Izlandon ládáztunk (8/8)

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész

Az út vége

Dél

Első megállónk Vik-nél van:

Még hogy itt háború??

itt az 50 évvel ezelőtti angol-izlandi halháború emlékműve mellett a tengerben álló sziklaképződmény a látnivaló.

Sziklatűk a tengerben

Ezután meredek földúton felautózunk a Dirholaey-i világitótoronyhoz,

Világitótorony

ahonnan a tengerben álló sziklaíveket lehet látni.

Tengerpart

Sziklakapu

Vannak itt még lundák is, és nem utolsósorban a kőkerítés résébe rejtve a Dirholaey geoláda. Az utinapló TB itt marad, mi meg már indulunk is Skogar felé. Az útelágazásban még van egy láda, Li’l Dyrhoaley2 teljesen jellegtelen helyen, egy legelő szélén, de azért nekilátunk a keresésnek, de csak virágokat találunk

Láda helyett virág

Minden keritésoszlopot, követ végigbogarászunk, de nincs sehol, így feladjuk. Utóbb láttam, hogy valószínűleg elveszett, mert mások sem találták meg. A Skogarfoss vízesés következik,

Skogarfoss

ami híres a szivárványokról,

Szivárvány a javából

persze egy jó fotóért kell egy kis kockázatot vállalni...

Meredek hely…

A legenda szerint egy viking rablóvezér rejtette kincsét a vízesés mögé és az arany ragyogása látszik a napfényben. Hát ezt az ősi geoládát jó lett volna megtalálni, de valószínűleg nem ment át a moderáción, mert a terület védett.. Így kincskeresés helyett a helyi skanzent néztük meg, ahol még egy berendezett osztálytermet is láttunk, a csapat pedagógusainak őszinte örömére.

Következő óra: földrajz

Viking kori PC

Hátra van még izlandi utunk sokadik fő csemegéje, a Landmannalaugar. Ez a nyelvtörőnek is megfelelő név egy csodálatos, bár kissé nehezen megközelíthető vidéket takar. De amíg a csodát elérjük addig szó szerint holdbeli a táj,

Izlandi puszta

amint a nevezetes Hekla vulkán alatt keletre fordul az út. Egyre rosszabbá válik, majd egy 6-8 m széles patakhoz érünk. Na, most mi legyen? Az utasok kiszállnak, átgázolnak a térdmagasságú vízen. Én meg méregetem, hogy fogok itt átautózni. Ekkor megjelenik egy helybeli kocsi, még csak nem is lassít, átvág a vízen. Affene, nem lehet ez olyan nehéz. Azért kikapcsolom a biztonsági övet, hátha úszni kell... Aztán látványos vízfüggönyt szórva átérek.

Kicsit izgulok :)

Úgy belejöttem, hogy a következő két, még talán nagyobb gázlón már habozás nélkül vágok át. És már meg is érkeztünk a kempingbe. Itt olyan sziklás a talaj, hogy sátorcövek bele nem verhető, ezért a sátrak az előkészített kőrakásokból vett kövekkel vannak rögzítve.

Kösd le a sátradat

Közben a másik két kocsink is átevickélt a gázlókon, nekilátunk követ gyűjteni, és sátrat verni. Még korán van, igy keresni kezdjük a Landmannalaugar geoládát. Igen rossz helyen van, a tábor feletti domboldalon, mindenki láthatja, hogy oda-vissza kóválygunk a sziklák között.

Tábor felülnézetből

Hamarosan felbukkan egy úriember és „Its difficult, isn’t it”, vagyis „ugye nehéz” kérdéssel fordul hozzánk. Holland kesser az illető, egy 20 fős cserkészcsapattal van itt, és valamivel korábban egy órát keresgéltek, mire megtalálták a ládát a számtalan kő között. „Na, de nem segítek” mondta, és kényelmesen letelepedve nézte, hogy mihez kezdünk. Ez kissé bosszantó volt, úgyhogy az első sziklát felfordítva előhúztam a ládát. Az igazsághoz tartozik, hogy ezt a követ már legalább 3-szor körbenéztem, eddig persze sikertelenül. Na, de most láthatja, hogy milyen profi egy magyar kesser! :). Másnap jön a látnivaló: a színes hegyek. Mindenfelé mély völgyekkel elválasztott sárga, narancs, vörös, kékeszöld színű dombok vannak, ezek között majd egész nap barangolunk.

Narancs-rózsaszin

Sárga-zöld

Zöld-fehér-barna-krémszin

Zöldeskék (Piros)

Helyenként gyapjúsással sűrűn benőtt rétek vannak.

Virágos rét

Délután még elautózunk a közeli Ljotipollur tóhoz, amely egy mélyvörös színű kráterben csillog.

Ez meg vörös

Körbejárunk a peremen, jó kilátás nyílik a síkságra, ahol ezernyi kisebb- nagyobb patak szállítja a Vatnajökull vizét.

Labirintus

Az estét a kemping melegvizű tavacskájában töltjük, egyébként a metszően hideg szélben felettébb kellemetlen lenne üldögélni.

De jó meleg

Az idő változóban van, időromlást jósolnak. Na, de az utolsó izlandi napunk következik, most már csak kibírjuk valahogy. Csak estére kell Keflavikba érni, ha korán indulnánk, még tán a Heklát is megmászhatnánk. Erre kevés vállalkozó van, inkább Reykjavikot néznék meg. Végül csak összeáll egy 5 fős csapat, kelünk 6-kor, az idő baljósan borús, de azért elindulunk. Mivel kevés az időnk, megpróbálunk kocsival olyan közel kerülni a csúcshoz, amennyire lehetséges. Itt jól ki tudjuk használni a kocsi terepjáró képességét, ugyanis pocsék a földút, és még jó meredek is. Végül 800 m szintig jutunk, még van 700 a csúcsig. A nap kisüt, de iszonyatos szél fúj. Minden ruhaneműt magunkra szedünk, és elindulunk.

Kár, hogy a szél nem látszik :)

Egy ideig van jelzett út, aztán eltűnik egy talán nem is nagyon régi lávamezőn. A hiedelmek szerint a Hekla az alvilág kapuja, a kráteren keresztül vezet a lelkek útja a pokolba. Joggal várhatnánk, hogy akkor az út jó szándékkal lesz kikövezve, de itt egyáltalán nincs semmilyen út. A GPS térképe alapján megpróbálunk átvágni egy másik ösvényre, jó meredek, és por is van rendesen. Végül nagy nehezen csak találunk valami utat, itt már csak a szélviharral kell megküzdeni, és fel is értünk a csúcsra. Szép a kilátás,

Kilátás a pokol tornácáról

a kráter enyhén füstöl, hófoltok mindenfelé.

Láva és hó

Geoláda ugyan nincs de egy csúcskönyvbe lehet logolni.

A logbook helye

Visszamegyünk a kocsihoz, csoda, hogy le nem fújta a szél a gerincről, amíg odavoltunk. 4 óra alatt megjártuk az utat, úgyhogy bőven van még időnk. Ezért mégiscsak beugrunk Reykjavikba is, körülnézni. A fő látvány a modern templom, nekem nem tetszik, neogót stílusú beton,

Betonból is megárt a sok

viszont meglepetésünkre az izlandi himnusz magyar fordítását találjuk benne,

A Himnusz

na meg a csapat többi részét, akik múzeumnézéssel töltötték az időt. Még egy kis séta azt utcákon,

Hurrá, itt a nyár!

néha mintha egy mediterrán városban lennénk, persze a hőmérséklet egyáltalán nem Olaszországot idézi.

A kocsikat este vissza kell adnunk, de a repülő csak másnap reggel indul. Nem akarjuk megismételni az első üldögélős éjszakát a váróteremben, de szerencsére találtunk egy kempinget a reptér közvetlen közelében. A szél rendületlenül fúj, úgyhogy a sátorverés művelete emlékeztet egy rosszul sikerült paplanernyős ugrásra. Végül sikerül, és éjszaka rendesen rákezd az eső. De hajnalra, mikor fel kell kelni, megáll, csak azért esett, hogy vizesen kelljen leszedni és összetekerni a sátrakat.

És ezzel véget is ért izlandi kalandunk, szinte maximálisan sikerült teljesíteni útitervünket, csak az Askja krátertó környékére nem jutottunk el. Mondhatnám, hogy majd máskor, de még egyszer nem merném megkockáztatni, nehogy a napsütéses Izland emlékét egy ködös- vizes emlék írja felül.....

Hazaértünk!