Az öt lukból álló multi végigjárása közben szépen lassan rá lehet hangolódni az utolsó, legdurvább menetre, és közben el lehet sajátítani a legalapvetőbb technikákat, pl. a travizást is. A multi remek felépítésének köszönhetően egyre jobban trenírozza a bátorságunkat is.
Emlékszem, amikor első ízben jártuk végig a ládát, egy kicsit előbb érkeztünk a helyszínre. Az első pontot, még a tömeg érkezése előtt gyorsan le is gyűrtük. Kisvártatva megérkezett Mikulás is, aki kérdezte, hogy mi is a feladat. Rámutattunk az elsőre elég szűkre szabottnak kinéző lukra, hogy ott kellene behaladni. 
Mikulás ránk nézett, elmosolyodott, és közölte, hogy ne viccelődjünk már vele! Mondtuk, hogy nem a bolondját járatjuk vele, tényleg oda kell bemászni! Mi már kijöttünk. Nem akarta elhinni, hogy oda élő ember be tudja tuszmákolni magát, és Ő inkább megvárná @davidot, hogy biztos legyen benne, valóban elkerülhetetlen a résbe való bepréselődése. Mikulással akkor még nem ismertük egymást, így nem tudhatta, hogy tényleg nem szívatni akarjuk. Majd amikor megérkezett Dávid, és közölte Ő is, hogy mi a pálya, Mikulás erőt vett magán, és bemászott. A végére annyira belejött, hogy az utolsó, legfélelmetesebb lukba már gond nélkül ment le, sőt később más barátaival is visszajött ide újra végigjárni a multit.
Volt azért olyan is, akinél kiverte a biztosítékot a szűk lukak, mély rések látványa. B.Ka pl. 4. pontnál, a függőleges travis gyakorlatnál sokallt be, és szállt ki a mókából, de legtöbben a 3. pont „gilisztajáratánál” gondolkodnak el azon, hogy valóban megéri-e az a plusz pont, ami a láda teljesítéséért jár. Bevallom, első alkalommal (akkor még nem voltam vizsgázott barlangász) én is elgondolkodtam, hogy tényleg ide be akarok-e mászni. Nem is annyira fizikailag, mint mentálisan emberpróbáló. Lenézel a mély, rendkívül szűk üregbe, és nem látod, hogy az alja kiszélesedne egy hangyányit is. Ráadásul félig belecsúszva picit meg is szorultam benne. Olyan érzése van az embernek, mintha a hot dogban ő lenne a virsli, és ha ide lemegy feltartott kezekkel (mert csak úgy lehetséges), akkor szépen be is ékelődik mint egy dugó, és fekhet majd feltartott kezekkel ítéletnapig. Kis csípőmozgással a szorulásnál azért szépen le lehet csúszdázni. A kifelé vezető út is mókás. Egyik kéz fel, a másik test mellett, és a bőrizomtömlők intenzív használatával oldható meg a feladat.
Az utolsó luk a legmelegebb. Ez egy függőleges akna. Itt kötélbiztosítást szoktunk alkalmazni, bár nagy gyakorlattal rendelkezőknek nélküle is simán megoldható. Úgy történik a mélybe szálás, hogy a kezdő barlangász-cachert „felkötjük” a kötélre, és előtte/alatta/felette/mellette, mikor hogy van hely, egy tapasztaltabb ember, leginkább barlangász megy, és segít, hogy hova érdemes lépni. Fentről meg valaki biztosít. Itt már nem nagyon szokott gond lenni azokkal, akik idáig eljutnak. Bátorság próbán már túlestek, az alapvető tecnikákat is begyakorolták. Kis bíztatás, kis segítség kell, és megy minden. Egyesek annyira belejöttek, hogy magán akciókra is vállalkoztak. Az első „bevetésen” felváltva vittük le az embereket. Egy lement kísérettel, kötél átköt, majd a lent várakozó feljön megint csak kísérettel. Persze így egy ember mindig lent vár, logol, nézelődik, míg jön a váltás. Egyik ilyen váltás felszíni lámpa szerelés miatt kicsit hosszúra sikerült, miközben Togo egyedül lent várakozott. Togo lámpájában az elem kezdte a végelgyengülés tüneteit mutatni, és még sehol senki. Mivel nem akart egyedül kuksolni a sötétben gondolt egyet, és gyakorlatilag lámpa/biztosítás/segítség/terepismeret nélkül „felszaladt” a felszínre, mint a pók. Nagyon meglepődtünk, de büszkék is voltunk, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült Togo-t a barlangi technikai ismeretek ilyen magas fokára eljuttatni! 
Olyan is előfordult, hogy az utolsó luknál éppen kísértem le/fel a delikvenseket, miközben Pupu fent biztosított a turista úton. Egyik feljövetelnél Pupu kérdezi, hogy levinnék-e még valakit „műsoron kívül”. Hogyhogy, van valaki, aki lejönne, és nem velünk érkezett? Igen- jött a válasz! Egy arra járó turista hölgy kíváncsi lett, hogy mit művelünk itt, és megkérdezte, hogy esetleg beszállhatna-e ő is egy körre. És bevállalta, simán utcai ruhában, mindenféle gyakorlás, előképzettség nélkül. Meglepően ügyes volt.
Az itteni tapasztalatokon felbuzdulva sokan kérdezték, hogy lenne-e lehetőség egyéb barlangokba lemenni, ezért Juju-val később szerveztünk egy Mátyás-barlang béli barlangászatot is direkt cachereknek. Azt hiszem akik eljöttek, maradandó élménnyel lettek gazdagabbak. Itt a Micimackó nevű hellyel gyűlt meg a legtöbbeknek a baja. Gondolom mindenki kitalálja, hogy miért így nevezik. Nos ide igen könnyű beszorulni, és akkor se ki/se be segítség nélkül.
Mikicache mutatta be itt az emberi küzdelem, és élniakarás mintapéldáját.
Miki is beszorult, ahogy azt kell. Se előre, se hátra. Indultunk volna a lábánál fogva kiráncigálni, de ő nem akart visszafelé távozni a lukból, vagy csak a mögékerüléses helyzetekről volt rossz tapasztalata. Így iszonyatos küzdelmek árán, és jókora zúzódásokkal a testén (ráadásul egy TB-vel a szájában) végül átpaszírozta magát!
Sokan a GCLIK-nál és itt kerültek először kapcsolatba a barlangászattal és élmények hatására elég sokan jelentkeztek is az alapfokú barlangász képzésünkre is a kesserek táborából.
Várhatóan lesz még szervezett GCLIK keresés, és az sem kizárt, hogy a Mátyás-barlangba is indítunk még kisebb túrát cachereknek. Ha valakinek az érdeklődését felkeltette volna ez a kis iromány, jöjjön el bátran ezekre a megmozdulásokra. Biztosan nem fog csalódni, és garantáltan felejthetetlen élményekkel lesz gazdagabb.
lelcache
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése