Ausztrália (bolyak)

Ausztráliában semmi sem olyan volt, mint ahogy elképzeltük. Szinte minden napra jutott valami meglepetés. Persze ez leginkább annak köszönhető, hogy tudatlanok voltunk.

Például arról, hogy hol és mekkora hegyek vannak csak halvány elképzelésünk volt. Annyit tudtunk, hogy a keleti parttal párhuzamosan végig húzódik egy hegyvonulat, ahol vannak az esőerdő foltok. De én például azt hittem, hogy ettől a vonulattól nyugatra már sokkal laposabb és szárazabb a vidék. Ebben az autóatlasz sem segített, mert még a megnevezett hegyeknél sem volt magasságadat, és színezésben sem látszott eltérés. A gps-re rátöltött Ausztrália térképen sem voltak szintvonalak, így egy csomószor kifejezetten meglepődtünk, hogy milyen magasan járunk.

A növényzetről nagyjából annyit tudtunk, hogy itt él az eukaliptusz, de például azt már nem, hogy több mint hatszáz fajta eukaliptusz vagy más néven gumifa van, ezek teszik ki több mint 95 százalékát a fáknak, és azt sem, hogy ezek nem lombhullatók. Azt meg aztán végképp nem, hogy a betelepített európai fákon kívül egyáltalán nincs lombhullató fa.

Az állatok is okoztak egy csomó meglepetést, de általában ők tették helyre a dolgokat. Ezt úgy értem, hogy nem egyszer megtörtént, hogy valami nem tetszett olyan nagyon, vagy kifejezetten unalmas volt és akkor megláttunk egy számunkra különleges vagy jópofa állatot, amitől mindig feldobódtunk és azt mondtuk, hogy na ezért már megérte, és az élmény végül is összességében pozitívan maradt meg.

Van még egy dolog, ami nagyon tetszett egész Ausztráliában, mégpedig az, hogy kifejezetten büszkék arra, hogy milyen sokszínű a nemzet és mennyi féle emberből tevődik össze. Van például Melbourne-ben egy gyalogos híd a Yarra folyón, ahol ha végigsétálsz el tudod olvasni hatalmas üvegpanelokon, hogy Ausztrália története során hány bevándorló érkezett és időszakokra bontva milyen típusú bevándorlók. Minden országnak volt egy külön panel, ha az ember figyelte országonként a bevándorló hullámokat gyakorlatilag megelevenedett az egész világ történelme.
Vagy Sydneyben a Darling öbölben, a Tengerészeti Múzeum mellett, ahol több millió bevándorló először lépett Ausztrália földjére, van egy 100m hosszú Welcome Wall, Üdvözlő Fal. Itt több százezer név szerepel, meg egy csomó személyes történet. Nagyon érdekes és megható volt ezeket olvasgatni.

Itt akkora területet akartunk bejárni, hogy a ládázás elégé visszaszorult a ténylegesen útba eső pár szimpatikusnak tűnő láda megkeresésére. Akkora mennyiségből kellett volna kiválogatnom a jobbakat, hogy képtelen voltam rá. Így viszont egy-két üdítő kivételtől eltekintve nem voltak valami nagy számok.
A nagyvárosokban annyi láda van, hogy azokat le sem töltöttem, mert egy városban mászkálni egy ötéves gyerekkel már eleve nyűgös egy dolog, úgysem lett volna időm meg energiám a gps-t figyelni és a ládaleírásokat olvasgatni, és eleve annyi néznivaló volt, hogy bőven kitöltötte az időnket. A kisvárosok meg eléggé hasonlóak voltak mindenhol, amelyik útba került és tetszett ott megálltunk egy kicsit sétálni vagy fagyizni, és néha ládát is találtunk, de igazán mély nyomot egyik sem hagyott.