Vannak olyan kesserek, akik nem a találataik számával, vagy a hivatalos megbízatásukkal tűntek fel nekem. Ők a hozzáállásukkal, a fórumokon tanúsított magatartásukkal, logjaikkal hívták fel magukra a figyelmemet. Őket is megkérdeztem, mert érdekel a véleményük erről a játékról. Itt macikupac (772 megtalálás) válaszolt kérdéseimre.
Köszönöm a közreműködését.
Köszönöm a közreműködését.
+ Hogyan ismerkedtél meg a geokessinggel?
- Az első "találkozás" páromnak, Gabcsinak köszönhető. A céget, ahol dolgozik elvittem egy Naszály-túrára. Jött a főnöke is, aki a családjával játszotta már akkor is ezt a játékot (de nem regisztrált) és ő mondta, hogy majd "kincset is fogunk keresni". Legyen... A helyszínre érve szinte mindent összetúrtunk, de nem találtuk a ládát. (Mai szemmel persze tudom, hogy a rejtek meglett. Akkor még nagyon távol állt tőlem a dolog, s olyan fogalmakról, mint "beteg" vagy "eltúnt" láda nem volt sejtésem.) Legalább fél órán át kersetük, vagy 15-en, de eredménytelenül. Másnap az Andezit 30 ttúrán hasonlóan jártunk a GCBera ládával. Mindez 2004. tavaszán volt. Utána párszor ránéztem a honlapra és megdöbbenve láttam, hogy mennyi olyan helyen jártam már, ahol van láda. A következő találkozás 2005. októberében volt. Gabcsi ekkor már utolsó hónapos terhes volt Árpival, a kisfiunkkal. Messzire így nem tudtam elmenni túrázni. Mivel nem tudok otthon ülni a seggemen, így valamit csinálnom kellett. Gondoltam megint szerencsét próbálok a játékkal. Bicajra ültem, betekertem Vácra és (gps nélkül) abszolváltam GC412-t és GCVAC-ot. Utána pedig nem volt megállás...
+ Változott az életstílusod a kessing hatására?
- Alapvetően nem. Eddig is a hétvége egyik (néha a másik) napján túráztam. Legyen az teljesítménytúra, túramozgalom, vagy csak spontán túra a barátokkal. Az elején az útvonal behatárolta, hogy melyik ládák jöhetnek szóba, most a ládák köré tervezem meg az útvonalat. A lényeg nem változott. Talán annyiban, hogy több időt töltök a gép előtt. Amíg nem volt gps-em, addig sokkal tovább tartott a logok és képek elemzése, mely információk alapján a terepen nekiálltam a keresésnek. Attól, hogy van saját ketyerém, még mindig elolvasom a leírásokat és megnézek pár képet, így elég sok időt nyerek. A gép előtt és a terepen is.
+ Kikkel szeretsz együtt ládázni, és miért?
- Bármely értelmes, érdekes és vicces emberrel szívesen megyek. Régebben elég sokat jártam egyedül, vagy olyanokkal akik nem ládáztak; elsősorban a teljesítménytúrák miatt. A 2006-os Geoszilveszterre jöttünk először össze érchegyiával és Kokóval. Azóta elég sűrűn megyünk együtt. Később csapódott hozzánk 19izsi73 és Mathau. Innen pedig már csak egy kis lépés volt a Kofola BT. megalapítása.
+ Milyen gyakran keresel ládákat?
- Amikor csak lehet. Konkrétan: néhány kivételes alkalomtól eltekitve minden hétvégén. Egyik nap túrázok és/vagy ládázok, a másik nap a családé. Van, hogy őket is sikerül rávenni egy kis keresgetésre. :) De nagyritkán előfordul, hogy több napos túrára megyek, ilyenkor egymást követő napokon is van megtalálásom. Nagyon ritka alkalommal hétközben is. Ilyenkor vagy valamilyen nagyobb multi egy-egy pontját keresem meg, vagy ha épp szabadnapos vagyok, akkor egyedül megyek egy túrázós ládázásra.
+ Milyen típusú ládákat kedvelsz/nem kedvelsz?
- Előre nem tudom megmondani, hogy egy adott láda tetszeni fog, vagy sem. Nincsenek előítéleteim a ládákkal kapcsolatban. Volt rá példa, hogy egy sokak által dícsért láda nekem nem jött be, mert lehet, hogy én nem voltam megfelelő hangulatban, vagy egyszerűen csak az időjárás nem volt kegyes. De az ellenkezőjére is akadt precedens. Utólag persze tudom, hogy amit láttam, az adott-e nekem valamilyen pluszt, avagy csak szürke lett a térképen az adott láda jele. Bármilyen ládát szívesen megkeresek: legyen szó virtuálisról, hagyomásról, multiról vagy eseményről. Ha mindenáron választani kell, akkor a túrázós, jó kilátással és történelmi háttérrel (várrom, templomrom) bíró ládákban kevéssé tudok csalódni.
+ Próbálsz elsőként megtalálni egy új ládát? Ha igen, milyen módszered van rá?
- Szeretnék egyszer egy hazai ládánál első lenni. De ezért nem teszek meg mindent. Azaz, nekem többet számít a helyszín, a bemutatni kívánt objektum, mintsem az éjszaka közepén elinduljak a ládáért. Maximum egy hozzánk (Nagymaros) közeli városi sétálós ládáért. Elsőség már jött össze és a sors különös szeszélye során ezért Görögországig "kellett" utaznom. De azóta két hazai, de csak a .com-on bejelentett láda is általam találódott meg elsőként.
+ Külföldön is kerestél már meg ládát?
- Igen. Amerre járok, próbálom úgy alakítani a dolgokat, hogy jusson idő egy-két láda megkeresésére. Nem csak a .hu-n bejelentett ládák érdekelnek, hanem a tisztán .com-osak is. Az előbbiekből csak Szlovákiában találtam meg úgy egy tucatnyit, míg az utóbbiak közül Ausztria, Görögország és Szlovákia területéről van találatom.
+ Érdekelnek a Travel Bug-ok?- Erre határozott igen a válasz. Ha összeakadok eggyel és nem irreális a célja, akkor továbbviszem és igyekszem maximálisan eleget tenni a feladatnak. Jónéhánnyal sikerült már megismerkednem és kettőt én hoztam be az országba. Sajnos ezek közül az egyik már jóideje nem adott életjelt magáról. Ha olyan ládánál járok, amit korábban már megtaláltam, de tudom, hogy van benne TB, akkor előfordult már, hogy elvittem onnan. Egyszer szeretnék sajátot is indítani.
+ Tracket szoktál gyűjteni, vagy rajzolsz a Tuhu számára?
- Nem, ez a vonal nem köt le. De minden elisméresem azoké, akik csinálják. Ezzel nekem is sokat segítenek. Elképzelhető, hogy egyszer engem is elkap a gépszíj, de erre nem fogadnék nagy összeggel. :)
+ Miért rejtettél saját ládát?
- Saját ládám nincs és a jelenlegi helyzetben nem is lesz. Egy örökbe fogadott ládánk van a Kofola BT.-vel, annak igyekszünk nyugalmas sorsot biztosítani. Én úgy vélem, hogy a rejtő is megtalálhassa a saját ládáját. Ez olyan körülbelül, hogy egy főrendező hiába gyalogolja végig az általa kitalált teljesítménytúrát, nem veheti át az érte járó díjazást. Szerintem senki sem így akarna első megtaláló lenni. Ráadásul arról snake is tudna mesélni, amikor a rejtő csak keresi a terepen az általa rejtett ládát, mert az jóval távolabb került az eredeti rejtekből.
+ Számíthatunk még új ládá(k)ra Tőled?- Saját néven biztosan nem. Korábban volt olyan elgondolásom, hogy a párom (Gabcsi) nevén rejtek, de azután ez elsikkadt. Ötleteim vannak, de ezek jó része nemzeti park területére esik., vagy pesti. Ha ezek közül bármelyik megvalósul, akkor a felhasználó a Kofola BT. lesz.
+ Hogyan döntöd el merre keresel ládákat egy-egy alkalommal?
- Ez mindig attól függ, hogy milyen a csapat összetétele. Ha többen (értsd Kofola BT.) megyünk, akkor közös konszenzus alapján döntjük el, hogy merre induljunk. Lehetőleg mindenkinek minél több találata legyen - hisz' kell a pont :) - és nézzünk meg esetleg olyan helyeket is, ahol nincs láda. Ilyenkor az én "feladatom", hogy összeállítsam a tervet. Bár ez nálunk nem szentírás és menet közben is gyakran változik a terv. Ha egyedül megyek, akkor fontos szempont a logisztika. Vagyis, minél kevesebbet kelljen várni vonatra/buszra. Ilyenkor gyakoriak a 35-45 kilométeres túrák is, melyekhez sok ládát lehet kapcsolni. A teljesítménytúrákat is aszerint választom ki, hogy ládázás szempontjából érdekes legyen. Amikor családilag indulunk útnak, akkor Árpi mozgásigényével is számolnunk kell. Vele lehet kilométereket is gyalogolni ( persze hátihordozóval), de hagyni kell, hogy a saját energiát is kiélje. Sokszor előfordult már, hogy Gabcsi emiatt nem jött el a ládához, vagy például a veleméri templomot egymást váltva néztük meg, amíg Árpi aludt a kocsiban.
+ Hogyan szoktál oda utazni?- Ha egyedül megyek, akkor tömegközlekedek, ha többen megyünk, akkor szigorúan autóval. Így anyagilag is jobban jövünk ki és nem mellesleg nem vagyunk különböző, nem túl utasbarát menetrendekhez kötve.
+ Vesztettél el/találtál már valamit kesselés közben?- Szerencsére "csak" a fényképezőgépemet hagytam el. Még 2006-ban a mecseki Vár-völgy (GCmerk) ládánál. Sajna, azóta sem került elő. Akkor sem a gépet sajnáltam, hanem a túra addigi 2 napján készített felvételeket. Találni? A komlóskai geoverseny előtti napon, a tállyai multi első pontjánál egy telefont találtunk. De ezeknél sokkal lényegesebb, hogy a játék során igazi barátokra is akadtam. Szóval, a mérleg igazán pozitív.
+ Kerültél már vicces/kellemetlen helyzetbe logoláskor/láda-visszeréjtéskor?- Talán olyanba, ami viccesnek nevezhető. Az egyik tavasszal volt, amikor az Olimposz-hegységből jöttünk haza. Macedóniában kinéztem két ládát is, ami az országút mellett volt. Az egyik ilyennél már csak 30-40 méterre mutatta a gps a rejteket. De ez a hely egy falusi ház hobbikertjében volt. (Az már otthon gyanús volt, hogy túl kerek a koordináta) A leírás szerint egy folyó melletti malomról volt szó, így a helyszínen beigazolódott az otthon megfogalmazódott gyanú. Egy darabig tanakodtunk, hogy bemenjünk-e a kertbe, de mivel a háziak épp a teraszon minket bámultak, letettünk róla. Sejtettük, hogy az angol-német-magyar nyelvek egyikével sem boldogultunk volna, macedónul viszont mi nem beszélünk. A másik most októberben a "Barbibaba" (GCBARB) ládánál volt. Már épp végeztem a logolással és a visszarejtéshez készülődtem, amikor egy nagy gyerekcsapat ellepte a hegy csúcsát. Gondoltam, nem csapok zajt és ott, a bokorban ülve kivárom, amíg elmennek, hogy ne hívjam fel a figyelmet a rejtekre. (Ők nem láttak engem...) Már kínomban megebédeltem és a térképet nézegettem, de csak nem akartak elindulni. Egy negyedórai hasztalan ücsörgés után csendben visszaraktam a ládát és egyszerűen kisétáltam a bokorból. Nem néztem vissza, hogy észrevettek-e.
+ Szeretnél valamit megváltoztatni a kessinget körülvevő közegben?- A közeget, ha-ha! A viccet félretéve: alapos szemléletváltásra van szüksége a hazai gc-társadalom jelentős részének. Kezdve ezt egészen az alapoktól. Kicsit a funkcionális analfabétizmus jeleit vélem sok emberben felfedezni. Értem ez alatt azt, hogy a játékos (elvben) tudja, hogy mi a TB, s tudja, hogy mit kell(ene) csinálnia vele (mert elvileg elolvasta a Szent Szövegeket), de a gyakorlat mást mutat. Egy példa: adva van egy TB, aminek deklarált célja, hogy dél felé utazzon. Mit csinál vele a delikvens? Visszahozza Pest környékére a déli országhatártól... Sok logban olvasható, hogy: jelszó? Ja, azt nem is tudom, hogy hol kellett volna megnézni... Vagy egy másik példa: a törött ládák, betelt logfüzetek esetei. Heteken-hónapokon keresztül írogatják be a játékosok (már persze azok, akik nem a ".", "ok", "megtaláltam" bejegyzéseket teszik), hogy a "láda törött", vagy a "füzet betelt", esetleg "mi sem találtuk a ládát, kérjük a megtalálás elfogadását", de alig valakinek jut eszébe, hogy tegyen a ládába egy új füzetet, cserélje ki, avagy telepítse újra az eltűnt ládát. A nagy többség alapvető jogának érzi, hogy mindig pedáns, ajándékokban gazdag ládát találhasson meg, de ő maga ezért semmit nem tesz. A ládák szeméttel való feltöltése már csak hab a tortán.
+ Mi a véleményed a mozgó ládákról?- Jó dolognak tartom őket. Egyrészről ad egy bizonyos temetikát a ládákhoz, s olyan helyekre is elviszi a játékosokat, ahol még nincs állandó láda. Szerintem jónéhány olyan láda jelent már meg, melyek ötletét egy jól elhelyezett mozgó adta. Másrészt ad egy plusz motivációt a kereséshez. Nem tudok azokkal a fórumbeírásokkal egyetérteni, melyek megkérdőjelezik a létjogosultságukat, vagy nyilvánosan dühöngenek egy "lecsúszás" miatt. Aki elindul egy mozgóra, az számítson rá, hogy elvihetik előle. Az egyetlen eset amit elítélek, az a bocsi-cetli elmaradása. Ilyenkor joggal dühös a "lyukrafutó". Mivel nekem nincs wapom (ebből kiindulva tudom, hogy más is nagyon jól eléldegél nélküle), így azt is a játék részének tekintem, hogy más is csak az első adandó alkalommal jelenti be, hogy elvitte a ládát. Nincsenek egyforma lehetőségeink, ezt tudomásul kell venni.
+ Mi a véleményed a külföldön rejtett magyar ládákról?- Vegyesek az érzéseim ezzel a témával kapcsolatban. Egyrészt jó dolognak tartom, mert rengeteg gyönyörű hely van, aminek ráadásul van magyar vonatkozása. Az, hogy .hu-s láda került oda előbb, csak a hazai gc-élet erősségét mutatja és talán azt, hogy ezen a téren előrébb járunk, mint a környező országok játékosai. Másrészt viszont abszolúte nem vagyok meggyőződve arról, hogy a moderátorok ezeken a helyeken is ugyanolyan szigorúan veszik-e a védett természeti értékekre vonatkozó szabályokat. Továbbá, lehet ugyan azzal takarózni, hogy Erdély, a Partium és a Felvidék is Magyarország szerves része volt többszáz évig, de tudomásul kell venni, hogy most nem az. Ennyi erővel megszórhatnánk ládával az Etelközt, vagy Nyugat-Európa jelentős részét is, mert a kalandozó magyarok oda is eljutottak. Vagy hovatovább sok afrikai láda is megjelenhetne, mert Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond, Teleki Sámuel és még sokan mások is eljutottak olyan helyekre, melyek talán még ma is őriznek valamit egykori "felfedezőjükről".
+ Miért lepődtél meg egy Seres Péter láda láttán?
- Ez nem meglepődés volt, hanem inkább egy hangos rácsodálkozás. Tudtam arról, hogy SP több próbálkozását is visszadobták már a moderátorok és többekben visszatetszést kelt az a mód, ahogy a ládákra ő pontszámot ad. Egyszer régebben a fórumon valaki beírta, hogy kíváncsi lenne egy SP-ládára, mert annak mindenféle szempontból rendkívül különlegesnek és tökéletesnek kell majd lennie, ha ilyen sajátos elvek alapján pontoz. Ezen előzmények után jött ki az ominózus budai sétálós multi, mely kihozta belőlem az "Atyavilág!"-ot. :)
+ Részt szoktál venni a versenyeken?
- 2006-ban mindkét verseny idején olyan programom volt, melyeket hónapokkal előbb fixáltunk le és nem tudtunk arról az időpontról elmozdítani. Így 2007-ben annál nagyobb öröm volt, hogy sikerült tavasszal és ősszel is részt vennem rajtuk. Ezeket jó bulinak tartom és olyan alkalmaknak, ahol igazán jókat lehet - akár addig csak a fórumokról, logokból ismert emberekkel is - beszélgetni.
+ Milyen kütyüket cipelsz magaddal kesseléshez?
- Elég puritán vagyok ezen a téren. Az első kb. 170 megtalálásban csupán térkép, tájoló és helyismeret segített. Egy Garmin map60-as gps és egy Kodak EasyShare Z740 fényképezőgép jelenti a felszerelést. Ezekkel én teljesen jól elvagyok. PDA, PNA a többieknél általában van, én meg rühellek fölösleges cipelni bármit is. Meg különben is: a gép csak az egyik része a kessernek.
+ Melyik láda nyújtotta a legnagyobb élményt/örömet/csalódást/bosszúságot?
- Húúúú, ez fogós kérdés. Rengeteg érdekes és szép helyre vitt el a gc. Ezek jó részén korábban már jártam. De lehet, hogy az időjárás és a hangulatvilágom együttállása akkor nem volt megfelelő. Bosszúságot igazán csak a Vár-völgyben a fényképezőgépem elvesztése miatt éreztem. Csalódottságra nem emlékszem. Minden láda felkeresése öröm számomra, de természetesen van néhány, ami a többinél nagyobb élményt adott. Ilyenek pl. (a teljesség igénye nélkül): Börzsöny körút, Tátrai kirándulás, Izgimozgi (az első mozgóláda-találat) gps nélküli megtalálása a Jancsi-hegy oldalában, Szádelői-völgy, Hernád-áttörés a Szlovák-paradicsomban vagy a Fantasy Budapest.
+ Mennyire figyeled a pontszámok listáját?
- Vannak az ember életében korszakok, amikor egy-egy tevékenység prioritást élvez. Nekem ilyen volt régen az ásványgyűjtés. Amikor rátaláltam a teljesítménytúrázásra, akkor szembesültem vele, hogy több kilónyi "kő" cipelése ezen keretekbe nem fér bele. Miután volt, hogy egy naptári év alatt 61 teljesítménytúrán vettem részt (legyen bármilyen mocsok idő), akkor feltettem magamnak a kérdést, hogy: szükségem van a minden hétvégi koránkelésre; az akkor még üzemelő éjszakai postavonatokon való zötyögésre; a csak kutyafuttában látok mindent-túrákra? Idén 6 teljesítménytúrán voltam és hazudnék, ha azt mondanám, hogy hiányoznak. Így vagyok a ládázással is. A tavalyi évben (eddig) 436 ládát találtam meg. Hogy ez kevés, vagy sok, mindenki döntse el. Tudom azt, hogy 2008-ban jóval kevesebbet fogok felkeresni, mert tavaszra várjuk a második gyerkőcöt. Jó érzés megelőzni más játékosokat, ugyanakkor ez számomra nem verseny. Több szempontból is nem az. Egyrészt nem azonosak a feltételek. Akinek elég ideje/pénze/lehetősége/megszállottsága van, az akkor is megelőz, bárhogy kapálózok is. Másrészt az nem verseny, amiről csak az egyik félnek van tudomása. Célokat lehet kitűzni, hogy X ládát szeretnék megtalálni adott időn belül, vagy az évvégére szeretném megelőzni XY-t. De tudni kell, hogy ha sikerül is, ettől nem lesz olcsóbb a boltban a kenyér. Rá-ránézek a listára, örülök magamnak, hogy ott állok, ahol, de tudom, hogy mindez csak pillanatnyi állapot.
+ Van valamilyen különleges cél, amit szeretnél a kessiggel kapcsolatban elérni?- Olyan nagyon különleges nincsen. Egyik célom volt, hogy a börzsönyi ládákat megtaláljam és ezt már teljesítettem. Szeretnék a jövőben is szép és érdekes helyekre eljutni.
+ Milyennek látod a kessing jövőjét?- Mivel aktív részese és szemtanúja voltam a teljesítménytúrázás adaptív radiációjának, így tudok némi párhuzamot vonni a két tevékenység között. Most a gc abszolúte felfutóban van. Egyre több embernek van gps-e, akik ráadásul ládázásra használják. Ebből adódóan több most a "probléma" is. Idővel majd megnyugszik a folyamat és bár folyamatosan jönnek új játékosok, sokan el fogják veszíteni érdeklődésüket. Előbb-utóbb az egyesületnek is reagálnia kell majd a megváltozott helyzetre, viszonyokra, arányokra. Szerintem idővel helyreáll a világ rendje és lecsillapodnak a hullámok... és mindenki megtalálja a számítását ebben a nagyszerű játékban. Talán még a jogalkotók és a természetvédelmi hatóságok is felülbírálják korábbi érthetetlen döntésiket. Én optimistán tekintek a jövőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése