Megőrülnék, ha itt kéne laknom
Pedig a Balaton-felvidék nagyon szép. Tanúhegyek, szőlők, és itt a baj. Badacsonytördemic vasútállomásáról indultunk, ahol a MÁV Start-egyenruhás hölgy rutinból mondta, hogy a 22. oldal, mikor a pecsétet kértük a füzetbe. Valószínű, hogy már látott ilyet. Geokékről megismert ismerősök, teljesen új túratársak, sokéves cimboraság mind jelen volt a csapatban számomra, mely aszfalton lépdelt át Szigligetre, visszanézve a Badacsony meggyőző látványára. Tehát elértük Szigligetet, a szőlőket, és a vijjogó izéket. A madarak ellen védték a szőlőt, ami nagyszerű dolog, mert eleve szomjasan érkeztünk, tudtuk, milyen térségbe jövünk, de ha nekem itt kéne laknom, az egész nap riasztó hangok között, akkor engem is riasztana, vagy megőrülnék.
Az avasi templomrom volt az első kultúrprogram a történelmi látnivalók közt.
Az Eszterházy Pince és Bormúzeum a második. Ez ugyan nem volt tervben, de olahtamas, aki azért csak kihasított egy szabadnapot erre az ígéretes szakaszra is, indítványozta a tartózkodást, G(Dzsí), ládafia, Sancimanó pedig nem tiltakozott, itt még BaLee-ék is próbálkoztak, odébb volt még, mikor kocsiba kell ülniük. De milyen odébb :-) A szürkebarát jobban tetszett, mint a rizling. Szegény Végre kék -aki kiérdemli a Geokék-hős titulust, rengeteg km és nap egyben a két hónap során- már ekkor kezdte sejteni, hogy ez kemény nap lesz, amely többektől türelmet, odaadást, toleranciát igényel. További többszáz métert küzdöttünk le, mi több, felfelé, és elértünk az első bélyegzőhelyhez, ahol kihagyhatatlannak ígérkezett a szigligeti vár bejárása. Nem tudtam eldönteni, mi a szebb: az építmény vagy a kilátás?
Itt is közelebb jártunk a 60 perces időtöltéshez, mint a semennyihez, így megállapíthattuk, hogy órák óta jöttünk vagy 4 km-t. Innen iramosabb gyaloglás jött, bár a menet közbeni sebességgel nem volt gond. Sok az aszfalt a szakaszon, de tanúhegyek, középkori romok, és pláne szőlősök, pincék közt haladva ez teljesen mellékes körülmény. A Szent György-hegy lábához érve férfiasan bevallom, hogy loptunk, mert igenis jogunkban állt megkóstolni pár szemet, hogy tudjuk: milyen ez a gyümölcs eredeti formájában?
Aztán jött a Szászi Pincészet, ahol azt is kipróbálhattuk, milyen a fehér Pinot Noir, amely csak a gyümölcshúsból készül, héj nélkül. Itt elmélyülten tartózkodtunk, és gyanítottuk, ez sem lesz egy rövid nap. Már addig sem volt az. 
Látványgazdag szakasz ez, mert a szőlők és a kapaszkodás közt impozáns a kápolna és a régi Tarányi Présház is.
Miként Wágner bácsi pincéje, ahol teljesen váratlanul megáltunk fröccsözni.
Szétszakadt a csapat az eltérő igények miatt, mindenesetre a hegycsúcsra fel kellett mennünk, a kilátás csoda. Gulács, Badacsony, és persze szőlők mindenfelé. Lefelé pedig a bazaltorgonák.
Újra összeálltunk aztán a kulcsosháznál, hiszen a bélyegzés a küldetés része, és nem csak a ládafüzetnek van erre szüksége, hanem a saját füzetnek is. Egy tömbben kezdtünk tehát levonulni, de Tapolca felé ismét differenciált sebességgel haladtunk, miközben a Gulács egészen szép volt a távolban
Itt már szerepet játszott az is, ki akar vonatttal menni, ki kocsival, ki akar a Malom-tó partján étkezni, ki nem. Mi éhesek voltunk meglehetősen, a BaLee-házaspár javasoltak egy helyszínt, ahol cipóban osztják a levest - úgy is lett. A Malom-tó igen fotogén.
A táplálkozás pedig jó időben, jó helyen történt.
Hazafelé a fárasztó nap -a 17 km-t letudtuk 8 óra alatt, komoly átlagtempó...- nyomán négyen horkoltunk a kocsiban, izsolt hősiesen vezetett, sőt elvitt egészen Újpestig, hogy elcsípjem az utolsó Volánbuszt. Ez volt a búcsúm a Geokék ládától, több mint 100 km-t gyalogolva a társaságában 5 napon át, Mátraverebélytől Tapolcáig. A zárószakasz frenetikusra sikeredett, számomra új területen gyönyörű helyeken, remek társaságban túrázhattam, igen jó hangulatban. Jó, persze, hát borvidék:)
Hogy milyen volt az egész, Cserhát túlfelétől Naszályon, Vértesen át a Balaton-felvidékig? Leszámítva, hogy a végére már majd’ megdöglöttem egy jó zöld kereszt vagy piros négyzet jelzésért, azért el kell mondjam, ezeket a kék sávokat nem lehet megunni. Soha. Mindig újat ad, minden egyes kis 10x12 centis jelzés. Hálásan köszönöm, hogy a részese lehettem ennek a nagyszerű folyamatnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése