3. Canberra, Kék hegység (bolyak)

A Kosciuszko parkot elhagyva a Jindabyne nevű felduzzasztott tó partján volt egy láda amit megkerestünk. Ez azon kevés ládák közül az egyik volt, ami megérte a nem is annyira a fáradságot, mert energiánk az lett volna , hanem a ráfordított időt. A láda egy kisebb hegy csúcsán volt, gyönyörű kilátással a tóra meg a tóparti városkára.

Utána egy viszonylag hosszabb és nem túl látványos útszakasz következett Canberráig, ahol ezt meg ezt a pár perces ládát inkább felüdülésnek szántam.

Canberrában elég sokat keringtünk amíg megtaláltuk a kempinget, de egyáltalán nem tetszett és nem is tűnt olyan sétálós városnak, úgyhogy reggel csak kocsival tettünk egy kört a parlament körül, hogy mégse menjük tovább úgy hogy nem látjuk, ha már ez a főváros.

Inkább Golburn-ben álltunk meg kávézni meg fagyizni. Ott legalább volt egy csomó szép régi ház.

A város után nem sokkal úgy döntöttünk, hogy nem maradunk az unalmas autópályán, hanem inkább lekanyarodtunk a tengerpart felé. Ahogy közeledtünk a parttól elválasztó hegyek felé úgy lett egyre harsogó zöldebb minden. Erről a részről nem olvastunk semmit, mert nem gondoltuk, hogy erre is megyünk de egyre szebb lett a táj, gyorsan előkaptam az útikönyvet, ami a Fritzroy nemzeti parkon kívül nem említett semmit. Pont akkor értünk be a Fitzroy Falls nevű városba, ebből arra következtettem, hogy valami vízesésnek is kell itt lenni. Megkerestük a nemzeti parkot és megállapítottuk, hogy ez a tizenakárhányadik vízesésünk de eddig ez a legszebb. Ráadásul a tanösvény körben a gerincen olyan volt, mint egy botanikus kert.

Elég késő délután lett mire leértünk a tengerpartra, gondolván, hogy ott majd lesz kemping, de megint nem volt, vagy legalább is mi nem találtunk. Sydney már közel lett volna, de oda most nem akartunk bekeveredni, mert az utolsó pár napot úgyis ott fogjuk eltölteni, így továbbmentünk a külvárosok szélén a Kék Hegység felé. Kempinget nem láttunk és lassan elkezdett sötétedni, látni már úgysem lehetett semmit, úgyhogy rámentünk az autópályára és fölmentünk Katoomba-ba.

Végül is a teli a kempingtől nem messze egy park melletti parkolóban aludtunk. Reggelre kiderült, hogy többen is úgy járhattak, mint mi, mert még négy autó állt ott rajtunk kívül.

Katoomba a Kék hegység turisztikai központja, ráadásul közel van Sydney-hez, ez persze megint töménytelen turistát jelent. A Három nővér háttérben a reggeli párával azért japán turistákkal hadakozva is gyönyörű volt.

Pláne úgy, hogy ennek a hangszernek a furcsa mély hangja bezengte az egész környéket. Őslakókat különben ezen az egy kifestett turistalátványosság-emberen kívül alig láttunk.

Van itt egy természetes vidámparkszerűség, ahol le lehet menni a völgy fenekére egy siklóval, és van két lanovka is, ami átível a völgyön. Mi a Lili miatt olyan belépőt vettünk, amivel ezeket a vidámparki elemeket korlátlanul lehetett használni egész nap. Az üvegfenekű lanovkával kétszer mentünk át a vízesés fölött, a siklóval meg négyszer száguldottunk le a völgy fenekére. Tényleg jó volt, a sikló olyan meredeken és olyan gyorsan ment az erdőben, hogy az emberek úgy visítottak, mint a hullámvasúton.

A völgy fenekén a csöpögő esőerdőben körbejártunk egy fantasztikusan kiépített tanösvényt. Régen szénbányák működtek itt,az ösvény több elhagyott bányajáratot is érintett.

A siklót is a régi szénszállító helyére építették.

Kék hegységet azért hívják kéknek, mert az eukaliptuszlevelek illóolajtartalma miatt állítólag kékes pára lengi be. Hát ott mi annyira nem láttuk kéknek, ráadásul mindenhol ugyan olyan eukaliptuszok vannak, ilyen alapon minden kék kellene, hogy legyen. De később, ahogy a fényképeket nézegettem, rájöttem, hogy egy kis jóindulattal tényleg kékesnek lehet nevezni a párát.

A Kék hegység keleti lejtőin gyümölcsöt termelnek, kora ősz révén almaszezon volt. Az út mellett sorba álltak a kis családi gazdaságok zöldséges boltjai. Találtunk egy olyan helyet, ahol kávézni is lehetett és frissen sült pitéket is árultak. Először vettünk egy szeletet a kávé mellé, aztán vettünk két teljes pitét egy almás-málnást és egy almás-mangóst, mert valami eszméletlen finomak voltak.

Ausztráliából a kulináris élvezetekről túl sokat nem tudok mondani, mert csak egy párszor voltunk étteremben és az mind felejthető volt, de valószínű csak azért mert nem jól választottunk. Viszont a kávé az mindenhol, még a legeldugottabb helyeken is tökéletes volt.

A fagylaltról már nem is beszélve. Én még az elején véletlenül megkóstoltam a makadámia dió és a mangó fagylalt kombinációját, ami annyira jó volt, hogy utána lehetőleg minden nap ettem egyet. Ha valaki véletlenül tudja, hogy hol lehet makadámia dióhoz jutni, feltétlenül ossza meg velem.