortyot. Onnan jöttünk

Kezdett szétszakadozni a csapat. Lazy fáradhatatlanul ment elöl, én követtem, majd jött Zümi, aztán Ré és a sort a túravezető Movik zárta, gondosan ügyelve arra, hogy ne maradjon le senki. Movik elhagyta a ... fél lábát

Egyszer hátranéztem és láttam, amint Movik eszi a havat. Arra gondoltam, mi lenne, ha előttem is felfalná az összeset, könnyebben haladnánk… A kapcsolatot az élboly és a söprű között PMR-en tartottuk. Hát túl sokat nem beszélgettünk… Mert hogy nem annyira kaptunk levegőt… Nagyon szépek voltak a felhők közöl előbukkanó nap fényében a havas, sziklás hegyek! Mint a giccses képeslapokon. Szívesen megálltunk csodálni tájat, mert akkor legalább kicsit csillapodott a légszomj.

Mindig azzal a reménnyel másztunk meg egy-egy gerincet, hogy majd onnan meglátjuk a menedékházat. Most már látom, rosszul értékeltük a helyzetet.

Csak fel, csak fel...

Az igazi nehézséget az okozta, hogy egyrészről már 7-8 órája úton voltunk, megmásztunk több mint 1000 m szintet, nagyon nehéz volt a hátizsákunk, a magasság növekedésével csökkent a levegő oxigéntartalma és a mély hóban gyakran derékig süppedtünk. Egyébként minden rendben volt… A leginkább idegesítő és fárasztó az volt, hogy rendszeresen beszakadt alattunk a hó és ilyenkor csak igen keservesen sikerült kimászni a sok esetben méteres lyukból. Szőröstalpú Lazy

Úgy 2700-2800 m magasságban, bevallom, több alkalommal eszembe jutott, mi lenne, ha visszafordulnék? Nagyon kimerült voltam. Fényjáték

Aztán 19,15-kor az élen haladó Lazy megpillantotta a menedékházat! Örültünk is, meg nem is. Örültünk annak, hogy már valóban látjuk a célt, de nem lelkesített a tudat, hogy még legalább jó egy órányi út van hátra, na és jelentős szintkülönbség! Ekkor Ré és Movik még legalább húsz percnyivel hátrébb volt. Az általános fáradtság egyre jobban úrrá lett rajtunk. Zümi kitalálta, hogy minden harminc lépés után tartsunk pihenőt. Na de ki bírt ennyit menni két megállás között? Reálisan 5-10 lépésenként megálltunk. Lazy élre tört, én követtem. Lazy a hegyen

Zümi lemaradt pár méterrel, de azért haladtunk. Közben lement a Nap és kékes sötétségbe burkolóztak a hegyek. Na és kezdett hideg lenni… Jön az éjszaka

Az utolsó meredek oldalon felvezető szerpentin alján mondtam Lazy-nek, hogy megállok enni, mert teljesen erőtlen vagyok. Tovább ment, de néhány lépésenként ő is megállt. Hátizsákomra rogytam, a hágóvassal kitámasztottam magam, hogy ne csússzak le és elővettem egy energiaszeletet. Csont keményre fagyott, alig bírtam kis darabot törni, amit aztán nagy nehezen elrágcsáltam. Ekkor utolért Zümi és vidáman énekelt, miközben magas térdemeléssel helyben futott. Vagy rosszul emlékszem? Szédültem, erőtlen voltam. Ittam egy kevés plusszos ásványvizet, felvettem a hátizsákot és elindultam. Nem tettem meg 5 méternél többet, ismét meg kellett állnom. Botjaimra támaszkodva ziháltam. Felnéztem a házra, amely szinte karnyújtásnyira volt, majd mentem tovább a szerpentinen. Elhatároztam, hogy a szerpentin fordulói között (kb. 20-25 m lehetett) csak egyszer állok meg. Hát ez nem jött össze… Már csak 5-6 lépést voltam képes megtenni megállás nélkül. Közben teljesen besötétedett, de a telihold fényében egészen jól látható volt völgy, ahonnan jöttünk. Sajnáltam Ré-t és Movik-ot, hogy nekik még sokkal több van hátra. Na nem az életükből, hanem az útból! Bár a kettő itt kissé összemosódott …

Talán 50 m-re lehettem távolságban és szintben a háztól, amikor ismét beszakadt alattam a hó és már nem volt erőm kimászni. Közel álltam ahhoz, hogy feladom a küzdelmet. Még soha életemben nem éreztem magam ilyen fáradtnak, pedig számtalanszor jártam meg a Magas-Tátra 2500 m-es csúcsait, 15 éve rendszeresen teljesítménytúrázom, többször gyalogoltam le 100 km-es túrákat, na és 30 évig tájfutó voltam. Most valahogy kezdőnek éreztem magam.

Az jutott eszembe, hogy valami megoldást kell találnom, mert nincs erőm tovább menni. Első gondolatom az volt, itt hagyom a hátizsákom, a helyét bemérem GPS-szel, majd felmászok a házig aztán holnap reggel visszajövök érte. Viszont tudtam, hogy hálózsák nélkül éjjel megfagyok a házban (később kiderült, volt az ágyon két vastag pokróc). Mivel felállni már nem volt erőm, négykézláb kúsztam a mély hóban. Hideg volt, a hó bejutott a kabátom ujja alá, de már ez sem érdekelt. Aztán amikor már mászni sem volt erőm, elkezdtem kiabálni Lazy-nek, mert segítséget akartam kérni. Nem hallotta meg, már bent volt a menedékházban. Több alkalommal felnéztem a menedékházra és vágyakozva néztem az étterem ablakából kiszűrődő fényt. Arra gondoltam, hogy a melegben vidáman beszélgetnek az emberek, miközben néhány méterrel távolabb én szinte az életemért küzdök. Zümi ott volt a közelben, kértem tőle, ha felér, hozzon segítséget, nem bírok hátizsákkal felmászni. Csak ültem a nyakamig érő hóban és néztem a völgy felé, kerestem a két hátul lévő társunkat. Hideg volt, egyre hidegebb. Néhány percig pihentem, aztán fogalmam sincs mi történt, de egyszer csak felálltam és mint ha mi sem történt volna, erős tempóban felküzdöttem magam a házig. Este fél 9 körül volt az idő, 11,2 km és több mint 11 órás mászás után felértem 2962 m-re. Ekkor újjászülettem! Azért az 1 km/órás teljes átlagsebességből következtetni lehet a terep nehézségére …

A következő néhány 10 percre nem emlékszem tisztán. Azt tudom, hogy a bakancsomat elhelyeztem a tárolóban, lepakoltam az első emeleti szobánkban, elővettem a hálózsákom és pár percre belebújtam, mivel ekkor vettem észre, hogy a lábujjaim kicsit lefagytak. Segíteni szerettem volna Ré-nek és Movik-nak, de nem volt erőm. Zümi viszont visszament eléjük és felajánlotta segítségét, de ők keményen küzdöttek. Később mesélte Ré, hogy egyszer elesett a meredek oldalon és néhány percre el is aludt a hóban. Aztán hihetetlen akaraterővel felmászott ő is! Csodálom a teljesítményéért! Amikor Ré a menedékházba ért, nem igazán volt magánál. Hátizsákját letette, rádőlt az ágyra, magára húzott egy plédet és úgy ruhástól aludt pár percet. Lazy teát főzött, ettünk egy keveset, majd ketten lementünk melegedni az étterembe. Ott a jó melegben ittunk egy sört, beszélgettünk. Az osztrákok jó hangulatban söröztek, boroztak, énekeltek. Amikor visszamentünk a szobába, már Movik is aludt. A szobában egyébként igen hideg, – 5°C volt. Először Lazy majd Zümi próbált begyújtani a kályhába, de azon kívül, hogy nagy lett a füst és büdös volt, az akció nem járt sikerrel.

Végeredmény, hogy mind az öten épségben felértünk a menedékházba! Ez volt a napi cél, teljesítettük. De ekkor már döntöttünk, másnap nem megyünk fel a Grossvenedigerre, mivel ez további több mint 600 m szintet jelentett volna és még az nap vissza kell érnünk a parkolóba. Éjszakai műsor keretében Ré, akit elért a heveny hegyi-betegség, még közszemlére bocsájtotta a rókakomát…, csak hogy méltó képen fejezzük be ezt a csodálatos napot.

Vasárnap reggel nem igazán akartunk felkelni. Jó volt a meleg hálózsákban pihenni, miközben a szobában igen sok volt a mínusz… Viszont a menedékház gondnoka katonás stílusban hirtelen berontott a szobába és elordította magát, hogy ideje felkelni. A végrehajtás nem volt olyan katonás… Átmentem a szomszéd szobába, ahol a nyitott ablakon át megpillantottam a szemben lévő havas hegyeket. Díszlet reggel

Na ezért a látványért érdemes hegyet mászni! Az égbolton egy szál felhő sem volt és szikrázóan sütött a nap. Napszemüveg nélkül néhány másodperc múlva megfájdult az ember szeme.

A ház előtt már felcsatolták léceiket a sítúrázók és egymás után indultak a csúcsra. Na és egyre több síelő érkezett lentről is. Kicsit fájt a szívünk, hogy mi nem megyünk fel, hiszen az időjárás a lehető legalkalmasabb volt csúcsmászásra. Viszont az ésszerűség azt diktálta, ne feszítsük tovább a húrt, most nem másszuk meg a csúcsot, ehhez túlságosan fáradtak vagyunk. Ez nagyon nehéz döntés volt, de biztos vagyok abban, bölcsen cselekedtünk. Defreggerhaus

Na azért volt egy kisebb projektünk! Mivel a menedékház „csak” 2962 m-en volt, Lazy, Zümi és én úgy döntöttünk, itt az alkalom a 3000 m-es magassági rekordunk megdöntésére. Az ötletet a tett követte. Volt azonban egy kisebb bökkenő. A bakancstárólóban hagyott bakancsom csonttá fagyott és nem bírtam felhúzni. Nem volt mit tenni, bevittem az étterembe a kályha mellé néhány percre. Bár nem lelkesedett a gondnok, de átlátta a helyzetet…

Miután sikerült a lábamra erőltetni a bakancsot, a ház előtt sütkérező síelők csodálkozó tekintetétől követve gyors tempóban elindultunk a sínyomokat követve a csúcs irányába. Egyszer csak Lazy szólt, hogy elértük a 3000 m-t! Sőt, túl is szaladtunk, mert már 3005 m-en voltunk. 3005 m

Részünkről a magassági rekord megdöntve, így néhány „csúcsfotó” elkészítése után visszaereszkedtünk a házhoz. Na ekkor bambultak igazán a síelők! Nem értették, miért indultunk el lóhalálában, síléc nélkül a hegyre, aztán meg miért jöttünk vissza 10 perc múlva? Ez maradjon a mi titkunk… 3005 m-en

A ház előtti padon hozzáláttunk a reggelihez. Nagyon forróan sütött a nap, de az árnyékos helyeken hideg volt. Movik a gázfőzőn havat olvasztott, mivel vízünk már fogytán volt, majd elkészítette a közös reggelit, a puliszkát. Recept: kukoricadara, búzadara, tejpor, víz (hólé), méz és cukor összekutyulva. Bár nekem nem volt étvágyam, nagyon jóízűen fogyasztottuk mindnyájan a mesterszakács alkotásából. Reggeli után edénymosogatás a hóban, szigorúan a higiénia jegyében.

Hosszas készülődés után 11 óra előtt pár perccel nekiindultunk a lefelé vezető „útnak”. Út alatt itt a felfelé haladó síelők nyomát kell érteni. Ebben a magasságban ha süt a nap, akkor nagyon tud sütni. Szinte égette a bőrünket, pedig jó vastagon be voltunk kenve 40-es fényvédő faktorú naptejjel. Úton lefelé

Az első néhány száz méteren egy lavinaveszélyes hegyoldalon traverzeltünk át, néha combközépig süllyedve a laza hóban. Lazy előrement, hogy majd a Johannis-hüttében megvár, addig szárítgatja a vizes bakancsát. Visszanézve a Defreggerhausra

Nekem nem volt kedvem sietni. Élveztem a gyönyörű, napsütötte, havas hegyek látványát. Gyakran megálltam fényképezni is, hiszen valóban rendkívüli volt a hely és az időjárás. Igénytelen környék...

Zsorzs, háttérben a Defreggerhaus

Húsz perccel Lazy után, 1 és ¾ órás gyaloglást követően érkeztem a menedékházba, ahol Lazy már kikérte a korsó sört. Jól esett a sör és Lazy figyelmessége még jobban. Igazi nyugalomban, jó hangulatban beszélgettünk, értékeltük az előző napi túránkat. Aztán sorba megérkeztek a többiek és mindenki elfogyasztotta a jól megérdemelt sörét, söreit…A csapat

Hosszú pihenőt követően magunkhoz vettük az előző nap a tárolóban hagyott felszerelést, majd fél 3 után pár perccel útra keltünk a völgy irányába. A csodálatos időben jól haladtunk, bár a hóba süppedés néha lassította a tempót. Feltűnő volt, hogy az erős napsütés hatására egy nap alatt bizonyos helyeken mennyivel kevesebb hó volt.Lazy megint pihen

A Resinger-kereszt alatt átmentünk „tájfutásba”. Ez azt jelenti, hogy nem a normális útvonalat követtük, hanem rövidítettünk. Jól ki………… magunkkal. Aztán szép lassan egyre kevesebb lett, majd elfogyott a hó és elértük a kavicsos utat. Itt láttunk két autót parkolni, ami azért volt érdekes mert, kicsit lejjebb egy lavina zúdult az útra, így a két autó ott ragadt, nem tudott lejutni a hegyről. Lavina

Fél 5 körül Lazy és én leértünk az autóhoz, épen, egészségesen. Gyorsan átöltöztünk, majd az autóval néhány száz métert feljebb mentünk egy útkanyarig, hogy a többieknek ne kelljen annyit gyalogolniuk. 5 óra után néhány perccel ismét együtt volt a csapat. Fáradtak, de vidámak és boldogok voltunk, hiszen két szenzációs nap volt mögöttünk, rengeteg élménnyel és sok-sok tapasztalattal. Megérkezés

Még hátra volt a cuccolás. Próbáltuk módszeresen végezni, de nem volt könnyű. Movik még átment Yetibe, megfűrdött a „kellemes” hőmérsékletű patakban, majd befújta magát valami női parfümmel. Mert hogy így szereti… 6 óra előtt útnak indultunk hazafelé. Útközben megálltunk vacsorázni egy autópálya melletti pihenőben és egy forró levessel, illetve teával öblítettük le a szalonnát, meg a kolbászt. Hazafelé még tankoltunk Bécs előtt, majd Ré átvette a vezetést és miután Győrben kilöktük Zümit, sikeresen hazakormányozta az autót Budaörsre. Ott Ré és Movik hajnali 3 órakor felébresztette az irodaház portását, aki olyan mérges lett, hogy nem engedte ki a parkolóból Movik autóját, így a lelkes csapat elautózott még Érdre a Movik-lakhoz. Végül a 3 főre csökkent társaság átszáguldott a fővároson és hajnali 4 órakor engem is kitettek a házunk előtt. Már csak a családot kellett felébresztenem, hadd örüljenek, hogy épségben hazaértem. Gondolom Lazy és Ré is előbb-utóbb nyugovóra tértek…

Hát így esett meg a Mont Blanc-expedíció első felkészülési túrája. Ez alkalommal azzal a céllal vágtunk neki az Alpoknak, hogy teszteljük a felszerelésünket, ismerkedjünk egymással és a hegyi-betegséggel, na és felmérjük fizikai állapotunkat. A felszerelés jól vizsgázott, a heveny hegyi-betegség tünetei közül mindnyájan belekóstoltunk a kimerültségbe, az oxigénhiány kellemes érzésébe, sőt Ré szabadon engedte a magashegyi „rókát” is, ami állítólag nem sokban különbözik a síkvidéki fajtársaitól… Fizikai felkészültségünk kissé hiányos, de még van hátra 4 hónap a felkészülésből és így legalább könnyű lesz fejlődést produkálni. A legnagyobb tapasztalat, hogy túl nehezek voltak a hátizsákok. Mindenképpen csökkentenünk kell a felszerelés súlyát. Ez nem lesz nehéz, hiszen most mindenki túl sok ennivalót vitt magával. Legközelebb elég lesz a harmada a mostani mennyiségnek. Viszont hasznos lenne beszerezni sörtablettát! A pezsgőtabletták mintájára sört is lehetne így készíteni (Zümi ötlete alapján).

L@zy

Movik
Ré
Zümi

A következő megpróbáltatásokról hasonló beszámoló várható. Ez nem fenyegetés!

2008. április 26.

zsorzs