Londoni ládázás (Ozeki)

Nemrég meghívott egy Londonban élő barátom egy hétre. Egy vérbeli kesser persze nem hagyja ki a lehetőséget, én sem tettem másként, feltöltöttem gyorsan egy fél London térképet (ingyenesen éppen csak annyi volt elérhető), és nekiindultam. Rengeteg láda van a városban, azt gondolom mindenki sejti, épp csak kostolót sikerült szerezni az angolok rejtési stílusáról - egy kicsi városi, egy kicsi vidéki jellegűt egyaránt. Találkoztam egészen érdekes rejtésekkel is, arról nem is beszélve, hogy a geocaching „szokás szerint” olyan helyekre kalauzolt el, amit e játék nélkül biztos, hogy nem ismertem volna meg !

1.nap Greenwich

A ládakoordinátákat mindig előző nap töltöttem fel egyenként, mivel közben alakult ki, merre veszem épp az irányt. Docklands volt a bázisom, ezért első kirándulásnak – egy kessernek már-már kultikus helynek számító – Greenwichet vettem célba.

A Royal Observatory parkja ideális a rejtésre, bár a mugliveszély itt sokszorosnak számít. A filmesdobozkát sikeresen előhalásztuk, majd log után visszahelyeztük. Kicsit hiányzott a jelszó. :)

A környéken sétálva még egy célpont volt, egy közeli temetőben, ahol nagy szarkofágok mellett kellett a dobozt megkeresni. A rejtés sem mindennapi, igazi „URBAN CAMOUFLAGE”, ahogy a rejtő írja.

Néhol, a kertekbe bekukucskálva, egész más látvány fogadott, mint otthon, itt pl. egy Ferrari, egy Rolls-Royce és egy régi Merci pihenget békés egyetértésben a kert sarkában…

2. nap Temze-part

Ezt a napot egyedül sétáltam végig. A folyó ezen szakaszán kellemesen sűrűnek látszott a rejtésmennyiség, így egy vonalon haladva szedtem őket szépen csokorba.

Újból a kézi koordinátabeírással kezdtem reggel, majd az első ládahelynél rögtön egy új problémával találkoztam. Rutinból, csak a számokra figyelve pötyögtem szépen sorba a koordinátákat, ahogy otthon. Csakhogy itt, a kezdőmeridián környékén (s túl) nem is mindegy, hogy a szélesség E vagy W ! Nehezen, de rájöttem, hogy miért nem lehet a láda a Temze közepén, inkább a „másik oldalon” keresgéljek…

Az első ládánál nem volt túl izgalmas a látnivaló, inkább a rejtés típusa tetszett, itt találkoztam először a mágneses megoldással. Egyszerű, de frappáns : filmesdoboz (vagy épp Tic-tacos), rácuppantva egy ismertető tábla hátára.

Aztán később rájöttem, hogy ilyen sűrű-emberes helyen ez a bevált módszer, a séta során több helyen is találkoztam ezzel. Pl. egy ismertető-oszlop belsejében :

vagy egy tábla hátulján :




két tábla-lap közé rejtve :




vagy csak egy adódó vasgerendára helyezve (A képekre kattintva nyílik meg a láda oldala.):


Sikerült egy igazi, hagyományos dobozkát is lelnem, ez sem külsőre, sem tartalomra nem nagyon tért el az itthoniaktól, talán kicsit megviseltebb volt:


Ebéd után visszafelé, a belváros irányába haladtam, maradva a folyóparton, hisz erre is rengeteg rejtés volt. Itt találkoztam életem legkisebb geoládájával, ami egy kockacukor méretű csavaros fémdoboz, természetesen ez is mágneses.

Aztán néhány újabb láda a táblák hátulján :

Egy kis hídnál rejtett ládánál csatlakozott hozzám egy londoni úr, aki jellegzetes humorral és kedvességgel mesélte a környék kisebb-nagyobb nevezetességeit. Tetszett neki amit a geocaching-ról meséltem, a soron lévő ládát már együtt kerestük.

A nap végére egy igazi csemege jutott, egy olyan kocsmáról szól a cache, ami elég régen, 1520-ban épült.
Oldalán egy tábla mutatta, mely királyok alatt szolgált eddig.
A rejtés különösen nehéz volt, egy sűrű bokros kerítésoszlop belsején.

Nagyon jó túra volt, London érdekes, új arcát láthattam. Ezek a részek egyetlen útikönyvben sem szerepelnek, mégis tanulságos végigsétálni a part ezen kevésbé ismert szakaszán.

Kedvenc képem egy útszűkítő oszloppárnál készült, ahol a földön rengeteg visszapillantó-tükör hevert…


3. nap Richmond

Utolsó nap a richmondi parkba látogattunk el, ami szintén jól meg van hintve dobozzal, keresés közben ráadásul rendesen be lehet barangolni a vidéket. Hihetetlen volt számomra, hogy a rengeteg szarvas, dámvad, vízimadár félszelíd módon, egész közel engedtek magukhoz.

Igaz, kifelé jövet olvastuk csak el, hogy szarvasbőgési időszak van, ami a látogató számára balesetveszélyt jelenthet… Fura érzés is egy ládát úgy előhalászni, hogy közben érzed a hátadon jópár szarvas figyelő tekintetét.

Itt már rendes ládákkal találkoztunk, klasszikus műanyag dobozkák, benne a már jól ismert tárgyakkal.

Itt is készült egy jellegzetes kép, az út közepén egy szarvastehén közelít…


Nagyon jó volt ez a pár nap „idegenben”, ahol a „feeling” ugyanaz és mégis más. A ládaleírások, a logok tán kevésbé informatívabbak, mint itthon, így több a kihívás a keresésben, viszont ugyanolyan jó érzés megtalálni az eldugott ládikát, filmesdobozt. Ide még biztosan visszatérek!

Visegrádi közös ládázás (Judith)

Nagyon nehezen jött össze ez a „Közös ládázás” nevű program. Amikor bejelentettük a program időpontját, kiugrasztottuk a „nyulat a bokorból” és kiderült, hogy az eredetileg meghirdetett ládázás idejére valami országos színtű és valami nagy rendezvény van titokban kialakulóban, tehát elvetettük ezt a találkát. Engem csak nem hagyott nyugodni a dolog, és beírtam ezt a lehetőséget a L.G.T. oldalra, hátha valakinek kedve támad csatlakozni hozzánk, és eltölteni velünk egy ládavadászós napot. Tudom egy kicsit önző voltam, de remélem, akik részt vettek ezen a programom, így utólag megbocsátják ezt nekem. Mivel soha életemben nem voltam még Visegrádon és környékén, és ha már adódott ez a négynapos ünnep, úgy gondoltuk Luiluival, hogy kihasználjuk ezt a lehetőséget. Így indult a „Keressünk együtt ládákat” projekt.

Fellegvárat is láttuk

Május 2.-án reggel 9 órakor a visegrádi bobpálya parkolójában szépszámmal jelentek meg kesserek. Itt volt többek közt: Baliagy, Togo, Dzsozy, felesége Szilvi és kislányuk Detti, Ludens és felesége Marcsi és elhozták két igen kedves ismerősüket is, megérkezett Arrabona Debrecenből, akit Ludensék vettek fel a Nyugatiban és hoztak Visegrádra. Tehát teljes volt az induló csapat!

Elhelyeztük autóinkat lejjebb, a mogyoróhegyi játszótér ingyenes parkolójában, és nekivágtunk kalandokban bővelkedő napunknak, amiről még akkor nem is sejtettünk, hogy mi minden vár ránk a nap folyamán.

Először a GCEMH ládát kerestük fel, azután indultunk a GCBOB ládához. Ennek a ládának a megtalálása után feltettük nagyon halkan azt a kérdést, mivel volt velünk 1 azaz egy darab gyermek is, hogy az Ő, de csak is az Ő kedvéért bobozzunk egyet? Válasz: egyöntetű és hangos „üdvrivalgással” eldöntődött. Csak nagyon halkan és udvariatlanul megjegyezném, ha a gyereket is beleszámoljuk az átlag életkor …, na ezt ne számoljuk ki! Villámgyorsan megvettük a hatos bérleteinket, mert egy menet az nem menet, és már repesztett is a társaság!

És elindult a bobozás!!	Baliagy, mögötte Togo
Érkezik a következő csapat

Bobozás utáni következő program: együnk- igyunk valamit. Előkerültek a szendvicsek, ittunk finom kávét, kólát, és készítettünk csoportképet.

Bobozás előtt, vagy utánna

Amíg ott álltunk, ettünk-ittunk, megakadt a szeme Togonak egy plakáton, ami a Canopy élményére hívta fel a figyelmünket. El is zarándokolt a társaság az irodához és az induló helyhez, hogy „mi fán terem” ez a dolog! Gondolatot tett követte, Togo kijelentette, Ő ezt rögvest kipróbálja, Baliagy csatlakozott. Aztán felnéztem életem párjára, és láttam a szemében a választ. Pillanatokon belül hármójukat öltöztették, hegymászó beülő, sisak, egy speciális csiga, és indulás. Az oszlopon lévő platformra felmászva 4 kísérő a hegymászó beülőkre erősítette a csigákat, melyek segítségével egymás után oszloptól oszlopig leereszkedtek. Mi, a többiek rohantunk arra a helyre, ahol láthattuk, fényképezhettük, és videózhattuk hőseinket. Togo bohóckodva, Baliagy vidáman nevetve, Lui pedig hintázva ellibegtek előttünk nagy örömujjongásunk közepette.

Baliagy

Togo

Luilui

Míg ők szálldostak, mi visszatértünk előző ténykedésünkhöz, és most kürtőskalács, zsíros kenyér elfogyasztásával, némi sörrel kisérve, próbáltuk az időt elütni, míg ők fától-fáig repkedtek a magasban. Szűk egy óra múlva érkeztek vissza, nagy büszkén.

Az óra negyed egyet mutatott mire ismét csatasorba álltunk, és újult erőre és kedvre kapva kiadtuk a parancsot: irány a Függőhíd!

Na, így a biztos!

A nap 3. ládájának felkeresése (GCFHID), vagyis a láda megközelítése viszont nekem tartogatott meglepetéseket. Nagyon szép helyen sétáltunk, élveztük az erdő szépségét, jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, csúsztunk, másztunk, míg meg nem érkeztünk a hídhoz. Tudni kell rólam, én a saját külön tempómban elmegyek, felmászok, leereszkedek mindenhova (kivétel a létra), egy a lényeg, ne mozogjon a talpam alatt semmi (a hajó, az érdekes nem zavar). Mire én a hídhoz értem a híd lengett, rázkódott, mozgott, mert a csapat összes tagja a hídon járkált, mozgott, ugrált, szóval egy kissé össze-vissza mozgott. Fel is tettem magamban azt a nagyon fontos kérdést, hogy a drága jó apám, miért csak két kezet csinált nekem, mert kettővel nem lehet eléggé kapaszkodni a drótkötél korlátba. Amikor már félő volt, hogy komolyabb kárt teszek a hídban, úgy gondoltam, jobb lesz, ha leülök és rátapadok a pallóra, biztos, ami biztos alapon. Mikor kijátszották magukat a kedves társaim (imádtam őket), én is átverekedtem magam a túloldalra.

A következő ládának a GCHID-at terveztük be. A kocsikat a parkolóban hagyva indultunk a híd közepén lévő koordinátához, egymás után libasorban. Szép látvány nyújthattunk!

A koordinátához libasorba indultunk...

Másnak is nagyon tetszhettünk, mert egyszer csak megállt mellettünk egy szép, nagy, fényes kétkerekű csodajárgány (ennél szakszerűbb leírást egy motorról ne várjatok tőlem, azt hiszem BMW), amin egy fekete ruhás, bukósisakos alak ült, és úgy tett, mint aki ismer minket. Persze gyanús volt a pasi, mert a csomagtartóján egy hatalmas geocaching-es logó díszelgett. Aztán percek alatt kiderült: Tyutyu az! Megbeszéltük vele, menjünk tovább a ládához, Ő hazarobog, összeszedi szétszéledt családját, és jön utánunk. Mire visszarejtettük a dobozt ott állt egy újabb kocsi a sor végén, egy újabb csapat: Tyutyu, TyuTyuné, a gyerek, na és a kutya. Így már öt kocsiból álló konvoj indult a Szentendrei-sziget csúcsánál lévő ládához a GCNret-hez. Nagyot sétáltunk egy gyönyörű mezőn. Közben több pásztorkutya próbált, kevés sikerrel terelgetni bennünket, a pásztor meg igazán nem értette, hogy mi ez a népvándorlás, de aztán elvesztette az érdeklődését irántunk, inkább szomját oltotta. Így találtuk meg ezt a ládát.

Még korábban ígéretet kaptam egy szakszerű ládavezetésre Tyutyutól, és most itt volt az ideje, hogy behajtsam rajta. Így aztán irányba vettük a ládáját a GCBLUE-t. Parkolás után felmentünk a gátra és elsétáltunk a láda felé.

A ládáig nem jutottunk el

Régen virágkertészet lehetett errefelé, mert rengeteg tulipán nőtt a környéken.

Virágkertészet lehetett valaha

Tudtuk, hogy a Duna magas vízállása miatt nehezen fogjuk tudni megkeresni, de ami fogadott bennünket, arra nem számítottunk. Egy lépést sem tudtunk tenni a partról, a láda most valóban egy szigeten volt. Gyönyörködtünk a Dunába, készítettünk egy sorozat fényképet, aztán a jelszónélküli megtalálásokat ott a helyszínen a ládatulajdonosa enyhe erőszaknak engedve elfogadta, és elárulta a jelszót!

Csodálatos szép út vezet végig a szigeten a ládáig, ámulva autókáztunk vissza a hídig, ahol sajnos elbúcsúztunk a Ludens és TyuTyu csapatoktól, és nélkülük folytattuk tovább utunkat a GCDISZ ládához. Kellemes esti sétával hegynek fel, könnyen meglett a következő doboz.

Már kezdett ránk sötétedni

Itt ennél a ládánál ismét elköszöntünk egy társaságtól, mert „sietniük” kellett a dolgozóba. Integettünk a Dzsozy csapatnak, és közben meggyőztük egymást, hogy belefér az időnkbe még egy utolsó láda. Tehát megfogyatkozva, de töretlen lelkesedéssel indultunk neki a nap leges legutolsó ládájához, a Mexikóhoz.

Mentünk, mentünk mendegéltünk, a GPS vezetett bennünket, aztán egy nyitott sorompó előtt találtuk magunkat. Baliagy kiszállt a kocsiból, s odajött hozzánk, hogy most mit tegyünk, a láda az még messze volt, vissza kellett volna menni azon az úton ahol jöttünk és egy másik irányból megközelíteni, vagy gyalogolni sok-sok kilométert, vagy esetleg autóval bemenni a „tiltott” helyre. Na, mi ezt az utóbbi lehetőséget választottuk. Már vagy hét kilométert megtettünk az erdei úton, amikor szembejött velünk egy autó, sajnos meg is állt és kiszállt belőle egy erdész és egy rendőr. Udvariasan elkérte tőlünk az engedélyünket, ami felhatalmaz bennünket itt tartózkodásra. Ez az, ami nem volt nekünk, sőt mint kiderült Luitól szerette volna a rend őre elkérni a személyes okmányait is, de az sem volt neki (reggel a nagy kapkodásban ott hagytunk minden iratot a szállodában). Így mi sajnos kiemelt figyelmet kaptunk, míg Baliagy-t elengedte egy kis sárga csekk átadása után. Mivel az erdőben nem tudta sem a mobilját, sem a rádióját használni, felkért bennünket, hogy legyünk olyan szívesek és kövessük őt! Akkor talán most nem a GPS használjuk, bízzuk magunkat rájuk. Baliagy és Togo, meg minket követtek, mert „nem hagyunk itt benneteket” felkiáltással beálltak a sorvégére. Erősen fogalmazódott bennünk a gondolat, hogy ezt az estét nem biztos, hogy a szállodai szobánkban fogjuk tölteni. Mikor aztán kiértünk az erdő sűrűjéből, és tudott telefonálni a rendőr, akkor tisztázódott a helyzetünk, hogy az autó, az valóban, a mi autónk, akkor rájöttünk, hogy vannak nagyon rendes rendőrök is a világon. Közölte ugyan velünk, hogy feljelenthetne bennünket, mert szabálysértést követett el Lui, amiért papírok nélkül közlekedett, de ha beleegyezik, akkor most Ő csak egy hasonló összegű csekket ajándékozna nekünk, mint amit Baliagy kapott. Beleegyezik Lali? Hát, persze! Ilyen gyorsan senki még erdő területét nem hagyta el, mint, mi akkor!

Ekkor már valahogy nem akartunk több ládát megkeresni. Rájöttünk, hogy éhesek, fáradtak vagyunk. Elszállítottuk Arrabonát a szállására, aztán a napot egy étteremben fejeztük be négyesben egy finom és kiadós vacsorával.

Köszönöm minden résztvevőnek ezt a csodálatos, izgalmakban gazdag napot. Nagyon jól éreztem veletek magamat! Remélem máskor is lesz ilyen közös programunk!

---

Togo az alábbi kiegészítést fűzte az íráshoz:

L.G.T.-s reptérlátogatás Ferihegyen (Csigabiga)

Valamikor, az L.G.T. oldalán felmerült, hogy körül kéne nézni Ferihegyen.

Ferihegy 1

Dzsozy bevállalta, hogy kapcsolatba lép a repülőtérrel és megszervezi a dolgot! :o)

Rövidesen megjelent a hír, hogy lehet jelentkezni az eseményre! Mivel 45 személyes busszal vittek körbe minket, ennyi fő lett a létszámkorlát.

A buszban

Időközben totzoli65 azt is megszervezte, hogy a reptéri tűzoltóállomáson fogadjanak minket a kollégái! :o)
Lassanként kialakultak a részletek, megindult a jelentkezés és hamarosan elértük a maximális létszámot. Az utolsó napokban viszont néhány jelentkezőnek közbejött valami, ezért többször is át kellett írni a résztvevők listáját.
Végül eljött a nagy nap! :o) 10:30-kor kellett találkoznunk a reptér mellett lévő Emlékparknál. Baliagy kedvesen vállalta, hogy Akebonot és a kisfiát, valamint engem magával visz Ferihegyre, ezért mi háromnegyed-tízkor találkoztunk az Örs-vezér téren. Gyorsan kijutottunk a találkozási ponthoz, ahol néhányan már várakoztak. Üdvözöltük Egymást, majd némi beszélgetés után felkerekedtünk és megkerestük a közeli Veterán Sasok geoládát.

Veterán Sasok

A csoportos találat után visszasétáltunk az Emlékpark bejáratához, ahol már egyre többen várakoztak. Beszélgetéssel, eszegetéssel múlattuk az időt (totzoli65 párja finom házi készítésű süteményekkel kínálta körbe a Társaságot), de volt, aki körbesétált az emlékparkban.

Finom sütemények

Mivel közeledett az indulás ideje és sokan még nem érkeztek meg, NaSza - baliagy segítségével - elkezdte begyűjteni a belépők árát. Akit tudtunk, felhívtunk, hogy hol vannak (sceléék pl. a Lágymányosi-hídon ácsorogtak egy dugóban és úgy tűnt, hogy lekésik az eseményt).

Közben megjöttek Dzsozyék is és átvették NaSzától a pénztárosi munkát. Megismerkedtünk az idegenvezetőnkkel is, aki egy határozott, parancsoló stílusú ember volt. Végül - némi késéssel - elindultunk a bejárat felé (közben szerencsére sceléék is megérkeztek :o) ). A kapuban vártunk egy kicsit a buszra, majd mindannyian felszálltunk rá. Rövid gurulás után megérkeztünk a biztonsági beléptető kapuhoz, ahol egyesével átvilágították a csomagjainkat, fémkereső kapun kellett mindenkinek átmenni és még személyi motozás is volt!

Mivel ez 45 embernél jó ideig eltartott, a vége felé már kezdtünk unatkozni, de egyszer minden jónak vége szakad és végre elindulhattunk! :o)

Az óramutató járásával ellentétes irányban jártuk körbe a repteret, közben meg-megállva néhol.

Ferihegy

A cső-alagutaknál - ahol az utasok beszállhatnak a gépekbe - az idegenvezetőnk elmagyarázta, hogyan navigálják oda automatikusan a repülőgépeket, hogy pontosan az alagút szájához kerüljenek az ajtók. Később, a kifutópálya végénél a kedvünkért bekapcsolták a leszállást segítő futófényt is. Menet közben néhány felszállást is meg tudtunk nézni.

Felszállás előtt

Felszállás

Az irányítótorony mellett lévő tűzoltó-állomásnál végre ki is szállhattunk a buszból és megtekinthettük az állomás garázsát, valamint az ott állomásozó hiperszuper, futurisztikus kinézetű tűzoltóautót is kihozták a kedvünkért a szabadba és még fel is szállhattunk rá!

Az új

Nagy élmény volt! :o)

Belülről

Amikor néhány éve az első - Akloz által szervezett - reptér-látogatáson voltam, akkor még egy másik járgány volt itt.

A régi

Végül újra felszálltunk a buszra és a hangárok mögött visszavittek minket a kapuhoz. Menet közben a vezetőnk érdekes információkat mesélt a reptér működéséről.

Radar

Az Emlékparkban még összeadtuk a busz költségeit, majd véget ért a hivatalos program. Ezután kis csoportokban körbejártuk a parkot, felmásztunk azokba a Veterán Sasokba, amikbe lehetett, a többit pedig megtekintettük kívülről.

Igazi Veterán Sas

Pilótafülke

Végül lassanként feloszlott a Társaság. Mi is elköszöntünk, majd baliagy vezetésével és Akebonoékkal elmentünk néhány közeli ládához. Mivel a következő célpontunk a Nagy Madarak nevű láda volt, az még beleillett a Reptér-látogatás koncepciójába. :o) A ládánál Nyic-cel is összefutottunk, majd megtekintettük még néhány repülőgép felszállását.

Felszállás után

Remek program volt, én jól éreztem magam! :o)

További fotók