Amerikában ládáztunk… (bolyak)

Ez az írás azoknak szól, akik NEM kütyübolondok, akik ha olvassák (egyáltalán) a fórumot, a kütyük-re soha nem kattintanak, mert úgysem értik, hogy miről van szó. Én is ilyen vagyok. Meg szeretném osztani a tapasztalataimat arról, hogy én hogy terveztem meg egy USA béli ládázós körutazást amolyan női módra a Google Earth, a geocaching.com meg egy régi USA autósatlasz segítségével.

Ez egy 16 oldalból álló írás Fő oldala. Van egy Tartalomjegyzék oldal, ahonnét 14 fényképekkel illusztrált élménybeszámoló érhető el.(ID24)

Azért beszélek egyes szám első személyben, mert a családunkból én vagyok a főládász (meg persze Lili), Cimbó egész életében járta a természetet, hegyet mászott, barlangászott, most is jön szívesen, de a doboz nem hozza lázba. Így a konkrét tervezés teljesen rám maradt.

Volt kb. három hét szabadidőnk április végén, május elején, egy meghatározott mennyiségű pénzünk és egy öt éves gyerekünk. Így több ötlet elvetése után elhatároztuk, hogy teszünk egy vadnyugati körutazást. Mivel én egy légitársaságnál dolgozom, a repülőjegy majdnem ingyen volt. Kempingezni akartunk, ott ebben az időszakban már lehet, ráadásul az összes cuccunkat gyerekülésestől, sátrastól magunkkal tudtuk vinni, mert az USA felé nagyobb a súlyhatár a repülőn. Az sem volt utolsó szempont, hogy az USA viszonylag gyerekbarát ország, tényleg mindenhol volt játszótér.

Az útitervünk nagyvonalakban ez volt: San Francisco-Yosemite NP- Kings Canyon/Sequoia NP-Death Valley NP-Grand Canyon-Monument Valley-Arches NP-Capitol Reef NP-Bryce CanyonNP- Zion NP-Sacramento-ha van még időnk és energiánk akkor Redwood NP-San Francisco. Ez úgy alakult ki, hogy nézegettük a papír térképet és folyton újabb dolgokat vettünk bele „ha már úgyis ott vagyunk a közelben alapon“, majd magunk is megrémültünk, hogy túl sok lesz. Megpróbáltuk összeadni a távolságokat, de persze nem volt könnyű.

Közben a Google Earth-öt is nézegettem, amikor is véletlenül rájöttem, hogy van egy Innen-Oda opció (To here-From here), amivel útvonaltervezést lehet csinálni. Ez az akármilyen útvonaltervezőnél azért jobb, mert nem kell írogatni csak rá kell kattintani egy városra vagy egy helyre. Ahhoz hogy a városok, utak stb. látszódjanak, baloldalon a rétegek (layers) gördülő menüben ki kell pipálni az utakat (roads) és a határokat és címkéket (borders and labels). Így szakaszokra bontva megterveztem az egész útvonalat. Ezzel lett egy viszonylag pontos képünk arról, hogy merre akarunk menni és a távolságokat is össze tudtuk adni. Kiderült, hogy nem is annyira rémes, nincs 6000km (ha,ha,ha)

Ekkor kezdtem el a ládákkal foglalkozni. Mindegyik nemzeti parkban szerettem volna megtalálni legalább egyet, és főleg az utak mentén gondoltam, hogy keresek egy pár könnyebb ládát felfrissülésnek. Ez később kiderült, hogy nem is volt rossz ötlet, sokszor jól jött egy kis mozgás.

Igen ám, de hogy találom meg ezeket a ládákat? Elkezdtem nézegetni a com-on a ládaoldalon lévő térképeket és rájöttem, hogy a Geocaching.com Google Map-en nem csak az a láda szerepel, aminek az oldalán vagyok, hanem az összes, ami azon a térképszelvényen van, ráadásul típus szerint különböző ikonnal, amikre rákattintva rá lehet menni az adott láda oldalára. Így ezt a térképet egyszerűen odahúztam a Yosemite Nemzeti Parkhoz, kinagyítottam és elkezdtem nézegetni a ládákat.

Az USA-ban a nemzeti parkokban csak virtuális ládák vannak, de mivel a com-on nem ismerik a jelszó intézményét, a virtuális ládák vagy olyanok, hogy le kell fényképezkedni az adott helyen gps-szel a kezedben, vagy valamilyen kérdésre kell e-mailben válaszolni a rejtőnek. Volt egy pár láda, ami azért esett ki, mert olyan komplikált volt a feladat, hogy még magyarul sem értettem volna nemhogy angolul, de persze volt egy csomó, ami a több száz méter szint vagy a hosszú gyaloglás miatt nem jöhetett szóba. Végül maradt három vagy négy szimpatikus, amiket kinyomtattam. Van egy nyomtatóbarát verzió (Make this page printerfrendly), amivel logok és sallangok nélkül lehet nyomtatni.

A nyomtatót is átállítottam gyorsra, amivel a nyomtatás minősége ugyan sokkal rosszabb, de kb. negyed annyi festéket fogyaszt, mint a normál üzemmód és ugye ezek a papírok nem az örökkévalóságnak kellenek.

A koordináták letöltésével nem foglalkoztam, mert úgyis csak egyesével a kiválasztott ládákat lehetett volna letölteni, ami kb. ugyan annyi munka, mint ott kint bepötyögni azt a pár koordinátát, amit tényleg meg is keresünk.

Tehát ezzel a módszerrel a térképet szépen végighúzgáltam azokon a részeken amerre tudtam, hogy menni fogunk és kiválasztottam kb. 50 ládát, majd beszámoztam őket, hogy később ne vesszek el a papírok között. Ez ugyan azt jelentette, hogy vittünk magunkkal egy jó kis dossziét, de teljesen jól működött, a meg nem keresett ládapapírok hátuljára például Lili kiválóan tudott rajzolni.

Összességében az egész út nagyon jól sikerült, nem a ládázás volt a fő cél, de azért begyűjtöttünk 33-at. Volt közöttük egy pár teljesen érdektelen, de szerencsére a legtöbb hatalmas élményt nyújtott, arról már nem is beszélve, hogy mennyire megkönnyítette az utazást Lilivel. Azt azért le kell szögezni, hogy mivel alig raknak föl képeket és a leírások sem olyan jók, mint nálunk, sokkal nehezebb a ládák közül minőségileg válogatni. A pontvadászoknak viszont arany életük lehet, mert töménytelen az egyperces „drive-in” láda a forgalmasabb helyeken.

Akit érdekel, az megnézhet egy válogatást az utazáson csinált több mint 1500 képből ITT