Mari
Közel két hét telt el a Naszály mászása óta, a láda sikeresen haladt, elérte a féltávot, átment a Dunán, a Gerecsén, de innen már ismét közöm volt a sorsához. És még további 15 embernek. Már az elég meggyőző volt, milyen népes alakulattal vonatoztunk le Szárligetre a Déliből, társaságunkban a Geokék-ötletgazda, ladafia is. Ezúttal nem én voltam a Geokék láda nyomasztó státusszal bíró szakaszfelelőse: a teher zferke vállát nyomta. Jól bírt vele azért :-)
A kullancsokkal vigyázni kell, védőital nélkül nem célszerű erdőbe menni, épp ezért Hubertus és nyírségi házipálinka is volt a vonaton. No jó, velünk utazott például a "Drink Team", így könnyű :-) Vasútállomáson pecsét és várakozás, befut még pár ember -Janó, Végre kék, Éva, VP, Maya, scele- és osztok-szorzok: tudomásunk szerint ez a 16 fő létszámcsúcs a Geokék addigi történetében (később megdőlt). Mindezt hétköznap és a Vértesben, tehát nem egy dobogókői szombati kirándulásról beszélünk.
Jól néztünk ki, ahogy vonultunk, ezt el kell ismernem, át az 1-es főúton, aztán szép lassan elérve a Mária-szakadékot, ami igen csinos egy szurdok, benne GCMARI, olahtamas cimborám geoládája.
A dobozzal küzdöttünk némileg, mind a megtalálással, mind az eső utáni árokpart mászásával. Ez a láda csak a kezdet volt, igen, aznap általában véve a „láda” mint fogalom fiai voltunk J Én 6 találattal zártam, de Maya és Scele elmentek a Robinson kunyhóhoz is, és hát velünk volt Janó, remek rejtések atyja, akinek nem mellesleg a túra előtt egy nappal jelent meg egy friss multija, a Vértesi Kutya-orom, de erről később. Mert előbb a vitányvári ládáját leltük, ahol meglett a Várak a Vértesben túramozgalom kódja is, az objektum igen látványos, simán támadható-védhető, bár törököt vagy labancot már nem láttunk, de falakat és panorámát igen.
Kilátás volt a Zsigmond-kőtől is, ahová muszáj volt felmenni: ládaközelben voltunk ismét, sőt tán már láttuk is fentről a következőt, mert az előttünk kibonatkozó falu már Várgesztes volt a tóval, és… a kocsmával. Szükséges volt végre egy elmélyült bélyegzés, tartott is majd’ egy óráig. Kellett is, mert a Hubertusnak már nyoma sem volt, a hozott sörnek sem, és a szabolcsi pálesz is apadt, miként sajnos a létszámunk is innen.
Janó ládája hol is van?
A várgesztesi láda sem maradt ki, küzdelem volt és meredek, de meglett könnyen. Közben szakadoztunk széjjelfelé kissé, azért tizenvalahány embert egyben tartani egész nap nem könnyű, harmincvalahány kilométeren át (a táv egyénre szabott, ki hány ládát talált meg, maga a kék tisztán bő 32). Végre megkezdtük a nap egyik fénypontjának megtapasztalását: milyen az, amikor az egy napja frissen megjelent geoláda rejtőjével együtt túrázunk, akinél tájfutótérkép is van, továbbá kb. igensok GPS a birtokban, és mégis simán eltévedünk, viszont így láttunk egy izgalmas jellegfát, melyet csak eltévedve lehet látni ezek szerint.
Kilyukadunk tehát egy másik ormon :) Ahol éppen nem csúf a kilátás, de nekünk nem ez kell, mert oda senki semmiféle ládát, izé palackot nem tett. Ahová tett, oda szép lassan több irányból mindenki odaért, leért, felért, ki honnan jött. Jó volt újra látni az ismerősöket :)Aztán a végponti koordináta birtokában már egyértelmű volt, hová megyünk és mind oda, és a remek szikla-remek kilátás kombó adta magát az újabb csapatképre, ahol elsőre túl sebtiben indultunk meg a gépek felé, az időzítőt túlbecsülve, és kb. úgy nézünk ki, mint Zrínyi, mikor vesztére kirohant.
Innen újabb lemorzsolódás, apadó létszám, VP, Janó, Maya, Scele eddig jöttek, és még inkább szétszakadtunk, főleg, hogy a Csáki várhoz is felmentünk (nevesítve Éva, Sancimanó, atros és én, később ládiafia is), amely hárompontos multi volt, mondom, ez a nap tényleg GEO-kék lett. Olyannyira, hogy a kitérők miatt menet közben már módosult a terv, és a „kényelmesen elérem a buszt Gánton” helyett „fussunk a 2 órával későbbihez” című műsor lépett életbe. A mindszentpusztai kísértetfaluban Atros és Sancimanó vizet húztak, iható az is.
Bár jólesett volna a többiekkel együtt a Gránás Turistaházban aludni, de családi program volt szombaton, így a spontaneitást -pedig ez lett volna igazán kéktúrás hangulat- mellőznöm kellett, maradt a görcs: ladafia és Sancimanó tud e még gyorsan sört venni a hazaútra a buszmegállóval szemben lévő műintézményben a lassított felvételt játszó pultostól, időben jön-e a gánti busz Csákvárra, hogy onnan elérjük a bicskei buszt, ahol majd elkapjuk a 2 perc múlva érkező vonatot a Délibe, és az idő hiányában meg nem vett jegy miatt lesz-e bajunk a vonaton? Igen, igen, igen, igen, nem. 37 km lett a vége gyalog, s mire a Délibe értünk, a műszer bekapcsolva maradt, és a buszozás-vonatozás után sikerült az átlagunkat 7 km/h-re tornázni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése