Magpet kütyüi





Milyen kütyüket használsz?
Gondolom, hogy itt szűkíthetjük a kérdést a GPS-ekre, így se lesz rövid a válasz. :)
HECT4 Pádis
Köztudott rólam, hogy Garmin-mániákus vagyok, így aztán ha navigálni kell, akkor a készülék ebből a körből kerül ki. Vannak olyan típusok, amiket egy-egy felhasználásra a legjobbnak tartok, mások pedig kisebb-nagyobb kompromisszumokkal több dologra alkalmasak. Próbálom összeszedni, hogy mely Garminokkal milyen a kapcsolatom. Mióta a bolt létezik, többnyire jópár saját használatú készülékem van (5-15 között mozog a számuk), mert szeretem tudni, hogy mit is árulok. Ezek aztán vagy használtként kerülnek eladásra, vagy megmaradnak, hogy dagadjon a gyűjtemény. :) Ennek megfelelően végigpróbálgattam minden készüléket, vagy legalábbis minden modell-sorozat tagjait. Először pár kultikus eszközről írnék, aztán jöhetnek napjaink üdvöskéi.




  • Az első készülékem egy eTrex Venture volt eTrex Legend
    (nem Cx, semmi úri színesség, akkoriban ilyenekről szó sem volt!). Ez még bőven a geocaching hőskora volt, Magyarország-térképről senki nem hallott, még az én boltom sem létezett. Nagyon szerettem a Venture-t, majd a Legendet is, amire kicsit később cseréltem, ekkor már egy nagyon alap Magyarország-térképpel. A Legend sokáig megvolt, a bolt megnyitása után is hosszú ideig ez volt a saját használatú darab. De ekkor már szemezgettem a következővel:


  • GPS V Deluxe. GPS V az 1500. ládánál átlagol
    Ez korának egyik kultikus műszere, a kézi és autós műfajt egyben kiszolgáló szerkezet. Mai szemmel persze minden paramétere gyengécske, de akkor, aki kicsit komolyan gondolta a GPS-t, annak ilyen után fájt a szíve, így voltam ezzel én is. Az ára igen borsos volt, 255eFt, mindez közel 5 éve. Vagyis pontosan is tudom a dátumot: 2003. január 22-én. Ez Petra lányom szülinapja, aki egyidős a GPS V-ösömmel. Reggel arra ébredtem, hogy nem bírom tovább a vívódást, ma megveszem az V-öst. A Garminnál elővezettem a problémámat, félig viccesen előadva, hogy hamarosan apuka leszek. Erre a cég vezetője egy elképesztően alacsony árat mondott a készülékre, amiért nem tudtam otthagyni. Petra 2 hónaposan kessel
    Az új szerzeménnyel betértem a boltba, majd Andi telefonált, hogy valami mozgás van, ebből ma baba lesz, ő már bent is van a kórházban. Rohantam hozzá, valóban látszott, hogy Petra hamarosan előbújik. Félve írom le, de a több óra alatt mikor Andi picit megpihent, vagy épp vizsgálatra vitték, mindig előloptam pár percre az V-öst a táskámból. Aztán persze elraktam, mert következett egy sokkal fontosabb szülés. :) A lényeg, hogy ez a készülék azóta is megvan, kizárt dolog, hogy eladjam, ez már Petráé. Azóta ha ezzel megyek terepre, tőle szoktam kölcsönkérni. :) A jó öreg V-ös sokáig használatban volt, kiválóan teljesített külföldön is. Amit nagyon szerettem benne, az a mostani autós készülékekből már nagy részben kikopott: a testreszabhatóság. Eldönthetem, hogy melyik adatmezőben mit szeretnék látni, sőt a használat módjától függően (autó/kézi) a kijelző elfordítható.



  • Kb. két éve véletlenül sikerült hozzájutnom egy GPS 12CX-hez.GPS 12CX Ez egy ősi típus rövid ideig gyártott színes verziója. A színesség itt nem úgy értendő, mint a mai készülékeknél, inkább valahogy úgy, mint a korai színes mobiloknál: minden pixel szürke, de vannak közöttük kicsit zöldebbek és kicsit pirosabbak. :) Ez tényleg egy ritkaság, 0km-es állapotában pláne. Féltve őrzöm a polcomon, Garmin tokban, egyszer mentem vele ládát keresgélni. :)



  • A színes eTrex-eket is szeretem, megvolt az egész sorozat. A csúcskészülékeken kívül van egy furcsa vonzalmam az egyszerűbb darabokhoz is, így a VentureCx sokáig előkelő helyen volt a rangsorban. Túrázáshoz, vízi túrához is használtam jópárszor.


  • Autóban nagyon sokáig használtam iQue3600-ast. Ez volt az első beépített GPS-es PDA, a Palm oprendszer is nagyon szimpatikus volt. Ezzel a készülékkel több hosszú európai menetet is hibátlanul teljesítettem, a maga idejében szintén nagyon rendben volt. :)

  • iQue

  • Az iQue előtti időkben kifejezetten autózáshoz való készüléket csak igen borsos áron lehetett beszerezni. Az iQue ezt megtörte, majd őt is elkezdték kicsit kiszorítani az egyszerűbben kezelhető darabok, a StreetPilot c-sorozatának tagjai. Természetesen ezeket is végignyúztam, de a tudásukból sokminden hiányzott, amit mondjuk az iQue-n megszoktam. :)

  • StreetPilot 2720

  • Manapság ha kézi GPS-t kell rántanom, akkor a 60CSx az egyik kedvenc. Ez az a készülék, ami leginkább emlékeztet a régi jó GPS V-re: egyben megoldható vele minden feladat. Szeretem a sárga 60-ast is, a térképtelen letisztultságnak is megvan a maga varázsa. Spontán szokott eldőlni, hogy melyikkel indulok kirándulni, de ha kicsit több biztonságra vágyom (pl. ismeretlen terepen kalandozni napokon át), akkor azért a CSx van előnyben.:)

  • 60CSx bevetésen

  • Autóban az egyik etalon a StreetPilot 2720. Ez a készülék-típus a közlemúltban ment nyugdíjba, amit kicsit sajnálok. Nagytestű, krumpliformájú eszköz, de amit autóban lehet tudni, azt a 2720 – legalábbis nekem – tudja. A részletekbe nem mennék bele, mert autós blogokban sem bizonygatja senki, hogy a Bentley tényleg egy jó cucc. :)


  • A másik nagy kedvencem a 276C. Ez a készülék eredendően hajózásra (értsd: tenger) készült, de autóban is kiválóan használható, nagyon nagy tudású darab. Az ára miatt sokáig halogattam, (meg aztán a 2720 mellé minek egy ilyen is?), de végül meggyengültem. Valahányszor eladtunk egy ilyen készüléket, vagy egy ügyfél visszatért térképeket töltögetni, minden alkalommal könnybe lábadt a szemem, ahogy a kijelzőjére néztem. Egy darabig elhessegettem a gondolatot, aztán egyik reggel – mint pár éve az V-ösnél – eltört bennem valami. :) Nem csak autóban használom, hanem egy pici gumikajakon is, amin azért kicsit komikus egy ilyen szerkezet, de én így vidámabban evezek. A 276C egyébként az a típus, ami elképesztő részletességgel testreszabható, ami nekem nagy mániám. Vélhetőleg ez a darab is nálam fog megöregedni. :)

  • 276C Tatán

  • Van egy Mobile10 bluetooth GPS-em is, néhányszor már ezzel is navigáltam (egy HTC TyTN-nel összelőve). Szimpatikus, hogy a hozzá használatos Mobile XT szoftver tudása hasonló a totemként tisztelt StreetPilot 2720-hoz, de én őszintén szólva nem szeretem a hibrid megoldásokat, már ami a GPS-t illeti. eTrex Vista c
    Kicsit olyan ez, mint Kádár elvtárs legendás mondása: „a krumplileves legyen krumplileves!” A PDA-ben lehet telefon, a telefonban lehet fényképezőgép, de a GPS az nekem legyen GPS. Ez persze csak az én hülyeségem, ízlés dolga. :)



  • Most van nálam teszten egy autós készülék, :) a típusát még nem írhatom le, de ez nagyon ígéretes. Szép és egyszerű, mint a mai típusok, ugyanakkor tud olyanokat, amiben már nem is nagyon mertem reménykedni. Valószínűleg a közeli jövőben ez a készülék lesz a „rendes” autós GPS-em. Ha erdőbe megyek, akkor azért bedobom a hátizsákba, és előkerül egy 60-as, vagy egy eTrex.
  • Nincsenek megjegyzések: