A hivatalos oldal adatbázisából - Attibati adatbázis kezelő ismereteit segítségül kérve - kigyűjtöttem azokat a "kollégákat", akik 2007-ben kezdtek bele közös hobbinkba, és egy év alatt legalább 50 megtalálást értek el. Ez a megtalálás-szám már feltételezi, hogy ráéreztek a geocaching "ízére", és komolyan érdekli Őket a ládázás. Ezután átnéztem a logokat, és kiválasztottam azokat a kessereket, akik érdemben is hozzátesznek valamit a játékhoz, veszik a fáradtságot, és néhány mondatban leírják tapasztalataikat, élményeiket. Küldtem Nekik egy körlevelet, néhány gondolatébresztőnek szánt kérdéssel.
k97j02 levele:
Először is a nevemről: Kisfiam, Kornél - aki hűséges társam is – 1997-ben, kislányom, Júlia - aki szintén gyakran segít a keresésben – 2002-ben született. Nevük kezdőbetüi illetve születési évük adja a nickemet.
Valamikor 2006. nyarán nagyon megérett bennem a vágy, hogy gépkocsi navigációs műszert vegyek. Ehhez hozzájárult pl. az, amikor Horvátországba utaztunk, elvétettem az autópályáról való letérést, majd térkép alapján "rövidítettem". Nos, ez plusz 3 órát jelentett 2 m széles hegyi utakon.
Ősszel böngészni kezdtem interneten az információkat és végül karácsonyra kaptam egy Mio p550 PDA-t. Ekkor már eljutottam a geocaching honlapra is, mely nagyon megtetszett.
Játszottam a gondolattal, mi lenne, ha...
Éppen egy éve múlt, 2007. január 14-e volt a nagy nap, az első megtalálás. Nem ment könnyen, de annál nagyobb volt az öröm, amikor felfedtük a fa törzsébe rejtett dobozkát.
Innen nem volt megállás.
Azelőtt mindig azon törtem a fejem, hova menjünk kirándulni? A környéket úgy ismertem, mint a tenyeremet. Egy csapásra elmúlt ez a gond. Először szülőmegyémet "végeztük ki". Az Őrség céltudatos bebarangolása felejthetetlen élmény marad. Itt ismerkedtünk meg egy kedves és közvetlen családdal, aztán olyan helyekkel, ahová magunktól soha el nem jutottunk volna.
Kezdeti nehézségek... Inkább a rutintalanságomnak volt köszönhető az egyik ilyen emlékezetes eset. A Peruska Mária emlékhelyet indultunk felkeresni gyermekeimmel. A közelebbinek tűnő utat választottam, mely az erdő közepébe vezetett kocsival.
Leparkoltam, majd irány "toronyiránt". Csak nem közeledett a cél, bár közben csodás tájakon jártunk (és ez a fő értéke ennek a játéknak/sportnak!). Végül vissza kellett fordulnunk. Igen ám, csakhogy kezdett lemerülni a pda-m, másrészt nem jelöltem be, hol is hagytam a kocsit? Nehéz volt leplezni a gyerekek előtt ijedtségemet. Végül – emlékezetből - rátaláltam a kocsira.
Számtalan jó történetet lehetne meríteni, egyet még kiemelnék. 
Történt, hogy gyönyörű helyen levő ládát kerestünk, folyó mentén kanyarogva sétáltunk több km-t. Minden tökéletes volt. Este kisfiam szipogva elárulja, nincsen meg a telefonja, amit mindig azért hoz magával, hogy ő is fényképezni tudjon. Mit tegyek? Sötét volt, ráadásul másnap ügyeltem. Harmadnap, vasárnap reggel munkahelyemről egyenesen rohanok a Pinkához. Szerencsére jól emlékeztem, mely helyeken álltunk meg. Egyik ilyen helyhez érve lepillantok a földre, és ott látom becsomagolva a mobilt. A becsületes megtalálónak arra is volt ötlete, hogy a reggeli párától ne menjen tönkre. Kinyomoztam, egy győri iskolás fiú volt, akinek szívből megköszöntem kedvességét.
A fórumot csak azért nem szoktam nézegetni, mert időm nemigen van erre. Hihetetlen jól felkészült szakértők adnak tanácsokat, amelyeket sokszor nem is értem.
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy én is rejtsek és előbb-utóbb fogok is.
Com-os ládákat még nem kerestem, megszoktam a magyart. Ausztriában viszont többször jártunk. Ide fűz az első elsőnk (GCSWK). Ügyelet utáni reggelen, míg nem érkezett a váltótársam, automatikusan "rákattantam" a honlapra. Hoppá, este óta új láda alig 130 km-re tőlünk! Gyors telefon haza, mire otthon vagyok, a család készüljön el. A garázsban lógtak a hátizsákok, keresgélni nem kellett semmit, fél óra múlva útban voltunk. A szűz láda kibontása és az első bejegyzés... megérte a fáradságot.
Vannak, akik kissé hibbantnak néznek, ha megtudják, hogy pl. fárasztó 24 órás ügyelet után képes vagyok akár több száz km-t is megtenni egy "dobozért". Vagy mondhatom a szilvesztert is. Budapesten töltöttük, 4-kor értünk haza. 8-kor felébredtem, csak nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy volt két koordinátám, virtuális ládáké. Elég nagy hóban indultam neki a kihalt városnak. A tengerész emlékművet csak hosszas hóásás után sikerült meglelni. A parlamenti virtuális láda könnyü kis séta volt, de jól esett!
Azok a helyek nem tetszenek, ahol sok a szemét, elhanyagolt a környék. Volt egypár ilyenben is részem. A leglehangolóbb egy árnyékszék közelében (!) volt. Szerencsére csak volt.
Sajnos, eddig még egy geocaching rendezvényre sem tudtam eljutni, de a terveim között szerepel.
A beszerzése óta is elégedett vagyok a pda-mal és az iGO rendszerrel. Nem láttam még mást, de pontosan tudok navigálni, igaz, az iránytű segítségét igénybe szoktam venni. Így talán kicsit nagyobb "kunszt", mintha pontosan mutatja a nyíl az irányt és távolságot. A felszerelés részei: lámpák, fényképezőgép, iránytű, adó-vevő (amatőr), telefon, ajándékok, kulacsok. Azóta is úgy csinálom, ahogy az elején, azaz a leírást a netről kinyomtatom és miközben kocsival haladunk a cél felé, kisfiam felolvassa a tudnivalókat. (tehát még egy előnye van a kesselésnek: olvasni tanítja a kicsiket!). Sajnos nem tudom letölteni a készülékemre az információt, bár annyira nem is próbáltam.
A rutin már kisfiamban is müködik, nemritkán ő talál rá a dobozra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése