Izlandon ládáztunk (4/8) (jppj (J&J))

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész

A Nyugati Fjord

Erre jártunk eddig

A Nyugati Fjord még izlandi értelemben is a világ vége. Erre még talán az izlandiak se járnak (persze külföldi turisták igen), a főút elkerüli, az utak többsége földút, de gyönyörű tengerparton vezet.

Trópusi tengerpart Izlandon

A félsziget nyugati csúcsát Latrabrjag-nak hívják, Európa legmagasabb sziklaszirtjei tornyosulnak itt a tengerparton, és a legnagyobb tengeri madár- kolóniák népesítik be. A rendkívül látványos, natancs-vörös csőrű lundák tömege várja békésen a fotósokat, akik izgatottan fényképeznek össze-vissza.

Lundák

Persze vannak itt még sirályok, alkák, meg ki tudja, még hányfajta madár.

és egyéb szárnyasok

Egy távolabbi zátonyon fókák napoznak. A GPS W024 32 -ot mutat,

Huszonnégy és fél

ez Európa vége, Grönland legközelebbi partja csak 350 km. Esti szállásunk, a talkafjörduri kemping viszont remekül fel van szerelve. Mosógép, szárítógép, mikrosütő, és persze sok zuhanyozó, melegvizes medence a közelben. Annál hülyébb a gondnokasszony, teljesen sokkolja ez a szokatlanul nagy csoport. Mindenkit felsorakoztat a kocsija mellett, az összes dokumentumunkat begyűjti, névsorolvasást tart, és komoly problémáink vannak a családi állapotunk igazolásával. Végül beletörődik, hogy ezt sohasem fogja tudni kibogozni, és távozik.

Újabb nap: az út számtalan fjordot kerülgetve tekereg a parton, ami légvonalban 100 km, az valóban 400. De a kilátás nagyszerű,

Tengerparti táj-1

a hegyek és a tenger mindig más szögből mutatkoznak.

Tengerparti táj-2

Tengerparti táj-3

Az út melletti domboldalon valami füstöl. Megállunk, hát egy medence, tele meleg vízzel. Mellette öltözőkabin, egyébként egy lélek se, sehol.

Medence a semmiben

Hatalmas pancsolás után tovább folytatjuk az utat a Dynjardi vízesés felé. Ez leginkább a tátrai Fátyol vízeséshez hasonlít, a sziklákon szélesen elterülve folyik le.

Dynjardi

Itt látjuk először a vízcseppekben feltűnő ragyogó szivárványokat, amit aztán még sok helyen láthattunk.

Szivárvány

A következő célpont Isafjördur, a Nyugati Fjord fővárosa, ami természetesen egy fjord partján terül el. A környező dombokon kb. 200 m-es magasságban a napsütésben csillog az augusztusi hó.

Örök hó a tengerszinten

Ez a 3500 lakosú “város” a környék központja, talán 10 utcával is dicsekedhet.

Az utcák egytizede

De azért város ez, hiszen van városi futóverseny.

Megjött a cápaszállitmány…

A fő érdekesség a tenyérnyi városi parkban felállított, bálnabordából készült diadalív.

Diadalív

Ja, és az a helyi csemege, aminek angol neve rotten shark, vagyis rohasztott cápa. Nem hangzik jól, de csapatunkból többen meg akarják kóstolni, így rohadtcápavadászat kezdődik. Szerencsére sikertelenül, mert mint megtudjuk, a cápákat éppen most fogják ki, és februárra érik el a nevükben jelzett állapotot. A helybeliek azonban úgy elkapkodják a nemes eledelt, hogy nyár elejére már mutatóban sem találni.

Esti szálláshelyünk mellett kis melegvizes tavacska, újabb pancsolási lehetőség.

Másnap Holmavik felé indulunk. Elhagyjuk a partot, kihalt dombok és lávamezők között vezet az út. Rosszhírű környék, még a térkép is jelzi, hogy kísértetek, trollok gyakran feltűnnek errefelé.

Nem is csoda, hogy Holmavik

Holmavik temploma

a boszorkányság központja, még boszorkánymúzeum is van. Itt aztán megtudjuk, hogyan kell a halottak bőréből csodatevő nadrágot készíteni,

Kösd fel a gatyát,

vagy bordacsontjukból szorgos munkával valami szőrös, kukacszerű szörnyet nevelni.

ha ilyet akarsz nevelni…

(vagyis itt már évszázadokkal ezelőtt feltalálták a tamagochit). Akinek ez nem sikerül, nem lehet boszorkány.

Ezután barátságosabb vidék következik, nekem tetszett a sok virág a patakparton.

Virágos patakpart

A boszorkánymuzeumban látott sok borzalom után egy békés iskolaudvaron verünk sátrat.

Iskolaudvar

Az iskolában éppen zenei fesztivál van, egy ideig élvezzük az előadást. Nagy meglepetésünkre az egyik muzsikus magyarul üdvözöl: már 12 éve Izlandba települt. Ha már itt vagyunk- mondta- akkor ne hagyjuk ki a híres dalviki halünnepet. Na, de ez csak holnap lesz, előbb még egy kis fürdőzés következik az iskola medencéjében. A holnap meg majd a következő részben jön, amikor már az északi partvidéken járunk.

És leszáll az este

1. rész
2. rész
3. rész
5.rész

GeoKék(sattila & Kata)

2008. augusztus 27.
GeoKék 9. szakasz
túra 37. napja
Bodajk-Bakonykúti
15 + 1 fő, ? km

Amikor Ládafia fejéből kipattant az ÖTLET, szerencsére hamar követőkre talált és egy jó kis csapat megálmodta, létrehozta ezt a gigatúrát. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy mi is részt veszünk majd. Sajnos csak egy napot tudtunk rászánni és bizony ez is komoly előkészületet igényelt, mert Annamari abban a korban van, hogy sajnos nem lehet vele egész napos túrákat tenni, így meg kellett oldani a felügyeletét. Viszont nem volt még arra példa, hogy egy egész napon keresztül másra hagyjuk, szóval össze kellett szednünk minden bátorságunkat. Utóbb kiderült, hogy hiába volt minden félelmünk, Ancsi remekül elvolt a nagyszülőkkel.

Lázasan készülődtünk a túrára és némi feszültséggel is. Ugyanis a szeptemberi nyár, amely egy héttel korábban a sarudi GPSGames-es versenyen jól megizzasztott mindenkit és hét közben is gőzerővel tombolt, hétvégére érzékeny búcsút vett az országtól és azóta sem tért vissza. És hát esőben túrázni nem az a felemelő élmény. Az Égiek velünk voltak és vasárnap szép, kellemes kirándulóidőben teljesíthettük a távot.

Szombat este érkeztünk Velencefürdőre, ahol a nyaralónkban töltöttük az éjszakát, hogy reggel minél kevesebb utazással a helyszínen lehessünk. Vasárnap reggel két autóval indultunk el Bakonykútiba, ahol a buszállomásnál hagytuk a Skodát és Attila apukája átszállítmányozott minket a bodajki Csókakő vasútállomásra, a találkozó színhelyére. Mint később kiderült, Bodajkon két vasúti megállóhely van és ez okozott némi bonyodalmat és pár társunknak plusz 2 km gyaloglást…

Elég népes csapat csoportosult a pecsételő hely mellett, a láda köré gyűlve. Gyorsan bemutatkoztunk egymásnak, végre személyesen is találkozhattunk Ágival (végre kék), Bianka-val és a húgával, Gáborral (Fgg), Balázzsal (Almond) és a családjával, valamint Mandula kutyával. Gyors népszámlálást követően megállapítottuk, hogy indulhatunk, hiszen a csapat többi tagja később csatlakozik majd hozzánk.

Fotó: Hajo

kakukKata, Erzsi, Éva, Hajo és Géza (Áron csapata tagja) a buszmegállónál csatlakoztak hozzánk. Bodajkon éppen búcsú volt, nagyon sokan voltak. Buszokkal érkeztek a szépen felöltözött vendégek, mi meg bakancsban vonultunk végig a falu szélén.

Az első kihívás a falu határában várt ránk: itt, a sípálya alján találkoztunk a sirgalahad családdal (a Lovaggal tartott kislánya Dalma és felesége, Tündi is). Na persze a kihívás nem e találkozás, hanem a sípálya megmászása volt. Kicsit rápihentünk a feladatra, csoportképpel és némi fotózással – a kilátás pazar volt, de persze össze sem lehet hasonlítani azzal, amit a sípálya tetejéről élvezhettünk. Az izzasztó kezdet után nem sokkal a Gaja-Szurdok, Bodajk (GCGaja) nevű láda akadt utunkba és mivel igazán nem volt nagy kerülő, csapatostul bevettük a sziklát. Ismét lélegzetelállító panorámában gyönyörködhettünk. Előkerültek az első szendvicsek, valamit itt logoltuk a legtöbben a Geokék ládát is. (Első vallomásom következik: annyira lelkes voltam a helyzettől, hogy véletlenül az első oldalát is aláírtam a logbooknak. Ettől aztán annyira megijedtem, hogy azonnal át is satíroztam a nevünket, sajnos nem lett valami szép így a kezdőlap, bocsánat érte. Talán a ládagazda helyre tudja majd hozni egy javítófestékkel.)

A kis pihenő után leereszkedtünk a szurdokba, hogy a csodálatos patakvölgyben folytassuk utunkat. Mandula kutya gyakran megmártózott a patakban, de rendes kutya lévén egyszer sem rázta ránk a bundájából a vizet. Kényelmes tempóban haladtunk, sokat fotózva, sokat beszélgetve.
Következő nagyobb pihenőnket az útba eső büfénél ejtettük meg, ahol az esőház alá húzódtunk a tisztáson felerősödő szél elől. Itt a fiúk gyorsan osztottak-szoroztak és kiderült, hogy alig a harmadán vagyunk túl az utunknak, viszont már délidőre járt, szóval kicsit gyorsítani kéne a tempón.
Az ebédszünet után tehát kissé gyorsabb ütemben elhagytuk a vadasparkot, jó hír volt ez Balázsnak és Mandula kutyának, ugyanis a kutyus átjuttatása a vadvédelmi kerítéseken nem volt mindig egyszerű.

Fehérvárcsurgó előtt a Sirgalahad család érzékeny búcsút vett a csapattól, mi pedig a szőlőhegyen, borospincék, szőlők és nyaralók között sétáltunk. Egy sütőtök mező mellett nevettük a legnagyobbat, amikor Hajo bemutatta, hogy az igazi férfiaknak meg sem kottyan két hatalmas tök.
A házak közül a víztározó töltésére érkeztünk, megcsodáltuk a tavat és a völgyet, majd elbúcsúztunk Hajotól, Évától és Gézától is, akik elsiettek a buszmegállóba, hogy hazamenjenek. Volt is nagy derültség, amikor a kereszteződésben újra megtekintettük őket, a busz elment, viszont mi élvezhettük még a társaságukat a Be-Csali Büfében, túránk második pecsételő helyén. Fagyiból merítve erőt újra útra keltünk, hogy alig pár száz méter után kettéváljon a csapat: a fiúk Mandulával kiegészülve ládavadászatra indultak (GCFCSV, GCVONT). Mi, lányok sokat beszélgetve, kicsit fújtatva eljutottunk a Bogrács-hely lábáig, ahol a fiúk szerintem kevéssé beszélgetve, de annál inkább fújtatva utolértek minket.

Nem volt már sok hátra a napból, alig pár kilométer és célba értünk, bevittük a ládát Bakonykúti központjába és pecsételtünk a presszóban és ünnepélyes keretek között aláírtuk a füzetet. De, és most megint vallomás következik, ebből az utolsó pár kilométerből én csak arra emlékszem, hogy bár láttuk Bakonykútit egész közelről, a kék jel folyton-folyvást kanyargott és úgy tűnt, egyre messzebb kerülünk a céltól, hogy nagyon fájt már a lábam és hogyha nincs ott Erzsi, hogy „rugdosson”, bizony lecsücsülök valahol egy fa alá, lesz ami lesz alapon, a szemerkélő esőben.
De Erzsi ott volt, így aztán sikerült nekem is abszolválnom a távot viszonylag kevés nyávogással vegyítve. Mindenesetre úgy rogytam a Skodába, mint egy rongybaba, Velencefürdőn felszedtük Annamarit, itthon úgy aludtam, mint akit fejbe vertek, két napig mozdulni sem bírtam.
És levontam a tanulságot – rég volt, amikor utoljára ekkora túrákat tettünk (Pádis), valamint száraz időben kényelmesebb a túracipő a bakancsnál J.

GeoKék(jppj (J&J))

2008. augusztus 27.
GeoKék 19-18. szakasz
túra 19-20. napja
Hollókő - Romhány
3 fő, 50,5 km

Geokék három felvonásban

Első pillanatban úgy gondoltam, hogy a Geokékről nem írok kessersztorit, hiszen még izlandi sorozatunkat se fejeztem be. De annyi jó írás jelent már meg a Kékről, hogy csak nem állom meg…..
Három, időben és térben távoli szakaszon vettem rész, de mivel összetartozónak érzem, egyben írok róluk. Rendhagyó módon nem illesztek be fotókat, mivel az összeset megtaláljátok a Fotoalbum-ban.

A múlt

Az OKT-t nagyjából a Film készítése körül kezdtük és a 80-as évek közepére meg is szereztük a jelvényt. Utána még sokszor jártunk különböző szakaszain, de többet nem gyűjtöttünk pecséteket, így csak egyszeres teljesítők vagyunk. Amikor azonban a fórumban olvastuk a GEOKÉK ötletét, rögtön megtetszett, és mindjárt vállalkoztunk szakaszfelelősnek, méghozzá két szakaszra is. Szívesen vállaltam kevésbé népszerű szakaszokat is, így a Cserhát és a Keszthelyi hg. jutott, de szerencsére mindkettőt szeretem. Sajnos Júlia munkahelyi elfoglaltságai miatt végül egyiken sem tudott részt venni, de legalább nick-ünk másik fele elment…

Első szakasz: Hollókő- Romhány

Végül nem kellett egyedül megtennem a távot, mert Old Eye és Robatko, mindketten már gyakorlott GEOKÉK túrázók, csatlakoztak.

Hogy mégse kelljen nélkülözni a szebbik nem képviselőjét a túráról, régi BEAC-túratársunk, Örzse csatlakozott az első, Hollókő Romhány szakaszhoz.

Bár szerettem volna 9 óra körül indulni Hollókőről, mivel jó 30 km-es út várt ránk, ez nem sikerült, mert a láda megérkezése csak 10 óra körül volt várható. Így a 10:30-as busszal érkeztünk a Szabó kocsmához, ahol Vagdalthus, Natursula és Robatko már vártak. A találkozást egy sörrel megünnepeltük, majd ládaellenőrzés, logolás, és indultunk. A Vagdalt család még egy kicsit elkísért a faluban, majd elváltunk, de Robatko folytatta velünk az utat. Jó melegen sütött a nap, amíg elhaladtunk a vár alatt. Mivel már csaknem dél volt, így lemondtam a ládakeresésről, pedig Hollókő, Dobogótető, Sztrahora vára mind hiányoznak a trófeák közül. Na, de máskor is jövünk még erre...

Erdők, dombok, völgyek között fel-le kanyargó úton értünk Nógrádsipekre, majd Cserhátsurányba. Itt már elég késő, úgy 17 óra volt, de ahhoz túl korán, hogy a híres pékség termékeiből válogassunk, mivel az csak este 6 után kezd árusítani. Nemsokára feltűnt Szandavár, de ez már másnapra maradt.

Szandaváralján pecsételés, és már szürkületben mentünk tovább. Nemsokára kikapcsoltuk a kütyüket, mert itt letértünk a kékről, és Szandára mentünk, ahol Old Eye ismerőseinél, egy használaton kívül álló, de berendezett házban kaptunk szállást. Másnap reggel nem tudtuk visszautasítani a háziak kedves meghívását reggelire, ami óriási mennyiségű tükörtojásból és mangalicaszalonnából állt. A reggeli után visszaindultunk a kék jelzéshez. Az út a Máriácska kápolna mellett vezetett. A második nap már csak séta volt az elsőhöz képest, mindössze 20 km, komolyabb emelkedő csak a várig volt, és jóval korábban is indultunk. A Szandavár csúcsán rengeteg szárnyas-hangya keringett a levegőben, még a fényképezőgép objektívjére is jutott néhány. De azért szép kilátásban volt részünk. Meredeken lefelé vezetett az út a várhegyről, szélét gyalogbodza szegélyezte.

Hamarosan beértünk Kétbodonyba. Innen már csak meglehetősen érdektelen 3 km volt Romhányig. Ugy fél 4 körül Romhányban egy túrasörrel búcsút vettünk Robatkotól, aki folytatta a túrát, és megkíséreltünk hazajönni. Na, ez volt talán a legnehezebb feladat. A vasút eszetlen felszámolása után alig jár busz, egy órát kellett várni a Rétság felé menő járatra, így a kocsmában finom barna sörrel vigasztaltuk magunkat. Majd megjött a busz, ámde Rétságon nincs csatlakozás. Újabb óra várakozás, újabb, ezúttal világos sör. Azután egy kicsit 8 után már az Árpád hídhoz értünk, ahol már nem kellett a buszra sokat várni, így az újabb sör elmaradt :( :).

Eddig jó volt, folytatás a Keszthelyi hg-ben, szeptember végén.

2008. szeptember 25-26.
GeoKék 3. szakasz
túra 47-48. napja
Keszthely - Sümeg
6 fő, 43,8 km

Második szakasz: Keszthely- Sümeg

És eljött a szeptember vége, és vele a Keszthely- Sümeg szakasz. Rendesen esett az eső, mikor az M7-en autóztunk a Balaton felé Mágnes50-nel és piroska-val, de mi biztosak voltunk benne, hogy mire odaérünk, megáll. Az új autópálya szakasz csúnyán meg is tréfált: elfelejtettünk letérni, így majdnem Kanizsán kaptunk észbe, és fordultunk vissza. Még így is volt időnk a GCKESZ első pontjának megkeresésére, és a találkozóhelyre Robatko előtt értünk, aki egyenesen előadásról érkezett az egyetemről. A kocsit az állomásnál hagytuk, és a multi útba eső pontjait megkeresve, borongós időben indultunk Hévíz felé. A fürdő bejáratánál találkoztunk Évával és Rudival, (Rudi Team) akik néhány napot Hévízen töltöttek, és most csatlakoztak a Geokékhez. Megkerestük a GCHEVI-t Hévízen, majd a GCEGRK-t megtaláltuk Egregyen, megnéztük a templomot, majd továbbindultunk.

A Gyöngyösi Csárdáig vezető utat rengeteg őzlábgomba szegélyezte, de nem szedtük fel, mivel úgysem tudtuk volna elkészíteni. Reziben rövid pihenőt tartottunk, de a vár túl nagy kitérő lett volna, igy kihagytuk. Néha az eső ijesztgetett, de amint látta, hogy nem félünk tőle, eltakarodott. Zalaszántón éppen elértük a hévízi buszt, amivel mindannyian visszamentünk. Robatkot várta kollégiumi szobája Keszthelyen, Rudi Team-et a szállása, mi, a többiek meg a kocsiért mentünk vissza. Rudi felajánlotta hogy átfuvaroz minket Keszthelyre, és még egy kis sörözésre is vendégül láttak, amit sajnos nem fogadhattam el, tekintettel az autóvezetésre.

Még sötétedés előtt Keszthelyen voltunk, ahol elváltunk Robatkotol, és megkerestük a GCKESZ maradék pontjait. Még terveztünk egy gyors drive-in keresést a Margit kilátónál, de az már be volt zárva (miért nincs nyitva egy kilátó sötétben is??). Bánatosan visszamentünk Zalaszántóra, ahol a kempingben volt szállásunk. A helyi étteremben akkora adag vacsorával vigasztaltuk magunkat, hogy Ági egész éjjel rántott húsokkal álmodott…

A reggeli busszal megjött Robatko, és a templom megtekintése után felkapaszkodtunk a Szt Donát kápolnához, majd a Sztupához. Itt kijavítottuk a betegeskedő GCSZTU ládát, majd irány Tátika. Azt, hogy a GCTAT-ot már 4 évvel ezelőtt megtaláltam, csak akkor jutott eszembe, mikor a logoláskor tiltakozott a rendszer…

Az idő egyre jobb lett, itt már sütni kezdett a nap. A vár után nagyon szép őserdő következett, hatalmas fákkal. GCSARX-nál végre Robatko is találatot könyvelhetett el, a korábbi ládákat a környéken ugyanis már mind begyűjtötte. A nyílegyenes erdei út végén feltűnt a sümegi vár. Hamarosan ott is voltunk, de a következő csapatra (Fgg Bianka Végre Kék) még várni kellett, úgyhogy gyorsan felkaptuk a GCSMGV-t. A sümegi vasútállomáson aztán találkoztunk, búcsút mondtunk Robatkonak (aki továbbment) meg a ládának, és visszabuszoztunk Szántóra. Másnap reggel még 7 túratársunk érkezett, hogy a hétvégét Keszthelyi hg. túrával töltsük.

2008. október 4.
GeoKék 1. szakasz
túra 55. napja
Kőszeg - Írott-kő
sokan, 14 km

Harmadik szakasz: Kőszeg- Írott-kő

Ezen a szakaszon már nem szakaszfelelősként vettem részt (így lehet, hogy Bumba-nak illene róla beszámolni) de itt olyan sokan voltunk, és annyira szétszóródtunk, hogy sok szempontból lehet megírni az élményeket.

Sokáig úgy tűnt, hogy nem tudunk részt venni a zárótúrán, de végül csak sikerült egy kis szabadidőt kiszorítani, még páromnak is. Ez persze nem volt annyi, hogy a záróbulin is részt vegyünk, de legalább a túrára elég volt. 5 órás kelés, majd szakadó esőben kerülgettük a kamionokat az M1-en. Már azt hittük, nemcsak megázunk, de a kőszegi találkozót is lekéssük. De az eső elállt, a geokékek jó része meg még fél 10 kor is a parkolóban készülődött. Nehezen indultunk, összevissza tévelyegve a városi utcákon. Többen mindenáron kelet felé akartak menni, alig hitték, hogy az Írott-kő nyugatra és felfelé van :).

De aztán felkapaszkodtunk a Kálváriához, ahol szétszóródott a csapat. Nemsokára kettesben találtuk magunkat, mígnem feltűnt előttünk Carlo és fia, a 7 éves Márk. Innen a további utat velük tettük meg, kellemesen elbeszélgetve különféle túraélményeinkről. Hétvezér forrás, majd Óház kilátó következett, ahol népes csoportot értünk utol: Scele, Togo, Radpeter, és még többen. Itt valami folyadék is járt körbe, de mivel nekem még ma vezetni kellet, ismét kimaradtam.

Scele-ék nyomában értünk a GCBUNK-hoz, ahol a 600.-dik megtalálásunkat logolhattuk. A Hörmann forrás parkolójában Csuhás és Bütyök üldögélt, na meg Vándor kutyus, Márk nagy örömére.

Innen már közel volt a kilátó, még senki nem volt ott, mikor odaértünk. Azután egyre többen érkeztek, mi közben többekkel együtt átugrottunk az Írott-kő osztrák ládájához.
(A 9 tartomány legmagasabb csúcsain van egy ládasorozat, Burgerland-nak ez jutott. Tavaly nyáron a Wildspitzen nem értük el a tiroli ládát, ez legalább meglett.)

Az Írott-kő csúcson a Geokék kis ünnepséggel zárult, amit majd más biztosan megír, a bulival együtt, amin már nem voltunk ott. Köszönjük Bütyöknek hogy visszafuvarozott a kocsinkhoz Kőszegre, és várjuk, lesz-e jövőre Dél Dunántúli Kék Túra is.

GeoKék (Vagdalthús)

2008. augusztus 26.
GeoKék 19. szakasz
túra 18. napja
Mátraverebély-Nagymezőpuszta
4 fő, 23 km

2008. augusztus 27.
GeoKék 19. szakasz
túra 19. napja
Nagymezőpuszta- Hollókő
3 fő, 9,4 km

Miért is kellett ez nekem?

Számomra ez a történet még hamarabb kezdődött, mint ahogy a Geokék ötlete felmerült. Még a télen gondolkodtunk életem párjával, aki sokat ládázott velem együtt, és pár megtalálást maga is bejelentett, hogy nyáron jó lenne vándortúraként járni kicsit a kéket, ő már ismeri az érzést, vándortáborozott az Őrségben és a Mecsekben, én három éve kéktúrázom, de mindig csak egynapos szakaszok vagy teljesítménytúrák keretében. Na de hol? Nyilván, ahol még szűz a pecsétek helye. Első körben a Balaton-felvidéket céloztuk meg, aztán kirajzolódott egy másik terv: ha már úgyis palóc vér csörgedez bennem, legyen inkább a Cserhát keleti fele. Legyen. Augusztusra terveztük a dolgot, nagyjából Tepkéstől, Hollókövestől.

Aztán jött az ötlet, épp a geocaching.hu fórumán lógtam aznap, frissiben olvastam, hogy nem lenne ostobaság vonulni a kéken, mondjuk elejétől a végéig, ládával a kézben-zsákban. Hoppá! Ez delejes! Az első pillanattól egyértelmű volt, legalábbis nekem, hogy ebben a remek kezdeményezésben helyem van. Még csak röpködtek a szakaszok, helyszínek, nevek, amolyan stipistopi jelleggel, enyém ez a csúcs, övé az a vár, a harmadik viszi a komplett hegységet, stb. Aztán belőttem magam, mint a Naszály lábánál élő, egy Romhány-Katalinpuszta szakaszra. Mondván majd lesz belőle valami. Aztán kiderült, hogy egy szakaszra többen is mehetnek. Juhéj, akkor nem lesz magányos túra. Sőt, a népek maguktól veszik-viszik, szét is darabolták az én kis, bő harmincas etapomat, de hát legyünk többen. A kisördög persze dolgozott: hát muszáj nekem beérni csupán egy szakasszal? Főleg, hogy valami időterv is készül, távokra bontva, szabályos zsibvásár, vihetitek, menjetek, csak kék legyen és láda és technikával jól megpakolva.

A Tepke-gerinc régi terv, még nem jártam ott, beleillett a télen kiötölt vándorlásba, publikussá vált, kik lennének a cserháti társak, vadul leveleztünk, kinek mi jó, a Naszálytól keletre még le is kellett adnom a távból, mert másoknak is kellett, máskorra, hát legyünk többen, hajrá. Aztán elkészült a pazar oldal, azonnal szabit írattam ki, mindjárt két napot, és észre sem vettem, de már szállásom volt Cserhátszentivánban, meg a nevem az okt.geocaching.hu oldalon, Mátraverebélytől Hollókőig, Ősagárdtól Katalinpusztáig, sőt, felelős lettem szakaszokért, így többes számban. Na ekkor valami tudatosult, hogy valami csodajó és csodanagy dologba csöppentem, mondjuk szabad akaratomból és nagyon akaratomból.

Mi az a fleet?

Megtudtam hamar, sodródtunk a folyamattal. Mert az egyre gyorsabbá és nagyobbá vált. Fleet az, ami miatt vinnem kell a ceruzaelemeket. Törkölypálinka pedig az, amit olahtamas barátom hozott. Mert hát ebből ő sem marad ki, szucsati cimborám sem - a Bablevesben zárunk aznap, ugye, szakaszt választani tudni kell. A Cserhát nem egyszerű egy térség közlekedésszakmailag, robatko már vagy fél órája várt minket a vasútállomáson, Mátraverebélyen, illetve engedtessék meg: Verebőn, merthogy a rokonságomban -mondtam, hogy palóc vagyok- csak így emlegetik. Persze a Szentkút miatt, a kéktúráról szerintem maximum tőlem hallottak. Ha már Szentkút: jártam már ott nem egyszer, de most Geokékek vagyunk. És ott egy láda, mármint geo az is. Jókora kitérővel indítottuk a szakaszt, tehát, be is terveztünk aznapra mindent, ilyen láda, olyan láda, Cserhát 500-as csúcsai, várazás, mittomén, lesz is ebből egy harmincas a végére, sőt, holott elvileg 24 km sem lenne. És ha már a szentkútnál járunk, akkor itt a megfelelő pillanat, hogy a szabadtéri oltárnál elkészüljön az első csapatkép az augusztus 26-án gyalogló mezőnyről.

Szaladni épp nem szaladtunk, Sámsonházán kocsmától a vártámadáson át a geoládaügyi bozótharcig, geológiai tanösvényig mindenben volt részünk. És nem utolsósorban találkoztunk egy szembe kékező csapattal. Ti merre? Hol alszotok? Pecsét? Mi? Nagybárkányban necces lesz, minden zárva? Hű. Aztán beszélgetés jött, mert közben az élmény is autentikus volt: az árokparton bográcsban főzték a szilvalekvárt. Az asszonyokkal megegyezünk: igen, sok a vandál, a várnál is átlyukasztották a táblát. Robatko kóstolja a lekvárt, tetszik neki. Tényleg valami ilyesmiről szól a kéktúrázás, azt hiszem.

Nagybárkány kihalt, de a posta nyitva, van pecsétünk, ez fontos, ez a küldetés. Jöhet a Tepke-gerinc! Mindezt délután kettő körül, kb. 30 fok a nyakunkban. Jó lesz ez, kérem, a Cserhát egyik esszenciája. Kell is fent némi kolbász, elengedhetetlen, ha le akarunk érni. Meg fel, és megint le. Ez egy ilyen szakasz. Menjünk az 500-as csúcsokhoz, de hát a bozót kemény ellenfél a kis kitérők során, bár mi jobbak vagyunk. A Macska-hegy lihegtet, de onnan már megint szeretjük a tájat. Meg a Tepkét és a kilátást, és Tamás fehérbora sem utolsó, ennyi jár, a java már megvan.

Izé… nem, a java csak most jön, mert elértünk a Bableves csárdához - végre! A Bézmát már hagyjuk, majd máskor, ilyen éhesen másszon fel, akinek két anyja van! Natursula, a párom, már ott vár, a légvonalban szűk 40 km-re lévő Vácról átszállással utazott bő 100 km-t, időben ki tudja mennyit, de már írtam: ez ilyen környék. De kit érdekel? Ott vagyunk a Bableves Csárdában, reggel óta ez vitt előre :)

Olahtamas és szucsati haza Pestre, de minket még átvisznek kocsival Cserhátszentivánba, remek áron remek szállásunk van. Este még előkerül a maradék a csákvári háziborból, kiülünk a muskátlis teraszra, tücsökciripelős nyáreste, felettem a Bézma, én meg nézem a füzetet, a pecsétjeimet, a térképet, mint egy gyerek… és közben az érzés leírhatatlan: igen, pont ilyennek képzeltem az egészet, a mai napot és a kék vándorlást általában!

Augusztus 27., Cserhátszentiván-Nagymezőpuszta-Hollókő

Indulj el egy úton…

Reggel időben találkozunk robatkoval a szentiváni buszmegállóban, a mai napra Natursula pedig már a kék jelek mentén is társam. Cserhátszentiván szerény falucska, szép palóc kontyos házak, festői környezet, egyre kevesebb lakos - az eladó tábla a házakon gyakori díszítőelem. Kéken megyünk, igaz, ez nem a sáv, még csak a kereszt, de végül is kék. Aztán ott a sáv is, meg… a Bableves Csárda, nyomasztó, hogy csak úgy elmegyünk mellette. Sokan nem szeretik az aszfaltos túrákat, de ennek itt és most különös hangulata van. Balra lassan kibontakozik a medence ismét, látjuk újból a falut, amely éjjelre befogadott, odébb a Dobogó-tető, és lassan előttünk Alsótold. Palóc falucskákon át, szép lassan, Felsőtold felé már egyértelműen, jobbra fent a Tepke-gerinc, bizony ott mentünk tegnap, mi meg vándorlunk az országúton, de ismerős az érzés, a hangulat… valami ilyesmit láttam abban a bizonyos filmsorozatban, amit 30 éve készítettek… óhatatlanul fejbe tolul a dal: „Indulj el egy úton, én is egy másikon”

A Toldok után valódi, terepi gyalogtúra jön, sötét erdővel, árokkal, jó kis kontraszt a kitett szakasz után. Aztán a mező jön, bálákkal, virágokkal, bár augusztus végét jártuk, de még tombolt a nyár.

Robatko nem az első napját teljesíti aznap, és nem is az utolsót. Első húzásra, Siroktól Nagymarosig, egy afféle bemelegítő 300 km-es szakasszal indul a Geokéken. És már azt is tudjuk, hogy találkozunk a Dunántúlon. Mert persze menet közben jön meg az étvágy: miközben hagyjuk el sorra a kék jeleket, közeledünk Hollókő felé, már abban a tudatban teszem mindezt, hogy a nevem ott szerepel a szeptember 22-i szakaszon, a Balaton-felvidéken, ahol még sohasem túráztam, az újdonság vitt rá, hogy újabb nap szabit vegyek ki :) De közben, ahogy számomra a kétnapos vándorlás lassan véget ér, máris erősödik az érzés: mindjárt vége? Aztán sokáig semmi? Ez biztos? A várat csak távolról fényképezem, idén is voltunk már benne, közben leérünk az Ófaluba. Az időzítés hibátlan: a váltás 10 perc múlva befut, busszal jöttek. A Szabó kocsmában hétköznap is van élet, sőt kifejezetten bőbeszédű a csapos. Pecsételünk sokan sok füzetbe, jól állja a sarat. Elvileg sietne a nép tovább -aznap még több, mint 30 km áll előttük, szegény Robatko, neki már a lábában van 12-, de valahogy nem megy. Na egy fröccs, kettő, van, akinek sör, logoljunk, na és a csapatkép? Elengedhetetlen. Adja magát a templom, hát álljunk oda.

Bár másfél napnyi túrázás mögöttem van, megvalósult régi álmom, hogy vándortúrán vegyek részt, élménydömping volt - de mégis, mikor Old Eye, aki szintén megszámlálhatatlan szakaszon igensok kilométert geokékezik, jppj, aki nem éri be a Cserháttal, a Dunántúlon is vándorol majd, Robatko és a geocachingen kívüli társadalomból érkezett túratárs hölgy elindulnak Nógrádsipek felé, bizony irigykedem, nem is kicsit.