KESSERSZTORI: In memoriam Dénes (bd)

Dénest előbb ismertem meg, mint a geocachinget, sőt azt is mondhatom, hogy a geocachinget általa ismerhettem meg. Dénessel 2003 elején találkoztam egy „konyhalista” elnevezésű társaság egyik összejövetelén, ahol a főzőcskélés és az ezzel kapcsolatos élvezetek barátai gyűltek össze. Itt említette Dénes, hogy másnap egy néhai katonai bázist (vagy talán rakétakilövő helyet) szándékozik fölkeresni, ahol kincsesládát rejtettek el. Miután térkép, tájékozódás és megadott tereppontok keresése került szóba, kiöregedett amatőr tájfutó lelkemet azonnal megragadta a játék, és kifaggattam Dénest a részletekről. Kiderült, hogy egy gps nevű drága kütyü szükséges, de enélkül is meg lehet próbálni. Tőle tudtam meg, hogy a legfontosabb eszköz a geocaching.hu honlap, ahonnan minden kérdésre választ lehet kapni, ha figyelmesen olvassuk.

Néhány nap múlva már a budapesti virtuális ládákat vadásztam, közöttük a Dénes rejtette Kis-Svábhegy (Gcvics) ládát. A láda ekkor még virtuális volt:

Buda belterületén, egy óra alatt elérhető, de -úgy tűnik- csak a környékbeliek által ismert, védett terület (pontosabb kategóriáját később felderítem).
A II. világháború alatt és után Bp. légvédelmének figyelőállása volt itt, nyoma alig van.
Az elmúlt 20 évben mindenféle beépítési szándékú támadások ellenére még megmaradt.
A jelszó egy fémtáblán lévő felirat utolsó szava.
Többen is írtátok, hogy igazi láda kellene ide.
Tavasszal felderítem a hajléktalan inváziót és aszerint telepítek egy valóságos ládát, jó?
Egyébként ide tiszta időben gyertek és jó távcsővel, néha a Bükkig ellátni.
Helyi védettséget élvez és a WWF meg akarja kapni a Fővárostól kezelésbe, tanösvényt, oktatóbázist szeretne ide, úgyhogy addig gyertek, amíg be nem építik.
bd

… írta Dénes 2003 januárjában. A közben kissé átalakult láda a mai napig közel 500 megtalálónak szerzett örömet. Az eredeti virtuális „láda” helye a képen látható határkő, amely hirdesse mostantól Dénes emlékét.

Néhány más ládavadásztársammal ellentétben, akiknek megadatott, hogy Pádison és Torockón hosszabb ideig együtt lehettek vele, csak egy alkalommal élvezhettem Dénes társaságát, amikor a 2003-as, Pécel-környéki szilveszteri találkozóra menet a kocsimban vendégül láthattam őt és élete párját, Juditot . Erről az eseményről őriztem meg néhány fényképet, amelyet most közreadok. A képeket nem én készítettem, és – szégyen-gyalázat – már nem tudom megállapítani, hogy ki volt az az ügyes fotós, aki Dénes örömét megörökítette, amikor Fortuna kegyeltjeként nyereményét átvehette (1. kép), vagy amikor jóízűen fogyasztja a geovirslit. Az utolsó képen Dénes és Judit látható ugyanitt, amint – igen illusztris társaságban

- a Geoszilveszter és a Bajtemetés ládát egyszerre, családilag magukévá teszik.

Fotó: ÖregTom

Emlékeimben továbbra is ezek a kedves képek élnek Dénesről, amelyeket most örömmel osztottam meg a magyar geoládászok közösségével.

jalso

Fotók és megemlékezés: VasG

A Karancs-Medves trekkelésen találkoztam először Judittal és Dénessel. Ez volt az első alkalom, hogy geocaching-turistautak.hu társasággal találkoztam személyesen. Hárman sétáltuk végig a számunkra kitűzött felmérendő útvonalat, közben jót beszélgettünk, készültek vidám fényképek is. Sokat meséltek a Pádis-túráról, nekik köszönhetem, hogy a sok szép élmény hallatán a Torockó-túrán már én is ott voltam. Csodáltam és tiszteltem Dénes elszántságát, a túrateljesítményt, amire ilyen korban a betegség mellett képes volt, valamint azt is, ahogy a technika, számítástechnika iránt érdeklődött, ahogy használta azt. Kitartásával, és szellemi frissességével követendő mintaként szolgál sokaknak, nekem mindenképp.

Az ilyen jó embereket sosem feledik...

Fotók és megemlékezés: lepke

Nagyon szomorúan olvastam Dénes halálhírét.

Amikor egy reggeli keresgélés közben véletlenül összetalálkoztunk, az első pillanatban feltétlen bizalmat éreztem iránta, és tüstént megkedveltem kedves, nyugodt, mókázó természetét.

Már akkor együtt mentünk hazafelé, és úgy lehetett vele fesztelenül beszélgetni, mintha réges-rég ismernénk egymást. Noha vélhetőleg számos kérdésben nem értettünk egyet, ezt olyan finoman, alig sejthetően jelezte, inkább csak a hallgatásával, hogy soha nem volt bántó, biztatást olvastam ki belőle arra vonatkozóan, hogy nagyon különböző vélekedésű emberek is szót érthetnek, ha alapvető értékeik találkoznak.

Mindig élmény volt vele kirándulni, pompásan tudott tájékozódni, hatalmas helyismerete volt a környező hegyekben, ismert mindenféle fűt-fát, képes volt rácsodálkozni a természet szépségeire.

Egyik közös börzsönyi kirándulásunk alkalmával többször megjegyezte, hogy ide is utoljára jött, ha nem mondta volna, akkor is lehetett látni a tekintetén, hogy folyamatosan búcsúzik.

Utoljára nyáron voltunk együtt kirándulni a budai hegyekben, akkor beszélt róla, hogy ajándék minden nap ahhoz képest, hogy mit prognosztizáltak az orvosok a betegségét illetően.

Örülök, hogy megismerhettem ezt a nagyszerű embert.

Részvétem kedves családjának, Juditnak és a gyerekeinek.