8. Ismét a Baltikum
(jppj (J&J))



Reggel irány a kikötő. A komp indulásáig van vagy két óra, megpróbálom bepótolni a tegnap kihagyott városnézést. Előérzetem bebizonyosodott: Helsinki nem szép város. Leginkább egy bécsi vagy müncheni külvárosra hasonlít. Délre ismét Tallinnban vagyunk. Itt még bőven van mit nézni a városban.

A kikötői kapu

Még Tallinn 1


Még Tallinn 2


Most főleg a Toompea-ban, a várnegyedben nézelődünk. Na, és van itt láda is.
Toompea A várfal alatt meg is találtuk, de elég sokáig kell várni, amig az egyébként kihalt részen ácsorgó egyetlen helybeli megunta, hogy minket figyeljen.
Mivel a gyárudvar-kemping nem nyerte el tetszésünket, továbbindultunk. Egyetlen kempingről tudtunk, már sötétben (ismét van sötét!) érkeztünk oda. A kapun kemping felirat, nyitva is van, de sehol egy lélek. A szolgáltatások színvonala is ehhez igazodik.

Sátrak a pusztán


Egy kis tanakodás után az egyik szomszédos házba bezörgettünk. A tulajdonos engedélyt adott a sátrazásra, és mindjárt a szállásdíjat is beszedte. Ezt úgy értékeltük, hogy ő lehet a gondnok, bár nekem azért vannak kétségeim…
Hamarosan ismét Lettországban vagyunk, Rigát nagyon szép városnak mondják, de épp csúcsforgalomban értünk oda. A szűk, kockaköves, kátyús utakon hihetetlen állapotok uralkodnak. Parkolási lehetőség sehol, még a fizetős parkolók is tele vannak. Bemegyünk a központig, de nem tudunk megállni, csak amikor a másik oldalon már ki is értünk. Rigáról csúnyán lecsúsztunk. Na, majd máskor, keressünk szállást. Van egy mondás: Az élet igazságos, mert akinek az egyik lába rövidebb, annak a másik hosszabb. Ez most bejött, a silány észtországi kemping után kiváló helyet találtunk Iceava város mellett.

A Labirinth kemping


A tulajdonos nagy örömmel fogadott, többször járt Magyarországon, este sokáig beszélgettünk vele a lettországi életről, az elmúlt évek robbanásszerű változásáról,
A jól felszerelt, gondozott kempingben rengeteg szórakozási lehetőség volt elsősorban gyerekeknek, de második gyermekkorát élő csapatunk is végigpróbálta a kötélpályát, gólyalábakat, labirintust.

A hely névadója

Ezt még egy kicsit kell gyakorolni


Litvániába visszaérve megálltunk Siauliai mellett, ahol a Keresztek Hegye található. A hegy azért kicsit túlzás, lévén talán 30 méter magas.

Hegy Litvániában


Viszont kb. 40 ezer kereszt áll itt, a néhány centiméterestől a 4-5 méteresig. Számuk egyre nő, mivel rengeteg látogató hoz újabbakat, vagy vásárol a bejáratnál kapható bőséges választékból.

"JÉZUSMÁRIA,, hogy itt mennyi kereszt van!

Ösvény a csúcsra


Ezután Vilnius következett: míg Tallinn gótikus, Vilnius viszont barokk város. Itt is nagy felújítások történtek, és az épületek általában jó állapotban vannak.

Utca Vilniusban

Egy belvárosi udvar


Kupola


Még egy utca


Még lettországi szállásadónktól kérdeztük meg, mit tud a litvániai kempinglehetőségekről, és neki volt is jó ötlete. Vilniustól balra, be az erdőbe a földúton, és néhány km múlva ott a kemping. És ott is volt. További meglepetés: a tulajdonos holland, a vendégek mind hollandok. A színvonal is megállná a helyét akárhol Nyugat Európában, de egyáltalán nem drága. Persze, ha drága lett volna, akkor se lett volna túl sok választásunk…
Van itt még látnivaló: Trakai vára. A vár egy szigeten áll, és olyan, mintha egy mesekönyv illusztrációja lenne.

Trakai kívül


És belül


A városka, az ország régi fővárosa is érdekes: Litvánia legkisebb nemzetisége él itt. A karaiták teljes létszáma mindössze 12 család, és igencsak furcsa történetük van. Bagdadból származó zsidó szekta, akik 1400 körül kerültek Trakai-ba.

A templom őrzője


Karaita házak


Számuk a világháború során nagyon megcsappant, de nem tűntek el. Másik célpontunk Európa közepe, az Europas Centras park. (N54 54.395, E25 19.145 161 m) Itt nincs geoláda, de megérdemelne egyet.

Europas Centras


Sok vita van azon, hogy hol van a kontinens közepe, mi magyarok azt hisszük, hogy Magyarországon. (Ha egy nem torzított térképre nézünk, egyből látszik, hogy ez nem így van.) De van Európa közepe a Kárpátalján vagy Lengyelországban is. Szerintem a litvániai az igazi, hiszen az Uralig óriási távolság van. Persze, sok függ a számítás módjától, de azt hiszem, hogy az Europas Centras-nál csak keletebbre, és semmiképp se délebbre lehet.

Itt a közepe??


És amit véletlenül fedeztünk fel: egy 2 km-es erdei “tanösvény” a litván mitológia fából faragott alakjaival.

Ismeretlen mesék 1


A nagytakaritás istennöje??

Ismeretlen mesék 2


Nincsenek megjegyzések: