A nagy port kavart veszprémi, nem MGKE által szervezett geokesser verseny
A GC fórumára egy veszprémi verseny kiírása került fel, amiből nagy balhé kerekedett. Nem tudtam, hogy mi van a háttérben és azt sem értettem, hogy miért alakult ki. Így a vitába nem szálltam be, de tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy ott lehettem, hiszen a vita keltette fel az érdeklődésemet a rendezvény iránt.
Lelcache-t hamar meggyőztem arról, hogy vegyünk részt rajta. Mivel a csapatból senki nem szervezett erre a napra ládázást, Belgának sem volt más programja, így ő is velünk tartott.
Lelcache-sel nem titkolt szándékunk az volt, hogy – mint régi gyakorlott kesserek – lemegyünk és megnyerjük a versenyt. Ez nagyon nagyképűen hangzik, és az is.
Mivel ezen a versenyen végre kerékpáros kategória is kitűzésre került, számomra egyértelmű volt, hogy két keréken indulok. (ez egyébként régi vágyam az MGKE geocaching versenyeken is).
Korán indultunk Budapestről, hogy időben odaérjünk Veszprémbe.
Csípős hideg fogadott minket a völgyben a vidámpark bejáratánál.
Az indulók közül elsőként érkeztünk a helyszínre, így volt időnk egy kicsit beszélgetni a főszervezővel. Meghallgattuk Schaf (alias vgttv) verzióját az MGKE-vel való harcról, de próbáltunk nem belefolyni, hiszen nem tudjuk mi történt a háttérben. Igazából nem a „harc” miatt jöttünk, hanem a verseny érdekelt bennünket.
Nagyon féltem egy bizonyos vetélytárstól, aki pedig nem más, mint a helyi lakos Freddy.
Így amíg vártunk, felhívtam és megkérdeztem, hogy jön-e. Szerencsére nem volt otthon és nem is hallott a rendezvényről. Ez számomra igen megnyugtató volt.
A bázis még épült, de láthatólag a szervezők nagyon készültek az eseményre.
Sorban érkeztek a versenyezni vágyó egyének, majd ismerős kesserek is: Zazy és BiharyG. Ők már az előző Veszprémi rendezvényen is részt vettek, így kaptunk tőlük egy kis okítást.
Már az elején megtudtuk, hogy nem olyan szerkezetű a verseny, mint amihez mi szoktunk. Így nem láttunk már akkora esélyt a nyerésre. A versenylapról és az elbeszélésből is kiderült, hogy ez inkább egy túraverseny. A pontokat határozott sorrendben kellett felkeresni és a szabványos tájfutó bólya volt az adott ponton lerakva a szokásos lyukasztóval. Annyira nem voltak elrejtve, de GPS nélkül nem feltétlenül volt könnyű megtalálni.
Szépen gyűltünk a sorban és egyre többen érkeztek a nevezősátorhoz. Elég sok kategóriában lehetett indulni, így nagy csapatban jöttek a családosok, lovasok, bringások, tájfutók. Hamar megismerkedtem a helyi bringás maggal, és mivel nem csak a „lakótelep-kerülgető teszkóbájkos” kategória képviseltette magát, komolyan kezdtem aggódni, hogy egyáltalán labdába rúgok-e. Bevallom őszintén, hogy Veszprém környékén még sosem montiztam. Nem volt errefelé semmilyen mtb versenyünk, és ládázni sem jártam még errefelé. Természetesen GPS-be betöltve a tuhu, de a helyismeretem nagyjából nulla.
Megkaptuk a nevezési lapot, ami szerencsére egy nagyon korrekt színes, elég részletes tájfutó térkép, így elég jól átláttuk a verseny területét. A térképről egyből kiderült, hogy nem a városban kell kavarni, hanem elég messzire el kell távolodni Veszprémtől.
Már a helyszínen is feltűnt a támogatók igen nagy mennyisége, de a versenylapon szintén nagy számban sorakoztak az igen nagynevű cégek.
Itt szeretném megjegyezni, hogy a versenyre nem volt nevezési díj.
Miután megkaptuk a versenylapot és a GPS-t rajta a pontokkal, elrajtoltunk. Lelcache és Belga gyalog vágtak neki a távnak, míg én még szöszmötöltem egy keveset, mire beöltöztem és a bukót is felvarázsoltam magamra. A bringások közül elsőnek indultam el. Két keréken természetesen hamar beértem a gyalogos bandát, de persze én is és ők is rossz irányba indultunk el. Az első pont az állatkert fenti kapujánál volt, mi meg persze a lentinél. Gyalog át lehetett volna menni az állatkerten, ha kifizeted a belépőt, de bringával még akkor sem, hiszen tilos kerékpározni a zoo területén. Így megpróbáltam alternatív utat keresni az első ponthoz, ezért aztán hamar beértek a gyalogosok. A tájfutók igazítottak útba, hogy az állatkert mellett található lépcsőn fel lehet valameddig jutni, így vállra kaptam a bringát, és utánuk iramodtam. A lépcsőn felérve még egy ideig tartott az ösvény, aztán egy kerítés állta utunkat. A futók simán átugráltak rajta, de én a bringával tanakodtam, hogy mit tegyek.
A kerítés túloldalán igen nagy rakás szalma volt, így egyszerűen áthajítottam a bringát és én is átmásztam. Felpattantam a cangára és elindultam a pont irányába. Mikor végre nem a GPS-t bambultam, akkor vettem észre, hogy az állatkertben bringázok a lámák között.
A fenti kapunál elég érdekesen nézett rám a pénztáros néni, de nagyon kedvesen segített felkutatni az első pontot.
Itt biztos voltam benne, hogy sok időt veszítettem, de szerencsére a helyi bringás erő akkor jött velem szembe (a megfelelő úton), mikor én már majdnem a kettes pontnál jártam, ami a Lackó Dezső forrásnál volt elrejtve.
Rá kellett jöjjek, hogy ezt a versenyt csak akkor tudom megnyerni, ha nagyon gyors vagyok, hiszen a helyismeretem nulla és a térképpel se vagyok annyira kisegítve.
A második és a harmadik pont között nem lehetett eltévedni, hiszen szinte egyenes út vezetett a Kőris-hegyig. Itt sikerült utolérnem a tájfutókat, így velük haladtunk a 4-es pont felé. Az út egyszer csak elfogyott és egy szikla szélén álltam, alattam pedig egy elég mély szakadék, a Tekeres-völgy. Egyébként ez volt a legszebb része a verseny pályavezetésének. Fentről láttam, hogy a bringások szépen kanyarognak odalent a turistaúton, csak azt nem tudtam, hogy én miként fogok oda lejutni. Itt már szinte biztos voltam benne, hogy én ezt akkor sem tudom megnyerni, ha nagyon gyors vagyok, mert az ellenfeleim nagyon ismerik a terepet.
A bringát a vállamra kaptam és leromboltam a hegyről a völgybe. Szerencsére ezt a pontot hamar megtaláltam, így legalább ezzel nem vesztettem túl sok időt.
Az ötös pont a völgy másik végén volt a 200 éves tölgyeknél, szerencsémre viszonylag jól elrejtve. Amíg az ellenfeleim a GPS-t nyomogatták, orvul levadásztam a pontot és úgy, hogy ők ne nagyon vegyenek észre, tepertem a hatos pont felé. Ez a pont az Ördögrágta-kő alatt volt úgy letéve, hogy már messziről látszott.
A családi kategória indulói innen már egyből a nyolcadik ponthoz kellett menjenek, de a többieknek – ahogy nekem is – még fel kellett mászniuk a Csatárhegyi kilátóhoz.
Ez volt a verseny legmagasabb pontja és meg kell mondjam, nem nevezhető éppen lankásnak a felvezető turistaút. A tetőn a gps egy bozótba mutatta a pontot, de az ott ülő emberektől hamar megtudtam, hogy a pont a kilátó tetején van. Gyorsan felszaladtam, és volt még időm arra, hogy elnézzek az előző pontok felé, hogy a versenytársak mennyire vannak a nyomomban. Szerencsére nem voltak látóhatáron belül.
A hegyről hamar leértem és az utolsó pont felé közeledve próbáltam olyan gyorsan menni, amennyire csak tudtam. A nyolcas pont a csatári malom romjainál volt elrejtve.
Innen a célig már nem volt tévesztési lehetőség, hiszen majdnem arra kellett menni, amerről jöttem.
A célba elsőként futottam be, de ez semmit sem jelentett, hiszen nem tudtam, hogy a később indulók milyen idővel fognak befutni.
Mivel a bázison csak unatkoztam volna, egyedül mentem még egy kört a pályán és levadásztam a két útbaeső ládát. Verseny közben erre úgysem lett volna időm.
Elsőként a Húsvéti kincs a Tekeres-völgyben (GCHUKI) ládát vadásztam le, majd a Világ közepe (GCVIKO) felé vettem az irányt. Fölfelé menet értem utol a BiharyG csapatot.
A romok felé menet pedig beértem a Lelcache-Belga párost. Innen már velük együtt mentem a célig, de Belgával összeszedtük a Volt egyszer egy vidámpark (GCVVID) útbaeső pontjait is.
A díjkiosztóig még maradt egy kis időnk, így már gyalogosan Lelcache és BiharyG társaságában felkerestünk még 1-2 ládát a környéken (GCZOO, GCKIRV).
Miután visszaértünk a ládázásból kiderült, hogy a Decathlon sátornál ki lehet próbálni mindenféle játékot, amiért még jópofa ajándékokat is kaphatunk.
Lelcache-el – mint két kisiskolás – jót friszbiztünk, majd bezsebeltük az ajándéklabdákat.
A díjkiosztó még mindig nem kezdődött el, de felfigyeltünk a szervezők pakolászására. Azt vettük észre, hogy nem férnek el az ajándékoktól a katonai sátorban. Nem akartam elhinni, hogy ez mind ki lesz osztva, pedig így lett.
Aztán elérkezett a nagy pillanat.
Aztán jött a kerékpáros kategória. A többiek arra tippeltek, hogy jó eredményt értem el, de én nem tudtam, hogy a többiek mennyire voltak gyorsak, és a szervezők a díjkiosztóig nagyon jól titkolóztak. Mivel nem szólítottak ki sem a harmadik, sem a második helyre, már biztos voltam, hogy nem sikerült jó időt futnom. Aztán kiszólítottak a dobogóra, mert ugyan csak 2 perccel, de én nyertem meg a kupát és a rengeteg vele járó ajándékot. Ezek után következett a tombola, ahol szinte mindegyikünk hozzájutott valami klassz ajándékhoz. BiharyG megnyerte az egyik fődíjat, egy PNA-t. Az iszonyatosan sok ajándék miatt nagyon sokáig elhúzódott a rendezvény, így nagyon hűvös lett a végére. Összepakoltunk és mi is elköszöntünk a szervezőktől.
Ezúton is köszönjük a szervezést és az ajándékokat.
A GC fórumára egy veszprémi verseny kiírása került fel, amiből nagy balhé kerekedett. Nem tudtam, hogy mi van a háttérben és azt sem értettem, hogy miért alakult ki. Így a vitába nem szálltam be, de tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy ott lehettem, hiszen a vita keltette fel az érdeklődésemet a rendezvény iránt.
Lelcache-t hamar meggyőztem arról, hogy vegyünk részt rajta. Mivel a csapatból senki nem szervezett erre a napra ládázást, Belgának sem volt más programja, így ő is velünk tartott.
Lelcache-sel nem titkolt szándékunk az volt, hogy – mint régi gyakorlott kesserek – lemegyünk és megnyerjük a versenyt. Ez nagyon nagyképűen hangzik, és az is.
Mivel ezen a versenyen végre kerékpáros kategória is kitűzésre került, számomra egyértelmű volt, hogy két keréken indulok. (ez egyébként régi vágyam az MGKE geocaching versenyeken is).
Korán indultunk Budapestről, hogy időben odaérjünk Veszprémbe.Csípős hideg fogadott minket a völgyben a vidámpark bejáratánál.
Az indulók közül elsőként érkeztünk a helyszínre, így volt időnk egy kicsit beszélgetni a főszervezővel. Meghallgattuk Schaf (alias vgttv) verzióját az MGKE-vel való harcról, de próbáltunk nem belefolyni, hiszen nem tudjuk mi történt a háttérben. Igazából nem a „harc” miatt jöttünk, hanem a verseny érdekelt bennünket.
Nagyon féltem egy bizonyos vetélytárstól, aki pedig nem más, mint a helyi lakos Freddy.
Így amíg vártunk, felhívtam és megkérdeztem, hogy jön-e. Szerencsére nem volt otthon és nem is hallott a rendezvényről. Ez számomra igen megnyugtató volt.
A bázis még épült, de láthatólag a szervezők nagyon készültek az eseményre.
Sorban érkeztek a versenyezni vágyó egyének, majd ismerős kesserek is: Zazy és BiharyG. Ők már az előző Veszprémi rendezvényen is részt vettek, így kaptunk tőlük egy kis okítást.
Már az elején megtudtuk, hogy nem olyan szerkezetű a verseny, mint amihez mi szoktunk. Így nem láttunk már akkora esélyt a nyerésre. A versenylapról és az elbeszélésből is kiderült, hogy ez inkább egy túraverseny. A pontokat határozott sorrendben kellett felkeresni és a szabványos tájfutó bólya volt az adott ponton lerakva a szokásos lyukasztóval. Annyira nem voltak elrejtve, de GPS nélkül nem feltétlenül volt könnyű megtalálni.
Szépen gyűltünk a sorban és egyre többen érkeztek a nevezősátorhoz. Elég sok kategóriában lehetett indulni, így nagy csapatban jöttek a családosok, lovasok, bringások, tájfutók. Hamar megismerkedtem a helyi bringás maggal, és mivel nem csak a „lakótelep-kerülgető teszkóbájkos” kategória képviseltette magát, komolyan kezdtem aggódni, hogy egyáltalán labdába rúgok-e. Bevallom őszintén, hogy Veszprém környékén még sosem montiztam. Nem volt errefelé semmilyen mtb versenyünk, és ládázni sem jártam még errefelé. Természetesen GPS-be betöltve a tuhu, de a helyismeretem nagyjából nulla.
Megkaptuk a nevezési lapot, ami szerencsére egy nagyon korrekt színes, elég részletes tájfutó térkép, így elég jól átláttuk a verseny területét. A térképről egyből kiderült, hogy nem a városban kell kavarni, hanem elég messzire el kell távolodni Veszprémtől.Már a helyszínen is feltűnt a támogatók igen nagy mennyisége, de a versenylapon szintén nagy számban sorakoztak az igen nagynevű cégek.
Itt szeretném megjegyezni, hogy a versenyre nem volt nevezési díj.
Miután megkaptuk a versenylapot és a GPS-t rajta a pontokkal, elrajtoltunk. Lelcache és Belga gyalog vágtak neki a távnak, míg én még szöszmötöltem egy keveset, mire beöltöztem és a bukót is felvarázsoltam magamra. A bringások közül elsőnek indultam el. Két keréken természetesen hamar beértem a gyalogos bandát, de persze én is és ők is rossz irányba indultunk el. Az első pont az állatkert fenti kapujánál volt, mi meg persze a lentinél. Gyalog át lehetett volna menni az állatkerten, ha kifizeted a belépőt, de bringával még akkor sem, hiszen tilos kerékpározni a zoo területén. Így megpróbáltam alternatív utat keresni az első ponthoz, ezért aztán hamar beértek a gyalogosok. A tájfutók igazítottak útba, hogy az állatkert mellett található lépcsőn fel lehet valameddig jutni, így vállra kaptam a bringát, és utánuk iramodtam. A lépcsőn felérve még egy ideig tartott az ösvény, aztán egy kerítés állta utunkat. A futók simán átugráltak rajta, de én a bringával tanakodtam, hogy mit tegyek.
A kerítés túloldalán igen nagy rakás szalma volt, így egyszerűen áthajítottam a bringát és én is átmásztam. Felpattantam a cangára és elindultam a pont irányába. Mikor végre nem a GPS-t bambultam, akkor vettem észre, hogy az állatkertben bringázok a lámák között.
A fenti kapunál elég érdekesen nézett rám a pénztáros néni, de nagyon kedvesen segített felkutatni az első pontot.
Itt biztos voltam benne, hogy sok időt veszítettem, de szerencsére a helyi bringás erő akkor jött velem szembe (a megfelelő úton), mikor én már majdnem a kettes pontnál jártam, ami a Lackó Dezső forrásnál volt elrejtve.
Rá kellett jöjjek, hogy ezt a versenyt csak akkor tudom megnyerni, ha nagyon gyors vagyok, hiszen a helyismeretem nulla és a térképpel se vagyok annyira kisegítve.
A második és a harmadik pont között nem lehetett eltévedni, hiszen szinte egyenes út vezetett a Kőris-hegyig. Itt sikerült utolérnem a tájfutókat, így velük haladtunk a 4-es pont felé. Az út egyszer csak elfogyott és egy szikla szélén álltam, alattam pedig egy elég mély szakadék, a Tekeres-völgy. Egyébként ez volt a legszebb része a verseny pályavezetésének. Fentről láttam, hogy a bringások szépen kanyarognak odalent a turistaúton, csak azt nem tudtam, hogy én miként fogok oda lejutni. Itt már szinte biztos voltam benne, hogy én ezt akkor sem tudom megnyerni, ha nagyon gyors vagyok, mert az ellenfeleim nagyon ismerik a terepet.A bringát a vállamra kaptam és leromboltam a hegyről a völgybe. Szerencsére ezt a pontot hamar megtaláltam, így legalább ezzel nem vesztettem túl sok időt.
Az ötös pont a völgy másik végén volt a 200 éves tölgyeknél, szerencsémre viszonylag jól elrejtve. Amíg az ellenfeleim a GPS-t nyomogatták, orvul levadásztam a pontot és úgy, hogy ők ne nagyon vegyenek észre, tepertem a hatos pont felé. Ez a pont az Ördögrágta-kő alatt volt úgy letéve, hogy már messziről látszott.
A családi kategória indulói innen már egyből a nyolcadik ponthoz kellett menjenek, de a többieknek – ahogy nekem is – még fel kellett mászniuk a Csatárhegyi kilátóhoz.
Ez volt a verseny legmagasabb pontja és meg kell mondjam, nem nevezhető éppen lankásnak a felvezető turistaút. A tetőn a gps egy bozótba mutatta a pontot, de az ott ülő emberektől hamar megtudtam, hogy a pont a kilátó tetején van. Gyorsan felszaladtam, és volt még időm arra, hogy elnézzek az előző pontok felé, hogy a versenytársak mennyire vannak a nyomomban. Szerencsére nem voltak látóhatáron belül.
A hegyről hamar leértem és az utolsó pont felé közeledve próbáltam olyan gyorsan menni, amennyire csak tudtam. A nyolcas pont a csatári malom romjainál volt elrejtve.
Innen a célig már nem volt tévesztési lehetőség, hiszen majdnem arra kellett menni, amerről jöttem.
A célba elsőként futottam be, de ez semmit sem jelentett, hiszen nem tudtam, hogy a később indulók milyen idővel fognak befutni.
Mivel a bázison csak unatkoztam volna, egyedül mentem még egy kört a pályán és levadásztam a két útbaeső ládát. Verseny közben erre úgysem lett volna időm.
Elsőként a Húsvéti kincs a Tekeres-völgyben (GCHUKI) ládát vadásztam le, majd a Világ közepe (GCVIKO) felé vettem az irányt. Fölfelé menet értem utol a BiharyG csapatot.
A romok felé menet pedig beértem a Lelcache-Belga párost. Innen már velük együtt mentem a célig, de Belgával összeszedtük a Volt egyszer egy vidámpark (GCVVID) útbaeső pontjait is.A díjkiosztóig még maradt egy kis időnk, így már gyalogosan Lelcache és BiharyG társaságában felkerestünk még 1-2 ládát a környéken (GCZOO, GCKIRV).
Miután visszaértünk a ládázásból kiderült, hogy a Decathlon sátornál ki lehet próbálni mindenféle játékot, amiért még jópofa ajándékokat is kaphatunk.
Lelcache-el – mint két kisiskolás – jót friszbiztünk, majd bezsebeltük az ajándéklabdákat.
A díjkiosztó még mindig nem kezdődött el, de felfigyeltünk a szervezők pakolászására. Azt vettük észre, hogy nem férnek el az ajándékoktól a katonai sátorban. Nem akartam elhinni, hogy ez mind ki lesz osztva, pedig így lett.
Aztán elérkezett a nagy pillanat.
Elkezdődött a díjkiosztó. Nagyon izgultam, hogy felkerülök-e a dobogóra.
Kategóriánként ment a dobogóra szólítás, közülünk elsőként Zazyék állhattak a dobogó felső fokára, hiszen megnyerték a családos gyalogos kategóriát.
Aztán jött a kerékpáros kategória. A többiek arra tippeltek, hogy jó eredményt értem el, de én nem tudtam, hogy a többiek mennyire voltak gyorsak, és a szervezők a díjkiosztóig nagyon jól titkolóztak. Mivel nem szólítottak ki sem a harmadik, sem a második helyre, már biztos voltam, hogy nem sikerült jó időt futnom. Aztán kiszólítottak a dobogóra, mert ugyan csak 2 perccel, de én nyertem meg a kupát és a rengeteg vele járó ajándékot. Ezek után következett a tombola, ahol szinte mindegyikünk hozzájutott valami klassz ajándékhoz. BiharyG megnyerte az egyik fődíjat, egy PNA-t. Az iszonyatosan sok ajándék miatt nagyon sokáig elhúzódott a rendezvény, így nagyon hűvös lett a végére. Összepakoltunk és mi is elköszöntünk a szervezőktől.Ezúton is köszönjük a szervezést és az ajándékokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése