5. Queensland (bolyak)

Grafton-ból lapos unalmas tájon autóztunk észak felé Casino-ig , majd az út bement a hegyek közé és gyönyörű, trópusi jellegű buja zöld vidéken folytatódott. Nemsokára föltűnt egy magasabb kúp, a Mount Warning, eredeti nevén Wollumbin hegy. Ez Bundjalung őslakos törzs szent helye. Az ő tradícióik tiltják, hogy idegenek megmásszák a hegyet. A hegy és a közvetlen környéke nemzeti park . A parkhatóság nem tiltja kifejezetten a mászást, de kihelyezett egy csomó táblát, ahol felhívja erre a figyelmet és megkér, hogy respektáld.

Ez a park is része a Közép keleti esőerdő rezervátumnak, ami rajta van a világörökség listán.

A parkolónál volt egy pár száz méteres tanösvény igazi trópusi esőerdőben, amivel itt találkoztunk először. Érdekes volt látni, hogy ez az esőerdő jelleg mennyire fokozható, mekkora a különbség a tasmániai mérsékelt övi, meg a Sydney környéki szubtrópusi és e között. Itt már nem páfrányfák, hanem rendes pálmák voltak. Egy kicsit a szent hegy félrekókadó csúcsa is látszott.

Itt a hegy közelében léptünk át Queesland-be, majd továbbkanyarogtunk hasonló szépséges dombok és cukornádültetvények között észak felé. Következő célpontunk a Natural bridge, Természetes híd volt.

Lefényképeztem egy tájékoztató táblát, amin jól látható a sziklaalakzat kialakulása. A kis tóvá szélesedő patakban forgó kövek és a víz vájta át a sziklát.

Lili folyton előreszaladt az ösvényen, de egyszer csak zokogva rohant vissza. El nem tudtuk képzelni, hogy mi baja, mert annyira megijedt, hogy a sírástól beszélni sem tudott. Ez a jó fél méteres gyík volt az ijedség tárgya, ami nyugodtan megvárta, míg odaérek és szinte pózolt a fotókhoz.

Itt volt az a pont, amikor azt mondtuk, hogy elég a hegyekből, menjünk le a partra strandolni egy kicsit.

Kinéztük a Main Beach nevű helyet, mert ott volt egy kemping, de igazából nem nagyon írt kempingekről itt az útikönyv. Ezt mondjuk nem nagyon értettük, mert eddig úgy tűnt, hogy fél Ausztrália rendszeresen kempingezik, de ahogy közeledtünk a part felé megvilágosodott a dolog. Ide nem a természetkedvelő emberek járnak nyaralni.

Hát nem kifejezetten erre vágytunk….rémisztő volt a látvány.

Ez nem igazán a mi világunk.

Lilit persze egy csöppet sem zavarta.

Reggel a toronyházak közé ékelődött kempingben nem volt maradásunk. Gyorsan összepakoltunk és átálltunk a parti parkolóba, hogy még tudjunk egy kicsit fürödni. Aki itt nem szörfözik, annak a fürdés

az eszméletlenül nagy hullámok elől való ugrálást jelenti. Liliék is ezt csinálták átfagyásig.

Amikor már lila szájjal vacogott, akkor nagy nehezen rá bírtuk venni, hogy induljunk el.

Az autópályán fölmentünk Brisbane-be. Valami csoda folytán rögtön megtaláltuk a kempinget, leraktuk az autót és busszal bementünk a városba.

Brisbane belvárosán keresztülkanyarog az ugyanolyan nevű folyó. A legnagyobb toronyházak között szálltunk le a buszról, de ott volt rögtön a botanikus kert, ami igazából egy park, ami kitölt teljesen egy folyókanyarulatot. Ebédidő révén tele volt piknikező irodai alkalmazottakkal. Innen egy gyaloghídon át lehetett menni a folyó másik oldalára a South Bank-re, ami egy hosszan elnyúló park, de ott vannak a múzeumok is. Cimbó a Tengerészeti Múzeumba akart volna bemenni, de szerencsére a hídról rá lehetett látni és úgy tűnt, hogy nem valami nagy szám. Inkább kerestünk egy játszóteret Lilinek.

Elindultunk egy bugenvileával befuttatott jópofa sétányon, ami először odavezetett egy játszótérhez, ahol a csúszdák alatt kanyargott egy kis patak, amiben megmostam a kezem és föltűnt, hogy fertőtlenítő szagú a víz. Pont arról beszéltünk, hogy nem túlzás ez egy kicsit, hogy ivóvíz tisztaságú víz van a patakban csak azért mert a játszótér mellett folyik el, amikor odaértünk ehhez:

Ide folyt a patak, ebbe a város közepén lévő csodálatos, ingyenes közstrandra.

Ez kb. úgy kell elképzelni, mintha nálunk a Vigadó téren lenne egy ingyenes strand néhol sziklás, máshol homokos parttal, sétálgató íbiszekkel, bazi nagy gyíkokkal.

Az éppen ott álló mentőautó is figyelemre méltó.

Az eddigi hibáinkból okulva szerencsére Lili fürdőruhaalsója ott volt a zsákomban, itt inkább azt sajnáltam, hogy magamnak nem vittem.

Jó egy órás lubickolás után egy fagylalt meg a hajókázás ígéretével rá bírtuk venni Lili az indulásra.

A folyón száguldozó katamarán kompokra is érvényes volt a napi jegy, amit a buszra vettünk, így ez tűnt a legolcsóbb és legkényelmesebb városnézésnek. Ezek a kompok a délutáni csúcsforgalomban 20 percenként jártak. Ti értitek, hogy a Dunát miért nem lehet jobban kihasználni?

Brisbane-ben nagyon meleg volt, úgyhogy reggel visszamentünk a partra, csak egy kicsit lejjebb, Burleigh Heads-be. A felhőkarcolók innen csak látszottak a messzeségben. Végül is a strandolásból alig lett valami, mert jött egy vihar. Annyira feltámadt a szél, hogy menekülni kellett a partról homokvihar elől.