Az ezernél több találattal rendelkező kesserek jobban szem előtt vannak, mint a többiek, ezért nagyobb az érdeklődés is irántuk. Itt jalso válaszolt kérdéseimre. Köszönöm a közreműködését.
Hogyan ismerkedtél meg a geokessinggel?
Egy gasztronómiával foglalkozó levelezőlista találkozóján ismerkedtem meg 2003. februárjában Dénessel (bd), akiről akkor még nem tudtam, hogy milyen érdekes játék megszállottja. Ő árulta el a geocaching.hu honlap címét, és innen kezdve számomra nem volt megállás....
Változott az életstílusod a kessing hatására?
Igen, nagy mértékben megváltozott. Amióta kesselek, sokkal könnyebben mozdulok ki otthonról - akár más célból is.
Kikkel szeretsz együtt ládázni, és miért?
Elsősorban Ildivel, életem párjával szeretek együtt ládázni, aki az első pillanattól kezdve nagyon "jól viselte", hogy időnként kora hajnalban eltűnök és csak késő este érek haza, csapzottan, koszosan, közben kocsinkat is jól összekoszolva és üzemanyag-hektolitereket elfogyasztva. Ildi sokkal kevesebb szabadidővel rendelkezik, de ha éppen ráér, örömmel csatlakozik hozzám, mert imád csavarogni. Az ismert kesserek közül egy időben sokat ládáztam Mihullal, de szeretek együtt ládázni Pupuval, és nagy élmény volt egyszer együtt túrázni Fűkockával, Mikulással és Bal3-mal is. A hajnali 4 órás indulások, amelyekre Puput kényszerítettem, nagyon élvezetesek voltak ;-). Leginkább magányos vadász vagyok, de szeretem a jó társaságot, és ezért nem utasítom vissza a közös ládázást sem. Az igazi élmény az volt, amikor 8 éves Péter unokámmal jártam végig a szentendrei BUKK-OS-VENY (GCBUOS) multit.
Milyen gyakran keresel ládákat?
Ez nagyon változó, függ az évszaktól, az időjárástól, egyéb programjaimtól. De ha már egy hete nem ládáztam, elvonási tünetek jelentkeznek. :-)
Milyen típusú ládákat kedvelsz/nem kedvelsz?
Mindenevő vagyok, bár az értelmetlen ládákat nem nagyon szeretem.
Próbálsz elsőként megtalálni egy új ládát? Ha igen, milyen módszered van rá?
Az első években többször próbálkoztam, és néhányszor sikerrel is jártam. Akkoriban sokkal könnyebb volt. Ma már nagyon sok a szűzládaéhes kesser, és vannak szűzláda-specialisták, akikkel nem nagyon lehet versenybe szállni. Ezért aztán nincsen "módszerem", de azért igyekszem az elsők között lenni, ha a láda Budapest közelében van.
Külföldön is kerestél már meg ládát?
Igen, magyar (geocaching.hu) és geocaching.com-os ládát is.
Érdekelnek a Travel Bug-ok?
Igen, de nem "hajtok rájuk". Ha találok egyet, általában magammal viszem, örömmel adminisztrálom a kívánt helyeken, majd igyekszem gyorsan továbbrejteni.
Tracket szoktál gyűjteni, vagy rajzolsz a Tuhu számára?
Nem. A ládázás fontosabb fázisaiban rögzítem a tracklogot, amelyet otthon letöltök és tárolok, de ennél tovább nem megyek.
Miért rejtettél saját ládát?
Első ládámat (Szobor, kápolna, kereszt - GCszkk) azért rejtettem, hogy legyen saját rejtett ládám - bocs, de 2003. elején ez még elfogadható indok volt. A másodikat (Rétisas - GCRETI) azért, mert úgy éreztem, van egy fantasztikus kilátást adó budapesti pont és van egy jó ötletem egy multi kialakítására. A harmadikat (56-os Nemzeti Emlékmúzeum és Kápolna - GC56NE) a hely iránti tiszteletből.
Számíthatunk még új ládá(k)ra Tőled?
Ötleteim vannak, de egyelőre úgy érzem, nem vagyunk újáda-hiányban. (Sőt.)
Hogyan döntöd el merre keresel ládákat egy-egy alkalommal?
Általában szeretek több ládát egyetlen utazással felkeresni. Ha 100 km-en belül van, akkor 2-3 láda is motivál egy kirándulásra, ennél távolabb 5-6 láda megtalálásáért tartom érdemesnek nekiindulni.
Hogyan szoktál oda utazni?
Saját gépkocsival (Suzuki IGNIS).
Vesztettél el/találtál már valamit kesselés közben?
Egy jó minőségű laptájolót hagytam el egy fenyőerdő szélén, amelyben azzal tájékozódtam, mert a gps ott csődöt mondott. Visszafelé megtaláltam.
Kerültél már vicces/kellemetlen helyzetbe logoláskor/láda-visszeréjtéskor?
Volt, hogy a ládától néhány méterre lévő padon szerelmespár üldögélt, és meg kellett várni, amíg távoztak.
Szeretnél valamit megváltoztatni a kessinget körülvevő közegben?
Erre Csuhás sokkal jobb válaszokat tudna adni. Nem állítom, hogy számomra minden úgy jó, ahogy van, de az anomáliák nem érik el azt a küszöböt, amely engem akcióra kényszerítene.
Mi a véleményed a mozgó ládákról?
Nagyon jó intézmény, csak az a baj, hogy nem mindenki tartja be a velük kapcsolatos szabályokat. Nekem nem az a legnagyobb gondom, hogy autón viszik, amikor kézben illene, meg 50 km-t viszik, amikor max. 20-at illene, stb., hanem az, hogy nagyon sokszor a láda internetes oldala alapján napokig nem derül ki, hogy a láda kereshető-e avagy sem, és ha igen, akkor hol van. Könyörgöm: ha valaki megtalálta, akkor jelezze az első lehetséges alkalommal, hogy megtalálta, és egyben azt is jelezze _egyértelműen_, hogy ott hagyta vagy elvitte. Aztán, amikor elrejtette, akkor idejében (és mindenki számára azonos időben) jelezze, hogy elrejtette és hová rejtette.
Mi a véleményed a külföldön rejtett magyar ládákról?
Semmi baj, csak legyen valami határ. Pl. a történelmi magyar határ, és ezen túl a geocaching.hu ládái ne terjedhessenek. (Na, egy kivétel van, a GCFeFt, a mozgó láda céljából eredően). Ha valaki mindenáron rejteni akar pl. a horvát tengerpartra vagy egy szép szigetre, ott a geocaching.com.
Részt szoktál venni a versenyeken?
Igen, és nagyon élvezem őket. Főleg azért, hogy személyesen találkozhassam a neten át megismert ládavadász-társakkal. Amúgy a verseny kihívást is jelent a számomra, de inkább maguk a pontok az ellenfelek és nem a többi kesser.
Milyen kütyüket cipelsz magaddal kesseléshez?
(Ez itt nem a reklám helye:) 1 db Etrex Vista gps, 1 db HP M307 digitális kamera, 1 db Samsung mittudomém milyen mobil, és újabban egy Mio DigiWalker navigációs kütyü, amelyet a gépkocsis navigációhoz használok. Nagyon hasznos, bár időnként elküld az erdőbe (a szó szoros értelmében is).
Melyik láda nyújtotta a legnagyobb élményt/örömet, csalódást/bosszúságot?
Nagyon tetszett annak idején a GCPUZZ (Tégla puzzle), a GCAyur (Fantasy Budapest), a GCIMCS (European IMC), tehát az olyan ládák, amelyekben volt valami megfejtendő rejtvény is. De hogy a hagyományos ládák közül is válasszak, egyik kedvencem volt a GCbnrf (Római fürdő). Volt sok olyan láda, amely bosszúságot okozott, de nem szeretnék közülük egyet sem kiemelni.
Mennyire figyeled a pontszámok listáját?
Inkább csak a helyezéseket ill. megtalálások számát figyelem, amióta a pontszám megszűnt (de az adott módon számolt pontszámnak, míg létezett, sem tulajdonítottam nagy jelentőséget). Itt is leginkább az első néhány helyen zajló küzdelmet kisérem figyelemmel. Természetesen érdekel saját helyzetem is az előttem és utánam állókhoz viszonyítva, de nem tartom inzultusnak, ha a jobbak megelőznek a listán.
Van valamilyen különleges cél, amit szeretnél a kessiggel kapcsolatban elérni?
Pillanatnyilag nem jut eszembe ilyesmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése