Miért is kellett ez nekem?
Számomra ez a történet még hamarabb kezdődött, mint ahogy a Geokék ötlete felmerült. Még a télen gondolkodtunk életem párjával, aki sokat ládázott velem együtt, és pár megtalálást maga is bejelentett, hogy nyáron jó lenne vándortúraként járni kicsit a kéket, ő már ismeri az érzést, vándortáborozott az Őrségben és a Mecsekben, én három éve kéktúrázom, de mindig csak egynapos szakaszok vagy teljesítménytúrák keretében. Na de hol? Nyilván, ahol még szűz a pecsétek helye. Első körben a Balaton-felvidéket céloztuk meg, aztán kirajzolódott egy másik terv: ha már úgyis palóc vér csörgedez bennem, legyen inkább a Cserhát keleti fele. Legyen. Augusztusra terveztük a dolgot, nagyjából Tepkéstől, Hollókövestől.
Aztán jött az ötlet, épp a geocaching.hu fórumán lógtam aznap, frissiben olvastam, hogy nem lenne ostobaság vonulni a kéken, mondjuk elejétől a végéig, ládával a kézben-zsákban. Hoppá! Ez delejes! Az első pillanattól egyértelmű volt, legalábbis nekem, hogy ebben a remek kezdeményezésben helyem van. Még csak röpködtek a szakaszok, helyszínek, nevek, amolyan stipistopi jelleggel, enyém ez a csúcs, övé az a vár, a harmadik viszi a komplett hegységet, stb. Aztán belőttem magam, mint a Naszály lábánál élő, egy Romhány-Katalinpuszta szakaszra. Mondván majd lesz belőle valami. Aztán kiderült, hogy egy szakaszra többen is mehetnek. Juhéj, akkor nem lesz magányos túra. Sőt, a népek maguktól veszik-viszik, szét is darabolták az én kis, bő harmincas etapomat, de hát legyünk többen. A kisördög persze dolgozott: hát muszáj nekem beérni csupán egy szakasszal? Főleg, hogy valami időterv is készül, távokra bontva, szabályos zsibvásár, vihetitek, menjetek, csak kék legyen és láda és technikával jól megpakolva.
A Tepke-gerinc régi terv, még nem jártam ott, beleillett a télen kiötölt vándorlásba, publikussá vált, kik lennének a cserháti társak, vadul leveleztünk, kinek mi jó, a Naszálytól keletre még le is kellett adnom a távból, mert másoknak is kellett, máskorra, hát legyünk többen, hajrá. Aztán elkészült a pazar oldal, azonnal szabit írattam ki, mindjárt két napot, és észre sem vettem, de már szállásom volt Cserhátszentivánban, meg a nevem az okt.geocaching.hu oldalon, Mátraverebélytől Hollókőig, Ősagárdtól Katalinpusztáig, sőt, felelős lettem szakaszokért, így többes számban. Na ekkor valami tudatosult, hogy valami csodajó és csodanagy dologba csöppentem, mondjuk szabad akaratomból és nagyon akaratomból.
Mi az a fleet?
Megtudtam hamar, sodródtunk a folyamattal. Mert az egyre gyorsabbá és nagyobbá vált. Fleet az, ami miatt vinnem kell a ceruzaelemeket. Törkölypálinka pedig az, amit olahtamas barátom hozott. Mert hát ebből ő sem marad ki, szucsati cimborám sem - a Bablevesben zárunk aznap, ugye, szakaszt választani tudni kell. A Cserhát nem egyszerű egy térség közlekedésszakmailag, robatko már vagy fél órája várt minket a vasútállomáson, Mátraverebélyen, illetve engedtessék meg: Verebőn, merthogy a rokonságomban -mondtam, hogy palóc vagyok- csak így emlegetik. Persze a Szentkút miatt, a kéktúráról szerintem maximum tőlem hallottak. Ha már Szentkút: jártam már ott nem egyszer, de most Geokékek vagyunk. És ott egy láda, mármint geo az is. Jókora kitérővel indítottuk a szakaszt, tehát, be is terveztünk aznapra mindent, ilyen láda, olyan láda, Cserhát 500-as csúcsai, várazás, mittomén, lesz is ebből egy harmincas a végére, sőt, holott elvileg 24 km sem lenne. És ha már a szentkútnál járunk, akkor itt a megfelelő pillanat, hogy a szabadtéri oltárnál elkészüljön az első csapatkép az augusztus 26-án gyalogló mezőnyről.
Szaladni épp nem szaladtunk, Sámsonházán kocsmától a vártámadáson át a geoládaügyi bozótharcig, geológiai tanösvényig mindenben volt részünk. És nem utolsósorban találkoztunk egy szembe kékező csapattal. Ti merre? Hol alszotok? Pecsét? Mi? Nagybárkányban necces lesz, minden zárva? Hű. Aztán beszélgetés jött, mert közben az élmény is autentikus volt: az árokparton bográcsban főzték a szilvalekvárt. Az asszonyokkal megegyezünk: igen, sok a vandál, a várnál is átlyukasztották a táblát. Robatko kóstolja a lekvárt, tetszik neki. Tényleg valami ilyesmiről szól a kéktúrázás, azt hiszem.
Nagybárkány kihalt, de a posta nyitva, van pecsétünk, ez fontos, ez a küldetés. Jöhet a Tepke-gerinc! Mindezt délután kettő körül, kb. 30 fok a nyakunkban. Jó lesz ez, kérem, a Cserhát egyik esszenciája. Kell is fent némi kolbász, elengedhetetlen, ha le akarunk érni. Meg fel, és megint le. Ez egy ilyen szakasz. Menjünk az 500-as csúcsokhoz, de hát a bozót kemény ellenfél a kis kitérők során, bár mi jobbak vagyunk. A Macska-hegy lihegtet, de onnan már megint szeretjük a tájat. Meg a Tepkét és a kilátást, és Tamás fehérbora sem utolsó, ennyi jár, a java már megvan. |  |  |
Izé… nem, a java csak most jön, mert elértünk a Bableves csárdához - végre! A Bézmát már hagyjuk, majd máskor, ilyen éhesen másszon fel, akinek két anyja van! Natursula, a párom, már ott vár, a légvonalban szűk 40 km-re lévő Vácról átszállással utazott bő 100 km-t, időben ki tudja mennyit, de már írtam: ez ilyen környék. De kit érdekel? Ott vagyunk a Bableves Csárdában, reggel óta ez vitt előre :)
Olahtamas és szucsati haza Pestre, de minket még átvisznek kocsival Cserhátszentivánba, remek áron remek szállásunk van. Este még előkerül a maradék a csákvári háziborból, kiülünk a muskátlis teraszra, tücsökciripelős nyáreste, felettem a Bézma, én meg nézem a füzetet, a pecsétjeimet, a térképet, mint egy gyerek… és közben az érzés leírhatatlan: igen, pont ilyennek képzeltem az egészet, a mai napot és a kék vándorlást általában!
Augusztus 27., Cserhátszentiván-Nagymezőpuszta-Hollókő
Indulj el egy úton…
Reggel időben találkozunk robatkoval a szentiváni buszmegállóban, a mai napra Natursula pedig már a kék jelek mentén is társam. Cserhátszentiván szerény falucska, szép palóc kontyos házak, festői környezet, egyre kevesebb lakos - az eladó tábla a házakon gyakori díszítőelem. Kéken megyünk, igaz, ez nem a sáv, még csak a kereszt, de végül is kék. Aztán ott a sáv is, meg… a Bableves Csárda, nyomasztó, hogy csak úgy elmegyünk mellette. Sokan nem szeretik az aszfaltos túrákat, de ennek itt és most különös hangulata van. Balra lassan kibontakozik a medence ismét, látjuk újból a falut, amely éjjelre befogadott, odébb a Dobogó-tető, és lassan előttünk Alsótold. Palóc falucskákon át, szép lassan, Felsőtold felé már egyértelműen, jobbra fent a Tepke-gerinc, bizony ott mentünk tegnap, mi meg vándorlunk az országúton, de ismerős az érzés, a hangulat… valami ilyesmit láttam abban a bizonyos filmsorozatban, amit 30 éve készítettek… óhatatlanul fejbe tolul a dal: „Indulj el egy úton, én is egy másikon”
 |  |
A Toldok után valódi, terepi gyalogtúra jön, sötét erdővel, árokkal, jó kis kontraszt a kitett szakasz után. Aztán a mező jön, bálákkal, virágokkal, bár augusztus végét jártuk, de még tombolt a nyár.
Robatko nem az első napját teljesíti aznap, és nem is az utolsót. Első húzásra, Siroktól Nagymarosig, egy afféle bemelegítő 300 km-es szakasszal indul a Geokéken. És már azt is tudjuk, hogy találkozunk a Dunántúlon. Mert persze menet közben jön meg az étvágy: miközben hagyjuk el sorra a kék jeleket, közeledünk Hollókő felé, már abban a tudatban teszem mindezt, hogy a nevem ott szerepel a szeptember 22-i szakaszon, a Balaton-felvidéken, ahol még sohasem túráztam, az újdonság vitt rá, hogy újabb nap szabit vegyek ki :) De közben, ahogy számomra a kétnapos vándorlás lassan véget ér, máris erősödik az érzés: mindjárt vége? Aztán sokáig semmi? Ez biztos? A várat csak távolról fényképezem, idén is voltunk már benne, közben leérünk az Ófaluba. Az időzítés hibátlan: a váltás 10 perc múlva befut, busszal jöttek. A Szabó kocsmában hétköznap is van élet, sőt kifejezetten bőbeszédű a csapos. Pecsételünk sokan sok füzetbe, jól állja a sarat. Elvileg sietne a nép tovább -aznap még több, mint 30 km áll előttük, szegény Robatko, neki már a lábában van 12-, de valahogy nem megy. Na egy fröccs, kettő, van, akinek sör, logoljunk, na és a csapatkép? Elengedhetetlen. Adja magát a templom, hát álljunk oda.
Bár másfél napnyi túrázás mögöttem van, megvalósult régi álmom, hogy vándortúrán vegyek részt, élménydömping volt - de mégis, mikor Old Eye, aki szintén megszámlálhatatlan szakaszon igensok kilométert geokékezik, jppj, aki nem éri be a Cserháttal, a Dunántúlon is vándorol majd, Robatko és a geocachingen kívüli társadalomból érkezett túratárs hölgy elindulnak Nógrádsipek felé, bizony irigykedem, nem is kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése