1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész
Első megállónk Vik-nél van:
itt az 50 évvel ezelőtti angol-izlandi halháború emlékműve mellett a tengerben álló sziklaképződmény a látnivaló.
Ezután meredek földúton felautózunk a Dirholaey-i világitótoronyhoz,Vannak itt még lundák is, és nem utolsósorban a kőkerítés résébe rejtve a Dirholaey geoláda. Az utinapló TB itt marad, mi meg már indulunk is Skogar felé. Az útelágazásban még van egy láda, Li’l Dyrhoaley2 teljesen jellegtelen helyen, egy legelő szélén, de azért nekilátunk a keresésnek, de csak virágokat találunk
Minden keritésoszlopot, követ végigbogarászunk, de nincs sehol, így feladjuk. Utóbb láttam, hogy valószínűleg elveszett, mert mások sem találták meg. A Skogarfoss vízesés következik,
ami híres a szivárványokról,
persze egy jó fotóért kell egy kis kockázatot vállalni...
A legenda szerint egy viking rablóvezér rejtette kincsét a vízesés mögé és az arany ragyogása látszik a napfényben. Hát ezt az ősi geoládát jó lett volna megtalálni, de valószínűleg nem ment át a moderáción, mert a terület védett.. Így kincskeresés helyett a helyi skanzent néztük meg, ahol még egy berendezett osztálytermet is láttunk, a csapat pedagógusainak őszinte örömére.
Hátra van még izlandi utunk sokadik fő csemegéje, a Landmannalaugar. Ez a nyelvtörőnek is megfelelő név egy csodálatos, bár kissé nehezen megközelíthető vidéket takar. De amíg a csodát elérjük addig szó szerint holdbeli a táj,
amint a nevezetes Hekla vulkán alatt keletre fordul az út. Egyre rosszabbá válik, majd egy 6-8 m széles patakhoz érünk. Na, most mi legyen? Az utasok kiszállnak, átgázolnak a térdmagasságú vízen. Én meg méregetem, hogy fogok itt átautózni. Ekkor megjelenik egy helybeli kocsi, még csak nem is lassít, átvág a vízen. Affene, nem lehet ez olyan nehéz. Azért kikapcsolom a biztonsági övet, hátha úszni kell... Aztán látványos vízfüggönyt szórva átérek.
Úgy belejöttem, hogy a következő két, még talán nagyobb gázlón már habozás nélkül vágok át. És már meg is érkeztünk a kempingbe. Itt olyan sziklás a talaj, hogy sátorcövek bele nem verhető, ezért a sátrak az előkészített kőrakásokból vett kövekkel vannak rögzítve.
Közben a másik két kocsink is átevickélt a gázlókon, nekilátunk követ gyűjteni, és sátrat verni. Még korán van, igy keresni kezdjük a Landmannalaugar geoládát. Igen rossz helyen van, a tábor feletti domboldalon, mindenki láthatja, hogy oda-vissza kóválygunk a sziklák között.
Hamarosan felbukkan egy úriember és „Its difficult, isn’t it”, vagyis „ugye nehéz” kérdéssel fordul hozzánk. Holland kesser az illető, egy 20 fős cserkészcsapattal van itt, és valamivel korábban egy órát keresgéltek, mire megtalálták a ládát a számtalan kő között. „Na, de nem segítek” mondta, és kényelmesen letelepedve nézte, hogy mihez kezdünk. Ez kissé bosszantó volt, úgyhogy az első sziklát felfordítva előhúztam a ládát. Az igazsághoz tartozik, hogy ezt a követ már legalább 3-szor körbenéztem, eddig persze sikertelenül. Na, de most láthatja, hogy milyen profi egy magyar kesser! :). Másnap jön a látnivaló: a színes hegyek. Mindenfelé mély völgyekkel elválasztott sárga, narancs, vörös, kékeszöld színű dombok vannak, ezek között majd egész nap barangolunk.
Helyenként gyapjúsással sűrűn benőtt rétek vannak.
Délután még elautózunk a közeli Ljotipollur tóhoz, amely egy mélyvörös színű kráterben csillog.
Körbejárunk a peremen, jó kilátás nyílik a síkságra, ahol ezernyi kisebb- nagyobb patak szállítja a Vatnajökull vizét.
Az estét a kemping melegvizű tavacskájában töltjük, egyébként a metszően hideg szélben felettébb kellemetlen lenne üldögélni.
Az idő változóban van, időromlást jósolnak. Na, de az utolsó izlandi napunk következik, most már csak kibírjuk valahogy. Csak estére kell Keflavikba érni, ha korán indulnánk, még tán a Heklát is megmászhatnánk. Erre kevés vállalkozó van, inkább Reykjavikot néznék meg. Végül csak összeáll egy 5 fős csapat, kelünk 6-kor, az idő baljósan borús, de azért elindulunk. Mivel kevés az időnk, megpróbálunk kocsival olyan közel kerülni a csúcshoz, amennyire lehetséges. Itt jól ki tudjuk használni a kocsi terepjáró képességét, ugyanis pocsék a földút, és még jó meredek is. Végül 800 m szintig jutunk, még van 700 a csúcsig. A nap kisüt, de iszonyatos szél fúj. Minden ruhaneműt magunkra szedünk, és elindulunk.
Egy ideig van jelzett út, aztán eltűnik egy talán nem is nagyon régi lávamezőn. A hiedelmek szerint a Hekla az alvilág kapuja, a kráteren keresztül vezet a lelkek útja a pokolba. Joggal várhatnánk, hogy akkor az út jó szándékkal lesz kikövezve, de itt egyáltalán nincs semmilyen út. A GPS térképe alapján megpróbálunk átvágni egy másik ösvényre, jó meredek, és por is van rendesen. Végül nagy nehezen csak találunk valami utat, itt már csak a szélviharral kell megküzdeni, és fel is értünk a csúcsra. Szép a kilátás,
a kráter enyhén füstöl, hófoltok mindenfelé.Geoláda ugyan nincs de egy csúcskönyvbe lehet logolni.
Visszamegyünk a kocsihoz, csoda, hogy le nem fújta a szél a gerincről, amíg odavoltunk. 4 óra alatt megjártuk az utat, úgyhogy bőven van még időnk. Ezért mégiscsak beugrunk Reykjavikba is, körülnézni. A fő látvány a modern templom, nekem nem tetszik, neogót stílusú beton,
viszont meglepetésünkre az izlandi himnusz magyar fordítását találjuk benne,na meg a csapat többi részét, akik múzeumnézéssel töltötték az időt. Még egy kis séta azt utcákon,
néha mintha egy mediterrán városban lennénk, persze a hőmérséklet egyáltalán nem Olaszországot idézi.
A kocsikat este vissza kell adnunk, de a repülő csak másnap reggel indul. Nem akarjuk megismételni az első üldögélős éjszakát a váróteremben, de szerencsére találtunk egy kempinget a reptér közvetlen közelében. A szél rendületlenül fúj, úgyhogy a sátorverés művelete emlékeztet egy rosszul sikerült paplanernyős ugrásra. Végül sikerül, és éjszaka rendesen rákezd az eső. De hajnalra, mikor fel kell kelni, megáll, csak azért esett, hogy vizesen kelljen leszedni és összetekerni a sátrakat.
És ezzel véget is ért izlandi kalandunk, szinte maximálisan sikerült teljesíteni útitervünket, csak az Askja krátertó környékére nem jutottunk el. Mondhatnám, hogy majd máskor, de még egyszer nem merném megkockáztatni, nehogy a napsütéses Izland emlékét egy ködös- vizes emlék írja felül.....
2 megjegyzés:
Szerintem az nem az izlandi himnusz, hanem egy normál keresztény ének.
Az izlandi himnusz a Lofsöngur
http://en.wikipedia.org/wiki/Lofs%C3%B6ngur
A hivatalos izlandi himnusz valóban a Lofsöngur, de több, nem hivatalos "himnusz" is létezik, lehet, hogy az általunk látott ezek közé tartozik. Ott mindenesetre himnusznak nevezték, többet nem tudunk róla.
JPPJ (J&J)
(Many other patriotic songs are sung to show allegiance to Iceland, on various occasions as people often know them better when it comes to singing them, like "Ísland er land mitt" ("Iceland is my country"), "Ísland ögrum skorið" ("Iceland cut with bays"), "Öxar við ánna" ("By Axe river"), "Ó fögur er vor fósturjörð" ("Oh how beautiful is our country"), "Hver á sér fegra föðurland?" ("Who has a more beautiful Fatherland?"), "Ástkæra Ísafold" ("Beloved Ice-land"), "Ég vil elska mitt land" ("I want to love my country") "Úr útsæ rísa Íslandsfjöll" ("From the sea rise Iceland's Mountains"), the newest (by the popular band Baggalútur): "Ísland ég elska þig" ("Iceland I love you") and many others ranging from very well known to others less. source: Wikipedia)
Megjegyzés küldése