(ID24)
Még csak fél éve ismertem ezt a játékot, amikor 2007 júliusában nyaralni mentünk Nagy Britanniába. A látnivalók kiválasztása után megnéztem, hogy milyen ládák esnek útba. A bőséges választékból 20-nak nyomtattam ki az adatait, leírását.
Mivel magának a műanyag doboznak a megtalálása nem igazán hoz lázba, ezért, ha nem találom meg a ládát néhány percen belül, akkor nem keresem tovább. Sokkal jobban örülök, ha az utazás, keresés közben valami szokatlant, érdekeset figyelhetek meg. Az sem baj, ha ez a valami negatív, csak újdonság legyen a számomra. Azt szeretem a legjobban, ha hazafele a kocsiban vagy a bringán ez a két mondat többször is elhangzik egy kirándulás után: 'Ilyet még nem láttam", vagy "Ezt nem is tudtam". A szép, de szokványos helyek nem hatnak meg annyira.
Az ilyen hozzáállásomnak köszönhetően végül 15 megtalálást tudtam logolni. Egyetlen egy láda esetében logoltam egy „nem találtam meg” bejegyzést, azért, hogy tájékoztassam a rejtőt. Utóbb láttam, hogy csak én voltam ügyetlen, mert más megtalálta.
Mivel nem akartunk a szükségesnél több időt tölteni az odautazással, ezért a kontinensen csak egy ládát céloztam meg. Az
End of the Holiday (Nyaralás vége) virtuális ládát egy brit kesser „rejtette el” a francia Calaisben. Nekik itt ér véget a nyaralás, nekünk meg itt kezdődött.
Mivel úgy döntöttünk, hogy nem komppal kelünk át a csatornán, hanem vasútra tesszük a "Mi autónkat", ezért kapóra jött ez a láda. A feladat elég egyszerű: a Csalagút állomásának területén van egy szobor. Erről kell leolvasni a jelszót. Bizony, bizony! A
geocaching.com-on is van jelszó, még ha nem is úgy hívják.
A rejtő kifejezetten kéri, hogy egy dátumot olvass le a szobor talapzatáról, mert csak így fogadja el a megtalálást. Ott ugyanis van lehetősége a rejtőnek logot törölni.
Ezt a ládát nem találtam meg egy nagyon egyszerű ok miatt. A szobor közvetlenül a Duty Free Shop előtt áll. Láttam is a tetejét, amint behajtottunk a parkolóba, de nem álltam meg, mert minél előbb át akartam jutni a jegyellenőrzésen. A jegy, meg a robbanószer maradványok ellenőrzésén átjutva azonnal be kellett hajtanom (csak nekem, a magyar rendszámú autóval érkező turistának) egy garázsméretű épületbe, ahol barátságos angol vámosok érdeklődtek úti célunk iránt. Mikor mondtam, hogy egy körutat teszünk, akkor megkérdezte, hogy mi a legtávolabbi cél. Kapásból rávágtam, hogy Aberdeen, majd néhány pillanatnyi gondolkodás után módosítottam a válaszom Edinburghra. A kedves határőr ekkor megkérdezte, hogy esetleg benézhet-e a csomagtartóba. Benézhetett. Nem kutakodott sokat, hamar tovább engedett minket.
Sajnos ekkor már át is estünk a vámvizsgálaton, tehát szó sem lehetett arról, hogy én még visszamenjek a Duty Free elé nézelődni. Ezt a ládát elmulasztottam. Persze könnyű lett volna a Neten megkeresni azt a bizonyos évszámot, de nem tettem. Annyira nem volt fontos.
A videón egy rövid részletet láthatsz a Le Shuttle nevű vonatról, a beszállásról és a kiszállásról.
A vonaton a Csalagútban. Az út kb. 30 perc, ezért nincs büfé, de van WC a felső szinten.
Itt egy egészen jó interaktív légi felvételt lehet látni a Csalagút angliai állomásáról.
Egy nagyon kedves brit férfi beengedett minket ebbe a doveri magánparkolóba a saját helyére, amikor éppen parkolót kerestünk, mert látta, hogy külföldiek (és esetleg csórók?) vagyunk. Befelé sorompó zárta az utat, amit kártyával lehetett nyitni. Kifele ezek a billenő-lapok tették lehetővé a kihajtást, de megakadályozták a behajtást. Ötletes és energiatakarékos!
Az
első brit ládánkat egy vár közelében kerestük meg. Ezt a várat már gyermekkoromban is láttam egy filmben. Akkor persze nem tudtam, hogy a Bodiam várról van szó. Ez a vár látható egy Monty Python filmben, a Gyalog galoppban.
A láda rejtése elég egyszerű volt. Egy szőlőültetvény mellett lévő kerítés tövében be volt „dobva” a fűbe. (
Műholdkép: láda a vártól északra. A nyugatra elhelyezkedő láda később került oda.) A vár megtekintését nem a ládikának köszönhettük, mert előbb a várat néztem ki, aztán kerestem hozzá egy ládát. Viszont a ládának is köszönhetek egy számomra érdekes megfigyelést. A láda nélkül nem mentünk volna el ehhez a szőlőültetvényhez, és nem láttam volna, hogy az éghajlati különbségek miatt mennyire le van maradva fejlődésben az ottani szőlő a mi szőlőnktől. Az igaz, hogy nekünk itthon csak csemegeszőlőnk van, de az már majdnem érett, amikor elindultunk, míg a brit (valószínűleg) borszőlő még csak virágzott!
Csak az intelligensebb állatok tudják használni ezt a „kaput”.
Még egy érdekesség, furcsaság ezzel a ládával kapcsolatban. Van mellette egy gyönyörű, egészen jó állapotban megmaradt középkori vár. Valaki mégsem a várhoz rejtett ládát, hanem egy viszonylag érdektelen pontra kb. 300 méterre a vártól. A Bodiam nevet sem említi a leírásban. Azóta már egy másik kesser rejtett a várhoz is.
A vártól elautóztunk a brit történelem egyik legfontosabb színterére, a hastingsi csata helyszínére. Érdekes módon ide sem jutott az akkor már több, mint 22000 ládából, amit a brit szigeteken rejtettek.
Sem a csata helyszínén, sem a közelében nincs láda.
Visszafelé a cranbrooki a szállodába azonban útba ejtettünk egy könnyen levadászható
ládát. Nagy örömömre itt is tapasztaltam valami érdekeset. Egy gyönyörűen karbantartott gyalogösvény mellé rejtették a ládát. Amikor benéztem a bozót alá, megdöbbentem. A szépen karbantartott virágos ösvény mellé egy használt autógumiba rejtett valaki egy műanyag dobozt. Azon elmélkedtem, hogy már előzőleg ott lehetett a gumi, vagy a rejtő szándékosan vitte oda. Mindkét megoldás furcsa ebben a környezetben.
Másnap reggel, mivel korán kelők vagyunk, volt időnk reggeli majd az azt követő indulás előtt megkeresni egy közeli
ládát. Egy ősmocsarat szemlélhettünk meg a keresés során. Itt tudtam meg az egyik tájékoztató tábláról, hogy az a növény, amit gyerekkoromban ízekre szoktunk szedni, majd újra összeillesztettünk, már több, mint 300 millió éve létezik a földön. A neve Guzsaj ( guzsajfű, kannasúrló, lófarok, lófarokfű, súrlófű).
A ládát a mocsaras területen átvezető cölöpút mellé a bozótba rejtették. A gyenge műholdjelek miatt vagy 10 méterre behatoltam a sűrűbe, majd némi kutakodás után feladtam a küzdelmet és kijöttem. Kifelé jövet láttam meg a rejteket, közvetlenül a cölöpút mellett.
Csirkedrót véd a megcsúszás ellen.
Van ebben a kisvárosban egy 1814-ben épült 22m magas működő
szélmalom, amit havonta egyszer beindítanak, és gabonát őrölnek vele. Szerintem egy kitűnő ládát lehetne ide rejteni, de nincs láda. A látványosnak nem mondható mocsaras mezőn azonban van.
Ez a szélmalom megérne egy ládát.
Reggeli után továbbindultunk. A híres Stonehenge volt a cél. A tévében sokat látott kövek csalódást keltettek. Valamiért nem éreztem azt a hangulatot, amire számítottam. Lehet, hogy a rengeteg turista volt az oka, vagy az, hogy nem lehetett 20-30 méternél közelebb menni a kövekhez. Mindenesetre nem volt egy nagy szám. Szerencsére, de nem véletlenül, még az utazás előtt rendeltünk két British Heritage Pass kártyát, amivel több, mint 600 múzeumba és egyéb látnivalóhoz ingyen mehettünk be. Stonehengenél és néhány helyen még a parkolás is ingyenes volt. A kártya még egy ingyenes virtuális túravezetőt is szerzett nekünk. Lehetett ugyanis bérelni egy nagyméretű mp3 lejátszót, amiről sok érdekességet hallhattunk a kövekkel kapcsolatban.
Az itteni
virtuális ládát is megkerestük. (
Műholdkép) A „jelszó” abból állt, hogy a loghoz fel kellett tölteni magunkról, vagy a GPS készülékünkről egy képet, amint egy bizonyos kő előtt áll. A nagy tömegben sikerült egy olyan képet csinálnunk, amibe éppen senki sem ugrott bele.
A „jelszó”.
Az én videómon nem olyan szép a látvány, mint egy National Geographic dokumentumfilmben. Ők sokkal jobban tudnak (csak szépet) filmezni.
A következő szálláshelyünk Salisbury városában volt. Már 1990 körül eldöntöttem, hogy ide eljövök. Akkor olvastam először a Sarum című regényt Edward Rutherfurd-tól. A könyv a város, Stonhenge és a környék múltját taglalja egészen i.e. 10.000-től napjainkig. A szereplők kitalált személyek, de az események a valóságon alapulnak. Ebből a könyvből annyira megtetszett szinte minden, hogy látni akartam. Szerencsére Stonehenget kivéve semmiben sem csalódtunk.
Ezt az utat tettük meg eddig.
